Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-31 / 256. szám
Üzemet építettek maguknak Az új épület ott emelkedik, a 6-os út melletti Vadonatúj a telep kerítése is, a bejárati utat most betonozzák. Belül, a tágas, világos csarnokban a lakatosok rendezkednek. Egy-két gép, satupad már a helyén áll, a többi is hamarosan idekerül, majd „benépesíti” az üzemet a kis kollektíva. a Szekszárdi Vasipari Vállalat dunaföld- várí részlegének dolgozói. A hivatalos átköltözés tehát még hátravan, ténylegesen azonban az építkezés kezdete, június vége óta szinte naponta itt szorgoskodnak az üzem gazdái. Ez az új üzem ugyanis elsősorban az ő összefogásukból született. — Évek óta éltek már bizonytalanságban az itteni dolgozók — mondja Honvéd Károly a vállalat főmérnöke. — Mi sem tudtuk, mi lesz a 6orsa a dunaföldvári részlegnek. A régi üzem — a gumis ktsz udvarában — elavult, zsúfolt volt, még a legelemibb egészségügyi előyégre szeretnének tisztán látni, tudni a jövőjüket. Elmondta, hogy ők otthon már megbeszélték: próbáljon valamit csinálni a vállalat vezetősége. ■ Ha kelj ők is segítenek. Ezen az alapon inírásokat sem lehetett ott betartani. Hosszú ideig még gondolni sem tudtunk arra, hogy itt más megoldást, mint bezárni az üzemet, találhatnánk. Egy napon aztán jött egy küldöttség a földváriaktól az igazgatóhoz. Vezetőjük, Daczi Gábor elmondta, hogy dúlt el ez a beruházás. Utánajártunk, kiderült, hogy a gumiipari ktsz-nek szüksége van a mi helyiségeinkre is, terjeszkedni akarnak. Ennek érdekében hajlandó anyagi áldozatot is vállalni a szövetkezet. 400 000 forintban állapodtunk meg, ennyit ér Apróhirdetések a szövetkezetnek a mi műhelyünk. — Hozzákapartunk egy kis vállalatfejlesztési alapot is — teszi hozzá Vajay Tibor főkönyvelő — és bekalkuláltuk a földvári lakatosok, segédmunkások által ígért segítséget. Csak így tudtunk hozzáfogni az új telephely megszerzéséhez, az új üzem felépítéséhez. Most már elmondhatjuk, hogy sikerült. Több mint négyezer társadalmi munkaórával segítettek az új üzem felépítésénél a földváriak. Keresem az okokat, miért. Nem sablonos eset, hogy egy üzem kollektívája társadalmi munkát ajánl fel az üzem építéséhez. — Nézze kérem, mi nyolc-tíz- tizenöt éve dolgozunk együtt — mondja Rácz György lakatos, összeszoktunk. Nem akartunk szétszóródni. Pedig a mi szakmánkban el lehet helyezkedni itthon a környéken, vagy Dunaújvárosban is. Aztán síóba került az is, hogy ahogy vagyunk átvesz bennünket az fmsz, vagy a gumiipari ktsz, esetleg a tsz- tánsulás, sőt a helyi tanács is De mi úgy láttuk jobbnak, ha megmaradunk a vállalat kötelékében. Ezért vállaltuk. — Én meg itt tanultam a szak mát, — folytatja Bojás János — itt nőttem fel, miért mentem volna máshova? A tanács is segített, biztosította az új telephelynek a területet. A vállalat nén.iry szak embert adott az építkezéshez, a földváriak pedig megcsinálták — társadalmi munkában — az ösz- szes nyílászáró szerkezetet, a kerítést, segítettek a kőműveseknek. .. •« — Megérte* —* mondja Daczi Gábor, részlegvezető-helyettes A régi helyen nem volt fürdőnk, öltözőnk, de még egy normális WC-nk sem. Itt minden új olyan, amüyennek lennie kell egy korszerű üzemben. A régi helyen valóságos gyötrődés volt az élet. pedig itt vagyok már ti zenhat éve. Megbeszeltük, hogy ’amit lehet segítünk, csak együttmaradhassunk. Most rendes mun