Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

A kifli as utcán hever Többször foglalkozott már ve­le a megyei sajtó lés még ta­lán a KÖJÁL is!). Magánleve­lek tömege gyötörte a felelősök lelkiismeretét és mégsem tör­ténik semmi a helyzet megvál­toztatása érdekében! Mikor a város lakóinak ja­varésze még az igazak álmát alussza, reggel négy-öt óra kö­zött, szorgos motorkerékpáro­sok oldalkocsijaikban (ez külön téma lehetne!) hordják az il­latos kiflit, túrós táskát, fo­nott kalácsok tömkelegét az élelmiszerüzletek elé, illetve — és éppen ezért ragadtam tollat — az élelmiszerüzletek elé. Ott minden formaság nélkül, nyil­ván a teljes bizalom jegyében, leteszik az út szélére. Ez még nem is lenne baj, mert hiszen csak dagaszthatja keblünket a büszkeség, hogy másfél, de leg­alább egy órán át ez egeiben őrizet nélkül is megmarad az egyébként gusztusos és köny- nyen mobilizálható közvagyon. A baj ott kezdődik, hogy a ko­sarak nemcsak önzetlenek, ha­nem takaratlanok is. A szorgos motorosok mellett autóbuszok és tehergépkocsik száguldoznak hatalmas vákuumot és nem ki­sebb por- és szemétfelhőt fel­kavarva a gusztusos portéka mellett, Szakái László Szekszárdi A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Medea. Részletek Cherubini operájából. 9.00: Orvosi tanácsok. A gyermekkor hasi fájdalmairól. 9.05: Verbunkosok, népdalok. 9.34: Ut a határtalanba. IV. Egy későn fel­ismert fogalom. (Isin). 10.10: Ar­turo Toscanini lemezeiből. Közre­működik: az NRC szimfonikus zene­kara. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Sza­bó-család. (Ism). 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.21: Lajtha László: Concert sónata. (Jeney Zoltán — fuvola, Freymann Magda — zongora), 13.46: Rácz Vil­mos népi zenekara játszik. 14.06: Nőkről — nőknek. 14.36: Ének a háború ellen. 15.15: Iskolarádió. 15.55: Otelló. Részletek Verdi operá­jából. 16.33: A történelem tanúi. Hi­das Antal. 17.05: Külpolitikai figye­lő. 17.20: Csárdások. 17.27: Eőtvös- törvény. A 100 éves Népoktatási Kó­dexről. 17.42; Wilhelm Backhaus zon­gorázik, a bécsi filharmonikus zene­kart Kari Böhm vezényli. Mozart: B-dúr zongoraverseny. 18.13: Magnó­sok, figyelem! 19.30: Családi körben. A becsület ára. Ambrus Tibor do­kumentumjátéka. 20.30; Béres Ferenc nótákat énekel. 2Ö.52: ötven év a pódium mögött. II. rész. Kun Imre visszaemlékezései. 22.20: Két operett­nyitány. 22.35: Lejmezmúzeum. Hein­rich Schlusnus énekel. 23.10: Stú­dium. A tőkés országok technológiai együttműködése. Tokár Péter írása. 23.20: Fehér Sándor népi zenekara játszik. 0.10: Rimszkij-Korszakov: Cá­ri menyasszony. — Részletek. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Látogatás Farkas Imrénél. 10.51: Szép magyar novella. Móricz Zsigmond: Szerelem. 11.11: Kamara­zene. 11.40: Könnyűzene. 12.00: Kí­sérőzenék. 13.17: Könnyűzenei hír­adó. 14.00: Kettőtől -— hatig. A Pe­tőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Az állam: ő. . . Portugália — Salazar után. Gellért Endre írása. 18.25: Beethoven összes zongoraszonátái. Előadja: Wilhelm Backhaus. If. rész. 19.39: Virágénekek. 20.30: Rádió­színház: Buffo-misztérium. Szatiri­kus drámai költemény. Irta: Vlagyi­mir Majakavszkij. Rendezte: Marton Frigyes. 21.27: Táncmclódiák. 22.00: Barlay Zsuzsa és Faragó Ándrás énekel. 22.27: A Galilei-kör. Dr. Kende Zsigmond visszaemlékezései. in. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18l55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 20. lecke. 19.10: Graziella Sciufc+i éne­kel. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Lehotka Gábor or­gonaestje. Bach-művek. Közben: kb. 20.20: A beszéd, mint szociál­pszichológiai jelenség. Büky Béla, írása. Kb. 20.35—20.40: Üzenet élő hangokon. Babits Mihály mondja el két verséi. (Ism., hangf.). Kb. 21.25: Operaegyüttesek. 22.05: Jazz Jugo­szláviából. 22.19: Ránki György: Cirkusz. — fantasztikus álomjelene­tek. MAGYAR TV 18.00: Hírek. 18.10; A virovéi víz­esés. Jugoszláv kisfilm. 18.20: A vi­lág térképe előtt. Aktuális külpoliti­kai műsor. 18.30: Házak és otthonok. Riportfilm. 18.50: Esti mese. 19.00: Tv-mintabolrt. Ünnepi vásárlási mű­sor. 20.00; Tv-híradó. 20.20: Malican papa és fia. Magyarul beszélő fran­cia rövid játékfilm-sorozat. Phaedra halála. Rendezte: Yannick Andrei. 20.45: Show-hivatal. A könnyűműfaj rivaldája. Riporter: Poór Klára. 21.35; Fekete? Fehér? — Igen? Nem? Hely­színi közvetítés a budapesti kerüle­tek vetélkedőjének rajtjáról. Kb. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV XV 17.15: Mesék a pipából. Gyermek­adás. 17.45: Hol van, micsoda? 18.17: Aranymikrofon. 18.20: Húsz híres. 13.05: Szórakoztató zenei hangver­seny. 19.45: Tv-plakát. 20.30: Ma es­te — holnapra. 20.35: Muszorgszkij: Borisz Godunov. 22.35; Szavak, ame­lyek megváltoztatják a világot. A bátai November 7 Mg. Tsz felvételre keres kivite­lezési munkában jártas, gya­korlattal rendelkező építész technikust, művezetőt, normást. Továbbá felvesz azonnali be­lépésre kőműves és ács szak­munkásokat. Jelentkezni le­het személyesen vagy írás­ban a tsz építésvezetőjénél. (28) Vállalatok, magánosok fi­gyelem! Kútásást, felújítást valamint pincék felújítását és készíté­sét rövid határidőre vállalok. Hoffmann Antal bányatech­nikus (kútásó és mélyépítő mester) Pécs, Anna u. 22. Tel.: 42—81. Érdeklődés ese­tén díjmentesen árajánlatot adok. (24) FELVÉTELRE KERESÜNK magasnyomású képesítéssel rendel­kező kazánfűtőket, férfi segédmunkásokat, valamint segéd- ápolónőket. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (Me­gyei Kórház. Szekszárdi. (27) Fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy jó édes­apánk KONCZ GYULA hosszas szenvedés után el- húnyt. Temetése december 4-én 14 órakor Nagymányo- kon lesz. (35) A méh in ér cg A napokban kisebb műtéten es­tem át a rendelőintézet sebészeti osztályán. A műtét közben az asszisztensnő és a műtétet végző főorvos beszédre bírt. Témánk: méhészkedés volt. örültem e té­mának, mert a méhekről mindig szívesen beszélek még műtét köz­ben is. Végeredményben a méh- pempőről és a méhméregről volt szó. A méhméreg került előtérbe, de erről már keveset tudtam be­szélni mert a műtétet befejezték, s ezzel át kellett adnom helyem a következő betegnek. A történtek után úgy határoz­tam, hogy a szakirodalom segít­ségével a befejezetlen társalgást tovább folytatom, ezúton a ked­ves olvasóinkkal. Ismeretes, hogy a méh szórása fájdalmat, sokszor rosszullétet okoz, és ritkábban, de előfordul háléloe áldozat is. A méhméreg a méh fullánkjával ke­iül az ember szervezetébe. Azt a részt, mely bőrünkbe nyomul, fű­részes tőr alkotja, melyhez csat­lakozik a méreghólyag. A fullánk eltávolításánál ügyelni kell, hogy a hólyagot meg ne nyomjuk mert akkor tartalmát bélesajtoljuk a sebbe. A méhmére? 