Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-11 / 290. szám

Szerencsére nem gyakori, de minden évben előfordul jó né­hány kéménytűzből eredő, na­gyobb veszteséggel járó tűzeset. Mi okozza a kéményüzet? A falusi házakban régen a kéményhez banyakemence és rendszerint falazott konyhai tűz­hely járult, amelyekben rőzsével, kukoricagóréval, fával, szalmá­val tüzeltek. A kemencék és a falazott nagy tűzterű tűzhelyek sok helyen már kikerültek a la­kásból, a kémény azonban ma­radt átalakítás nélkül. S ezek a kémények a kívánatos 14x14 cm méretű bőségnél jóval bő­vebbek, amelyek a régi tüzelő- berendezésekhez megfelelőek vol­tak. A nagy lánggal égő rőzse, vagy kóró által fejlesztett sok és forró füstgázt jól elvezették, s nem okoztak különösebb prob­lémát. A régi bő kéményekbe ma eserépkélyhát, szén-, koksz-, vagy egyéb tüzelésű kályhát, jól záró konyhai tűzhelyeket kötöttek be, s használatuknál mór várható a kellemetlen hatás. A kéményfal belseje először csak kissé nedvesedik át, majd a te­tőn kívül álló rész lassan vilá­gos barnára, később pedig sötét barnára színeződik. Ezt nemcsak a megváltozott tüzelőberendezé­sek, hanem a tüzelőszerek is okozzák. A mai tüzelőberende­zésekben másképpen alakul a füstgáz a másfajta tüzelőből. A túl bő kéményben a cserépkály­ha agyonkeringetett füstgáza mi­re a kéménybe ér, már kihűl és le is kondenzálódhat. A vas­kályha füstcsövében áramló füst­gáz is szinte elvész a 30x30, vagy 40x40 cm méretű kéményjárat­ban. A kéményfal elszíneződése az elkátrányosodást jelzi. A kát­rányos réteg pedig megszáradás után tűzveszélyessé válik. Ezt a réteget szokták tulajdonképpen a kéményseprők mesterségesen kiégetni, meggyújtani. Ha ugyan­is önmagától gyullad be veszé­lyes következményekkel járhat. Kéménytüzet házilagosan nem szabad oltani, hanem azonnal értesítsük a tűzol­„Szakály Testvérek” Építő­ipari Ktsz felvesz textilipari szövőnőket három műszakos, termelésre. Betanítási időre 800 Ft. ta­nuló munkadíjat fizet. Gya­korlattal rendelkezők előny­ben. Felvesz továbbá építőipari technikust. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Rákóczi u. 15 sz. alatt. (85) Ezúton mondunk hálás kö­szönetét drága halottunk TÁRNOK LAJOSNÉ temetésén megjelenteknek megtisztelő részvétükért. A gyászoló család. (91) téságot, vagy a kéménysep­rőket. Ila ugyanis a kémény­be vizet öntenek, a keletke­zett gőz szétvetheti a ké­ményt, a lefojtott kémény berobbanhat és sokkal na­gyobb károk keletkezhetnek, mintha hozzáértő felügyel az égő kéményre. Mit kell tenni, hogy ne legyen kémény tűz? Ha normál tüzelőberendezése­ket üzemeltetünk, a bő kémé­nyek tetejét le kell szűkíteni. Ezt elvégezhetjük 3x4 sor téglával is úgy, hogy a legfelső sor nyílása 14x14 cm méretű legyen. A ké­ményt rendszeresen tisztíttassuk,. nedvesedést, kátrányosodást ne engedjünk létrejönni. A kémény­ben közvetlenül húst, vagy töl­teléket füstölni veszélyes és ti­los. A húsról, szalonnáról lecse­pegő zsír a kémény falán megta­pad, könnyen meggyullad és kéménytüzet okozhat. A kémény­ben a lekotort kormot ne en­gedjük annyira felgyülemleni, hogy közeljusson, vagy elzárja a íüstcsőbetorkolás nyílását, mert a kiröppenő szikra nem bir leesni a koromzsákba. Ne tartsunk a padláson a kémény közelében gyúlékony, vagy jó hővezető anyagot (vasat, fémet). A kéményekre lehet eternitből készített, kész