Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
a külpolitikában Moszkva és Washington állt a héten a figyelem fókuszában, a legfontosabb eseményeket a két szuper nagyhatalom tővárosából jelentették. Az immár hagyományos VÖRÖS TÉRI DÍSZSZEMLÉN es felvonuláson a rzovjet nép egyszerre adott hírt a békés építő munka új eredményeiről, valamint arról a páratlan haditechnikáról, amellyel kepes megvédelmezni a szocializmus vívmányait. Az ünnep alkalmából elmondott beszédeket — Mazurov felszólalását és Grecsko marsall szavait — annál nagyobb érdeklődés várta, hiszen az SZKP Központi Bizottságának legutóbbi ülésén a külpolitikai kérdéseket is megvitatta. A nyilatkozatok alaphangja továbbra is az a realitásokon nyugvó, magabiztos józanság volt, amely kifejezi Moszkva békés egymás mellett élési törekvéseit, de nem táplál illúziókat a nemzetközi fejlődés jelenleg különösen bonyolult és ellentmondásos szakaszával kapcsolatban. November 7-ét természetesen az egész világon megünnepelték. jól tükrözte ez a nap a Szovjetunió növekvő nemzetközi tekintélyét. Korunk bonyolultságát mutatja viszont, bogy a szomszédos Csehszlovákiában a hivatalos megemlékezésekre néhány provokáció vetett árnyékot. Ez utal arra is. hogy milyen komoiy erőfeszítésekre van szükség Prágában a szocializmus következetes hívei részéről. Washingtonra Á SZOROS ELNÖKVÁLASZTÁSI KÜZDELEM amerikai történelem legnagyobb arányú győzelmét aratta. Ám e viszonylag rövid idő alatt felélte és elpazarolta minden erkölcsi tartalékát. Nixon most az eddigi legkeservesebb választási sikert mondhatja magáénak. (Századunkban Wilson kapott kisebb szavazati arányt). Olyan körülmények között keli kormányoznia, amikor sem a szenátusban. sem a képviselő’názban nincs többsége. Ha tehát Johnson így elmálasztotta korábbi tömegbázisát, Nixont méginkább fenyegetheti a veszély, hogy kicsúszik lába alól a talaj. Nyilván erre utalnak azok a hírek is, hogy Nixon ..koalíciós kormányt" szeretne létrehozni, sőt esetleg magát Humphrey-t is bevonná a kormányba. A személyi kombinációkon tű] az a lényeg, miként tud szembenézni a 37. elnök e felgyülemlett problémacsomaggal WASHINGTON ÁRNYÉKA pán egy kis közjáték voU — sokkal inkább figyelemreméltó, hogy a legerősebb nyugatnémet, kormánypárt egy magasvasút- megállónyira az NDK államhatárától, az önálló politikai egységnek számító Nyugat-Berlin- ben tartotta tanácskozását. Ez a tény önmagában is felért egy súlyos pjovokációval, amit csak tetézett a megbeszélések tartalma. Az úgynevezett ..berlini program” a CDU-nak azt a szándékát mutatta, hogy nem akar változást, tovább kíván haladni az eddigi politika veszélyes vágányain. Réti Ervin Hétfen tafiik a LEMF tkongresszusa Varsóban hétfőn összeül a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusa — sorrendben az ötödik, 1948. december óta. amikoi a szociáldemokrata és a munkáspárt egyesítő kongresszusa véget vetett a lengyel munkásmozgalom hosszú megosztottságának- ■ A kongresszust kiemelkedő történelmi évfordulók övezik: ezekben a napokban és hetekben ünnepük ugyanis Lengyelország függetlensége visszanyerésének és a Lengyel Kommunista Párt megalakulásának 50. a Lengyel j Egyesült Munkáspárt létrejötté- í nek a 20. évfordulóját. Most 25 ' esztendeje, hogy a Lengyel Munvetítette a reflektort. Végül is a köztársaságpárti Nixon lett az elnök, akinek politikai feltámadását csodával határosnak tartják. Pedig ennek a csodának egyszerű a magyarázata: a Johnson! politika olyan mérvű népszerűtlenséget ért el. hogy szinte tálcán kínálta a győzelmet az ellenzéknek. Talán ez az egész elrökválasz- tási kampány leginkább feljegyzésre méltó mozzanata. Négy esztendővel ezelőtt Johnson az borult a héten Párizsra: elmaradt a szerdára tervezett négyes tárgyalás. A közvetlen indok a saigoni rendszer makacskodása volt. Régi igazság azonban, hogy a farok sohasem szokta csóválni a kutyát. A Thieu-csoport azért ment bele az