kahelyünk lesz, sőt bővíteni is lehet idővel, ha lesz rá pénz, az üzemet. A mi részlegü.'' mindig nyereséges volt. Ezután majd még jobban tudunk dolgozni... Az üzemcsarnok zárt része hatszáz négyzetméter. Nyitott színben folytatódik. Munkahelyet lehet benne biztosítani nemcsak a dunaföldvári részleg régi dolgozóinak, hanem újaknak is. És a későbbi bővítésnek sem lesz akadálya. Hamarosan hivatalosan is üzembe helyezik, felavatják. A kis földvári kollektíva pedig igazán elmondnatja róla, hogy a „miénk”. J. J Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN! Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett fiúnk, Martonosi Ottó temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei testvérei (362) Tolna megyei Qabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központja gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres felvételre. Jelentkezés: a vállalat központjában. Szekszárd, Mártírok tere 5—7, személyzeti előadónál, vagy felvásárlási osztályon. (349) Tolna, Deák Ferenc utca 21. számú ház eladó. Érdeklődni ugyanott. (360) 600-as Trabant eladó. Bán András, Zomba. (361) A Tolna megyei Tanács Kórháza Szekszárd felvételt hirdet alacsony- és magas- nyomású fűtői Állasra, valamint VÍZVEZETÉK-, VAGY FŰTÉSSZERELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (337) Halászcsárda épül Szekszárdon A paksi fmsz felfigyelt arra, hogy Szekszárd város peremrészeinek vendéglátása rossz. Ezért elhatározta, hogy az újvárosi részen létesít egy halász- csárdát, az immár Európa-hírű kömlődi fiókjaként. Erre a célra az Árpád utcában megvásároltak 340 000 forintért egy felvonulási épületet, és azt átépíttetik. Amint Sebestyén Zsig- mondtól a paksi fmsz igazgató- sági elnökétől megtudtuk, az átépítésre, berendezésre körülbelül félmillió forintot fordítanak. Úgy tervezik, hogy a halászcsárda a tavaszra már meg is nyílik. E halászcsárda helyét jól választották meg, mert tőle északra és keletre új lakótelep van, a perspektíva szerint a környéket tovább fejlesztik, és nagy forgalmú kövesút is vezet ezen a részen. B. F. 5 kg HÁZTARTÁSI RONGYÉRT az ellenértéken felül kapott ajándéksorsjeggyel SKODA AUTÓT ÉS SOK MÁST IS NYERHET: Rongygyűjtőhetek OKTÓBER 1.—NOVEMBER 9. (213) SEGÉDMUNKÁSOK FIGYELEM! A Tolna megyei Tanács Kórháza Szekszárd, felvételt hirdet kazánházi segédmunkás munkakörbe. Részükre két éven belül munka melletti tanfolyam keretében fűtői szakmát biztosítunk. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (338) A rádió és a televízió műsora Időszerű nemzetközi kérdések. 17.IS: Hajdú Mihály: Tavaszi motetták. 17.29: Falstaff. Verdi háromfelvonásos operája a Bergenzl Ünnepi Játékokról. 20.21: „Ha hosszú harc után lakodba visszatérsz..Epizódok az őszirózsás forradalomból. 21.44: Gershwin: Kék rapszódia. (Byron Janis — zongora, Hugo Winterhalter és zkra). 22.20: Népdalcsokor. 22.50: Meditáció. 23.00: Tánczene. 23.30: Magyarországon először. Kochan: A birkenaui hamu — kantáta. 23.48: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Népzenei magazin. 10.40: Én és a gépem. Gácsi Sándor riportja. 10.50: Klasszikus operettekből. 11.30: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 13.00: A tárca. Elbeszélés. 13.10: Hangverseny gyermekeknek. 13.32: Pályaválasztás. 14.00: Kettőtől — hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Bolondokháza. Kodolányi János: Futótűz c. regényét rádióra alkalmazta: Kopánjü György. 