Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-03 / 283. szám
Egyrp közpJehh Saigonhoz Támadnak a hazafias erők A dél-vietnami ütközetek ismét mind közelebb kerülnek Saigonhoz. Vasárnap délután a fővárostól 35 kilométernyire jelentettek összecsapást. Az amerikai katonai parancsnokság közlése szerint a nap folyamán Saigontól nyugati és északi irányban két tartományi székhelyet ért aknavető-támadás. A DNFF egységei Ben Tre és My Tho városát árasztották el akna- tűzzel. Nyolc dél-vietnami rendőr és három katona megsebesült. Hétfőre virradó éjszaka — jelenti az AFP — a hazafias erők 12 órán belül másodszor lőtték a deltavidéken True Giang repülőterét. Saigontól 68 kilométerre délnyugatra. Az amerikai stratégiai légiparancsnokság B—52-es bombázói vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban öt bevetésben vettek részt északon Hue térségében, délen pedig Saigon környékén szórták le bombáikat. A UPI tudósítója jelenti, hogy Da Nang térségében a partizáncsapatok csapdába ejtettek egy amerikai tengerészgyalogos egységet. A várostól 21 kilométernyire a portyázó tengerészgyalogosokat váratlanul heves ágyú- és géppuskatűz fogadta. Néhány perc leforgása alatt 28 amerikai megsebesült. A UPI tudósítója csodálkozva jegyzi meg, hogy a partizánok olyan pontokról zúdították ágyútüzüket az amerikaiakra, amelyeket nem sokkal korábban az amerikai gépek három órán át bombáztak. Harriman. a párizsi tárgyalásokon részt vevő amerikaj küldöttség vezetője hétfőn este megérkezett New Yorkba. A New York-i repülőtéren újságírók faggatták, de csupán annyit mondott, hogy „korai békére” következtetni nem lehet. Rusk nyilatkozata Husk amerikai külügyminiszter vasárnap kijelentette, bízik abban, hogy a dél-vietnami delegáció legkésőbb a jövő hét végére Párizsba érkezik és így a tárgyalások december második felében megindulhatnak. A külügyminiszter azt mondotta, hogy van remény egy rövid karáA CBS amerikai tv-társaság- nak adott interjújában Rusk a többi között azt mondotta, a Johnson-kormányzat hivatali idejének hátralévő időszakában arra törekszik, hogy érdemi tárgyalásokat kezdjen Párizsban. A külügyminiszter szerint ezzel a Nixon-kormány helyzete jóval könnyebb lenne. Ugyanakkor megint csak azt hangoztatta, hogy a kulcskérdés „az északvietnami erők kivonása délről”, Rusk tv-nyilatkozatában védelmébe vette a NATO legutóbbi miniszteri tanácsülésének nyilatkozatát, bár igyekezett enyhíteni az ülésszakon elhangzott beszéde illetve a nyilatkozat egyes kitételeit. A külügyminiszter panaszkodott amiatt, hogy egyes NATO-tiagállamok” ostoba módon kifecsegték” a zárt ülésen mondott beszédének azt a megállapítását, hogy a NATO „érdekszférája” Kelet-Európa egyes országaira is kiterjed és az „Ausztria, Jugoszlávia, illetve Románia elleni szovjet lépések” a NATO-t veszélyeztetik. Ismét támadta a Szovjetuniót és a ■szocialista országokat csehszlovákiai akciójukért. A külügyminiszter elismerte, hogy sürgetően szükség van a leszerelési intézkedésekre. Utalt arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok szándékában áll ilyen tárgyalások megindítása. Újabb izraeli provokáció Jordánia eilen Jordániái jelentések szerint az izraeli nehéztüzérség vasárnap es- ‘e újabb támadást intézett jor- dániai területek ellen. A tavaly júniusi közel-keleti háború idején elfoglalt szíriai magaslatokról izraeli ütegek a késő esti órákban tíz percen keresztül lőtték a jor- dániai Irbid térségét. Az izraeli tüzérség akcióját a légierő is támogatta. Az ágyúzás és bombázás következtében négyen vesztették életüket, heten pedig megsebesültek. Tel-avivi jelentések szerint vasárnap az esti órákban egy izraeli kommandó behatolt jordániai területre és a tűzszüneti vonaltól mintegy hatvan kilométernyire felrobbantott két hidat és megrongálta a jordániai fővárosból délre vezető vasútvonalat. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint ez a terrorakció megtorlás volt a jordániai gerillatevékenységért. A jordániai hadsereg szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az izraeli kommandó szabotázsakcióját légierő segítségével és fedezete mel- lett hajtotta végre. Az izraeli légierő gépei — a szóvivő szeszállították az izraeli desszantot, még mielőtt a jordániai fegyveres erők egységei a sivatagi területen harci érintkezésbe kerülhettek volna az izraeli szabotőrökkel. A: egyik felrobbantott vasúti hídon keresztül húzódik egyébként Jordánia legfontosabb vasútvonala, amely a fővárost összeköti az ország egyetlen tengeri kikötőjével, Akabával. A szóvivő közölte továbbá, hogy Jordániát hétfőn délelőtt is támadás érte. Az izraeli nehéz gépfegyverek ez alkalommal nem okoztak lényegesebb károkat. Ammani források szerint egyébként Jordánia úgy döntött, kérni fogja a Biztonsági Tanács összehívását a sorozatos izraeli provokációk kivizsgálására. A mentőalakulatok megtalálták annak az expedíciónak a tagjait, am-ely az Amazonas mentén élő indián törzsek életének tanulmányozására indult el és amely október 31-e óta semmiféle életjelt nem adott magáról. A mentőhelikopterek személyzete 8 férfiH világ sportja Befejeződött Bécs város nemzetközi bajnoksága. Az utolsó számban, a párbajtőr egyéniben az osztrák Losert újabb győzelmet aratott. Eredmények: 1. Idősért (osztrák) 4 győzelem, 2. Polztiuber (osztrák) 4, 3. Kulcsár 4, 4. Daddig (osztrák) 1, 5. Balczó 1, 6. Török dr. 1. * Hollandiában vendégszerepeitek a Bp. V. Meteor vívói és több számban kitűnő eredményeket értek el. A négy fegyvernem végeredménye: Női tőr: 1. Thiry (holland). Férfi tőr: 1. Talvard (francia). Párbajtőr: 1. Schmitt (magyar). Kard:l. Gerevich Pál (magyar), ♦ A háromszoros olimpiai bajnok Debbie Meyer kapta az amerikai amatőr atlétikai unió nagy díj át, mint az év egyik legeredményesebb sportolója, aki az úszósportban kimagasló eredményeket ért el. Meyer az első női versenyző, aki ezt az értékes jutalmat kapta. * A férfi asztalitenisz bajnokcsapatok 1967—68. évi Európa Kupa tornájának döntőjében a csehszlovák Sla- via — még a nyáron — Prágában 6:S-ra győzött a svéd BTK Sölves- borg ellen, a visszavágón viszont ugyanilyen arányban vereséget szenvedett. December 1-én Svédországban megismételték a mérkőzést, a csehszlovákok 5:4-re győztek, s így elnyerték a kupát. * Ifjúsági kézilabda ŐRT kezdődött a baráti országok válogatottjainak részvételével. Eredmények: Szovjetunió—Bulgária 36:14 (19:6), NDK B— Magyarország 18:13 (10:5). * A Lasker sakk-emlékverseny 12. fordulójának eredményeiből. Csőm (magyar) — Fuchs (NDK) 0:1, SchÖn- brrg (NDK) — Bárczay (magyar) 0:1. Az élcsoport állása: Bronstein 8 pont (1 függő), Vasziukov 8 p, Uhl- mann 7,5 p. (2), Szuetyin 7.5 p., Bárczay 7 p. és két női holttestet talált. Valamennyinkön felfedeztek olyan hülsérelmi