Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
Kell-e félnünk az „űrbéliektől”? Segítségükkel talán megértik egymást az emberek Nemrég az angol tudósok furcsa rádiójelzéseket fogtak fel a kozmoszból. Felmerült az a feltevés, hogy a titokzatos jelzéseket értelmes lények küldik, akiket „zöld emberkéknek” kereszteltek el. A cambridgei egyetem professzora, aki az érthetetlen jelzések megfigyelését irányította, később beismerte, hogy öt és munkatársait eleinte hatalmába kerítette a rémület. Egy olasz tudósítónak adott interjújában kijelentette, hogy értelmetlen lenne jeleket sugározni más civilizációk számára, ha lehetőség nyílnék erre. Merő ostobaság lenne saját inkognitónk feltárására törekedni és felhívni magunkra azoknak a lényeknek figyelmét, akikről semmit sem tudunk azonkívül, hogy valószínűleg hatalmasabbak és fejlettebbek nálunk. Gusztáv Maan szovjet akadémikus ezzel a problémával kapcsolatban az alábbiakban fejtette ki véleményét. Beszéltem a „zöJ,d emberkékről” egyik ismerősömnek, akiknek gyors járású az agya és találóak a megítélései, s megkérdi/.em tőle: — Véleménye szerint bele lehet-e szeretni az X-bolygón élő pöttömnyi nőkbe? Hiszen zöldek. — Természetesen beléjük lehet szeretni — válaszolta —, ám a kérdés az, hogy lehet-e szeretni őket? Nos, fején találta a szöget. Most azonban ne menjünk bele abba a heves vitákat kiváltó kérdésbe, hogy mennyire lehetnek hasonlóak hozzánk más bolygók lényei, szükségük van-e sze- retetre stb. Ezt egyelőre nehéz lenne megítélni. A szeretet az érdeklődés és a megértés legmagasabb foka. Vegyük hát a problémát a legáltalánosabb vonatkozásban : érdemes-e érdeklődést tanúsítani egymás iránt? Vajon megértjük-e egymást? A kozmikus kapcsolatok problémájában ez a két kérdés a legfontosabb Különféle nyomós érvek alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a nálunk fejletlenebb lényekkel való kapcsolat megteremtésének Valószínűsége igen kicsi. Há esetleg kapcsolatba lépünk más bolygókon élő lényekkel, akkor ezek a civilizációk feltétlenül sokkal magasabb fejlettségi szinten állnak, mint mi. Ha ez így van, akkor az „űrbéliek” irántunk tanúsítandó viszonyában három alapvető változat képzelhető el. s e változatoknak megfelelően dönthető el az a kérdés, hogy válaszoljunk-e jelzéseikre vagy sem. Érdeklődés és megértés Vagyis érdeklődnek és jóindulatot tanúsítanak irántunk. Ez ideális változatnak tűnik: el fognak látni bennünket igen értékes tudományos, műszaki, művészeti és minden egyéb információval, megóvnak bennünket nevetséges, vagy végzetes hibáktól, mondjuk attól, hogy figyelmen kívül hagyjunk a tudományban olvan irányokat, amelyekre nagy jövő vár. vagy megóvnak bennünket olyan lépésektől, amelyek a bennünket körülvevő közeg megmérgezéséhez. sőt saját pusztulásunkhoz vezetnek stb. Ám még ebben az ideális esetben is ott van az a bizonyos „de”. Sőt talán nem is egy. Például: egyáltalán milyen mértékben lehet tanulni mások hibáiból? Vajon nem az a helyes, ha mindenki maga töri fel a dióját? Hiszen még a saját történelmünkből is olyan keveset okulunk! S tovább menve: a rózsa tövis nélkül — nem egészen rózsa. Vajon a haladás túlságosan könnvű útja nem csökkentené-e az érdeklődést az élet és a megismerés, a technika és a művészet iránt? Az mondják, hogy a nyu- lak normális fejlődéséhez farkasokra van szükség, amelyek megkergetik őket. Bennünket a nehézségek „kergetnek.” Megértés van, érdeklődés nincs Vagyis a feltételezett értelmes lények jóindulatúak, de nem érdeklődnek irántunk. Ez az eset a legsajnálatosabb, de nagyon is lehetséges. Ha -ők évezredekkel előttünk járnak, (márpedig ennél még jobban is megelőzhetnek bennünket), akkor hozzávetőleg úgy kell nézniük minket, mint ahogy mi a hangyákat nézzük a maguk kétséges értelmével. Mit