Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-18 / 296. szám

NÉPÚJSÁG .frWMrt«a R7QgmnSTA .MUNKÁSPÁRT TOlN A Mi-CjYti BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANA A fusizót is megbüntetik? „Maszek“ kályha—„maszek“ kár Nem ez az eiső eset a megyé­ben, hogy a fusizók „áldásos te­vékenységéből^ származó olaj­kályhák tulajdonosuknak is „be- fűtenek”: hétfőn délelőtt Pak­son riasztották a tűzoltókat, a Hegyes puszta 4 szám alatt Koch Mihály lakásában gyulladt ki a maszek olaj kályha. A kályhának egyáltalán nem volt biztonsági berendezése, a gázolaj a primi­tív szabályozó szerkezet hibája miatt szabadon az égéstérbe folyt, e a nagy mennyiségű olaj meggyulladt. A házi készítésű kályha tüzét oltani is házilag akarták, néhány lapát homokkal, aminek az lett a következménye, hogy az olaj szétfröccsent és az egész helyiséget lángba borította. A szomszédok segítségével vé­gül is a tűzoltók megérkezése előtt sikerült eloltani a tüzet. A lakásban három és fél ezer fo­rint kár keletkezett. Lefoglalták a „maszek” olajkályhát és meg­indult a vizsgálat annak kiderí­tésére, hogy ki fusizta. Csaknem 200000 forint kártérítés a Sió mérgezéséért Egy évnél régebben folyó ér­dekes perben mondott ítéletet kedden délután a szekszárdi já­rásbíróság dr. Hadnagy Zsolt ta­nácsa. A tolnai Béke Halászati Tsz csaknem 275 000 forint kár­térítést kért azoktól az ipartele­pektől, amelyeknek mérgező szennyvize tömeges halpusztu­lást okozott a szövetkezet által bérelt Sió-csatornában. Amint annak idején lapunk is közölte, különösen nagy fokú volt a hal­mérgezés 1967. júliusának végén, amikor szinte „holt folyó” képét mutatta a Sió dunai torkolatá­nak szakasza, még a szennyező­déseknek legerősebben ellenálló Anyakönyvi hírek (Bonyhád) A bonyhádi anyakönyvi kerületben 1968. november hónapban 12 szüle­tést, 8 házasságkötést és 9 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Hallos János, Szentes békák és rákok is elpusztultak a bűzlő vízben. A főleg a Nádor­csatornán át továbbított rend­szeres szennyvíz-leeresztések ide­jén a Sió vize sem öntözésre, sem másra nem használható, s a szennyezések rendkívül káro­san befolyásolják a halak szapo­rodását is. A Sió ilyen mérvű szennyeződése érzékenyen érin­tette a sporthorgászokat is, ép­pen ezért nagy figyelemmel vár­ták a tárgyalások kimenetelét. A járásbíróság széles körű bi­zonyítást folytatott mind a jog­alap, mind a kárösszeg tekinte­tében. Ez utóbbit — természetes halgazdálkodásról lévén szó — rendkívül nehéz volt meghatá­rozni, ezért külön szakértői bizo­nyítást — részletes szaktanul­mány-készítést — is elrendelt a bíróság, s öt tárgyalásra volt szükség döntéséhez. A járásbíró­ság négy üzemet: a balatonfűz- fői Nitrokémia Ipartelepeket, a Péti Nitrogénműveket, valamint a Várpalotai Szénbányászati Trösztöt és a peremartoni Ipari Robbanóanyaggyárat összesen 180 000 forint kártérítésre, vala­mint az 55 000 forint értékű szakértői bizonyítómunka és az egyéb perköltségek megfizetésé­re kötelezte. Köztük az első ren­dű alperes Nitrokémia Iparte­lepeknek több mint 113 000, a II. rendű alperes Péti Nitrogén­műveknek csaknem 56 000 forint értékű kárt kell megtéríteniük, s a bíróság valamennyi alperest