nyomokat, melyek orra mutatnak, hogy erőszakos halállal pusztultak el. * * Az NDK és Svédország képviselői Berlinben a két ország közötti 1969. évi árucsere-forgalomra vonatkozó kiegészítő megállapodást írtak alá. A megállapodás révén — amely a kereskedelmi forgalom 10 százalékos növelését irányozza elő — az évi árucsere-forgalom értéke meghaladja majd a félmilliárd svéd koronát. * F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete hétfőn délben fogadást adott a hazánkban tartózkodó .1. Loginov légügyi marsall, a Szovjetunió polgári repülésügyi minisztere és a kíséretében lévő személyiségek tiszteletére. A fogadáson megjelent dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter is. * A nemzetközi valutaalap becslése szerint a világkereskedelem volumene 1968-ban eléri a 200 milliárd dollár értéket. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a világ kereskedelmi forgalma 1989 óta mintegy megkétszereződött. Hétfőn a kanadai Montrealban véget ért a nyugati félteke országainak a vietnami háború beszüntetését sürgető háromnapos konferenciája, amelyen az amerikai földrész országainak 965 képviselője vett részt. Jelen volt a VDK küldöttsége, élén Hoang Minh Giam művelődési miniszterrel. A plenáris záróülésen egyhangúlag határozatot fogadtak el. amely élesen elítéli az Egyesült Államok bűnös vietnami háborúját. csonvi fegyverszünetre Dél-Viet- rint — megvárták, majd az akció namban. I végrehajtása után a helyszínről elTovább tart az olasz kormányválság Róma (MTI). Két hete tart már a7. olasz kormányválság, de egyelőre még távolinak látszik a megoldás. Rumor, a kijelölt miniszterelnök, a kereszténydemokrata párt főtitkára hétfőn tudta összehozni a tervezett új középbal kormányban részt vevő három párt 1 '' Idöttségeinek első találkozóját. A megbeszélés után közölték, hogy a tárgyalások hosszan tartanak majd és több szakaszban bo- ryn.úr’.ftak le. Az ilyesfajta lassúság az új kormány megalakításában — amelyhez hrsor.ióra nemigen akad példa más országokban — két okkal magyarázható. Az első, általános jellegű ok az, hogy az 1947. óta megszakítás nélkül kormányzó kére .emokraták vezetőinek szokása a válság elhúzása, a bonyolult. tárgyalási sorrend betartása. Ezúttal azonban a tárgyalások elhúzódásának varinak sajátos okai is. A keresztélydemokratákat belső nézeteltérések gyötrik és a baloldali áramlatok még vasárnap is újra leszögezték, hogy pem. hagyják jóvá a Rumor által kidolgozott nroc amtervezetet, amelyet túlságosan általánosnak és konzervatívnak tartanak. Másrészt Nenni szocialistái is mélyen megoszlanak. Mindez tovább bonyolítja a helyzetet és magyarázza, miért folyamodott Rumor a válság elnyújtásának taktikájához. Könnyen lehetséges, hogy két .ít múlva, amikor a krízis már egy hónapja tart majd, amikor a sztrájkharcok tovább fokozódnak, s amikor belső és nemzetközi '■'kokból lehetetlen lesz fenntartani ezt az állapotot, Rumor ezzel fordul majd a szocialistákhoz: „Ez az én programom, vagy elfogadjátok, vagy feloszlatjuk a parlamentet és új választásokat írunk ki”. Ez a manőver különben már el is kezdődött. Pontosan vasárnap nyilatkozatot tett a kereszténydemokrata párt elnöke, Scelba, kijelentve, hogy a szocialistáknak el kell fogadniok az általánosságban mozgó kormányprogramot, s ha ilyen feltételekkel nem hajlandók belépni a kabinetbe, vállalják a felelősséget az új