Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-03 / 1. szám

í fői** ,Á . íárrt A WSOXEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LA.-JAj Nyolcvanéves jubileum Ünnepélyes tűzoltótestületi ülés Harcon JANUAR Névnap: Genovéva. A Nap kél 7.32, nyugszik. 3 16.05 órakor. A Hold kél 15.21, nyugszik PÉNTEK 7.48 órakor. — Fogadónap a megyei tanácson. 1969. január 4-én, szombaton dél­előtt 8—12-ig a megyei tanács épületében (I. emelet 138-as szoba) dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács vb-titkára ügyfélfogadást tart. — A tájékoztatás javításáról 1965-ben hozott párthatározat végrehajtásáról és teendőiről tanácsko­zott csütörtöki ülé­sén az MSZMP Bonyhádi Járási Vég­rehajtó Bizottsága. — Újvári József harci lakos Diós ut­cai házában egyedül lakott Az idős bá­csit január elsején délután a rokonok felkeresték, hogy en­nivalót vigyenek ne­ki. Újvári Józsefet azonban ekkor már halva találták. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított. — Elkészült Szek- szárdon a Kecskés Ferenc utcai csapa­dék- és szennyvíz­elvezető csatorna. A beruházási költsége mintegy 4,5 millió forint volt. —1 Tamás Lajos- né ordasi lakos sze­mélykocsijával a 6-os úton Pécs felé haj­tott Szekszárd és Kakasd között azon­ban a 145-ös kilo­méterkő közelében a havas úton letért az útpadkáról, meg­ijedt elvesztette ural­mát a gépjármű fe­lett, s a baloldalra került, majd a jobb­oldali árkon át ve­zetve, a kocsi egy fának ütközött. A baleset szerencsés­nek mondható, mert személyi sérülés nem volt, s az anyagi kár is csekély. Az ügy­ben az eljárás meg­indult FELHÍVÁS! 1969. január 6-tól (hétfő) kezdődően és folyamatosan a köz­ponti éjszakai ügye­let már nem a ren­delőintézetben, ha­nem a Hunyadi u. 2. sz. alatti gyer­mekkörzeti orvosi rendelőben lesz biz­tosítva. (Laktanyával szemben; a volt AKÖV-épület meg­lett.) Az ügyelet idő­pontja nem válto­zott (naponta este 19 órától — reggel 7 óráig; vasárnap és ünnepnap; szomba­ton 14 órától hétfő reggel 7 óráig tart) Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—972. — Nem adta meg az áthaladási elsőbb­séget Möze és a 6-os út között személy- kocsival Herczig Jó­zsef mözsi lakos és egy motorossal ösz- szeütközött. A szek­szárdi járásbíróság öthónapi 10 százalé­kos bércsökkentéssel járó javító-nevelő munkára ítélte Her­czig Józsefet TŰZ TOLNÁN Csütörtökön reggel tűzriadó volt Tol­nán. A helyi önkén­tes tűzoltók a gyors értesítésre idejében érkeztek a Marx Károly utca sarkán lévő fmsz vegyesbolt épületéhez^ ahol a kéménybe épített fagerenda tüzesedéit be. A gyors beavat­kozás elfojtotta a tüzet, mielőtt na­gyobb kár keletke­zett volna. A vizs-. gálát még folyik. ENYHÜL A HIDEG Várható időjárás ma estig: borult idő, sok helyen hava­zás, hódara, a nyu­gati megyékben ónos eső. Mérsékelt, nyu­gatias szél. Az erős hideg mérséklődik. Napközben az észak- nyugati részekei plusz 1—mínusz 4, máshol mínusz 4— mínusz 9 fok között Nyolcvan évvel ezelőtt, 1888- ban alakult meg' Harc községben az önkéntes tűzoltótestület. A krónika az alakulás napját szil­veszterre teszi, s ezért hagyo­mányként ezen a napon tartja a testület a közösség életében olyan fontos események