Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-29 / 304. szám
S'p 0 RT* , IllS iS A legjobb csapatok a bajnokságot Megjegyzések a megyei középiskolás kosárlabda-bajnokságról Két napon át pattogott a labda a megszorítaná, még a második he- názium) 40, 0. Bosznai (Dombóvári Szekszárdi Közgazdasagj Technikum lyen végzett Szekszárdi Közgazdává- Apáczai Gimnázium) 34, 7. Kunfalvi tornatermében, ahol 6 fiú- és 4 g3 Technikám sem. (Paksi Gimnázium) és Nagy (SzekLeánycsapat vetélkedett / a bajnoki ... Xll ^ szárdi Közgazdasági Technikum) 31— címért, A kosárlabda-szövetség gon- . Mindent egybevetve megállapíthat- 31 9_ Kettinger (Szekszárdi Szakdosan előkészítette a bajnoki küz- juk, hogy a legjobb csapatok kézé- középiskola) 28, 10. Somodi (Paksi dehneket, mégis a résztvevők kriti- be került a győzelem es most már Gimnázium) 27 ponttal. Lányok: 1. kával fogadták a sorsolást. A sző- csak ^ keU, hogy csapataink az or- Geiszhauer (Garay Gimnázium) 48 vétség ugyanis a 6 fiúcsapatot két szógos középiskolai bajnokságokon is p£>lUj 2 Harkányi (Garay Gimná- osoportba sorolta és a két csoport- megállják a helyüket. A szövetség öum) 38 3 Mihálkovios (Szekszárdi elkészítette a legjobb kosárlabdázók- KÖ2gazdasági Technikum) 29. 4. győztes a bajnoki címért, a két második a 3—4. helyezésért, a harmadik helyezettek pedig az 5—6. helyért küzdhettek. A sorsolás szeszélye azonban egy csoportba hozta a három szekszárdi középiskolát és ez a körülmény váltotta ki a résztvevők egyik-másikának nemtetszéftúk Meohtl (Szekszárdi Közgazdasági nak a listáját is. Eszerint w közül a szekszárdi Várda (Szak- Technikum)" 24 “pom, 5. Schneider középiskola) es a lányok közül pe- (Szekszárdi Garay Gimnázium) és dig az ugyancsak szekszárdi Geisz- GaUal (Dombóváxi Apáczai Gimnáhauer (Garay Gimnázium) bízó- 7ium) 22_22 7 Széles (Dombóvári nyúlt a legjobbnak. Fiuk: 1. Várda , . . (Szekszárdi Szakközépiskola) 61 pont, Apáczai Gimnázium) 20, és Schmidt sót. Erről Fürjes Jánoe, a Tolna 2- Elmauer (Garay Gimnázium) 54. (Szekszárdi Közgazdasági Technikum) megyei Kosárlabda Szövetség elnöke 3. Szenteli (Paksi Gimnázium) 50, 4. 20—20. 9. Péri (Paksi Gimnázium) és Zsoldos (Garay Gimnázium) 42 pont, Sófconyi (Szekszárdi Közgazdasági 5. Takács (Dombóvári Apáczai Gim- Technikum) 15—15 ponttal. következőket mondotta: — Figyelembe vettük a tavalyi bajnokáéig eredményét és a Szekszárdi Garay Gimnázium, valamint a Dombóvári Apáczai Gimnázium csapatát , .kiemeltük” a csoportok élére. Ezután titkosan hozzásorsoltuk: a többi résztvevőt. A sorsolás szeszélye folytán valóban úgy adódott, hogy az egyik csoportba csak szekszárdi csapat került. De ee akkor is elkerülhető lett volna, ha a vidék lényegesen jobban mozgósít a bajnokságra, hiszen a fiúk között a^ 4 szekszárdi csapaton, kívül csak két + vidéki együttes volt: a paksi és a + Dombóvári Apáczai Gimnázium. ♦ A lányok sorsolásának elkészítése ♦ már lényegesen kisebb feladatot je- ♦ lentett, mert a 4 résztvevő (elég ke- J vés, ha meggondoljuk, hogy ifi kö- J zépiskola van a miegyében), kör- T mérkőzésen döntötte el a bajnokság sorsát. Araj a bajnokság színvonalat illeti, nem kápráztatta ei a szakembereket. A mérkőzések zöme 4 inkább küzdelmet, mim szép játé- 4 kot hozott, mindössze két mérkőzés ♦ a kivétel. Az 1, hely sorsát eldöntő t Garay Gimnázium—Apáczai Gimná- T zium fiúmórkőzés, valamint a leány- X bajnokságban a Garay Gimnázium— X Szekszárdi Közgazdasági Technikum £ leánytalálkozó. Itt már többször + megcsillant a kosárlabdázás szép- 4 sége, mégis a szakemberek szerint a 4 résztvevők legtöbbjénél hiányoztak ♦ az a ti etikus képzettségek, amelyek T megfejelő technikai felkészültséggel T párosulva, együtt adják meg azokat X az adottságokat, amelyek a kiemel- X kedő képesség alapjait jelentik. 