Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-12 / 265. szám

Nő, pohárral í. {Színhely, zsúfolt vasúti sön- ^ tés, ahol egy-egy vonat ér­kezésekor ádáz küzdelem folyik minden talpalatnyi helyért. Ha­talmas plakát buzdít a gyümölcs­levek fogyasztására, de ki figyel oda? Elvégre a pálinka, a bor, gyümölcs levéből készül! Azt hinné az ember, ilyen helyen nincsenek törzsvendégek, pedig dehogy nincsenek! — Nők is? — kérdezem a fia­tal csapost. — Miért ne? Van kérem, de nehogy azt tessék hinni, hogy mi részegeket is kiszolgálunk! — Most van-e itt olyan nő, akt mindennapos vendég? — A Bözsi. Hol is? Itt volt még az előbb. Ott, ott balra! Éppen most jött tússzá. Többször is jön napjában. Alkalmi dolgozó. A Bözsinek nevezett asszony megáll a pultnál, markából a bá­dogra pörgeti a kiszámolt apró­pénzt. Nézi a csapos, laposakat pislogva és lassan mozdul kiszol­gálni. Én is kérek egy stampedli­vel a vegyespálinkából, s ettől fülig szalad a szája. Bözsi olyan negyvenöt év körüli asszony, mo­hón kap pohara után, amit gyor­san koppant vissza a pultra, üre­sen. — Ez jólesett! A csapos szinte nyerít: — Mikor nem esik az jól, Bö­zsi néném? Bözsi büszkén rámvillantja a szemét. Valamikor, Erzsiké korá­ban kék lehetett ez a szempár. Érzem, ezt a pillanatot ki kell használni, mert elmegy. — Inna még? T? ekedtesen nevet föl: — Hajnali harangzúgásra is, ha van aki fizeti. Intek, mire a csapos munká­hoz lát és némi kajánkodással kérdi: — Kettőt? — Majd, később. — Mit erőszakolod az üzletet, mi? — vesz védelmébe Bözsi „néni” és rámemeli a poharát, hogy tartsa meg az isten a szo­kásomat. — Mennyi férne ebből? Megint nevei. Recseg ez a ne­vetés, régen kikopott belőle a melegség, lágyság asszonyi érce. — Kérdezze meg a Józsit. Ötét — mutat a csaposra, aki motollázva adja a söröket, fröcs- csöket, keverteket, pálinkákat, de füle-szeme itt van, mert odakiált­ja: — Ajaj! Ha Bözsi néném szom­jas, a Krisztus köntösének ára is kevés lenne. A közelebb állókból kitör a ne­vetés, vannak itt ismerősök is, mert hallok egy dörmögő, halk beszédre alig fogott férfihangot: — Úgy iszik ez, mint a kefe­kötő! Bözsi a hang felé fordul: — Hát aztán ahhoz kinek mi köze?! A magamét iszom, nem a másét! — Meg az enyémet most — fűzöm hozzá magamban —, mert én most egy „veréb” vagyok a szemében., holott a fordítottja igaz. Zsongás támad. Ismét egy férfihang: — Hát persze, hogy a magáét issza, az eszivel együtt elissza! Egyre erőteljesebb a támadó hang, veszélyben az alig meg­kezdett beszélgetés. — Jöjjön innen — ajánlom —, itt nem beszélgethetünk. Hálásan emeli fel a tekintetét, helyesel és fürgén indul az ajtó felé. Futtában fizetek, így is alig érem utol. Megáll, méreget, aztán mellemnek szögezi a meglepő megállapítást egy kérdőjellel a végén; — Maga nem ihat régóta!? Szemem se rebben. — Hát ebben téved, mert szin­te gyerekkorom óta. — Én is. Tudja, parasztlány voltam én, volt szőlő, meg min­den. Megadott nekem az én jó anyám mindent, nyugtassa az isten. — Pálinkás kenyeret is? Pi­cinyke üvegben bort, ami olyan jól elfért az iskolatáskában? Azt is — lelkendezi ná­lunk a víz csak mosdózásra kel­lett, de a szőlőben, ha nem' volt elég viz. borban mostuk még a kezünket. Élénken helyeselek, hogy