Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-09 / 6. szám
Született 1888-ban Házak daruval Számcserével, tizennyolc éves Mári néni 1951. óta tagja a dunaföldvári Alkotmány Tsz-nek. Nyolcvanegyedik évét elkerülte, de nem jutott még eszébe, hogy jobb lenne otthon megülni a tűzhely melege mellett és úgy eltipegni a napot, mint kortársai teszik. Mári néni dolgozik, méghozzá a növénytermesztésben és télidőben sem tud veszteg maradni. Boldogan dicsekszik azzal, hogy most cirokseprűket kötnek és hogy kötnek abban része van neki is, mert ő is bíztatta a vezetőket a téli munka biztosítására. Harminc asszony és tizenkét férfiember köti a seprűt, körülbelül ennyien vannak azpk is, akik egész éven át egyforma szorgalommal állnak helyt a munkában. Mári néni fogalommá vált saját körében és azok számára is, akik valamilyen úton-módon megismerkednek vele. Látogató az Alkotmányhoz alig érkezik olyan, aki tréfásan utána ne kérdezne: — Hát az a tizennyolc éves menyecske, megvan-e még? Nyolcvanegy az a tizennyolc, de valahogy jólesik a tréfa. Mári néni nedig érti a kedves csipkelődést. amibe sok bámulat vegyül. Hogy ne értené, hiszen ő masa is azt mondja, hogv a bú- valbé’eltség, meg az ölhetett kéz beteaíti. öregíti meg az embert leghamarabb. — Én aztán nem tudom elgondolni se, hogy én csak a tyúkokat etetgessem otthon. Ha én leteszem a munkát, az élet engem fog letenni, azt pedig nem hagyom, mert még harminc évet dolgozni akarnék. — Élni talán? — Együtt a kettőt* ha mondom. Engem még ném látott orvos, mióta a bábaasszony kieresztett a kezéből, azóta agyonvágni sem lehet. De nem is kí- vánkozok megismerkedni a doktorokkal, Népes asszonycsapat közepén állott, amikor fölfigyeltem rá. Nagy hangon azt jelentette be éppen, hogy huszonnégy éves kora óta igen megunhatta már az özvegységet, úgy határozta, hogy ezen a farsangon férjhez megy. Hallgatói közül számos a lánya, unokája, sőt dédunokája is lehetett volna. Egészséges nevetés harsogta körül s leginkább ő derült a csipkelődő, viccelődő tódításokon. Kilátásba helyezték hogy KISZ-es esküvőt rendeznek neki, csak vágjon neki bátran. Egy valaki még arra-' is esküt tett, hogy ő veszi saját pénzén a dupla babakocsit. — Mári nénitől kitelik, hogy csakugyan férjhez megy, halljátok, ne nagyon biztogassátok! Később fülemhez hajolva súgta: — Jobb ám az, ha az ember eltréfálkozik. Ehhez az igazsághoz aligha jutott ingyen ez a szívében fiatalokat is megszégyenítően fiatal nyolcvanegy éves asszony, özvegyen élte le az élete javát, ami egyúttal azt jelentette számára, hogy férfimódra kellett megdolgoznia a kenyérért. A dunaföldvári Alkotmány Tsz alapító tagjai között foglal helyet. A Szegényebb sorsúak, a „mezít- lábosok” közül jött. Életedzetten, munkaedzetten. Innen, hogy dolgozik, hogy nagyon büszke a munkájára. Arra leginkább, hogy számít a szava. — Látom a múltkor jában hogy küldi a tsz a nyugdíjasoknak a jóféle csutát. Igen megfájdult rá a fogam, mondtam is mindjárt az elnökünknek, hogy felém is elkerülhetne egy kocsi, jól jönne nekem is a csuta. Nagyot nevetett és azt felelte, majd ha megöregedtem, akkor én is kapok. Tényleg, nagyon nehéz őt az évei számát megillető helyre tenni. Tavaly elment megnézni Moszkvát. írunk szenzáció címén világot körülhajózó zöldségkereskedőkről, hóbortos öreg hölgyekről. akik egyszer, még utoljára magukra kívánják vonni a világ figyelmét valami rendkívüli dologgal. Mári néni nem a világ figyelmét kívánja, hanem látni, ismerni a világot. Nem tud olyan országjárást rendezni a termelő- szövetkezet, amelyikről ő lemaradna. — Rá akarom beszélni az elnököt, hogy menjünk el friost majd többen Aggtelekre. Olyan egy csodája az a természetnek, hogy látni kell! S beszél, meséli hosszan, hogy amikor Lillafüredről átlátogatott, reggel kilenckor lement a barlangba és délután négykor jött csak elő, annyira