'daganatot, bőrpi- rcsodást és fájó viszketést okoz. A hajszálereket tágítja, ezért a bőrben vérbőség támad, az ér­verés pedig csöíkken, a szívműkö­dés lanyhul. Súlyos esetekben a szívműködés fokozására alkohol, vagy (Andrenalin injekció) segít. Az Andrenalin ellenkezőképpen hat mint a méhméreg Ilyen ese­tekben legjobb, az orvos taná­csát igénybe venni. A méhészeti termékek közül gyógyászati szempontból legin­kább a méhméreg terjedt el. Gyógyhatását beható klinikai ku­tatások igazolták, és az elért ered­mények minden kétséget kizár­nak. A méhméreg gyógyhatású­ra elsőnek Tere, ausztriai orvos (1888.) hívta fel a figyelmét az orvostudománynak. Továbbiak­ban Beck Bodog, a budapesti Er- zsébet-kórház volt orvosa évti­zedekkel ezelőtt kivándorolt és New Yorkban gyógy ítoti' méhszú- rássak Nagy könyvet is írt a méhméreg gyógyításáról. Napja­inkban Szovjetunióban, Egyesült Államokban, Franciaországban, és az NSZK-ban használják intenzi­vebben a gyógyszeripar által "vsrtott. méh méret kész: trnkn.ve­im!. Zrícov O. p. szovjet professzor szerint csúzos megbetegedések­nél, fertőző izületi gyulladások­nál, periférikus idegrendszen. megbetegedéseknél, hiányos szö­vettáplálás okozta a fekélyek és ki - sé szemcsés sebek, sebészeti ke­zelésre szoruló véredény-megbe- tegedések, fékélyesedés nélküli gyulladásos beszüremlések, mig­rén, hipertóniás betegségek gyó­gyításánál alkalmazható a méh- méreg. A legfontosabb hatóanyagai a méhméregnek a Melitin nevű fe­hérje. különleges enzimek és hisz- tamin. A méhmérget 3 álakban használják gyógyításra. Méhszú- rással, injekcióval és kenőccsel. Tudomásunk szerint a világos 11 féle gyógyszert gyárt a gyógyszer- ipar méh méregből. Legtöbbjük fiolákban kerül forgalomba. A magyar gyógyszeripar méh- méregkészítmények gyártásával tudtommal nem foglalkozik. Miért? Pedig méhészeink szíve­sen foglalkoznának a méhméreg kitermelésével, erre rendelkezés­re áll, közel 30 ezer méhcsalád megyénkben, országosan közel 700 000. A kitermelt méhméreg- ből még exportra is jutna. ZEHÁN GE«of,L¥ Szekszárd ISMÉT KAPHATÓ a belföldi piacon régóta keresett ÓDA ÖNRAKODÓ DÖMPER * a 3,5 m3 puttony űrtartalmú D—dömper hydraulikus ra­kodóberendezéssel továbbfejlesztett változata. Egyesíti magában a rakodó- és szállítógépek előnyeit Gyors berakodás, szállítás és kirakodás, mindez egyetlen ember közreműködésével. 180°-kal elfordítható vezetőülés. Kettős kormány- és pe­dálszerkezet. Megbízható rakodóberendezés. Egyszerű me­chanikus kialdószerkezet, önürítős billenőtartály. Megren­delhető az AUTÓKER Uj autó Osztályán Budapest XIII., Gogol u. 13. Telefon: 294—097 vagy a Vörös Csillag Traktorgyár Gépértékesítési Osztályán Budapest XIV., Népstadion út öl Telefon: 637—429 (29) Azonnali belépéssel leiveszünk építő szak-, szerelő, és segédipari szakmunkásokat, betanított munkásokat, kubikosokat, férfi és női segédmu nkásokat. Munka télen is biztosítva. Bérezés teljesítmény szerint! Munkásszállást, étkezést, térítés ellenében biztosítunk. Hazautazást költség-hozzájárulást jogosultság szerint fize­tünk. Felvétel esetén az utazási költséget — jegy ellenében ' visszatérítjük. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat. Székesfehérvár, Ady Endre út 13. (9) A MAY dombóvári vontatási főnöksége felvesz 18 - 86 év közötti géplakatos szakmunkásokat MOZDONYVEZETŐNEK, segédmunkásokat MOZDONYFŰTÖNEK. Jelentkezés: a vontatási főnökség személyzeti és munkaügyi csoportjánál. ,21) ... Apróhirdetések.. Trabant felújítva ga­ranciával eladó. Szek­szárd, Munkácsy u. 31. ______________(*) K étszobás ház plusz egy külön szobával beköl­tözhetően eladó, vala­mint Szekszárd belterü­letén egy 29 méteres ki­téglázott pince vállalat részére is igen alkalmas eladó, vagy bérbeadó. Érdeklődni: Csankó Zol­tán Szekszárd, Széche­nyi u. 18. (33) Tetőléc eladó. Szek­szárd. Szőlőhegy. Ér­deklődni : Meiter Jó­zsef szőlőhegyi busz- ír egállónál. (34) Magas, vállas alakra teljesen új hosszú férfi bőrkabát i°00-ért eladó, üzv. Mutschenbacherné sírkő- és cemetáru-ké- szftőnél. Szekszárd. Vas­úti fasor. (25)

Next

/
Oldalképek
Tartalom