időhúzásba, mert az elnökválasztások eredményét várta. Azt reméli, hogy az új adminisztráció, a Pentagon vezetőinek nyomására, ismét merevebb álláspontot foglal el a vietnami háború ügyében. A kör visszavezetett tehát az Egyesiül Államokba. Amennyiben az amerikaiak valóban komoly szándékkal kívánnak tárgyalni, könnyen meg- regulázhatják engedetlen szövetségesüket. Annál is inkább, mert a VDK és a DNFF hármasban is hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal. A színfalak mögött az érintkezés nem szakadt meg, a hírek szerint az elmúlt napokban is folyt bizonyos amerikai—vietnami párbeszéd Párizsban. Az igazi tárgyalások előfeltétele azonban, hogy Washington kibúvók és hátsó gondolatok nélkül kész leaven azokra. A sok bonyolult fejlemények között, az elmúlt hét Kiesinger kancellárnak pofon-egyszerű volt. Szó szerint értendő: Beata Klarsfeld asszony nyilvánosan megszégyenítette á Nyugat-Ber- linben megtartott CDU-kong- resszuson. Ez természetesen csuVásdroljon termelőtől! A .Szikrai Állami Gazdaság borbási faiskolája lerakatait újra megnyit olt a. Kecskeméten, a Vacsi közön. Kecskeméten. Borbáson. Kiskunfélegyházán, Beloianisz u. 11. Dunavecsén. József Attila u. 34. Lajosmizsén. Vörösmarty u. 20. Kiskőrösön. Akasztói út. (Toldi S zakszövetkezet) Kalocsán, Foktői u. 1. Hódmezővásárhelyen, Tanácsköz' ársaSág tér. 49, szám alatt. Gyümölcsfaoltványok nagy választékban. Díszfák, díszcserjék, bokor- és f utórózsák különböző színekben. Alma- kajszi- és őszibarackoltványokból újdonságok új fajták! Keresse fel lerakatainkat! (125) A Svenska Dagbladet és a Gagens Nyheter című stockholmi napilap szerdai számában részletesen beszámol a Magyar Kereskedelmi Kamara küldöttségének egyhetes svédországi útjáról és ezzel kapcsolatban kiadott közös közleményről. A Svenska Dagbladet kiemeli, hogy svéd technikai napokat rendeznek a jövő évben Magyarországon, a Dagens Nyheter pedig hangsúlyozza, hogy a magyar— svéd kereskedőim! forgalom a hatvanas években megkétszereződött. A mexikói diákvezetők úgy határoztak, hogy továbbra sem vesznek részt az egyetemi előadásokon. A bojkott fő célja a több száz bebörtönzött c’iák szabadon bocsátásának kieszközlése — jelentette ki az egyik diákvezető. * Helsinkiben szombaton kezdte meg munkáját a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése. Megvitatják a párt új programjának tervezetét és a nemzetközi helyzet kérdéseit * Szombaton a fővárosi II. kerületben, az Ady Endre utca és a Szemlőhegyí út sarkán fölavatták a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség új budapesti székházát. Az athéni katonai bíróságelőtt folyó úgynevezett öszeesküvési perben az ügyész halálbüntetést leért Alexanrosz Pansgülisz fővádlottra. a Papadopulosz ejleni merénylet elkövetőjére. * A Román Kommunista Pari legutóbbi KB-ülése ajánlásának megfelelően ' szervezik a szocialista egységfrontot Romániában. Az egyiUtlakó nemzetiségiekhez tartozó dolgozók megyei tanácsainak alakuló gyűlései kijelöllek a megyei nemzetiségi dolgozók tanácsának tagjait, valamint a helyi képviselőket a . Román Szocialista Köztársaság nemzeti ségi dolgozóinak tanácsaiba. káspárt közzétette híres programnyilatkozatát. A pártkongresszus előkészületeit a lengyei politikai élet rég nem tapasztalt tel élénkülése jellemezte. A kongresszusi előkészületek során az ideológiai munkára fordították a legnagyobb figyelmei. Ezzel kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet fordítanak a sajtó, rádió és televízió tevékenységére. A szerkesztőségeket az elmúlt hónapokban új káderekkel erősítették meg. Intézkedéseket hoztak a művész- . és írószövetségek; az egyetemek, főiskolák és tudományos intézmények pártszervezeteinek megerősítésére. Gyakorlati lépések történtek az iskolák eszmeipolitikai nev'előíunkciójának a fokozására és arra. hogy a társadalomtudományokat mindenütt a marxizmus—leninizmus elveit valló pedagógusok oktassák. Bizonyos