kötelezte 1967. október 15-től a kifizetésig járó 5 százalékos ka­mat átutalására is. A perelt üzemek kifejezték olyan irányú törekvésüket: erőfeszítéseket tesz­nek a szennyvízprobléma megol­dására, s remélhető, hogy a jövőben legalább is csökkenni fog a Sió szennyezettsége. (-s -ó) Mi van a Gordon-családdal? ÍTÉLET a dombóvári tragédia ügyében Tegnap tárgyalta a megyei bí­róság Szekszárdon Bujdosó La­jos dombóvári lakos bűnügyének tárgyalását Mint előző híradásunkból is­meretes, Bujdosó ez év október 9-én Bajza utca. 3. szám alatti lakásukon több késszúrással elő­ször 13 éves leányát, majd ké­sőbb a hazaérkező 54 éves fele­ségét megölte. Ezután öngyilkos­ságot követett el, gyógyszereket vett be és borotvapengével fel­vágta az ereit. A tragédiát másnap reggel egy postai kézbesítő fedezte fel. Buj­dosó még élt, s a kaposvári kór­házban megmentették. Már ak­MOZI Szekszárdi A hét Cervi fivér. (Olasz film.) Tamási: Csend és kiáltás. (Magyar film.) kor felvetődött a gyanú, hogy Bujdosó elmebeteg. Ezért az Or­szágos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítot­ták. Az itteni orvosok javaslatára a tárgyaláson már nem is jelen­hetett meg Bujdosó. A bíróság a tanúk, az orvosszakértők és az iratok tanúsága szerint megálla­pította, hogy Bujdosó Lajos el­mebetegségben — psychosis ma- niaco depressiva — szenved. Ebben az állapotban pedig cse­lekménye társadalmi veszélyes­ségét felismerni, illetve megfe­lelő magatartást tanúsítani kép­telen. Ez a törvény szerint bün­tethetőséget kizáró ok. Épp ezért a bíróság Bujdosó Lajost az ellene emelt különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés bűntette alól — büntethetőséget kizáró el­mebetegség címén — felmentet­te, s egyúttal kényszergyógykeze­lését rendelte el megfelelő zárt intézetben. Zsófia, Ritzel Rita, Erményi Zoltán, Schwarcz Éva, Metz József, Kvanduk Ferenc, Berecz Norbert, Velner Má­ria, Bódog László, Tamás Mónika, Fandák Erzsébet. Házasságkötések: Dávid Sándor — György Gizella, Lovász János — Va­nya Katalin, Solymár Ottó — Faragó Agnes Mária, Sárközi Károly — Ko­lompár Mária, Tamási István — Pa­taki Rozália, Végvári István — Szabó Agnes, Kis-Molnár István — Galam­bos Mária Katalin, Hajnal József — Drahos Katalin. Halálesetek: Győrfi Jánosné, Hauk Józsefné, Bojás Antalné. Varsányi László, Miklós Gyöngyi, Bállá Jenöné, Imre Margit, Csillag János, Szanyi István. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC 3zerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér L Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: i—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Felelős vezető: Széli István Index-szám: 25 069 szempontjából. A réte­sek nemcsak ízüknél és tápláló voltuknál fogva kiváló ételek, ha­nem elsősorban azért, mert sokféle anyagból készülnek. A mákos ré­tesbe tett reszelt alma például nemcsak a tészta szárazságát csök­kenti, hanem ízesebbé és egészségileg is érté­kesebbé teszi a rétest. — A változatos, ki­egyensúlyozott táplál­kozás nemcsak az ün­nepi táplálkozás túlter­helését csökkenti, ha­nem egész évben kö­vetendő, fontos egész­ségügyi Szabály. Saját érdekünkben cselek­szünk, ha erre mindig kellő gondot és időt fordítunk. Az sem