Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
Megnyugodtam. Nem maradtunk le. Sőt, mi több, a szovjetek még saját magukat is megelőzték. Mármint a két űrhajó. Az egyik fékezett és így megelőzte a másikat. Nem értem az egészet, de így történt. Az ördög, aki kiismeri már magát ebben a fene nagy tudományban. Azt sem tudtam sehogy sem megérteni, hogy lehet ilyen behemót ma- ss"n''a-, összekavcsólni, egyesíteni valamit és, hogy nem lehet a Földön időnként egyesíteni valamit. Meg aztán az v.z átszállás, az se megy a fejembe. Nekünk elég itthon '-gyík vonatról a másikra átszállni, mi akkor sem érezzük magunkat biztonságban, ők meg ott fenn, átszállás közben iég filmeztek is. Nelcem ez nagyon magas. Persze nemcsak ez. Az is magas, hogy Japánban Szato miniszterelnök felesége elmondta nekünk, újságíróknak, hogy a férje nem veri már őt többé. Azt hittük az első Pillanatban, hogy azért nem veri, mert meghalt szegény. Erről szó sincs. Nem halt meg. Megjavult. Fiatal korában verte csak a feleségét. Amióta miniszterelnök, azóta nem veri. örül is a felesége, hogy a férje miniszterelnök. Gondoltam: te jó isten, ha Javánban csak az nem veri a feleségét, aki miniszterelnök, akkor bizony nagyon kevesen varnak. Ott pedig nincs demokrácia, ott nem lehet még elméletileg sem miniszterelnök mindenkiből, mint ná- 1nnk. Mert nálunk elméletileg mindenki lehet, de gyakor- latilaa. ha csak. azokból lennének miniszterelnökök, akik verik a feleségüket, akkor se lehetne harminc éven belül mindenkiből az, ha óránként kormányválság lenne. De hát akkor mi lehet a. megoldás? Talán a nőknek fel kellene tenniök a kérdést: vagy-vagy. Mint ahogy Mar- aareth Gracey tette. Azt mondta a férjének: vagy én, vagy a bivaly. A férj a feleségét választotta. Eladta a bivalyt, amit a. lakásában tartott. Most egy elefántra alkuszik. Tehát ez sem megy. Vsse vissza a feleség a férjet, az egyenjogúság jegyében. Ennek jegyében még csak visszaüthetné, de akkor nem tartaná be a törvényességet, maga szolgáltatna. elégtételt és akkor őt is elítélnék. Tudja mit, szerkesztő úr! Abbahagyom én ennek az egész dolognak a magyarázatát, mert úgy belegabalyodok, hogy végül én leszek a bűnös. Inkább beszélek egy kutyáról. Nem nagy kutya volt, kicsi se, inkább olyan közepes féle. Asheville-ben láttam. Autót vezetett. A két mancsával rátámaszkodott a kormányra és robogott. A rendőrbe még a lélegzet is bele- ayott. amikor elrobogott mellette ez a kutjfáv esette. autó. Egy ideig szépen ment, aztán teljes sebességgel nekirohant egy fának. Pontosan úgy, mint egy ember. A kutya is úgy vezetett, mint nálunk egyesek, pedig ez a kutya csak a gazdájától látta, hogy mit is csinál a jó gazdi menet közben. És most figyeljen, szerkesztő úr. Szörnyű dolog lehetett a négyezer évvel ezelőtti Babilonban élni, ahol nemcsak azt tiltotta a törvény, hogy a nőknek pénzt adjanak kölcsön, hanem azt is kimondta, amennyiben a férj tetten éri e feleségét, megölheti, és ha r<alaki más megcsókolja másnak a felségét, akkor a férfinak levágják az alsó ajkát, míg a nőnek mind. a. két fülét. Borzasztó dolog lehetett akkor, amikor ilyenek történtek, élni. Bezzeg most nem vágják le a férfiak alsó ajkát... Sem a nőknek a fülét. Ja, most adnak a látszatra. Mert hogy nézne ki egy férfi levágott ajakkal, a nő meg levágott fülekkel? Amikor ezt a történetet hallottam, — örültem, hogy nlvc-i korban élek. amikor az embernek nem az ajkát vágják le, sőt még a fülét is meghagyják. Mondom, erre 'ipndaitam és rögtön be is mentem az egyik külföldi és nem hazai boltba, hogy ajándékot vásároljak a feleségemnek. Mondtam is: — Szeretnék a feleségemnek valamit ajándékozni! Mire az eladó: — Nagyon sajnálom, uram, ebben az üzletben csak luxuscikkeket tartunk. Es ugye luxuscikket a külföldi ember nem a feleségének vesz. A magyar pedig csak kizárólag annak vesz luxuscikket. Meg kesztgűt is. Nem úgy, mint a dánok. Képzelje el a szerkesztő úr: a dánok azoknak vesznek kesztyűt, akiket nem akarnak feleségüknek. Kezdőiben, amikor egyik kesztyűboltból mentem a másikba és sehol sem. kaptam kézrevalót, nem értettem a *olaot. Mindenütt a~tt mondták: „Elkésett, uram". Miért késtem volna el? Később aztán megtudtam, hogy Dániában minden február 25-án a nőknek joguk van megkérni egy rerfinek a kezét. Hja a férfi kosarat ad, akkor a nőnek kárpótlásul köteles tizenkét pár bőrkesztyűt vásárolni. Hát ezért nem lehetett bőrkesztyűt kapni Dániában. Mindenki felkészült jó előre a férfikérés elhárítására. De abba is hagyom már a levelet. Csak azt mondom még el, hogy a Jülem hallatára kérdezne meg valaki a vetőmagboltban: Mondja, kikel majd et a mag?". „Azt nem tudom — válaszolt az eladó. — Egyet tudok csak tanácsolni. ha nem kel ki, nyugodtan hozza vissza. Vissza- ■■ sssük”. Ez a dolog nem Madocsán történt. D megjegyzéssel zárom soraimat. Tisztelettel: Clara nővért — világi nevén: Rosa Niederwiesert, — háromhónapi. börtönbüntetéssel sújtották, mert a vádirat szerint szadista módon kínozta egy egyházi intézet tanulóit. Csak részben ismerte be az ellene felhozott vádakat, hogy „meg nem engedett nevelő módszert alkalrriazott, és szándékosan testi sérüléseket okozott harmadik személyeken”. Olaszországban egy hónap alatt ez a harmadik ilyen per. A botrány az egyik egyházi nevelőintézet körül tört ki, mert vezetői középkori módszereket alkalmaztak az oktatásban. Megkorbácsolta a meztelenre vetköztetett gyermekeket Hogyan robbant ki ez a botrány? 1967. márciusában az Opera Serafica nevű meranói egyházi intézet tíz tanulója panaszkodott Maria Zagler tanítónőnek, hogy az apácák naponta alkalmazzák rajtuk „nevelő módszerüket”. Az intézetet apácák vezetik. A tanítónő a diákok panaszát továbbította Pobitzer atyának, az intézet igazgatójának, aki a panaszt tudomásul vette — és elfelejtette. A gyerekek továbbra is panaszkodtak, hogy naponta verést kapnak, de most azzal áz indoklással verték őket, hogy panaszkodni mertek. A tanítónő ekkor a maranói politikai szervezethez fordalt, és értesítette a carabinieriket is. s azok megkezdték a nyomozást. Több hónapos vizsgálat után vizsgálóbíró elé került négy apáca: Clara, Adelgűnda, Maria Giuseppina és Natalia. A vádirat igy hangzott: „A vádlottak megengedhetetlen módon bántak a gyerekekkel, tizenhat esetben megállapítást nyert, hogy a gyerekek súlyos sérüléseket szenvedtek. A kínzások közé tartozott, hogy tépték a gyerekek haját, majd a levesükbe dobták, és meg kellett enniük. A tízéves Mario Tullinak egy alkalommal föl kellett nyalnia a fejsebéből csöpögő vért. A sebet Adelgűnda nővér okozta. Különösen Clara nővér fenyített kegyetlenül és megengedhetetlenül. Arra kényszerítette a gyerekeket, hogy meztelenre vetkőzzenek, azután pedig megkorbácsolta vagy pedig husánggal verte őket. Ezek az eszközök bizonyítékként a köz- vádlóság tulajdonában vannak. Clara nővér legalább tízszer kényszerítette a 11 éves Paolo Petaccit, a 12 éves Pietro Alca- vallót, a 10 éves Giovanni Fog- giót és a 14 éves Mario Cava- lierit, hogy levetkőzzenek, azután pedig véresre verte őket...” Élvezettel ütlegelt A bírósági tárgyaláson a harmincéves Clara nővér csak részben ismerte el az ellene szóló vádakat: — Igaz. rákényszerítettem őket, hogy levetkőzzenek, de a gyermekek nem voltak teljesen meztelenek... A bíróság azonban megtekintette a titokban teleobjektívval készült fölvételeket, amelyeken látható, hogy az apáca áldozatai meztelenül fet- rengtek a földön. Mialatt ütlegelte őket, olyan arckifeiezése volt, mintha élvezetet találna a kínzásban. Zagler tanítónő, a tanúk egyike, kijelentette: — többet egy szót sem akarok mondani, mert igen kellemetlen helyzetbe kerültem az iskolában. Azonkívül a megfenyített gyerekeket is kényszerítették, hogy úgy viselkedjenek, mintha nem ismernének. Rákényszerítették őket, hogy hazudjanak. Valóban tiszteletre méltó oktatási módszerek! Jómagam is éreztem, mit jelent, ha az ember megmondja az igazat. Legjobb lenne, ha hallgatnék, mert mindenki, az apácáktól kezdve az egyházi intézet vezetőségén át a közoktatásügyi hatóságokig úgy viselkedik, mintha én volnék a hibás. Ez Olaszország szégyene! Ördögűzés A másik eset Nápolyban történt. Az Opera Sacra nevű egyházi intézetben az apácák rendszeresen verték a 7—14 éves gyerekeket, úgyhogy még a fenyítési fl mindennapi verésadag A hírek szerint a Sour Cecilia intézetben volt a legrosszabb a helyzet. A szicíliai intézet 283 tanulója közül csak 22 jelentette ki. hogy sohasem verték meg. A többiek panaszkodtak, hogy naponta kegyetlenül megfenyítették őket, sőt olykor az már kínmódszer említése is páni félelmet kelt bennük. Dagadtra verték a talpukat, egész nap bekötött szemmel kellett botladozniuk az intézet helyiségeiben — természetesen összevissza verték magukat — tépték hajukat, a megbüntetett gyerekeket rákényszerítették, hogy csókolják az udvar sáros földjét. Az idősebb fiúknak elkülönített helyiségekben le kellett vetkőzniük, és egy riporter szerint „ezek a fiúk mentek keresztül a legenyhébb kínzásokon, de Diderot tollára kívánkozó furcsa helyzetekbe kerültek”. A 14 éves Angelo Fontanéból a nevelőnők rendszeresen „kiűzték az ördögöt”, noha egyike volt a legnyugodtabb, legjobb diákoknak. Az apácák azonban „ördögi tüzet” láttak a szemében. zásnak is beillett. A Gazetta del Mezzogiorno című újság azt írta, hogy az a 22 gyerek valószínűleg azért nem mert beszélni, mert még a szüleik sem támogatták őket. A közvélemény fölteszi a kérdést, hogy ezek szórványos esetek-e. Valószínűleg nem. Azelőtt is éppen ilyen volt a helyzet, a közvélemény azonban ma már határozottabban lép föl. és bírál, noha az olyanok, mint amilyen Zagler tanítónő, még mindig fenyegetéseknek vannak kitéve bizonyos kulisszák mögötti erők részéről. A sajtó azonban, mint tapasztalható, a bántalmazott gyerekek pártjára állt. és nem fél a megtorló intézkedésektől. Ezenkívül több egyházi intézetben az egyházi szervek is eljárást indítottak, mert félnek a sajtó hatalmától. (Magyar Szó) Repülőgéppel is gyorsan célba ér, de egy jól megfogalmazott hirdetés elhelyezésével lapunkban még gyorsabban ♦ eléri célját. Győződjék meg ni la ♦ j HIRDESSE vételi és I 1 eladási szándékait! t $ I a Tolna megyei Népújságban. \ > Iskolaboirány Olaszországban Az apácák kegyetlenül kínozták a diákokat