káderváltozásokra került sor az egyetemi és főiskolai tanári karban. A kongresszusi tézisek vitájában kiemelkedő helyet foglal! el az ország gazdasági helyzete. A tézisek vitája . felölelte a párt eddigi politikáját. Megmutatta. hogy a tömegek helyeslik a párt tevékenységét és terveit, s hogy 'a LEMP egységben erősödve érkezett el V. kongresszusához. Találkozott a két vetélytárs Nixon számit Humphrey tanácsaira Fówler amerikai pénzügyminiszter és Katziehbach külügymi- niszterhelyettes pénteken este benyújtotta lemondását. Hírügynökségi jelentések szerjnt Johnson elnök a lemondást elfogadta. A hírügynökségek rámutatnak, hogy a két politikus távozása a szokásokhoz híven történik és a közeljövőben sorra leköszönnek majd a Johnson-kormány tagjai. Pénteken Floridában találkozott a két vetélytárs, az 5-én elnökké választott Nixon és ellenfele, Humphrey alelnök. Nixon tréfásan megjegyezte: „Te már mehetsz pihenni, én meg most kezdek munkába”. A repülőtéren a két politikus félórás, rendkívül szívélyes beszélgetést folytatott és megállapodott abban, hogy a jövőben együttműködik. Humh- rey-t elkísérte Muskie is, a demokrata párt volt alelnökjelöltje. A megbeszélés után Nixon újságíróknak kijelentette. hogy Humphrey „igen jó személyes barátja". és örömmel veszi,’ hogy az alelnöktől támogatást, tanácsokul kaphat. A következő években Nixon többször is igénybe akarja venni Humphrey tanácsát, elsősorban külpolitikai vonatkozásban. Mindketten feladatuknak tartják, hogy fáradozzanak a nemzeti egység helyreállításán. A Reuter közlése szerint Nixon a közeljövőben találkozni fog Johnson elnökkel is és behatóan megvitatja vele a vietnami kérdést. Nixonhoz közel álló körök szerint az új elnök legfőbb feladatának tekinti vietnami irányvonalának kialakítását, kormánya tagjainak kinevezései és költségvetési politikájának megformálását. A döntések nyilvánosságra hozatala december 5-e után várható. ülést tartott a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége Alexander Dubceknek. a Központi Bizottság első titkárának elnöklésével pénteken ülést tartott. Az ülésen megvitatták a központi bizottság november 14-re összehívott plénuma elé terjesztendő beszámoló tervezetét. Megtárgyalták azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja a normalizálás további menetének biztosítása, a párt egységének és vezető szerepének megszilárdítása. Az elnökség újból megállapította, hogy a tömegtájékoztatásra nagy felelősség hárul a normalizálás további menetéért, és hangsúlyozta, hogy a tömegtájékoztatásnak tevékenyen támogatnia kell ezt a folyamatot. Az elnökség elhatározta, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt küldöttséggel képviselteti magát a Lengyel Egyesült Munkáspárt hétfőn megnyíló V. kongresz- szusán. A küldöttséget Jozef Lenárt, a központi bizottság elnökségének póttagja, a központi bizottság titkára vezeti. Az elnökség jóváhagyott egy tervezetet, amely a központi bizottság decemberben tartami plénumának előkészítésére vo natkozik. Ezen a plénumon meg vitatják majd a közeljövő gaz dasági politikáját, valamint föderatív államjogi elrendezés sei kapcsolatban az állami, szer vek felépítését. A Szlovák Nemzeti Tanács elnökségi ülése Pénteken ülést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége. Az ülés napirendjén szerepeltek Szlovákia területi, közigazgatási felosztásának problémái. Az elnökség külön bizottságot alakított a területi-közigazgatási felosztás tervezeteinek elkészítésére. Megvitatták egy magyar nyelvű állami irodalmi kiadó létrehozásának tervét, amely a Csehszlovákiában élő nemzetiségek helyzetéről nemrégiben elfőj dott alkotmánytörvény értein ben alakul meg. Az elnökség tárgyalt a to rendnek az utóbbi napokban t tént megsértéséről. Az elnöki ezzel összefüggésben megálla tóttá: a nemzeti bizottságok, állami szervek, a politikai társadalmi szervezetek felada hogy megfelelő eszközökkel f lépjenek a közrend megsér ellen.