Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-24 / 19. szám
- ^ -v w rt>í ~ ''v"> / ^öVi ^í/ C l^C-OL'i.ci r-d V c(c TOLNA MEGYE lm mAo raoiETAHiAi EGYEsvuera * NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. évfolyam, 19. szám ARA: 8« FILLÉR Péntek, 1969. január 24. MAI SZÁMUNKBAN: Irány: az integráció 4. ©. Nyolc évre ítélték a dnnakömlődi gyilkost 8. o. Három évre emelték a gyermekgondozást segély A minisztertanács ülése A kormány 'tájékoztatási hivatala közli: A minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett az ENSZ-közgyű- lé® X.XIII. ülésszakának eddigi munkájáról. A kormány a jelentést és a magyar delegáció eddigi tevékenységét jóváhagyólag tudomásul vette. A munkaügyi miniszter előterjesztésére a kormány rendeletet adott ki a gyermekgondozási segély időtartamának két és fél évről három évre való kiterjesztéséről és a jogosultak körének bővítéséről. Az egészségügyi miniszter beszámolt a gümőkór elleni küzdelem helyzetéről és eredményeiről. A minisztertanács a jelentésit tudomásul vette és megszabta a további feladatokat. Az építésügyi és városfejlesztési. valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter együttes előterjesztése alapján a kormány elfogadta a Budapest s a nyugati országhatár közötti 1. számú főút környéke rendezésének regionális tervét A kormány meghallgatta és tudomásul vette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének tájékoztatóját a termelőszövetkezeti elnökök politikai, erkölcsi és anyagi helyzetéről. A nehézipari miniszter javaslatára a minisztertanács módosította a kozmetikai készítmények előállításáról és forgalomba hozataláról szóló rendeletet. A Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából a kormány ez év március 21-ét munkaszüneti nappá nyilvánította, majd egyéb ügy éklet tárgyalt. Bevált a gyermekgondozási segély rendszere A munkaügyi miniszter előterjesztése a többi között megállapítja: Az elmúlt másfél év tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyermekgondozási segély rendszere bevált; az erre vonatkozó kormányrendeletet a dolgozó nők örömmel fogadták, amit az is bizonyít, hogy a segélyt a jogosult nőknek mintegy 75—80 százaléka veszi igénybe. A vállalatoknál megszűntek a kisgyermekes anyák — olykor váratlan — hiányzásából adódó problémák. A gyermekgondozási segély rendszere hozzájárult a születések számának növekedéséhez is. 1968- ban 155 ezer gyermek született, 17 ezerrel több, mint 1966-ban, a segély bevezetését megelőző esztendőben. A hozott intézkedések iránt nagy nemzetközi érdeklődés is mutatkozik, mert szinte az egész világon egyedülálló az ilyen jellegű szociális gondoskodás. A népgazdaság fejlődése lehetővé tette, hogy azokat a korlátozásokat, amelyeket a gyermek- gondozási segélyről szóló kormányrendelet kiadása idején — figyelembe véve a népgazdaság anyagi erőit —, alkalmazni kellett, most részben feloldják, a gyermekgondozási segély időtartamát felemeljék és a segélyre jogosultak körét kiterjesszék. Az új kormányrendelet szerint a dolgozó nőt, amennyiben gyermekének gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe és a szülést közvetlenül megelőzően másfél éven belül összesen legalább 12 hónapig munkaviszonyban állt, az eddigi két és fél évvel szemben gyermeke hároméves koráig illeti meg gyermekgondozási segély. Eddig csak az a dolgozó nő kaphatott gyermekgondozási segélyt, aki a munkakörére megállapított teljes munkaidőben dolgozott. A rendelkezés a segélyre jogosultak körét azokra is kiterjeszti, akiknek munkaideje legalább napi hat óra. Gyermekgondozási segélyben részesülhet továbbá — függetlenül attól, hogy mennyi ideje dolgozik —, aki bármely iskola (tanintézet) nappali tagozatán végzett tanulmányainak befejezését követően 90 napon belül — akár meghatározott, akár határozatlan időre szóló — munkaviszonyba lép, illetve kisipari szövetkezet, vagy mezőgazdasági (halászati) termelőszövetkezet tagja lesz. Az új szabályozás szerint az az anya, aki ledolgozta a fentiek szerint meghatározott minimális (a szülést megelőző másfél éven belüli 12 hónapos, legalább napi 6 órás) munkaidőt, altkor is jogosult a gyermek 3 éves koráig gyermekgondozási segélyre, ha próbaidős, vagy meghatározott időre szóló munkaviszonyt létesített és ez a szülési szabadság, vagy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság ideje alatt megszűnik. Ezzel összefüggésben a kormányrendelet az egyedülálló anyákra is kiterjeszti erre az időre — a táppénz és a terhességi-gyermekágyi segély kivételével — a betegségbiztosítási szolgáltatásokra, valamint a családi pótlékra való jogosultságot. A segély összege változatlanul havi, 600 forint, a termelőszövetkezeti tagok, s az ott dolgozók részére havi 500 forint. Több gyermekgondozási segélyre igényt biztosító gyermek után a segély gyermekenként jár. A munkában eltöltött idő kiszámításakor, például, ha a szabadságidő, vagy a nyugdíjjogosultság megállapításához van erre szükség, figyelembe kell venni a munkaviszony tartama alatt a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli sza(Folytatás a 2. oldalon.) Féléves vizsgák az esti egyetemen Megyénkben összesen mintegy 850 hallgató készülődik a jövő héten sorra kerülő félévi vizsgákra. Az alábbiakban közöljük a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteme igazgatóságától kapott vizsgabeosztásokat. Január 27: Dombóvár, TamásL Január 28: Szekszárd, Január 29: Paks. Január 31: Bonyhád. A január 28-i szekszárdi vizsgákon az esti egyetemisták és a szakosító I—II. évfolyamának hallgatói adnak számot a tanultakról. (Az esti egyetemi vizsgák mindenütt reggel 8 órakor i kezdődnek.) 1 Közéletünk Csütörtökön délelőtt ülést tartott a Tamási Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága Vidóczy László vb-elnök vezetésével. Először dr. Patonai Iván járási főállatorvos ismertette a járás állategészségügyi helyzetét, majd. Cs. Kovács József TST-elnök tájékoztatója hangzott el az ifjúság és a lakosság sportolási lehetőségeiről. Taggyűléseken, rop gyűléseken, pártnapokon ismertetik Kibővített pártbizottsági ülés Szekszárdon Szerdán Szekszárdon kibővített pártbizottsági ülést tartottak a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A választott testület ülésén a két megyében tevékenykedő vállalat 2650 főnyi dolgozó gárdáját érintő fontos témáról tanácskoztak. A pártbizottság tagjai mellett részt vettek az ülésen a helyi párt-ifjúsági szervezetek, a szak- szervezeti bizottságok meghívott aktivistái is. Varga Mihály, a pártbizottság titkára az első napirend keretében az MSZMP KB 1968. december 4-i ülésének alapján ismertette az ország, a válEZ TÖRTÉNT Szinte már csak órák választanak el az igazi párizsi premiertől: a vietnami tárgyalások érdemi részének szombati nyitányától. A tárgyilagos nyugati megfigyelők is kénytelenek megállapítani, hogy az USA és Saigon nem jól startol, ha az erő pozíciójából kívánja a megbeszéléseket megkezdeni. A katonai helyzet ugyanis mindenről inkább beszél, mint erről az erőről. Csütörtökön például újabb hatalmas rakétatámadást intéztek a DNFP erői a Da Nang-i amerikai légitámaszpont ellen, holott éppen Da Nang körül rendkívül erősnek mondott rakétaelhárító alakulatokat helyeztek el a jenkik. Az AFP megállapítja, hogy hónapok óta ez volt a Da Nang elleni legsúlyosabb tűzcsapás. De még a hivatalos amerikai jelentés is elismeri, hogy például Saigon térségében a „kommunista alakulatok” nagymértékben megközelítették a főváros védelmét biztosító amerikai légi szállítású hadosztály főhadiszállását. A bonyolult közel-keleti helyzetnek legalábbis az egyik pontja mintha tisztázódni látszanék. Ismeretes a bejrúti repülőtér elleni támadás következtében beállott és hosszú ideig tartó kormányválság Libanonban. Az is, hogy bár Karaminak végül is sikerült kormányt alakítani, napokon belül egyik minisztere mondott le a másik után. Most azt jelentik a hírügynökségek, hogy a libanoni kormányválság megoldódott, Karami a lemondottak helyébe négy új minisztert nevezett ki. A közel-keleti helyzethez tartozik az is hogy, Messmer francia hadügyminiszter Kuwaitban tartózkodik s ott kijelentette: Párizs hajlandó fegyvereket szállítani Kuwaitnak. Nyilván ezt a legújabb lépést, meg az izraeli fegyverszállításokra korábban bejelentett embargót próbálja ellensúlyozni Izrael azzal, hogy éppen most rakták le Jeruzsálemben egy francia kulturális intézet alapjait és az ünnepségen Abba Eban izraeli külügyminiszter is részt vett. Beszédében hangsúlyozta, reméli, hogy a két ország közötti kapcsolatok felhői eloszlanak, mert „mi nagyon sokat köszönhetünk Franciaországnak, és ezért fájdalommal látjuk, I\ogy többé nem találunk nála megértésre”. Jelentést adtak ki a cseh kormány üléséről. Ennek legfontosabb határozata: a kormány minden érvényes eszközzel biztosítja a nyugalom és közrend megóvását. Egyidejűleg felhívással fordultak a felsőoktatási intézmények professzoraihoz, s a diákszervezetek képviselőihez, hogy felelősséggel, körültekintően mérlegeljék a helyzetet, használják fel tekintélyüket a nyugalom és a közrend megóvása érdekében. Felhívást intézett Dzur nemzetvédelmi miniszter is: a hadsereg tagjaihoz fordult. Ö is hangsúlyozta, hogy a kitűzött célok teljesítéséhez nyugalomra, rendre fegyelemre van szükség, maximális politikai megfontoltságot, öntudatosságot és fegyelmet kíván meg a helyzet. V. Novy, a CSKP Központi Bizottságának tagja prágai kommunisták gyűlésén mondott beszédében hangoztatta: a kommunizmus nem eevez- tethető össze a szovjetelle- nességgel. mer* az époen az antikommunizmus egyik formája. Beszédét sűrűn szakította félbe a taps, a gyűlés résztvevői éltették a Szovjetuniót, a csehszlovák—szoviet barátsági, a Csehszlovák Kommunista Pártot. lalat, a megye 1968-as gazdasági fejlődését, majd tájékoztatást adott az 1969-es esztendő fő gazdasági irányáról és az ez évi vállalati tervekről, teendőkről, A második napirend keretében az első féléves munkatervet fogadta el a választott testület Tervezik, hogy Tolnában, Baranyában a vállalat valamennyi építésvezetőségén ismertetik a pártbizottsági ülés alapján az értékelést és a tennivalókat. Taggyűléseket, röpgyűléseket, pártnapokat tartanak a közeljövőben az állami építőipar két megyére szóló munkahelyein.