kö­zömbös, hogy nyugod­tan, avagy kapkodva, idegesen eszünk-e. vagy ami az egyik leggyako­ribb ilyen hiba, — el- hagyiuk, vagy megrövi­dítjük a tulajdonkép­pen fő étkezésnek szá­mító reggelit és ennek ellensúlyozására este tömjük tele magunkat, mert akkor már, mun­kánk végeztével van rá időnk. r-fAíTr Angliában súlyos aggodalmat kelt Eric Gordon brit állampol­gárnak és családjának sorsa. Gor­don csaknem három évet töltött Kínában. Mint a pekingü idegen­nyelvű irodalmi kiadó lelkes munkatársa rokonszenvezett a kí­nai politikával, sőt tavaly ősszel, mielőtt hazaindult volna, éppen azért maradt tovább Pekingben, mert látni akarta a vörösgár­disták újabb tüntetéseit. Vele volt felesége és 12 éves kisfia is. Angliában élő idős édesapja legutoljára 1967. novemberében kapott tőle levelet. Gordon azt írta, hogy „három fantasztikus év után” végre hazaindul csa­ládjával együtt, Sanghajon ke­resztül Hongkongba megy és on­nan hajón fog hazatérni. Azóta semmiféle életjelt nem kaptak tőle. A kínai hatóságok számos meg­keresést hagytak válasz nélkül.. Az idős Gordon hétfőn felkeres­te a Kínai Népköztársaság lon­doni ügyvívőhivatalát, hogy ér­deklődjék fia, menye és unokája felöl. A kínai diplomaták hét percig voltak hajlandók beszélni vele, udvarias hangnemben. meg­ígérték, hogy utánanéznek az ügynek, de semmi többet nem mondtak, sőt nem voltak hajlan­dók átvenni azokat a leveleket sem, amelyeket Gordon magával vitt. Az ítélet nem jogerős. A közeledő ünnepek hagyományos szokás érint komoly erő- ■óbát jelentenek a ervezetnek a táplálék- Ivétel mennyiségét il­lően. Érdemes tehát jy elembe venni Sós zsef professzornak, az cadémia levelező tag­nak véleményét, a Itáplálás és a hiányos Mlás összefüggő prob- naköréről. — Az ünnepek alatt zgnövekedő tészta- es \ességfogyasztás — ndoljunk ft „beigli- írgezésre” —, csak fo- zza azt a veszélyt, út az amúgy is túl­it szénhidrátfogyasz- s jelent egészségünk- Az ilyen jellegű [tápláltság ugyanis ■jveb. a szervezet B, leg Bt vitaminszük- gletét. Így ezekben a taminókban viszony- gos hiány jelentkezik ez főleg az ideg- ndszerre hat kedvezőt- nül, az ember fáradttá ingerlékennyé válik, ipen ezért nagyon he- es, ha az édes tész- k után kellő mennyi- gű gyümölcsöt fö­losztunk. E sr nemcsak Mit mond a tudós? az ünnepi túltápláltságról ? a vitaminok, ásványi sók egyensúlyát állítja helyre szervezetünkben, hanem a cukornak a fo­gakra gyakorolt ártal­mas határát is kivédi. Egyáltalán, nagyon lé­nyeges, hogy ne csak fehérje-, zsír- és szén­hidrát-szükségletünket elégítsük ki különféle húsok, zsírok és tészta­félék fogyasztásával, ha­nem gondot fordítsunk a kiegészítő táplálékra is. A vitaminokban és ásványi sókban gazdag zöldségfélék, mint a hagyma, a paprika — a zsíros kenyérre hin­tett őrölt fűszerpaprika például A és B vitami­nokat tartalmaz —, a savanyú káposzta, a ka­ralábé nemcsak ízesí­tők, hanem táplálkozá­sunk fontos kiegészítői — Nagyon előnyös a változatos, sokféle anyag felhasználásán alapuló táplálkozás. Jó példa erre a valódi pusztai bográcsgulyás, amely íz és tápérték szempont­jából egyaránt messze felülmúlja a házilag készített, vagy a ven­déglőben kapható bog­rácsgulyást. Ennek az a magyarázata, hogy az