a „szesztestvérség” feloldjon benne minden gyanakvást, mondom, hogy nálunk is úgy volt. — Úgy volt az minden rendes házban — magyaráz. — A maguké rendes volt... — Miért? Tán valami mást hallott ezektől a mocskosszájúak- tól? Irigyek ezek, mint a kutya. Azt pofázzák, hogy az apámat a noha bolondította meg, anyámat is az fektette sírba, pedig nem igaz! Anyámon rontás volt, a máján. Tudja? Apám megj Hát milyenek a férfiak, ugye. Néha kitör belőlük a vaddisznótermé- szet. — Maga férjnél van, Bözsike? JJ angos sírással borul a vál­-L± lamra és nem törődik a csodálkozó-botránykozó járóke­lőkkel, szidalmakkal vegyes pa­naszáradatba kezd. A kép köny- nyen rakható össze. Negyvenegy éves, három férfival élt együtt, csak úgy. Kihasználták, meglop­ták, részeges csibészek voltak. És nemrég volt a Karcsi. Huszon- valahány éves, akiért többször el­jött az anyja, aki ellensége volt ennek a szerelemnek. Karcsi ugyanúgy ivott, mint a többiek. Verte is. Anyjáék egy­szer már elvitették kúrára, de újra kezdte. Egyébként neki is mondták már, hogy menjen or­voshoz. A rendőr is, a szomszé­dok is. Mindeüki ellensége, az egész világ. Sír. Amit akartam tudni, meg­tudtam. Odább kellene állni, mert gyónási önkívületében, amibe ala­posan belejátszik már a ki tudja hányadik féldeci, valósággal cipel magával. Reménytelen helyzete­met, az az olajos ruhás férfi old­ja fel, aki azt találta mondani, hogy új ismerősöm úgy iszik, mint a kefekötő. Kényelmesen kerekezik el mellettünk és köz­ben a lehető legfalsabbul dalolja: Bözsi ne sírjon, Bözsike drága, feledjen el... — Essen beléd a nyavalya, te... fíözsike válogatás nélkül mondja a magáét, a bi­ciklis pedig mintha tudná, hogy rajiam segít, távolodóban is han­gosan fújja az érzelmes dalocs­kát, amit akkor is hallok, ami­kor már elrejt az állomásépület sarka. Sajnos, Bözsikének szá­momra szintén lesz néhány nem éppen szalonképes szava, ha csak a torka ki nem szárad any- nyira, hogy meg kell sürgősen öntöznie. 2. l/rilágszerte, hazánkban is nö- ’ vekedőben van az alkoho­lista nők száma. Magyarországon csak az elvonókúrán részt vett nők százalékaránya 11, ebben nem szerepelnek azok. akiknek szen­vedély-betegsége rejtve marad, akik nem jutnak el sem önkén­tesen, sem kényszeresen a gyógy­kezelésig. E tény, jóllehet a nők alkoho­lizmusa ritkán kerül a közfigye­lem homlokterébe lehangoló, hi­szen nem is olyan régen a nők csupán szenvedői voltak férjeik, fiaik alkoholizmusának. Gondol­junk csak nagyanyáinkra! Ök, egészen kivételes ünnepeken is csak afféle konyt alá való édes italt kóstolgattak szemérmesen. Igaz, életformájuk merőben más volt! A nő, napjainkban dolgozó ember is. Munkájának elvitatha­tatlan társadalmi haszna van, jog­gal érzi magát többnek generá­ciós elődeinél. Indokoltan több az igénye az élettel szemben. De pont itt, az igények elméretezé- ' sénél szakadnak el legtöbbször a fékek, mert a dolgozó nő nem­Népújság 4 1968. november 12. csak munkájában törekszik ön­állóságra. Az önállóság vágya ér­vényesül egyéni életében is és ez sokaknál érzelmi túlfűtöttséget, a szórakozási lehetőségek, szen­vedélyek kritikátlan kiélését eredményezi. Az önállóság, a ki­vívott egyenjogúság rossz értel­mezése az esetek többségében elő­ször csak ártatlan italozgatáshoz, később nem ritkán alkoholizmus­hoz vezet. Sokan láttunk már féldeciért sorbaálló férfiak között nőket. Úgyszintén sokan találkozhattunk férfiakon is túltevően részeg nők­kel. Ha kérdeztük volna, vagy kérdeznénk őket, miért isznak, műveltségüktől, vérmérsékletük­től függően fejtenék ki, hogy jo­guk van ehhez is az egyenjogú­ság címén. Való igaz, az egyen­jogúság emberszabású szabadsá­got adott a nőknek. De a sza­badság nem tévesztendő össze a szabadossággal. A már betegesen alkoholizáló nők típusainak egyik kép­viselőjét idéztem meg fentebb. Szinte menthetetlen, mert gyer­mekkorban alkoholista és primi­tív szülők szoktatták az ivásra. Az alkohol állandó jelenléte a szervezetben mind fokozottabb alkoholigényt támaszt. Sajnos, napjainkban is kevés szülő veszi ezt tudomásul, pedig a rászokta- tással korunk emberének egyik legnagyobb ellenségét szabadítja gyermekére: az alkoholt. Van, aki valamilyen lelki sé­rülés, csapás hatására válik al­koholistáéi, a bánat feledtetőjé- nek szánva az italt, ami azután nélkülözhetetlen lesz számára. Vagy... a valamilyen ideg beteg­ségben szenvedőknél az ivás leg­többször csak a betegség tünete, egy kórkép figyelmeztető meg­nyilvánulása, mert nem egy meg­határozott lelki sérülés váltja ki náluk az iszákosságot, hanem sé- rültségük miatt gyöngébb az el­lenállóképességük. A kóros lelki- alkatúak súlyos problémát jelen­tenek az orvostudomány számára alkoholistákként, mivel személyi­ségük józan állapotban is disz­harmonikus, tehát kiszámíthatat­lanok. És számolnunk kell egy igen jelentős típussal, a luxus­alkoholistával. Sajnos, e kategó­riában jelentős rétegek képvisel­tetik magukat. Sorolhatnám még hosszan, a tény maradna. A nők sajnálatosan növekvő alkoholizmusának egyik oka a tévesen értelmezett és gya­korolt egyenjogúság és ez az, ami felett hasznos lehet elgondolkod­ni. LÁSZLÓ IBOLYA Csupán ennyit tudott mondani Zarinys az instruktoráról, ám már ezek az adatok is elegendőnek látszottak ahhoz, hogy sikerrel fogjanak hozzá Andi kilétének megállapításához. Érdemes megbolygatni az archívumot, — gondolta Alksznisz. Lehet, hogy abból is megtudunk valamit. Az ál­lami levéltárban előszedték a szekrényekből valamennyi volt rigai rendőr, aktáját, a közlegényekétől kezdve a leg­magasabb rangú tisztekéig. A nyomozók figyelmesen át­tanulmányozták a kérdőíveket és az önéletrajzokat. Valaha mindez maga az élet volt. Fegyelmik és hál álkodások, elő­léptetések és intrikák szövevénye. Most elfeledettnek, ha­lottnak és szükségtelennek tűnt, amit csupán azért bolygat­nak fel és hoznak napvilágra, hogy kihámozzák belőle egy rendőr nevét, akiről eddig azt tudták, hogy egyetemista volt és jól futballozott. Szorgalmasan lapozgatták az archívum iratait, s lassan csökkenni kezdett az átnézetlen dokumentumok tömege... Sok hiábavalónak tűnő munka után végre rábukkantak Bromberg Leonyid Petrovics, a rigai 12. rendőrőrs felügye­lőjének aktájára, aki egy nagygazda családjának gyermeke­— 31 — ként került a rendőrség kötelékébe. Ez volt az egyetlen ak­ta, amely alapján azonosíthatók voltak az Andi nevű ame­rikai instruktorról közölt adatok. Az iratok közül előkerült Bromberg húsz évvel ezelőtt készült fényképe is. A