tanulhatnánk mi a hangyáktól, vagy mitől óvhatnánk meg őket? Van érdeklődés, de nincs megértés Vagyis érdeklődnek irántunk, de merőben gyakorlati, például gasztronómiai elképzelésekből. Ez a legnehezebb eset. Éppen ezért ezt külön érdemes megvizsgálni. Először is, ha valamely földön kívüli civilizáció rendelkezni fog olyan technikai lehetőségekkel, hogy felfedezzen bennünket, akkor nem tudunk elrejtőzni előlük. Ám nem ez a legfőbb. Az ember állandóan bővíti a „kapcsolatok szféráját”, mivel tudja, hogy ez fejlődésének záloga. Az emberek mindig igvekeztek leküzdeni minden illúziót, mert tudták, hogv oz illúzió vér">ő soron veszteglődhez vezet. Előbb- utóbb ez a probléma kozmikus méretekben is felvetődik. Talán már ott is tartunk. A kapcsolatok annál hasznosabbak, mennél inkább öszönzik az elmét, mennél jobban különböznek tőlünk azok, akikkel találkoznunk kell. Legyének akár zöldek is! Kozmikus kapcsolatokat teremtve valószínűleg az értelem magas szintjén álló lényekkel lesz dolgunk, s ez a találkozás esetleg elősegíti, hogy felfogjuk saját kozmikus helyzetünket, hogy megtudjuk, hol is állunk a kozmikus fejlődés létráján. Lényeges méretváltozás esetén a dolgok egészen más színben tűnnek fel. A saját mindennapi, vagy történelmi méreteinkhez alkalmazott „leghitelesebb” elképzeléseink abszurdumokká válnak, ha kozmikus méretekbe helyeződnek át, s ellenkezőleg. Ebben rejlik a kozmikus távlatok felmérésének egyik hasznos oldala. Ez arra késztet bennünket, hogy szélesebb látószögben nézzük a dolgokat. Nem lehet elrejtőzni így egyebek közt kozmikus méretekben kell szemlélnünk az evolúciós fejlődésben elfoglalt helyünket. Mi meghatározott társadalmi, biológiai és kozmikus evolúció termékei vagyunk. A kozmikus evolúció szervetlen stádiuma törvényszerűen a biológiai stádiumhoz, a biológiai pedig a társadalmi szakaszhoz vezetett. Vajon mi következik ezután? Nem tudjuk. Ám elég naív lenne úgy vélni, hogy ez az utolsó stádium. A kozmikus evolúció létrájának elvben számtalan foka lehet. A mi evolúciós stádiumunk abszolút felsőbbrendűségének eszméje kétségtelenül a naív illúziók közé tartozik. Mi elsősorban az emberi nem megmaradására törekszünk és saját szempontunkból igazunk van. Az ichtioszauruszok ugyanerre törekedtek, ám ne feledjük, hogyha ez sikerül nekik, akkor mi nem lennénk. A legmagasabb stádium az ichtioszauruszok stádiuma maradt volna az prök vesztegelő« állapotában. A természet bölcsessége azonban éppen abban van, hogy a pang's nem maradhat örökös. Röviden szólva azt állítom, hogy az ismeretek elől való menekülés semmire sem vezet: ha a magas fejlettségi szinten álló, földön kívüli civilizációk elhatározzák, hogy kapcsolatba hallotta, mit üzen az asszony a nagyszülőknek: küldjenek ennivalót, Leginkább krumplit. D. .dihály fölkereste a munkavezetőt, elintézte, hogy ezt az asz- >zonyt felvegyék a telepre. Vele akkor még egy szót sem váltott, i'ste ment el hozzá, az asszony unokatestvérével, aki brigádtag volt. Átadta a felvételi lapot és mondta, keresse fel a Józsi bá■ ■sít. Az asszony a nyakába bo- : ült. Hónapokig nem volt kö■ öttük semmi, csak az, hogy az csszony mindig elkérte tőle a *1,-1 :* q meg fát szerzett nekik és kikövezte a ház eleiét. gyszer adott száz forintot, főz- - ön jó vacsorát, egyik munka írsával megy. Paprikáskrumplit. űzött az asszony és utána négy- rzemközt mentegetőzött, hogy :ipő kellett az egyik gyereknek. Közeledett a férj szabadulásának ideje. Mondták a telepen D. Mihálynak, ne hagyja magára az asszonyt, mert az ura veszett ember. összecsomagoltak. Telefonált a szüleinek, a Tolna megyei faluba, hogy viszi haza az asz- szonyt és az állomásra bútor érkezik. A börtönből szabaduló férjnek hagytak a házban egy ágyat a hozzávalóval, a többi holmit feladták gyorsáruként