Alföldiín többféte, — marha-, sertés- és btrka- — húsból, a legkülön­bözőbb zöldségfélék és tészta hozzáadásával készítik a bogrács­gulyást. Nem is ver­senyezhet vele az egy­féle húsból, bármilyen hozzáértéssel főzött gu­lyás. — A jó magyar kony­hának számos terméke határozottan előnyös a táplálkozás egyensúlya Névnap: Auguszta. DECEMBER A Nap kél 7.27, nyugszik ÍR 15.54 órakor. A Hold kél 6.09, nyugszik 14.11 órakor. SZERDA — Másfél millió forintos költséggel új, harmincöt férő­helyes bölcsődét épí­tenek Tengelicen, melyet a tervek sze­rint május elsején adnak át a forga­lomnak. A község­fejlesztésből létesülő új objektum építési költségeihez a ter­melőszövetkezet há­romszázezer forinttal járul hozzá. — Helyreigazítás. Tegnapi, keatii szá­munkban sajnálatos elírás történt. A 3. oldalon a boltnyitás­sal kapcsolatos tudó­sítás címe helyesen a következő: „Meg­nyílt az fmsz kötött­áruboltja Szekszár- don". — Meghosszabbít­ják a kövesutat a szekszárdi Táncsics utcában. A munká­latok befejezéshez közelednek. — Népi ülnökök részére akadémiát indított a megyei bíróság és TIT jogi szakosztálya, Szek­szárdon, Bonyhádon, Tamásiban és Dom- bóvárott. A 6—10 előadásból álló so­rozatban a legkivá­lóbb jogászok tarta­nak előadásokat. — Tűz keletkezett hétfőn délután Ben­ce István Paks, Ha­ladás utca 17 szám alatti lakos füstölő­jében. A helyiségben nem használtak vé­dőhálót. a töltelék a tűzbe esett és el­égett. — Dr. Márton Sán­dor, a járási tanács jogásza december 19-én 17 órai kez­dettel a dunaföldvári fmsz kultúrtermében tart előadást a föld­törvény végrehajtá­sával kapcsolatos kérdésekről. (S. M.) r — Találtak egy női táskát és egy férfikerékpárt. Jo­gos tulajdonosa át­veheti a szekszárdi városi és járási rend­őrkapitányságon, Várköz 4. szám alatt. — Tizenegy napos ünnep az építőknél. A Tolna megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat munkásai de­cember hónapban már ledolgozták a két ünnep közötti napokra eső munka­időt, így számukra már vasárnap meg­kezdődik az ünnep, s tart január 2-ig. — Vasárnap át­adják a rendeltetés­nek a Volán utazási irodát. Szekszárdon az országban hete­dikként hozták lét­re az autóközleke­dési vállalat utazási és kereskedelmi iro­dáját. — Viták a ktsz-ek­ben az alapszabály­mintáról. A jövő év­ben a kisipari ter­melőszövetkezetek új alapszabályt készí­tenek. Az OKISZ alapszabálymintá­járól vita kezdődött több Tolna megyei ktsz-ben. — 1969. január 2-től megváltozik a felnőtt körzeti orvo­si rendelés: A ren­delések időpontja a következő: délelőtt: 8—12-ig dr. Bagi Emília, dr Verbán Mária. Délután: 14— 18-ig: dr. Csorna Já­nos, dr. Aracs József. A 2-, 6-, 7-es körzetek változatla- tanul rendelnek. Fek­vőbeteg-bejelentés minden nap reggel 8—10-ig az illetékes rendelőben. — A dombóvári leánykollégium bő­vítése során szüksé­gessé vált berende­zések megvásárlásá­ra 70 000 forintot ad a megyei tanács. EMELKEDIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ma estig: felhőátvo­nulások, néhány he­lyen havas eső. Mér­sékelt, időnként élénk déli—délnyugati szél. A hőmérséklet to­vább emelkedik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—7 fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom