Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

mefújsAb 1969. A gyermeki jogok éve Útelzárás Szék szárd központjában Mibe kerül egy új szív? Azok, akiknek mellkasában új szív dobog, még eddig nem fizet­tek semmit. Az eddigi átültetések a tudományos kutatás jegyében folytak le. De mi lesz majd ak­kor, amikor a mindennapossá vált műtétért a páciensnek vagy csa­ládjának kell fizetnie? Vajon ak­kor majd csak a gazdag betegek engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy a más szívével él­jenek? A Medical World News című folyóirat szerint az orvosok eddig még a világ egyetlen kórházában sem kaptak külön honoráriumot úttörő munkájukért. A dél-afrikai Oroote Schuur kórházban, ahol Chris Barnard professzor 1967. december 3-'án első ízben ültetett át emberi szívet, fel sem vetődött a kérdés: Barnard professzor ugyanis igazgató főorvos és egész szakmai tevékenységéért kapja a havi fizetését. Angliában a National Health Service (Országos Egészségügyi Szolgálat) vállalta Frederick West szívműtétjének költségeit: körül­belül hatezer frankot naponta. Pablo Casals, a világhírű gor­donkaművész, aki néhány évvel ezelőtt hazánkban is járt és egyik saját művét vezényelte, most töltötte be 93. születésnap­ját. Az ünnep alkalmából Ca­bals nagyszabású fogadást adott San Juan-i otthonában, s kije­lentette, kitűnő egészségnek ör­vend és még sok születésnapot szeretne megérni... * Louis Washkansky nak, akin a világon elsőnek hajtottak végre szívátültetést, emlékművet állítot­tak fel Fokvárosban. Az avató MOZI Bonyhád: Júlia és a szellemek (Olasz—francia film), du. Szegény gazdagok (Magyar film). Dombóvár: Az utolsó betyár (Bol­gár film). Dunaföldvár: Amerikai feleség (Olas::—francia film), du. Fantomas visszatér (Francia—olasz film). Paks: Mit kezdjek a milliómmal (Csehszlovák film). Szekszárdi A felügyelő és a halál (Román film). Tamási: Méhek völgye (Csehszlovák film), du. A meztelen pásztorlány (Csehszlovák film). Tolna: Csend és kiáltás (Magyar film), du. A kőszívű ember fial I—n. (Magyar film). mmmmmmmmmmammmm TOLNA MEGYEI NÉPOJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő * PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon- 1—29—01. I—Z3S1. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1-20-10 Készül a Szekszárdi Nyomót Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Pc** Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbcE Előfizetési (111 eey hőr---- ’ Felelős vezető Széli i index-szám; 25 068 Az idén lesz tíz éve annak, hogy az ENSZ közgyűlése elfo­gadta a világszervezet egyik je­lentős alapokmányát, a gyerme­kek jogairól szóló nyilatkozatot. A 10. évforduló alkalmából a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség égisze alatt tevékenykedő gyermekmozgalmak nemzetközi vezető szerve — a CIMEA — az 1969-es esztendőt a gyermeki jo­gok évének nyilvánította. A szervezet elnöksége a közel­múltban Berlinben, az NDK fő­városában tartott kibővített ülé­sén felhívást fogadott el. A fel­hívás a szülőkhöz, az ifjúsági vezetőkhöz és a pedagógusokhoz fordul, hogy az új esztendőben szerte a világon vessék latba minden erejüket a gyermekek jo­gainak érvényesítéséért és védel­méért. Egyben felkéri a haladó tudósokat, művészeket, írókat, törvényhozókat és publicistákat: nemzetközi tekintélyükkel lépje­nek fel a gyermekeket több he­ünnepségen ott volt a szintén fok­városi Blaiberg fogorvosnak fele­sége és Barnard professzor is. Barnard kijelentette: a követke­ző nemzedékek fogják majd iga­zán megérteni, hogy Washkansky bátor elhatározásának milyen je­lentősége volt s mennyire segí­tette a tudomány fejlődését. Washkansky műtétjét úgy érté­kelte Barnard, mint az orvostu­domány fejlődésének jelentős ál­lomását. 9 New York állam Westernville falujában a 37 éves Ralph McLaughlin az új év első nap­ján, eddig ismeretlen okból auto­mata fegyverével megölte fele­ségét, majd lelőtte a szomszéd­ban lakó három gyermeket, öt szomszédját pedig megsebesítet­te. Tette elkövetése után McLaughlin autójába ült, s a hóviharban megpróbált elmene­külni. A rendőrség azonnal nyo­mába iramodott, s nem messze a falutól, egy hóborította mezőn rá is akadt. A gyilkost a rendőrök golyói terítették le. « Dr. Georges Ungar amerikai tudós, a texasi Baylor egyetem tanúra érdekes kísérletekről szá­molt be az amerikai tudomány fejlődéséről tartott kongresszu­son. Elmondotta, hogy állatkí­sérletei során sikerült különle­ges reakciót kiváltania egyes ál­latokból. s a több mint 3000 ál­laton végzett kísérlet alapján ki­jelentette, hogy a jövőben in­jekciókkal, ha nem is tudást, de a tudásra való hajlamot elő le­het Idézni az emberekben. Eddig nem tudtuk, de most már megállapított tény, hogy Nagy Ká­roly, a frank birodalomnak a IX. sza­zadban volt uralkodója, állást foglak a miniszoknyával kapcsolatban. Egy angol régész emlékeztet egy szentgalleni szerzetes Nagy Károly­ról írt életrajzára. Ebben a szerzetes megírja a nagy uralkodónak — (igaz, hogy csak a férfiak által viselt) — miniszoknyával kapcsolatos észrevé­telét. (A probléma a nőknél csak sokkal később jelentkezett.) A miniszoknyát a frízek találták I fel és ők hozták forgalomba Ok t készétetSék áe fitaimt a r&vid lyütt még sújtó társadalmi igaz­ságtalanságok felszámolásáért, A felhívás arra szólítja fél a világ közvéleményét, hogy még foko­zottabban nyújtson segítséget a vietnami gyermekeknek. A CIMEA elhatározta azt is, hogy ebben az évben megren­dezi a gyermekek jogaival fog­lalkozó I. nemzetközi konferen­ciát, továbbá központi úttörő­tábort szervez a vietnami nép iránti szolidaritás jegyében. A szem és a tv Sok ember félti saját és gyer­mekeinek szemét a tv-nézéstől. Ez az aggály alaptalan, mert a tv-nézés biztosan nem rontja a szemet Fontos azonban, hogy a képernyő legalább 3—4 méter tá­volságra, s a nyakizmok elfára­dásának elkerülése végett lehe­tőleg szemmagasságban álljon. Mivel a tv képernyője viszony­lag kicsiny felületű, a szemiz­moknak erre a kis felületre kell állandóan beállítaniuk a szemet. Az ehhez szükséges szemizom- feszülést csökkenthetjük, ha a tv mögé helyezett gyenge fényű lámpával szórt fényt teremtünk. Nem alkalmas erre a célra a tetővilágítás, még kevésbé az olyan lámpa, amely tükrözést hoz létre a képernyőn. Csökkenti a szemfáradást, ha a képernyő elé színszűrő műanyaglemezt teszünk, vagy pedig ugyancsak megfelelő színszűrő „tv-szemüveget” hasz­nálunk. Hans Habe leánya Hans Habe magyar származású író ti éves Marina Elisabeth ne­vű eltűnt leánya, akinek holttes­tét Hollywood mellett egy szaka­dékban találta meg • kaliforniai rendőrség. (Telefoto: AP—MTI—KS) tunikákat. Az uralkodó se tudott el­lenállni a divatnak és katonai gya­korlatokon igen alkalmasnak találta azt a ruhadarabot. De aztán változott az ízlése és amikor a frízek a rövil ruhákat ugyanolyan drágán adták, mint a hosszúakat, megtiltotta hogy bármit is vásároljanak a frízektől. Ekkor írja meg, hog\J nem látja be, mire jók ezek a rövid holmik. Azt Írja: „Amikor ágyban fekszem, nem takarnak be rendesen; ha lovon i ölök, nem védenek eső és szél ellen". Ezzel a kritikával vége Is szakadt a Frankhonban dívott miniszoknya-vi- I Az 56-o.s út Szekszárd átkelési szakaszának korszerűsítése és csa­tornázási munkálatai 1969. évben tovább folynak a Garay tértől az alsóvárosi temetőig terjedő sza­kaszon. Egyszerre készül a csapa­dék- és szennyvízcsatorna. Ezért szükséges az út teljes szélességű lezárása, illetve a forgalom elte­relése. A forgalomterelés útvonala a Budapest—Mohács és Mohács— Budapest irányú forgalom részére az Arany János utca, Alkotmány utca és Fazekas tér. Az Alkot­A pénzügyminiszter most ki­adott rendeletében módosította a borforgalmi adóról szóló korábbi jogszabályt. Az új rendelkezés egyszerűsíti a tisz-éb forgalmi adóját, s egyben kedvezményt is nyújt számúikra. A szövetkezetek eddig minden liter értékesített bor után öt-hat, illetve nyolc fo­rint forgalmi adót fizettek, az értékesítés módjától és a bor árától függően. A forgalmi adó ezentúl egységesen 25 százalék lesz. További kedvezmény, hogy mány utca a forgalomterelés cél­jára fel lett újítva. Az útelzárás időpontja 1969. L 6. A munkálatok ideje alatt a ki­vitelező vállalat biztosítani fogja a célforgalmat a lezárt útszakasz­nál lévő üzlethelyiségekhez vala­mint a kórházhoz és az üzem­anyagtöltő állomáshoz. Ennek el­lenére felhívjuk az illetékesek fi­gyelmét, hogy ezzel a lehetőség­gel csak a legszükségesebb ese­tekben éljenek, mert a sok bejárás lassítja, illetve akadályozza » munkálatok zavartalan végzését. ha a szövetkezet egy másik szö­vetkezetnék adja át borát érté­kesítésre, szintén csak a 25 szá­zalékos adót ‘fizeti, mentesül az eldigi literenkénti kétforintos külön adótól. A állami gazda­ságok továbbra is az eddigi 21 százalékot, a háztáji gazdaságok pedig literenként ugyancsak az eddigi öt forintot fizetik. A ma­gántermelők is részesüilhetoek azonban a kedvezményekben, ha borukat szövetkezet útján érte kesftik. Névnap: Simon. JANUÁB A Nap kél 7.32, nyugszik E? 16.07 órakor. 5 A Hold kél 11.33, nyugszik VASÁRNAP 9.02 órakor. — ügyeletes orvos Szekszárdon: a ren­delőintézetben állan­dó orvosi ügyelet na­ponta este 7-től reg­gel 7-ig. Telefon: 12—062. Az orvosi ügyelet kiterjed Szekszárd város, to­vábbá Harc, Sióagárd és Szálka községek­re is. — Ügyeletes orvos Dombóvárott: dr. Gyöngy ösy György, Dombóvár, Bezerédj u. 16. Telefon: 12— 94. Rendel: vasárnap délelőtt 10—12-ig a központi orvosi ren­delőben. Utána a la­kásán található. — Tizenhét tsz- ben, 65 brigád kezdte meg a versenyt az új évben, a szocialista címért a dombóvári és a tamási járásban. Jelenleg 10 szocialis­ta brigád dolgozik, / ezekben a szövetke­zetekben. — A KA—HYB sertéstenyésztő és ér­tékesítő önálló közös vállalkozás, amely­ben tudományos in­tézetek. állami gaz­daságok és tsz-ek tár­sultak, már hét me­gyére terjed ki. A társulás elnöks tiszt­ségét 1969-ben is Ko­loss István a Kapós— Koppány völgye Tsz- ek Területi Szövetsé­gének titkára tölti be. — Egyesült a Kn­nacsi és a Biritói Ál­lami Gazdaság. ja­nuár elsejével. Az egyesüléssel kapcso­latos kezdeménye­it eljárást, a két "izdaság terveinek egyeztetését már ko­ráhbatn megkiezdték — Q2X szentesítette az elmúlt napokban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium jóváha­gyása. — A Magyar Ag­rártudományi Egye­sület Elnöksége ki­emelkedő társadalmi munkájuk elismeré­seként a JMAE Aranykoszorús Jel­vénye” kitüntetést adományozta Gacsá- lyi Lászlónak, Jerg- ler Jánosnak. Barri Mihálynak és dr. Barocsay Györgynek. HÍREK — Hatályba lépett a termelőszövetkezeti tagok életének és tes­ti épségének védel­méről szóló új mi­niszteri rendelet Ja­nuár 1-től a terme­lőszövetkezetek mun­kavédelmi tevékeny­sége fe'ett az állami felügyeletet a taná­csi mezőgazdasági és élelmezésügyi szak­igazgatási szerv lát­ja el. — Segítettek a fia­talok. A falusi KISZ- a Lapszer vezetek az elmúlt évben 130 ezer órát dolgoztak a me­gye termelőszövetke­zeteiben. A KISZ- fiatalok elsősorban az őszi betakarítás munkákban segéd keztek. — A Sportfogadá­si és Lottó igazgató­ság közlése szériát az L játékhéten öt- találatos szelvény nem énisezett. Négy találatot 29 fogadó ért el, nyereményük egyenként 106 392 fo­rint. három találata 3956 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 397 forint. A kéttalálartos szelvé­nyek száma 123 957 darab, ezekre egyen­ként 16 forintot fi­zetnek. A nyere­ményösszegek a nye­reményilleték levoná­sa után értendők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. VÍZÁLLÁS. JELENTÉS Január 4-én: A Duna vízállása. Dunaíöldvámál 60 cm, Pákánál 78 cm, Bajánál 182 cm. A Sió vízállása Pa­lánknál 181 cm. Bor­júdnál 307 cm. Si- montomyánál 336 cm. A Nádor vízállása Sióagárdnál 270 cm HIDEG IDŐ Vállra ló időjárás ma estig: délen erő­sen, északon válto­zóan felhős idő. első­sorban a déli, dél­nyugati megyékben havazásokkal. Több­felé élénk, helyen­ként erős ("szaki. északkeleti szél. Fő­ként a Dunántúl északi felén és az északkeleti megyék­ben hófúvások. Hi­deg idő. Várható leom'Wa.snbb nappali v-ím-i-séklet ma mí­nusz 3. mínusz 8 fok között. OLocutuk... Nagy Károly és a miniszoknya Módosították a borforgalmi adóról szóló jogszabályt

Next

/
Oldalképek
Tartalom