szélpipás kupakos toldókat is kapni. Olcsók és a felrakásuk is egyszerű. A cső azonban 15 cm belső bőségnél ne legyen kisebb, mert ez már nem alkalmas kémén ytoldónak, csak szellőzőnek. ANTÓNI SÁNDOR Dombóvári Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet gumilerakatánál minden méretű felújított gumiabroncs kapható 14 000 km garanciával. Fel­újítható gumiabroncsait megvesszük. Érdeklődni lehet Dombóvár 14—16-os telefonszémon. (31) Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN ! A Biritópusztai Állami Gaz­daság 1969. január 1-i be­lépéssel felvételt hirdet egy fő szőlészeti technikusi állás betöltésére. Az állás betöltéséhez tech­nikumi végzettség és leg­alább kétévi szakmai gya­korlat szükséges. Szolgálati lakást a gazda­ság biztosít. Fizetés meg­egyezés szerint. Csak nős, vagy családos személyek je­lentkezzenek. ^elvétel esetén az útikölt- Vtet a gazdaság megtéríti. (89) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.2«: Zenekari muzsika, 9.34: Ut a bátortalanba. (Ism). ltf.l«: Britten: Himnusz Szent Cecíliához. 10.22: Or­vosi tanácsok. A gyermekkori vér­átömlesztésről. 10.21: Verbunkosok, népdalok. 11,00: Iskolarádió. 11^30: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei koktél, 13.0«: A világgazdaság hírei. 13.21: Mozart-hangversenyművek. 14.05: Gazdasági magazin. 14.35: Peter Pan. Részletek Chan-Fain filmzenéjéből. 14.49: Kóruspódium. 15.15: Zenés al­bum. Az Iskolarádió műsora. 15.55: Népművészek a mikrofon előtt. Ze­nés beszélgetés a soponyai cltera- gyüttes tagjaival. 16.31: Könnyű­zene. 16.42: Cserepek. Barátit Lajos elbeszélése. 17.05: Külpolitikai figye­lő. 17.20: A király és én. Richard Rodgers és Oscar Hammerstein zenés játékát bemutatja: Rátonyl Róbert. 18.06: Tájak és sorsok. Séta Balae körül. Kardos Tibor egyetemi tanár Írása. 18.21: Csárdások. 18.30: Lam- berto Gardelli vezényli az jVIRT szimfonikus zenekarát. 19.30: »lade in Hungary. 20.05: Conchita Supcrvia és Pataky Kálmán énekel. 20.40: Népdalcsokor. 21.20: Gondolat. A Rá­dió irodalmi lapja. 22.20: Uj felvéte­leinkből. Mendelssohn: D-dúr vonós­négyes. Bartók-vonósnégyes. 22.50: Stúdium. A szocialista országok technológiai együttműködése. 23.00: Alexandra. Részletek Szirmai—Martos operettjéből. 23.25: Zenekari muzsi­ka. o.io: Régi magyar dalok. PETŐFI RADIO 10.00: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 10.22: Verdi: A végzet ha­talma. Négyfelvonásos opera. 13.17: Könnyűzenei híradó. 14.00: Kettőtől— hatig. . . Az aktualitások jegyében. 18.10: Hanglcmezgyüjbők húszperce. 18.S0: A kakaó regénye. Krizsár: László írása. 18.50: Szófiából érke­zett. Könnyűzene. 19.25: Falstaíf. Részletek Verdi operájából. 20.30: Cj könyvek. (Ism). 20.34: Beethoven összes zongoraszonátái. Előadja: Wil­helm Backhaus. VI. 31.55: A Rádió­színház bemutatója. A sültgalamb. Giles Coop'er rádiójátéka. Rendezte: cseré" Miklós dr. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 22. lecke. 19.10: Századunk zenéjé­ből. 20.20: Külföldi tudósoké a szó. A gnotobiológia és távlatai. Novo- mir Ljszogorov szovjet biológus írá­sa. 20.35: Catalani és Cilea operáiból. 21.10: Zenekari muzsika. 22.25: A jazz kedvelőinek. 22.39: A kórusirr,. dalom remekműveiből. MAGYAR TV 18.00; Hírek. 18.05: Pályaválasztási tanácsadó. 18.25: írók, könyvek, kri­tikusok. A téli könyvvásárról. 18.50: A világ térképe előtt. Aktuális kül­politikai műsor. 19.00: Esti mese. 19.10: Fáklyavivök. Dalok, hősök, emlékek. . . II. (Ism). 19.40: Támasz nélkül?. . . Riportfilm. 20.00: Tv- híradó. 20.20: A nagy „M”. Magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat. I. rész. Rendezte: Alan Bromiy. 21.05: Nótaszó. 21.30: Dialógus az értelem- mel. 22.25; Tv-híradó. 2. kiadás. jugoszláv tv 17.35: Bábjáték. 17.45: Hói van — micsoda? 18.20: Se nem fekete, se nem fehér. 19.05: Zenei laborató­rium. 20.35: A Szlovén KSZ kong­resszusa. 20.50: FiJmomnibusz. 21.50: Távlatok. Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat felvételre ^ke­res főtechnológust, műszaki revizort, tervezésben jártas technikust, munkahelyi technikusi, magas- és inélvépítésve/ftőket. 1969. évben 44 órás munka­hét minden szombat szabad. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. • Szekszárd, Tar- csay Vilmos u. Irodaház. (44) Fenyőfa­a népboltokban SZEKSZÁRDON: a vasbolt mellett és az ABC áruháznál PAKSON: a kézimunkabolt mellett és a bútorbolttal szemben TOLNÁN : az illatszerbolt mellett, valamint NAGYMÁNYOKON és MÁZÁN (104) 4 MAY dombóvári vontatási főnöksége fel vés* 18 — 36 év közötti géplakatos szakmunkásokat mozdonyvezetőnek, segédmunkásokat ni ózd on vfií tőnek. » . Jelentkezés: a vontatási főnökség személyzeti és munkaügyi csoportjánál. (21) vásár Ingyenes tanfolyam indul 1969. január 15—30 között mű­vezetőképző (kőműves, ács szak­munkások részére) Kecskeméten és Cegléden. Kőműves szakmun­kásképző Kecskeméten. Ceglé­den, Baján Kalocsán és Kiskun­halason. Ács-állványozó szak­munkásképző Kecskeméten. Épí­tőipari gépkezelő Kecskeméten. Cegléden és Baján. Lokomobil kazánfűtőképző Kecskeméten és Baján. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, szállást, ebé­det, munkaruhát biztosítunk. Szabad szombat rendszeresítve van. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. (16) A Sárköz—Völgység! Vízi­társulat, Bonyhád. Somo­gyi u. I. Tel.: 19. FELVESZ KUBIKOSOKAT, KOTRÓMESTEREKET, NE­HÉZGÉPKEZELŐKET SZEKSZÁRDI MUNKA­HELYRE. (41) Tolna megyei Állami Épí­tőipari Vállalat felvételre keres villanyszerelőket, vízszerelőket, fűtésszerelőket, lakatosokat és kubikosokat. 1969. évben 44 órás munka­hét, a téli idényben minden szombat szabad, nyáron pe­dig minden második szom­bat szabad. Fizetés megegyezés szerint. A szerelő és lakatos munkakörben több éves gyakorlatnál kiemelt órabért biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. Szekszárd. Tar- csay Vilmos u. Irodaház. (46) A proli i r deresek.. Szekszárdi Faipari Vál­lalat felvesz asztalos szakmunkásokat, faipa­ri gépmunkásokat, ma­gasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt éjjeliőrt. Munkabér megegyezés szerire. Munkaidő heti 44 óra, minden második szom­bat szabad. Jelentkezés: Faipari Vállalat, Mikes U. 26. (81) A bonyhádi kórház azonnali belépéssel ta­karítónőt felvesz. (90) Westminster ütésű asztali órát kaukázusi diófa-tokban jó állapot­ban. valamint villanysü- i/it vennék. Koszor Bála Szekszárd, Rákóczi u. 9. (100) Já karban lévő motor eladó. Fodor László. Gyulaj. (iOl) Műszaki vizsgán meg­felelt 125-ös csepel mo­torkerékpár olcsón el­adó. Mözs általános is­kola. Schmidt. (Po) Háromszoba-konyhá s ház beköltözhetően el­adó. Szendi István Kaj- dacs. Ady F. 23. (6?)

Next

/
Oldalképek
Tartalom