fiatal, bajusztalan rendőrben Za­rinys felismerte aztán a felderítőiskola vezetőtanárát, Bromberg-Andi egész életére fény derült a vaskos dosszié alapján, s előkerülték azok az emberek Is, akrk emlékeztek még a 12. őrs felügyelőjére. Bromberg valóban nem fejezte be az egyetemet; meg­bukott a vizsgákon. Önként bevonult a 6. rigai gyalog­ezredhez, ahol továbbszolgálatosként jó pár évet eltöltött. Leszerelése után az „egészségügyi szolgálatinál keresett alkalmazást. Ez annak a rendőri szervnek volt a fedőneve, mely a titkos prostitúció ellen harcolt. Az újonc rendőr hatalmas, talán kissé túlzott hévvel is látott munkáljak.- A . prefoktúra archívumában fennmaradt dokumentumokból kiderült, hogy Bromberg egy ízben dor­gálásban részesült a letartóztatottakkal szembeni goromba magatartása miatt. Ez. a büntetés persze nem zárta ki, hogy “felvegyék a fasiszta pártba, s rögtön utána megkapja a 12. őrs felügyelői posztját. Itt aztán Bromberg valamennyi ki­tűnő képessége kibontakozhatott. Munkásverésről, kommu­nistaüldözésről, razziákról volt szól — mindebből Brom­berg nem maradhatott ki. Nemsokára azonban Lettország csatlakozott a Szovjet­unióhoz. Újra kellett kezdenie az életét. A Ventszpilisz ut­cai mosodában helyezkedett el normásként. Dolgozgatott, siratta az elmúlt szép napokat és reménykedve tekintgetett nyugat felé, ahonnah a német tábornokok fegyvercsörtetése hallatszott. Aznap, amikor a németek elfoglalták Rigát, Bromberg felvette kifakult rendőregyenruháját és megjelent a pre- fektúrán. Sok barátját viszontlátta, itt, akik egymást túllici­— 32 — tálva ajánlgatták fel szolgálataikat a német városparancs­noknak. A fasiszták teljesítették Bromberg kérését is, meg­kapta régi beosztását. Mint a vadászkutya, úgy futkosott, szaglászott Bromberg a partizánok után. Részt vett a bi- kerniekszi erdőben rendezett vérengzésben is, ahol kommu­nistákat és zsidókat mészároltak le. Egyetlen dolog izgatta csak: ne előzzék meg mások ott, ahol rangot, beosztást és földbirtokot osztogatnak a meg­szálló hatóságok. Ilyen meggondolásokból lépett be az SS- be, ahol hadnagyi rangot kapott. Munkája ugyanaz volt, mint régen: letartóztatni, kínozni és pusztítani a hazafiakat. Amikor a szovjet csapatok átlépték a lett határt, Brom­berg egységét a frontra vezényelték. Az első napon a tüzé­rek tévedésből saját embereikre lőttek és a hadnagyot meg­sebesítette egy repesz. Bromberg a kórházban megértette, hogy ismét vége a a szép napoknak. A kórházból kijövet alakulatához már nem is tért vissza. A tenger felé menekült. 1945. május 10-én, amikor a lett nép a győzelmet ünnepelte, Bromberg lopott halászcsónakon már a svédországi Götland felé tartott... A KÉM FELADJA MAGÁT A Lett Állambiztonsági Bizottság elnöke értekezletet hívott össze. Zarinys letartóztatása, s vallomása Andi le­hetséges bevetéséről arról tanúskodott, hogy megélénkült az amerikai hírszerzők aktivitása. A tábornok összehívta közvetlen munkatársait, hogy elmondja nekik ezzel kapcso­latos elképzeléseit és kikérje véleményüket. — Zarinys lebukásával nem fejeződött be az amerikaiak felderítési akciója. Feltehetően újabb összekötőt fognak küldeni. Ezért célszerű lenne, ha ... — 33 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom