Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-05 / 285. szám
Idényvége üresek a hinták a szekszárdi sétakertben. Dombóvári remények és realitások Százötvenből nyolcvanmillió Túl a tizenhétezredik dombóvári állampolgáron, a városiasodás ezernyi gondja egyre élesebben jelentkezik. Ez a különleges dinamikával telített hatalmas község sajátos: vasutasváros. E meghatározáson belül a gondok is sajátosak. És a törekvések is, melyek minden dombóváriban oly töménységben élnek, hogy azzá teszik az idegent, dombóvárivá, a szó igazi, s jó értelmében: olyan emberré, aki szívügyének tekinti a község előrehaladását. Csak egy példa: alig évtizede munkálkodik Dombóvár községben dr. Szőke Sándor gimnáziumi tanár, de született községbelinek is dicsőségére válna az a tett, a fáradozás, melyet ez a fiatal, lelkes. Alföldről származott tanár itt Dombóvárért tesz. És érthető a feszültség, a várakozás, a reménykedés. E sorok írója emlékezik arra, soha nem tudja elfeledni — lévén dombóvári születésű —, mit ígértek a múltban e község polgárainak. S a sok ígérgetés csodálatos módon, szinte évszázada már, mégis fenntartja az emberekben a reményt, hogy majd megkezdődik a község rohamos fejlődése, talán várossá is avatják. És lesz itt ipar, nehéz- és könnyűipar, még nagyobb vasúti csomópont, városrendezés, bérházépítés ... Legutóbb a megye egyik vezetője egy másutt talán jelentéktelen, de itt sokat sejtető és a figyelmet ide összpontosító létesítményt adott át. Beszélt a község jövőjéről is. A szónok a jogos dolgokról beszélt: kell ipar, foglalkoztatni kell az asszonyokat, előbbre kell lépni a lakáskérdésben is. Szavait úgy fogadták, hogy a tervek máris készen vannak, csak az embereknek be kell lépni a gyárkapun, elfoglalni a lakást. Az előre jelzett fejlesztési program közlése mindig azzal a veszéllyel jár, hogy az emberek kissé majd csalódnak is. Szinte minden beruházásunk, amely az elmúlt években Tolna megyében megvalósult,' eredeti rendeltetésének ugyan megfelel — csalt éppen kicsi. Ilyen az említett kollégium is, a szekszárdi iskolák, áruházak stb. Dombóvárott híre terjedt, hogy az iparosítás első bázisaként a Láng Gépgyár telepít üzemet. Ezzel az üzemmel kapcsolatban azután már olyan hírek is terjedtek, _ hogy tovább bővítik és a 150 —160 milliós beruházás lényegébe« a kétszeresére nő majd. Mi történt a valóságban? A sorozatos tárgyalások, közgazdasági számi tások» a beruházási és hitelpolitika révén az üzemből csak egy 60 —80 millió értékű ipari bázis lesz. Hasonló kérdések, remények jártak az ÁFOR-bázis létesítése kapcsán is. Sokan már elhatározták, hogy otthagyják a vasutat, régi munkahelyüket és az új, majd jól fizető ÁFOR-bázison állnak munkába. Az ÁFOR-ügy is sokkal kisebb lesz, mint ahogy kezdődött... Persze hozzájárul a felfokozott remények keltéséhez a néhány kezdeti eredmény, beruházás, termelő jellegű és kommunális. A lakásügy. A községi pártbizottság titkára azt mondja: rettenetes helyzetben vagyunk, nem hinnénk, hogy az országnak van még egy ilyen községe, ahol a lakáshelyzet ilyen tragikus. A párttitkár hozzátette még e megállapításhoz: — A jelentős változások ellenére lehetetlen a lakáshelyzet... Tehát az által, hogy elismerik a községben az eddig elért eredményeket, látják, hogy nincs többre erő, pénz, kapacitás, anyag. Vállalkozás az van. Ebben a községben más megyék gyakorlatától eltérően meghonosodott és egyedülivé volt a családi ház építése. Több mint ezer családi ház épült a fel szabadulás óta. A társasházak — OTP segédlettel, állami hitellel — egyre-másra épülnek a volt Dőry- féle kastély parkjában. És hozzá- i fogtak egy különleges társasház építéséhez is: magánosok, állami hitel nélkül álltak össze társasház építésére. Következik: Magyarázni a rosszból? PÁLKOVÁCS JENŐ Rádió mellett.. Mákvirágökról, hitelesen Hétfőn, a kora esti órákban hallhattuk a közkedvelt Húszas-stúdió dokumentumműsorát Hippik — magyar módra címmel. Nem véletlen, hogy az alapos és föltétlenül hiteles körkép alkotóinak munkájára oda kellett figyelni; arról szóltak a dokumentumműsor riporterei, közreműködői, amiről egyébként is annyit beszélünk. De míg ez utóbbi virág- gyerek-krónikák a külföld ifjúságának mosolyogtatóan naiv „forradalmiaskodásáról” beszélnek, a mozgalom botrányhős ideológusairól, tüntetésnek szánt nyilvános szeretkezésekről és egyéb közfelháborodást keltő extravaganciáról, a hazai műsor azokat a fiatalokat bírta szólásra, akik inkább mák- . virágok, mint Hippik, a szó Nyugaton meghatározott értelmében. Mi az, ami a körképben leginkább megragadja az átlag rádióhallgató figyelmét? Mindenekelőtt az, hogy a magyar módra hippiskedok kivétel nélkül olyan fiatalok, akik vagy így, vagy úgy, de már veteránjai a közrenddel való összeütközéseknek. Nem egy megszólaltatott és magát hippinek valló ifjú ember és zsenge korú hajadon zárt intézeti státuszából néhány percre kiragadva vallhatta meg hovatartozását. A másik figyelmet kérő dolog, hogy az „előírásos” külső ápolatlanság ijesztő méretű belső kulturálatlansággal párosul. Nem véletlen az, hogy a hazánkbéli virággyerekek szókészlete csupán néhány százra tehető, nem véletlen, hogy külsejük primitívsége jelen van gondolataikban, érzelmeikben, minden megnyilvánulásukban. Nem tudom, sor kerül-e a dokumentumműsor megismétlésére. Ha számít valamit a sok százezer között az én szavam is, arra szavaznék, hogy tűzzék ismételten műsorra, hadd hallják minél többen a felnőttkorúak is, akik gyakorta legfeljebb megmosolyogják az orángutánkülsejű ifjakat, akik úgy pompáznak ápolat- lanságot árasztó tiritarkasá- gukban, mint valami szerencsésnek hitt cserebere folytán kiöltözött emberevő. Pedig módfelett veszedelmes és fertőző megbetegedése az emberi tartásnak a hippiség, illetve mákvirágság. A mosoly nem lehet ellenszere a talajtalanság kultuszának! És még valamiről! Szemére vetette a magyar sajtónak a dokumentumműsor, hogy sokat beszél a hippizmusról, mintegy ötleteket szolgáltat a művelet- lenségük miatt céltalanul ten- gő-lengő fiataloknak ahhoz, hogy és mint majmolhatnák Nyugaton élő kortársaikat. Nos, e reklamációról nekem az a véleményem, hogy e problémáról, nem beszél többet a sajtó sem, mint a rádió, vagy a televízió és jobb, ha beszélünk róla, mint az, ha elhallgatjuk azt, ami van. Közmondásos igazság, hogy a tények makacs dolgok. Vannak, függetlenül attól, hogy nevén nevezzük-e őket, vagy sem. De, ha azt akarjuk, hogy ne legyenek, igenis beszélnünk kell róluk, legfeljebb módszereinket kell együtthatóbban megváltoztatni. Talán éppen azt a módszert kellene többször használni, amit a Hippik — magyar módra című dokumentum- műsor választott, kerülve a szenzációhajhászást, az ilyenkor mérték nélkül használt hátborzongatást. A tények szóltak itt, meglehetősen száraz hangon, de mindenképpen gondolkodásra késztetően. Ezért kellett a műsorra nagyon odafigyelni. — M — Köszönet a katonának a történet, amit elmondok, ltözvetfenül érintette családomat. A háború alatt, 1944 őszén történt Tiszafüreden, ahol nővérem, özvegy Lovas Gáborné tanítónő lakik, édesanyámmal. A falu körül heteken át dúlt. a harc, a németek és a felszabadító hadsereg katonái között. A két nő — nővérem és anyám — napokon át a pincébe kényszerültek. Helyzetüket nehezítette nővérem állapota. Szülés előtt állt. Tele félelemmel és aggodalommal várták a kis jövevényt. Mi lesz, ha elérkezik az idő, s a környéken nem találnak orvost. A lakosság jó része akkor már elmenekült. Sem orvos, sem bábaasszony nem volt a faluban. Nővéremnél elérkezett az idő, és édesanyám későn este, kétségbeesve rohant a szomszédos épületbe, ahova szovjet katonák voltak beszállásolva. Édesanyámnak sikerült valahogy megértetnie magát. Elmondta, hogy sürgősen orvosra lenne szükség és segítséget kért. Egy sovány arcú, fekete szemű, sötét hajú fiatal tiszthez vezették, aki azonnal vele ment. A fiatalember katonaorvos volt, s levezette a szülést. Nővéremnek kisfia született. Utána is kezelte az újszülöttet, s a nővéremet, mert időközben gyermekágyi láz lépett fel. Naponta átjárt, gyógyszert, élelmet vitt, kezelte, gyógyította őket. Az elmúlt huszonnégy év alatt úgy élt bennünk a szovjet tiszt emléke, mint családunk jótevője. Csodálatosnak tartottuk, s tartjuk ma is, hogy olyan körülmények között megmentette életüket. Edesanyámék sokszor beszéltek Gáborral, a háborúról, s hogy milyen körülmények között látta meg a napvilágot. Úgy emlegettük a szovjet katonaorvost, mint Gábor második számú' keresztapját. Az első számú ugyanis én vagyok. A fiú szép szál fiatalember. Tanult, s két évvel ezelőtt szerezte meg a diplomát. Gépészmérnök. A Debreceni Hungária Műanyaggyárban dolgozik. Nővérem pedagógus. A felszabadulás után az elsők között kezdte meg a tanítást. Többször részesült kitüntetésben. 1957-ben megkapta az „oktatásügy kiváló dolgozója", majd 1962-ben a .,kiváló úttörövezető” kitüntetést. Most már nyugdíjas. — Hogy miért most mondom el a történetet? — Azért, mert időközben történt valami. Valami, ami e beszélgetésre késztetett. Nemrég levelet kapram nővéremtől. Megírta, hogy az Ország-Világ szeptemberi számában egy cikket olvasott. A cikk Gajoz Csantladzéról, a grúz orvosról szólt, aki annak idején segített rajtunk. A lap fényképet is közölt róla. Édesanyám és nővérem, — bár megőszült, — azonnal felismerték. Ahogy kiderült, a szovjet orvos szeptemberben Magyarországon járt. A cikk szerzője megkérdezte a vendégtől, van-e ismerőse Magyarországon, s emlékszik-e valakire.- Azt válaszolta, vannak „keresztgyerekei", akiket annak idején a világra segített, de személyesen nem ismeri őket, nincs velük kapcsolata. Nővérem, a cikk nyomán levelet írt az Ország-Világ szerkesztőségének. Megírta, örömmel olvasta a cikket, s a képről felismerte Gajoz Csantladzet, a szovjet orvost, aki annak idején segítségükre sietett. A cikk nyomán valami elkezdődött, és várjuk a folytatást, Hálával gondolunk Gajoz Csant- ladzere, a szovjet emberre, a katonára, oki családunkban két életet mentett meg. Elmondta Létay Menyhért, a Garay gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Feljegyezte: POZSONYI IGNÁCNÉ Visszhang A Mí\ segít 1868. október 25-én a Tolna megyei Népújságban közölt „A nagy enged, a kicsi nem” című cikkre válaszolva értesítem önöket, hogy a nehezményezett gyalogátkelőhely kialakítása a Közúti Építő Vállalat feladata volt Megkerestük a vállalatot a munka elvégzése érdekében és elekor közölték csak, hogy he- gssztókapacitásuk nincs a hiányosság felszámolásához. Intézkedtem, hogy a MÁV hegesztői a hiányzó munkákat a vállalat megrendelésére elkészítsék. Amennyiben a vállalat a kérésével előbb fordult volna hozzánk, úgy a segítséget korábban is megadtuk volna. A személyi és vagyonbiztonság védelme érdekében egyben intézkedtem, hogy a forgalmas Keselyűs! út pályaszintbeni keresztezésének állomás felőli oldalán is készüljön egy gyalogosátkelő- hely, amelynek üzembe helyezése december 31-ig megtörténik. Megkerestem továbbá a városi tanács vb-t, hogy a csatlakozó burkolat kialakításáról gondoskodjék. Dr. Szabó Tibor az igazgatóság vezetője /