és két gyerekkel együtt eljöttek. . Csak két gyerek volt már otthon, mert egy kisfiút eladott a férj. részegen, állítólag 2500 forintért valakinek, akinek nagyon tetszett a gyerek. Ötöt vedig már előbb állami gondozásba vettek. Kihozták a kis bútort, és a két gyereket D. Mihály szüleihez, aztán visszautaztak a munkahelyre, a telepre. Hol aludjon az asszony? Kiötlötték, hogy a munkása:': álláson körülfüggönyö- zik pokrócokkal az egyik emeletes ágy földszintjét ' és ott lesznek D. Mihályék. A gondnok is hozzájárult nemhivatalosan. Semmi nézeteltérés nem Hörtént, inkább örültek a többiek, mert az asszony időnként az egész szobáno.k főzött vacsorát. Hamarosan beállított a férj a munkásszállásra, ki akarta hívni az asszonyt. D. Mihály azt mondta neki, ott bent beszélhet vele. Mások előtt utasította el az asz- szony és úgy látszott, ezzel be is van fejezve a dolog. De ismét jelentkezett a férj, az ebédlőben. Nekitámadt D. Mihálynak, megütötte. A ütést visszakapta, mégpedig úgy, hogy kivitte az ablakot szár fás tói. Erőszakkal kellett eltávolítani a telepről. D. Mihályék végleg eljöttek Tolna megyébe. Ennek már több mint nyolc éve. A férfi ugyanannál a vállalatnál dolgozik nyolc év óta, és ott is akar maradni örökké. Megfogadta. Volt olyan hónap, hogy a gyerektartás és egyéb levonások után alig maradt pénzük. Elment a vállalathoz segítséget kérni. A szak- szervezet adott 200 forintot, a vállalat 400-at. Ez máskor is megtörtént és akkor D. Mihály ■”t mondta magában, hogy ezt ''"lyet nem hagyja el soha. Újabb hat gyerek Együttélésük óta hat gyerek született. így jön ki összesen a „zznnyu.c. -a »itt mellett Legtöbbször otthon tartózkodik még az asszony első házasságából született legnagyobb lány. Dolgozik már, de bajt is hozott a családra, akárcsak a fiútestvér. Panaszkődik D. Mihály: ezek a gyerekek mintha az apjuk természetét örökölték volna. Máskülönben megvannak. Az asszonyra semmi rosszat nem mondhat, vettek szobabútort és tele van a konyhájuk is. A la-, kás nagyon rendes, tiszta. Megszerette az asszonyt. Hivatalosan nem a felesége, nem vált még el a férjétől, attól a veszett embertől. Hiányozna az a hatszáz forint is meg az útiköltség, ami a válóperhez kellene. Ez az egyetlen baj, hogy kevés a pénz. Lakást kaptak a tanácstól, az egyik szoba és a konyha padlás. Évente 270 forint a lakbér. A járási tanács adott már segélyt és most a legutóbbi fizetés is valahogyan több, mint máskor, 950 forinttal. Úgy tervezi, ha megkapják a nyereségrészesedést, elmegy a bizományi áruházba televízióért. Nagyon kellene a családnak. Kiszámították az asszonnyal, hogy a havi tv-díj kevesebb lenne, mint a gyerekek mozipénze, és akkor nemcsak egyszer látnának valamit a világból egy hét alatt. D. Mihály karácsonyra két kiló szaloncukrot vett. GEMENCI JÓZSEF lépnek velünk, akkor, amint mar említettem, mindenképpen felfedeznek bennünket, bárhogy is próbálnánk elrejtőzni. S ha erre sor kerül, rengeteg fontos, szükséges dolgot fogunk megtudni tőlük, talán éppen tőlük fogjuk megtudni azt is, — amiben bizonyos vagyok, — hogy az emberiségre az élet, a fejlődés, a haladás hosszú története vár. A kozmikus skálán a nekünk szánt idő még nem telt el! Hiszen még olyan tökéletlenek vagyunk, olyan távol állunk attól, hogy kimerítsük az evolúció társadalmi stádiumában rejlő lehetőségeket Megértés, béke Számos más, s köztük igen bíztató perspektívák is vannak. Vajon nem számíthatunk a más bolygókon élő lényekkel való kölcsönös megértésre? Sajnos, saját bolygónkon ennek a kölcsönös megértésnek a kialakítása egyelőre igen nehéz. Mennyi kisebb-nagyobb — társadalmi, faji stb. — akadály van előttünk! Mégis, mindezek ellenére az emberiség egyre inkább a közösségre, a békére és a kölcsönös megértésre törekszik. A földön kívüli civilizációval való találkozás, saját helyzetünk felismerése kozmikus méretekben, kétségtelenül elvezeti az emberiséget saját egységének kialakításához. S ez megéri a kockázatot! 2,>Miiiiiniimi!iiimmiiiiiiiiiiiiinuiu 1 Padlótól 1 a mennyezetig 5 (Erdei Sándor rajza.) = itól nö1 a karácsonyfa? A S lf-B. kérdésből a kedves olvasó E valószínűleg arra gondol: össze- “ tévesztem a karácsonyfát a fe~ = nyőfával. A fenyőfa ugyanis. E mint minden fa, az idők során S növekszik. A karácsonyfa viszont ÍZ olyan fenyőfa, amely ki van vág- S va: növekedéséről beszélni tehát E tudománytalan dolog. Ilyenkor H karácsonykor azután kiderül. “ hogy szép, szép a tudomány: de — a nagy ünnepeken másfajta tör- “ vények lépnek életbe. (Megkísérli lem bebizonyítani. Amikor én » még egészen kicsi voltam — ez S néha olyan távolinak látszik, E mint a Kis jézuska születése —» H tehát mondjuk 196?. éve: meny- Z nyezetig érő karácsonyfa állt a “ szobában, méghozzá hatalmas tal- ~ pávai a padlóról emelkedve fel. E Ma sem értem, az illetékesek ho- Z gyan tudták feldíszíteni. Szívesen megkérdezném tőlük: sajnos ■“ azonban e drága illetékesek ré- E gén nem élnek már. Z Azután, ahogy növekedtem: a ■Z karácsonyra észrevétlenül kísseb- £ bedett. Erre jószerivel csa^ akii kor jöttem ra, amikor egy Ka- II rácsony estén észrevettem, hogy Z én és a karácsonyfa: a £ nagyok vagyunk. Abban az idő- E ben — tizennégy éves lévén — Z tanultam már fizikát, s az op- Z tikai csalódások természetével is Zí tisztában voltam. Szigorúan tu- £ dományos világszemiélci*_*rnmel I hamar megmagyaráztam magam* Z nak: szó sincs arról, min;ha a Z karácsonyfa összezsugorodott vol- 2» na. Én lettem magasabb, s az op- E tika törvényei szerint C2Ór„ Iá- Z tom a hajdani hatalmas fát — Z kisebbnek. Mindenesetre megkér- £ lem az illetékeseket: állítsák fel £ egy kis asztalkára. Az ember nem szívesen mond le i.iá “lóiról. Z Azután teit-múlt az idő, s jött £ <-gy olyan Karácsony is, amikor £ —- teljesen rendhagyó módon — H fenyőfa és karácsonyfa: eggyé irt váltak. A Kárpátokban, a g.ver- Z gyói havasok egyik kis tisztásán £ állt e nevezetes fenyőfa, melyet £ — minden kivágás nélkül —: kall rácsony fává léptettünk elő. Ellát- Zá va a meg!cle ő ezüst és arany £ csillagokkal, továbbá sújíásokkal. £ Körülötte énekevfi'í, hogy H „Mennyből az angyal’’. Az ágyúk Z már • elég közelről dörögtek. Z Később már nem áltattam ma- £ gam: tudomásul vettem — minél £ nagyobb a gyere.:, a.n:áí k.sebb • SS a karácsonyfa. Egy ív. .e.cves S3 gyereknek meg i.oi. cligadnie — egyméteres fával. Asztallal H együtt. S íme türelmem jutal", ma: a karácsonyfa egyszerre nö- r ’ v.ekcflni kezdett. Mire a fcíslá- E nyom hetven centi magas lett: <•] a ia egy méter hetven erűi’re szökött fel. Közben kisebb inga- f-; hozásokkal — aszerint, hogy mit £ lehetett kapni a piacon — tartótja ta ezt a magasságot, s néha ~ még . növekedett is. Ma a kislá- rí nyom egy méter hetven centi :" magas, s a karácsonyfa bizony Z2 isméit csak hetven centiméter. £ Természetesen: asztalra állítjuk. E De én nem csüggedek, lakcpzel- S belő, hogy a lányom néhány év £ múlva férjhez m,egy. Rövidesen £ tizennyolc éves lesz, s elég csi- £ nos is — ehhez a meggondolat- £ lan lépéshez. Azután, ha úgy íl döntenek, hogy mégis előbb a fi baba, csak azután a Trabant: a E karácsonyfának ismét ürifgye lesz r. arra, hogy felszökjék a mennyeid zetig. Szerencsére, ma elég ala- £ csonyak a mennyezetek. Ezzel be £ is fejezem tudományos felfedezd zésem közlését a karácsonyfák £ növekedésének és kisebbedésének okairól. Mondanom sem kvell; 'Z csöppet sem közömbös, hogy éle- jj* tünkben hányszor nő meg a ka- Ä rácsonyfa. De ki tudná ezt előre megmondani; talán csak a Kis- jézuska. íi HAMOS GYÖRGY Üllllllllllllíllllllllllllllllllllllllllllllll