meg­ünneplését. Az ünnepi aktus már »délelőtt kezdődött, amelyen részt vett Kürti István, a Szekszárd Járási Tanács vb-elnökhelyettese, Csőg- lei István őrnagy, a tűzrendészei megyei parancsnokhelyettese, s a község párt-, állami, gazdasá­gi. kulturális és tömegszervezeti vezetői. S természetesen az ün­nepeltek. a testület tagjai, csa­az őszi vetéseket A hideg időjárás, különösen a mínusz 15—mínusz 18 fokos éj­szakák próbára teszik az őszi gabonavetéseket. A Szombathely —Baja vonaltól délre, ahol 15— 20 centis a hótakaró, kitűnően telelnek a vetések. A mezőgazdá­szoknak nincs különösebb gondja a Dunántúl többi részén sem. A Duna—Tisza közén azonban egyes részeken a hóréteg még az 5 centit sem éri el, ezeken a vidé­keken „meztelenül” telel a vetés- és a gabonákat megsanyargatja a zord idő. Még szerencse, hogy a szovjet Bezosztája fajta jó tél- álló, hidegtűrő tulajdonságokkal rendelkezik. A szakemberek sze­rint az, hogy a vetés miképpen állta ki a tél ostromát, csak ké­sőbb dől majd el. A fagy beállta megakadályozta az őszi mélyszántási munkák be­fejezését. A felmérések szerint országosan a kijelölt területnek csak 85 százalékán végezték el a mélyszántást, annak ellenére, MOZI Bonyhádi A „Saturnus” nem vá­laszol. (Szovjet film). Dombóvár: Méhek völgye. (Cseh­szlovák film). Du.: A meztelen pásztorlány. (Csehszlovák: film). Dunaföldvár: Mit kezdjek a mil­liómmal? (Csehszlovák film). Paks: Amerikai feleség. (Olasz— Stoamda film). Du.: Finom kis há­ború. (Román—francia film). Tamási: Az utolsó betyár. (Bolgár •film). Szekszárd: A felügyelő és a halál. (Román film). Tolna: Minden nő bolondul érié. (Francia film). Du.: Hajrá, franciák. (Francia film). TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyai Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—81. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kladá: KATONA JÓZSEF Telefon: t—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telefon: 1—29—21. Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnk’ kifizetési díj egy hónapra n ( Felelős vezető: Száll István Index-szám; 25 889 ládtagjaik, ismerőseik népes tá­borával. A testület, majd egy évszáza­dosmúltjáról Karácsonyi György, a helyi tanács vb-elnöke — egy­ben az önkéntes tűzoltótestület elnöke — adott ismertetésit. Mély részvéttel emlékeztek meg ha- lottaikról, Doszjxxl Jánosról, Kul Jánosról, akik több minit három évtizeden kereszttől segítették a testület munkáját. Ezután Kürti István és Csőg- lei István, valamint Kovács Jó­zsef százados, járási tűzrendé­szet! előadó kitün téréseket, ju­talmakat nyújtott át, többeke1 előléptettek. hogy korábban kedvezett az idő­járás. Mint a felmérések megál­lapították, az üzemek egy része különféle szállítási és mellék- üzemi tevékenységgel kötötte le a gépparkot, és ezért szenvedtek késedelmet a talajmunkák. A le­maradáshoz hozzájárult az is, hogy a tsz-ekben — számítva ar­ra, hogy idén csökken a javítás után járó kedvezmény mértéke — a megengedhetőnél jóval több traktort adtak át javításra. Megáll! a jég a Tiszán A szokatlanul hideg idő bekö­szöntővel a borsodi patakokat és egyes nagyobb folyók vizét jégpáncél takarja. Csütörtökön reggel a Tisza felső szakaszát 2—5 centiméter vastag jég fedte, s megállt a jég a Sajón is, az országhatártól egész Kazincbarci­káig. A Hemád erősen zajlik, jelenleg csupán a Bodrog jég­mentes. A biztonságos helyen megkezdték az uszályok és von­tatók szokásos téli nagyjavítását, a tiszalöki kikötőben pedig ké­szenlétbe helyezték a jégtörő ha­jókat. (MTI) London (MTI) A hosszú ünnepi semmittevésbe és pulykaevésbe belefáradt angolok újévi jóslá­sokkal szórakoznak. A legérdeke­sebb jövendőmondás ezúttal Do- rothy-ról, a 85 éves hajadon brightoni jósnötől származik, aki hosszan bámulja a kristálygöm­böt, majd viszonylag békés új­esztendőt ígér. Szerinte véget ér a vietnami háború, Nigériában is beköszönt a bgke, mihelyt Ojuk- wu Párizsba menekül. Izrael ha­tárain tavasszal sú,lyos nemzet­közi válság tör ki, de néhány véres határincidens és csúcstalál­kozó után elmarad a háború. Görögországban új katonai pucs- csal megdöntik Papadopulosz kormányát, Haitiban kitör a for­radalom és a tömeg meglincseli Duvalier elnököt, öt afrikai or­szágban eredményes államcsíny lesz. Wilson a helyén marad, De ! üsnerlka első számú közellensége Dr. Richard Winerman köz­egészségügyi professzor szerint ma a gépkocsik Amerika első számú közellenségei. Hogy miért? Százmillió gépkocsi száguldoz az ország útvonalain, s az összes rokkantaknak több mint a felét máris a közúti balesetek áldoza­tai teszik ki. A kipufogó mérges gázok be­szennyezik a levegőt és „meg­szédítik” a városok lakóit. A gépkocsi szívbetegségek for­rása lesz, mert „már egy lépést sem tehet az ember nyugodtan”. Dr. Winerman figyelmeztet: a fojtogató smogért (a köd és füst keveréke) kétharmad részben a gépkocsi a felelős és tíz éven belül tüdőrákjárvány söpör végig az államokon. Titokzatos jelek A canberrai csillagvizsgáló munkatársai egy óriási rádióte­leszkóppal a kozmikus térségből sugárzott titokzatos jeleket fog­tak fel. B. Y. Mills professzor ki­jelentette, hogy ezek a jelek nem hasonlítanak a kozmikus térség­ből rendszerint fogható jelekhez. A válaszforgók rövidek és éle­sek, frekvenciájuk pedig a re­pülőgépek radarberendezésének jelzéseire emlékeztet. „A felfo­gott jelzéseket — mondotta Mills professzor — sorozatos impulzu­sokkal közvetítik, s ezek frekven­ciája nem változik.” Az ausztráliai csillagvizsgáló munkatársad eddig nem tudták megmagyarázni a jelzések ere­detét. Új „világrekord“ Hány keménytojást tud meg­enni egy jó étvágyú ember? Az eddigi világrekordot egy olasz, Luciano Collatino tartotta, aki fél óra alatt 34 darabot fogyasz­tott el. Rekordját a 24 éves spa­nyol, Angel Martinez most a ,múltnak adta ói", hogy ilyen sportkifejezéssel éljünk. A spa­nyol fiatalember — ugyan­csak fél óra alatt — 36 kemény­tojást evett meg, amiért meg is érdemli a világbajnoki címet.. Gaulle és Nixon szintén, bár Ni­xon ellen a nyár elején bomba­merényletet követnek el, ez azon­ban csupán testőreit fogja meg­tizedelni. A brightoni matróna jóslata szerint október után felértékelik a nyugatnémet márkát és a font sterling meg fog erősödni. Wa­shington az év végére kénytelen lesz belenyugodni, hogy a dollár devalválódik, mert az arany ára egyszerűen „elszabadul”. 1969-ben pusztító fölrengés lesz „valahol Eszak-Amerikában és Kis-Ázsiában”, két űrhajós leszáll a Holdra, de nem tér vissza, va­lahol Európában összeomlik egy felhőkarcoló. Világszerte gyenge termés lesz, kivéve Ausztráliát és Vj-Zélandot. Az év halottal között lesz a japán császár, a svéd király és Lord Russel, egy nagy francia filmsztár altatóval öiigyükosságot követ el Az amerikai űrkutatási köe- pont kiadta a nyilvánosság szá­mára a Holdról készült filmek és felvételek második csoportját, köztük az első színes filmét is, amely a Hold felszínéről készült A harminc méter hosszú szalag egyebek között munka közben mutatja be az Apolló—8 három­tagú legénységét. A három, űr­pilóta — jegyzik meg a hírügy­nökségek —, a vízi baléit ke­csességére emlékeztető mozdula­tokkal végzi különböző felada­tait a súlytalanság állapotában, Borman vagy egy méterre a sa­ját helyétől számítgat, miközben Lovell egy levegőtisztító készü­léket cserél éppen és Anders az ablakban fényképez. Tizenegy újabb fényképfelvétel is szerepel a hétfőn kiadott cso­Az új esztendőt szerte a vilá­gon a „hagyománytisztelet” je­gyében ünnepük meg az embe­rek. Olaszországban a házak ab­lakaiból bútorok repültek az ut­cára, Görögországban edényeket törtek, a londoni fiatalok a je­ges szökőkutak vizében fürödteb meg. Egy 70 esztendős római fér­fi azzal ünnepelte meg az új esz­tendőt, hogy egy hídról, 18 méter magasból a Tibariszbe ugrott. Ezt teszi minden esztendőben. Londonban a Trafalgar-téren 15 000 szilveszterező gyűlt egybe. Amikor a híres Big Ben harang­jai megkondultak, iszonyú üvöl­tés csapott fel a tömegből, so­kan kalapot, wc-papírt dobtak a magasba, sőt legalább egy mi­niszoknya is (tulajdonosa nél­kül) a levegőbe repült. A skóciai Edinburgh főutcáján portban és általános megállapí­tások szerint ezeknél jobbat em­ber nem készíthetétt a Hold fel­színéről. Mint néhányan a fel­vételek láttáin megjegyezték, a Hold felszíne sűrű, fortyogó zab- pehely-masszához hasonlít, tele púpokkal és lyukakkal. Egyes felvételek a Hold túlsó oldalát nyersebbnek mutatják, mint a Föld felől látható részt A tudósok véleménye szerint ezek a felvételek felbecsülhetet­len értékűek a Holdra való le­szállás megtervezése szempontjá­ból Az eddigi tervek szerint a három űrpilóta január 8-án sajtóértekezletet tart, amelynek a helyét még nem állapították meg. Hétfőn mindhárom űrpiló­ta a kiképző szakembereknek tartótt előadást tapasztalatairól. háromezer tökrészeg skót vonult végig whiskymámorban. A franciáknak sokba került a mulatozás. Zsúfolásig megteltek az éjszakai mulatók, ahol méreg­drágán mérik, a kaviárt és pezs­gőt. Akiknek erre nem telt az utcán dudáltak. Az év legviharosabb szilvesz­tere talán az ausztráliai Sidney- ben volt, ahol a garázdálkodás­sá fajuló féktelen vidámságban valóságos közelharcot vívott, az ittas fiatalok és a rendőrség amelynek során több mint 200 túlbuzgó óév búcsúztatót kellett őrizetbe venni. Különösen meg­lepő látványt nyújtottak szilvesz­ter hajnalban azok az ausztrál fiatalemberek, akik az új év ér­kezését az utcákon anyaszült meztelenre vetkőzve köszöntöt­ték. A nagy hideg próbára teszi Dorothy jóslatai 1969-re Szilveszter világszerte Színes film a Holdról

Next

/
Oldalképek
Tartalom