választások kiírásáért. A szocialistákat a májusi választási vereség után egy újabb kudarc lehetősége* a ke- ízt-'ivdemokrata vezetők számítása szerint kapitulációra kényszerítheti. II Földközi-tenger térsége és a NATO A nyugati sajtóból szerzett értesülések szerint a NATO déli szárnyán rövid időn belül jelentős szervezeti változásokra kerül sor. Néhány nappal ezelőtt Rivero olasz admirális tájékoztatást adott arról, hogy „Dél- európa NATO-íőparancsnokság” néven szervet kívánnak létrehozni. Feladata a légi ellenőrzés megszervezése és megjavítása lesz; vagyis a NATO a jövőben különös figyelmet kíván fordítani a Földközitenger térségére. A háttérben nyilván a sokat hangoztatott ok, a szovjet hadiflotta jelenléte húzódik meg. A NATO részéről elhangzó vádaskodások a közelmúltban új eiem- ratiel gazdagodtak. Ezek szerint a franciák által kiürített Mers el Kebir-i (Algéria) haditengerészeti támaszpontot a Szovjetunió készül igénybe venni, hogy ott a földközi-tengeri flottája számára bázist építsen ki. Az sem nyugtatta meg a NATO- kedélyeket, hogy az algériai kormány többször hangsúlyozta: a támaszpontot senki sem használja és a szovjet hajók algériai kikötőkbe tett látogatásait oktalanság kapcsolatba hozni a támaszpont sorsával. A szovjet hajók az utóbbi időben kétségtelenül megjelentek olyan kikötőkben is, ahol eddig nemigen látták őket. De ez feltehetően azzal van összefüggésben, hogy a szovjet flotta ma már nem defenzív jellegű és akciórádiusza folytonosan növekszik. A Szovjetunió fekete*-tengeri és közvetett értelemben földközi-tengeri hatalom is, ezért érdekelt a déli határai közelében lévő térség biztonságában, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az itt állomásozó amerikai illetve más NATO-hatalom által ebben a térségben elhelyezett erőket. A Figaro szerint az amerikai 6. flotta, amely állítólag minden pillanatban kész bármilyen háborúra (korlátozott, vagy általános, nukleáris, vagy hagyományos háborúra), négy csoportból áll. Az első a re- pülőgén-anyahajók csoportja (60. operatív csoport,). Ez a repülőgép- anyahajókból és felszín—levegő rakétákkal és ten gcralattjáró-clhárító, pilóta nélküli helikopterekkel felszerelt cirkálókból áll. A második csoport Intervenciós kétéltű erőkből ál! (61. és 62, operatív csoport). Ehhez a csoporthoz 2000 tengerészgyalogos tartozik, kiegészítve kétéltű támadó hajókkal, tehcrhajókkal és kotróhajókkal. A harmadik csoport egyesíti az összes utánpótlást szállító hajókat (63. operatív csoport). Ez teszi lehetővé a kikötés nélküli, hosszabb tengeri tartózkodást. Időnként, főleg politikai válságok idején speciális tengeralattjáró-elhárító erőket vezényelnek a 6. flotta mellé (66. operatív csoport). Ez a csoport tengeralattjáró-elhárító rakétákkal felszerelt torpedórombolókból és egy repülő- gép-anyahajóból áll, amely tengeralattjárók ellen folytatott harchoz szükséges fegyverekkel és helikopterekkel van felszerelve. A Polaris rakétákkal felszerelt, nukleáris meghajtású tengeralattjárók egyébként őrjáratot végeznek a Földközi-tengeren is és a 6. flotta parancsnoksága alá tartoznak. Nagy-Britannia — most csak kotróhajókat tart fenn a Földközi-tengeren —, azt tervezi, hogy máltai és ciprusi támaszpontjait megerősíti. A legutóbbi fehér könyv szerint a jövő évre tíz Shacleton típusú tengeralattjáró elleni hajót irányoznak elő ebben a térségben. /