19.19: Jákó Vera és Mozsár Imre nótákat énekel. 20.30: Johann Strauss: Kék Duna — keringő. (Bécsi Filharmonikusok zkra, vez.: Willy Boskovsky). 20.40: Vázlatok Rossini portréjához. Kovács János előadása. í. 21.40: Korunk gondolkodói a fiatal Marxról. Hermann István írása. 22.00: Két Suppé-nyitány. 22.16: And a Géza zongorázik és vezényel. URH 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 10. lecke. 19.10: Bartók Béla ifjúkori műveiből. Bevezeti; Denijs Dille. 20.48: Három Beethovcn-zongoratrió. 22.00: A jazz kedvelőinek. 22.14: Az árnynélküli asszony. Részletek R. Strauss operájából. MAGYAR TV 8.10—10.15: Iskola-tv. 13.10—15.15: Iskola-tv. 18.00: Hírek. 18.05: Az emberi test. Az érzékszervek. Kisülni. 18.25: Telesport. 18.30: Esti mese. 19.00: Létektől lélekig. T.tli Árpád- emlékest — halálának 40. évfordulója alkalmából. Rendezte: Nemere László. 19.20: A kilencedik. Visszaemlékezés a VIT-re. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Vizsgálat és vallomás. Magvarul beszélő angol tv-film. Pendezte: Sydney Pollack. 21.10: Századunk. Lehullott a lomb. . . (Ism). 22.20: Tv- híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15; Tik-tak. 17.30: Távcső. 18.20: :-lóvén női kórus népdalokat éne- ei 18.15: Riport. Fiúk é- lányok. ~0.35: Aktuális beszélgetések 21.35: Elektra. Játékfilm. KOSSUTH RÁDIÓ 8.17: Könnyűzene. 9.00: Anna Moffo és Dimitr Uzunov énekel. 9.30: Tánczene. 10.10: Romantikus kamarazene. 11.15: A vezérkar főnöke. Hegedűs Géza rádiójátéka Stromfeld Aurélról. Rendezte Cserés Miklós dr. 12.13: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: A harmadik évezred küszöbén. Pillantás a jövő mezőgazdaságába. 13.21: Kóruspódium. A zalaegerszegi megyei művelődési ház vegyeskara énekel, vezényel: Pungor Antal. 13.28: A csárdáskirálynő. Az I. felvonás fináléja. 13.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.00: Anda Géza zongorázik. 15.15: A Bartókvonósnégyes játszik. Haydn: D-dúr vonósnégyes. 15.44: ötven év távolából. Károlyi Mihálynéval beszélget Rapcsányi László. 15.54: Ádám Jenő: Dankó Pista dalai. 16.32: A parasztcsalád élete. Lányok, legények, n. összeállította: Raffay Anna. 17.05: Dolgozókat felvesznek A Pamuttextilművek Frottír- gyára, Budapest, XIII., Fáy u. 81—83 felvesz: 16 éven felüli nőket szövő betanulónak, lánccsévélő betanulónak 3 műszakos munkára. A betanulási idő alatt napi 1,— Ft-ért egyszeri étkeztetést, szükség esetén ágybérletet biztosítunk. Betanulási idő után 1200—2000 Ft-ig terjedő kereseti lehetőség. (161) Építőipari nagyvállalat azonnal alkalmaz budapesti és dunántúli építkezéseire: kőműves, ács, épület- és bútorasztalos, faipari gépmunkás, géplakatos épületlakatos szakmunkásokat, valamint kubikosokat és segédmunkásokat jó kereseti lehetőséggel. A vállalat mind budapesti mind vidéki építkezésein napi kétszeri kedvezményes étkezést, szállást, és útiköltséget biztosít. Megbeszélés és jelentkezés: 22. sz. Állami Építőipari Vál'rDi Budapest.. V. Irányi u. 17 sz. munkaerő-gazdálkodás. (193) Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Szekszárd, Kese- lyűsi út. Több éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket felvesz. Szerszámgépek villamos javításában jártasak előnyben. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. (303)