lenyűgözte a látnivaló. Magam is jártam ott. s szégvenülten hallgatom, ami élményként olyan elevenen benne él ebben az idős asszonyban, hogy ő segít emlékeznem. Az én memóriám valamivel fiatalabb, de mivel van hát annyira túlterhelve, hogy nem tudja így idézni azt, ami szépségével ugyanúgy lebilincselt, mint ahogyan őt lenyűgözte? — Aztán ott volt a Petőfikul ja is. Emlékezik? Azt mondta a mi vezetőnk, hogy az a legenda járja, hogy aki ennek a kútnak a vizéből iszik egyet, az tíz évet fiatalodik. Gyorsan vállalkoztam én, hogy kettőt iszom, mert akkor húsz évet fiatalodok. Cikkünkre válaszolnak Az 1969. január 3-i számukban megjelent „Használjon nadrágféket!” című cikkük joggal íródott. Ellenőreink 1969. január 2-án sorra járták lakótelepeinket, és figyelmeztettek házfelügyelőket a házakhoz tartozó járdaszakaszok letakarítására, holott ez figyelmeztetés nélkül is kötelességük lenne. Sajnos, cikkükből nem tűnt ki, hogy írója tapasztalatait pontosan hol szerezte. Annak ismeretében hatékony intézkedésre lett volna mód. Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat Orbán György mb. igazgató Irigykedő csodálat övezi, valamiképpen azért mindenki be- cézgetni akarja, ha mással nem, hát egy-két szép szóval, hogy Mári néném így, Mári néném úgy. De azért ne rontsa már magát sokáig a munkával! — Én maradjak otthon tyúkot etetni? Azt már nem! Az emberéletnek egy pontján túl, ha tetszik, ha nem, kényszerű programunkká válig a csöndes öregség, összes tartozéNépújság 1969. január 9. kaival. Mári néninek, ugyan nem! A termelőszövetkezetről, mint övéről beszél. Tizenhét éve tagja, tevékeny részese a közös gazdaság életének, munkájának. Nyolcvanegy évesen is a munkát vallja egyedül boldogító programjának. Tisztelet neki! Egy nagyon küzdelmes élet után is, kész nevető szemmel nézni a holnap elébe. Hogy dolog várja és még számos utazás? Pont ezek kellenek neki. Idős, de valóban nem öreg, mert annyi vitalitás pezseg benne, ami elég lenne még három másnak. A szegénység járatta mezítláb a hóban. A háború megkóstoltatta vele a támasz nélkül maradottak keserves nyomorúságát. S alig küzdötte lélegzetvételnyivel nyugalmasabbá özvegyi életét, jött a második világháború. Világok roppantak össze és épültek újjá a történelem porondján. Jaj, de sűrű évszázad az, amit élünk és élt ő már jóval korábban. Győzte. Egyenes derékkal, tiszta, a reménykedésbe mindig boldogan horgonyt vető szívvel. Nem szeretnék vele úgy találkozni, hogy ölbe tett kézzel üldögél, vagy a kis pádon, vagy a kályha mellett. Nem is tudom elképzelni, így ... LÁSZLÓ IBOLYA (MTI-fotó — Kovács Sándor felvétele) Feloldani az ellentmondásokat... — Amikor az általános igények ellentmondanak... ÖT ÉVVEL EZELŐTT, több kisebb földművesszövetkezet egyesülésével jött létre a Tamási és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Ez az öt év ritka eredménysorozatot hozott: négyszer nyerték el a kiváló szövetkezet címet. A szövetkezetnek tehát rangja van, a megye határain túl is. A hírnév kötelez. Kötelez a lakosság egyre jobb, kulturáltabb ellátására, de megfelelő gazdasági ei'edmé- nyek elérésére is. De kötelez arra is, hogy a szövetkezet rangjának, társadalmi súlyának megfelelően részese legyen annak a fejlődésnek, amely az utóbbi időben Tamásit, mint községet, és mint járási székhelyet jellemzi. A szövetkezetre háruló feladatok egyúttal olyan helyzetet teremtettek, amely számos ellentmondást szült, és ezeket feloldani eléggé körülményes, és nehéz. Milyen ellentmondások jelentkeznek? Egyrészt a tömegszervezeti jelleg és a vállalatszerű gazdálkodás között; a lakosság és a tagság érdekei között; a tamási és i) többi községekben tagság között, — Valóban, évek óta kiemelkedő eredményeket értünk el — mondja Klein István, az igazgatóság elnöke —, de olyan feladatok terhe nehezedik ránk, amelyben ötvenéves