4, A döntőbe jutott csapatok tech- + nikailag is a legjobbaknak bizonyul- 4 tak, ugyanakkor erőnlétben is fe- 4 lülmúlták társaikat. A fiúdöntő első 4 félidejében a két csapat olyan ♦ iramban rohamozott, mintha most. ♦ kezdték volna a küzdelmet. Ez a 7 lendület érthetően a második félidő-X re alábbhagyott, különösen azután, a. hogy a Szekszárdi Garay Gimnázium + jelentős előnyre tudott szert tfenni a 4 II. félidő elején és igyekezett a dombóváriak lendületét csökkenteni. A játéknak ebben a szakaszában már mindkét csapaton a fáradtság jelei ütköztek ki. A büntetőket sorra kihagyták a játékosok. Nem volt kétséges tehát a Garay Gimnázium bajnoksága de ezért; alaposan meg kellett cLolgozniok. A női bajnokságban is a szekszár- ^ di lányok uralták a mezőnyt. Min- 4, den mérkőzésért biztosan nyerte a 4 szekszárdi csapat, az ellenfelek kö- J 7503. tulajdonképpen egyik sem tudta ÉLMÉNYEK - ÉRDEKESSÉGEK Kell ennél nagyobb öröm ? Pénzes Ferenc, Siraontornya zel busz a labdtortQftíst. Ez hosszú idő, rengeteg mérkőzésen szerepeltem, sok élményem van, de bármilyen furcsán is hangzik, az egyik legnagyobb öröm az idén ért. Az év eleje óta én vettem át a pálfai termelőszövetkezeti labdarúgócsapat edzéseinek irányítását, ugyanakkor mint játékos is szerepeltem. Még az év elején a vezetőséggel és a játékosokkal közösen célul tűztük a bajnokság megnyerését. Tudtuk. hogy ez nagy feladat, de a játékosok is szívesen vállalták egész évben a többletmunkát, a több és keményebb edzést. Ellenfeleinket többé-kevésbé jól ismertük_ mégis meglepődtünk a gerjeniek kitűnő helytállásán. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat — Pálja és Gerjen, míg ősszel a visszavágó mérkőzésen Gerjenben fordulat következett be. Ezen a mérkőzésen elgondolásaim, cseleim nagyszerűen sikerültek. Már a 8. percben gólhoz jutottunk a.z én lövésemmel. Ettől kezdve még jobban játszott a csapat és végül 2:1 arányban legyőztük a gerjenieket. Ezzel átvettük a vezetést a gerjeniektől, amit végig megtartottunk és megnyertük a 11. osztály keleti csoportjában a bajnokságot. Mint társadalmi edző és egyben játékos egyaránt örültem az elért sikernek, valamint annak. hogy az ifjúsági csapatunk Kakasd mögött a 2. helyen végzett. Nyugodtan elmondhatom, sikeres volt az év. Kell ennél nagyobb öröm? Persze babérjainkon nem pihenhetünk. Jövőre magasabb osztályban, a megyei B-ben szerepelünk, ahol a követelmények is magasabbak lesznek. Ismerem azonban játékostársaimat, és jövőre is úgy küzdünk, hogy a pálfai szurkolók elégedettek legyenek velünk. Lelkesen játszott a D. Spartacus Kiss rúgta a legtöbb gólt a csapatban Az 1967. évi megyebajnokság megnyerése után Vicáé János nem hosz- szabbította meg szerződését. Az egyesület Schmelcz Antal személyében olyan edzőt szerződtetett, akit sok játékosnak nem is kellett bemutatni, mivel 1964-ben az ő irányítása és edzőöködéae alatt nyerte meg a megyei bajnokságot a Spartacus. A bajnokságot nyert együttesből Poór, Horváth és Beke eltávozott a DVSE csapatához. Az újonc NB ITt-as együttes 5 játékost igazolt, Molnárt Simon tornyáról, Aszmannt Hőgy észről. míg Dobos, Tamás és Horváth II. a DVSE csapatából tért vissza , anya egy esületébe”. Tamásiból Újvári jött vissza, míg Völgye«! leszerelt. Hogy az erősítés mennyire sikerült, talán elég annyi, hogy Molnár és Horváth II. még év közben megvált az egyesülettől, Völgyesi sérülései miatt sokat kihagyott és kevés alkalommal állhatott a csapat rendelkezésére. Dobos és Tamás váltotta be a hozzá fűzött reményeket, velük feltétlenül erősödött az együttes. Újvári is megfelelt, bár teljesítménye hullámzó volt. A rajt a csapat számára jól kezdődött, biztosan győzték le a K. Dózsát. A helyi rangadón vereséget szenvedett a Spartacus és bár a következő mérkőzésen 0:3-ról is nyert bravúros hajrával a hazai pályát élvező dombóvári együttes a Mohács ellen. Itt azonban már látni lehetett, hogy valami nincs teljesen rendben. A következő 4 mérkőzés ezt is bizonyította, amelyeket elvesztett a csapat. Ezek közül a Volán elleni vereség volt a legfájóbb, hiszen azt hazai pályán szenvedte el a csapat. Ezt követően Pécsett megszerezte az első pontot idegenben a Helyiiparral szemben, majd pontot szerzett hazai pályán a jó képességű Steinmetz SE ellen. A lejátszott 9 mérkőzésen mindössze 6 pontot gyűjtött össze a Spartacus, és a 12. helyet foglalta el. Ekkor vált meg az egyesülettől Schmelcz Antal és a vezetőség nehéz helyzetbe került, hisz elég rosz- szul ment a játék ebben az időszakban. Végül a vezetőség egy hárma« bizottságot hozott létre. Az edzői teendőket Gálosi János, a csapat volt játékosa létta el. mellette Zá- dori István szakosztályvezető és Németh Vilmos gazdasági vezető segítette munkáját. Nem volt irigy lésremél tó helyzete az új edzőnek, hiszen olyan együttest bíztak rá, mely erősen a kiesésre állt. Kemény munka következett a játékosok nagy részének eleinte szokatlan is volt, de megértették, hogy csak komoly munkával. szíwel-lélekkel, nagy odaadással lehet eredményt elérni és megkönnyíteni az edző munkáját is. A játékosok rendszeresen jártak edzésekre és megígérték, hogy kiharcolják a bentmaradást. A tavaszi idényt az együttes a 13. helyen zárta 11 ponttal. Az őszi rajt is jód sikerült, két döntetlen (Kaposvárott és a helyi rangadón), majd jött a nagy fegyvertény, amikor Mohácson legyőzték a hazai együttest. Az akkor még bajnokságra is esélyes Baja som tudott győzni Dombóvár ott, a lelkes hazai együttes otthon tartotta az egyik; pontot. Kikapott a csapat a Volántól, akárcsak tavasszal, most is balszerencsés körülmények között. Értékes döntetlen a későbbi bajnok Sz. Dózsa ellen, majd vereség Pécsett a BTC- től. Sorsdöntő találkozó a Helyiipar ellen, értékes győzelem, hisz a csapat egy félidőn keresztül 10 emberrel játszott. Pécsett sem érte kellemetlen meglepetés az együttest, pontot szereztek, majd legyőzték a Szigetvárt. Ezt még egy vereség követte Lábodon. az utolsó 4 mérkőzésen nem kapott ki a Spartacus, közben legyőzte Sárbogárd és a PEAC csapatát 3:0-ra. Várakozáson felül szerepelve, ősszel hazai pályán .megőrizve veretlenségét. kitűnő hajrával a 10. helyet szerezte meg a D. Spartacus. A bajnoki idényben 21 j áték as jutott szóhoz, mely igen magas szám. Valamennyi mérkőzésen csak Dobos, Tamás és G. Kiss szerepelt. Egy alkalommal hiányzott az együttesből Vida. Akik még szerepeltek az együttesben (zárójelben liány alkalommal) • Fazekas (25), Aszmann (24), Gaál (22). Korpád! (22), Lakatos (22), Újvári (19). Tóth (17). Csullag (15). Kovács (13). Tenczlinger (12). Hertelendi (11). Völgyesi (10), Horváth (8). Molnár (6). Szóka (4). Halmosa (3), Tamai (2). A legtöbb alkalommal szerepeltek alapján az alábbi az összeállítás: Dobos — Újvári. Tamás, Lakatos, Vida, Fazekas, Aszmann, Tóth. G. Kiss, Kor- pádi, Gaál. A csapat ebben az évben 37 gólt szerzett, ebből G. Kiss egymaga 16-ot. a további gólszerzők: Aszmann 4, Csullag és Vida 3—3. Kovács és Tóth 2—2, Horváth Molnár, Gaál, Hertelendi. Koorpádi, Völgyesi, Szfcka 1—1 gólt szerzett. A Dombóvári Spartacus lelkes játékosai és önfeláldozóan dolgozó vezetői a biztosítékok arra, hogy jövőre is sikerrel helytáll a dombóvári szövetkezeti csapat. MINDEN fdőbem cipőt, csizmát mérték után a Tolna megyei „KövenHi Sándor” Cipész Ktsz-nél! Olcsó, tartós, , divatos ! Megrendeléseivel keresse fel méretes részlegeinket a meggye egéss (253)