mulasztást kell néhány év alatt pótolnunk. Annak ellenére, hogy Tamási járási székhely volt, nem volt olyan kereskedelmi hálózata, mint például Bonyhádnak, vagy Hő- gyésznek. Külön, speciális helyzetet teremtett az is, hogy a községnek nagy a külterülete. Amíg Hőgyészen négyezer lakost el lehet látni két kenyérboltból, addig nekünk nyolcezer lakosnak 14 üzletben kell kenyeret árusítanunk. Mint megállapítottuk a község általános fejlődéséből a szövetkezetnek is ki kell vennie a részét. Lassan befejezéshez közeledik a lakberendezési áruház építése — a megyében csak a szekszárdi nagyobb —, és kezdenek kinőni a földből a leendő szálloda körvonalai. — Ez a két nagy létesítmény tulajdonképpen le is kötötte anyagi élőinkét. Korábban egy-egy beruházást három forrásból lehetett fedezni: saját költséggel, bankhitellel, központi hozzájárulással. Miután a harmadik megszűnt, csak az első kettőre támaszkodhatunk. Nos, most ott tartunk, hogy anyagi erőinket 1972-ig lekötöttük, addig semmiféle nagyobb beruházásba nem bocsátkozhatunk. De ez azt is jelenti, hogy á korábbinál kevesebbet fordíthatunk vásárlási visz- szatérítésre, illetve kevesebbet oszthatunk dolgozóinknak nyereségrészesedés címén. A helyben lakó tagnak egyelőre vajmi keveset jelent a szálloda, viszont az általános igény, a járási székhely rangja megköveteli az építkezést. A SZÖVETKEZET ÉVENTE mintegy 350—380 ezer forintot fizetett ki a tagságnak vásárlási visszatérítés címén — átlagban lcét családi ház árát. A szálloda nyolcmillióba kerül. Tizenhat szobában harminchat vendéget tudnak elhelyezni, a 30x12 méteres nagyteremben egyszerre háromszáz személyt, egy kisteremben 60 személyt, a presszóban 100 személyt, nyári időszakban pedig a terasszal, kerthe'yiséggel együtt összesen mintegy nyolc- száz személyt. Szükség van-e ekkora létesítményre? — Megítélésünk szerint igen. Ugyanis nemcsak a jelennek építünk, hanem a jövőnek is. A Balaton közelsége miatt számolnunk kell az idegenforgalom növekedésével, a helyi lehetőségek jobb kiaknázásával. Itt van a község szélén a Dunántúl egyik legszebb erdeje. Számolni kell azzal, hogy Tamási a lovassport még szélesebb bázisa lesz. Az illetékeseket foglalkoztatja egy új lovaspálya építésének gondolata. Az pedig, hogy a Balatonon megforduló külföldieket, a belföldi üdülőket lehozzuk egy- egy napos kirándulásokra, csupán idegenforgalmi szervezés kérdése. Általános érdek tehát, hogy erőinkhez mérten részt vállaljunk a község fejlesztésében. — Egy-egy döntés meghozatalánál számolnunk kell a lakosság általános igényeivel, a hivatalos szervek érdekeivel — és ezek az igények nem egyszer ütköznek szövetkezeti tagságunk, dcgozóink érdekeivel. A község, a környék ellátásában eddig monopolhelyzetben voltunk, de előfordulhat, hogy egyes területeket át kell engedni másoknak. A község építtetett egy szolgál- tatóházat, ebből felajánlottak számunkra egy hetven négyzet- méteres helyiséget. Sajnos, nem tudjuk vállalni, mert hiányzik a berendezéshez szükséges 4—500 ezer forint. Lehet, hogy a gyön- ki, vágy valamelyik másik szövetkezet tudja vállalni. Máris jelentkezik itt, helyben a konkur- rencia, de ezt vállalnunk kell, éppen az általános érdekek miatt. Van ellentmondás? Van. Egyelőre feloldani nem, csak mérsékelni, csökkenteni tudjuk. ELLÁTNI A LAKOSSÁGOT kereskedelmi cikkek széles választékával, kulturált szórakozást biztosítani, vállalatszerű gazdálkodást folytatni —’ ugyanakkor megfelelni több ezer tag bizalmának, több száz dolgozó érdekeinek... Mert a tag méltatlankodhat, hogy miért kevesebb a vásárlási visszatérítés, minek a nagy összegű beruházások. És ugyanannak, a tagnak, mint vásárlónak tetszik az új üzlet, a nagyobb választék és bizonyára tetszik majd, hogy az új szállodával is változott a község arculata. De az eddigi négyszeres kiváló cím újabb reményekre jogosít. BI.
