Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-31 / 256. szám

N j er sgy ár í ók A Bonyhádi Petőfi mellett Hőgyész jut a megyei I. osztályba ? A megyei kosárlabda-bajnokságért Hz Sz. Vasas II. női és a Bácska II. férficsapata az élen A megyei labdarúgó-bajnokság B- csoportjáüan változatlan az él­mezőny. A Bonyhádi Petőfi már biztosra veheti, hogy jövőre a me­gye bajnokság ban szerepel. A másik feljutó — a bajnoki táblázat jelen­legi állása szerint — Hőgyész. Az eddigi teljesítményeket figyelembe véve nem valószínű, hogy ebbe Sió- agárd még bele tud szólni és el tudja ütni Hőgyészt a feljebbjutás- tól. Meglepetésnek számít Ozora jó szereplése, mellyel a negyedik he­lyen áll. Ugyanezt mondhatjuk el Dalmandról is, akik pillanatnyilag az ötödik helyet foglalják el. A bölcs­kei csapat hatodik helye nem vég­leges, hiszen hat elmaradt mérkőzése van és azok lejátszása után minden bizonnyal előrébb kerül a tábláza­ton. Kiesés szempontjából megkönnyíti a helyzetet, hogy Várdomb az őszi forduló elején visszalépett, így az egyik kieső már megvan. Rajta kí­vül a jelek szerint Kéty, vagy Nagydorog mond búcsút a megyei B-nek. Mivel a kétyiek egy mérkő­zéssel többet játszottak, mint Nagy­dorog, így valószínű, Ők lesznek a második kiesők. Az ifjúsági bajnokságban vasárnap Dunaszentgyörgy vereséget szenve­dett Ozorán és ezzel lényegében megnyerte a Bonyhádi Petőfinek a bajnokságot. A Bonyhádi Petőfi ed­dig egy. míg Dunaszentgyörgy há­rom mérkőzésen vesztett. A har­madik helyen Kölesd áll 34 pont­tal, Cikó és Döbrököz előtt. A dal- mandi ifjúsági csapat az utolsó he­tekben gyengébb teljesítményt nyúj­tott és így a hatodik helyre szo­rult. A bölcskei ificsapat is lénye­gesen kevesebbet játszott, mint a többiek, de ha utói is éri őket — játszott mérkőzések szempontjából, nem valószínű, hogy a jelenlegi he­tedik helynél előrébb megy. A baj­nokság leggyengébb ifjúsági csapa­tának Nagydorog bizonyult, eddig mindössze hat pontot gyűjtöttek ösz- sze, bár gólarányuk még min­dig jobb mint a kilencpontos, 13. helyezett Szakcsé, akik a 106 kapott góllal szemben mindössze 22-t lőttek. Érdemes megnézni, ki nyehi a II. osztályú bajnokságot, melynek alap­ján jövőre a megyei B-ben kap be­osztást. A keleti csoportban vasár­nap rangadót játszottak Pálfán. Az ellenlábas Gerjen súlyos vereséget szenvedett a hazaiaktól és ezzel Pál- fa a keleti csoport biztos esélyesévé Lépett elő. A nyugati csoportban lé­nyegében befejeződött a bajnokság — néhány elmaradt mérkőzés van osak hátra, ahol az élen Majos vég­zett, 76:19-es gólaránnyal. így Pál- fa és Majos jut fel a megyei B-be. A visszalépett Várdomb helyett — mint értesültünk —, a megyei labda­rúgó-szövetség Decset vette számí­tásba. Meg kell azonban jegyezni, hogy Decs minden ígérete ellenére, nem tud a bajnoksághoz méltó ma­gatartást tanúsítani. Vasárnap pél­dául Nagydorogra nem vitték el if­júsági csapatukat, azzal az indoklás­sal, hogy csak délelőtt tudták meg, hogy a mérkőzés nem Decsen, ha­nem Nagydorogon lesz. Ha mégis Decs kerül a megyei B-be, a megyei szövetségnek már a bajnokság előtt írásban kellene rögzíteni a Deccsel szemben támasztott követelményeket — az utólagos viták és félreértések dlkeríilése végtett. Mi nem Decs ellen emelünk szót, hanem a sport­szerűtlenségek a távolmaradások és a bajnokság lejáratása ellen. A megyei B-bajnokság állása a va­sárnapig lejátszott mérkőzések alap ján: Megye B: Felnőttek: 1. B. Petőfi 23 19 1 3 85:14 39 2. Hőgyétsz 24 17 3 4 90:29 37 3. Sióagárd 23 14 5 4 51:29 33 4. Ozora 23 14 — 9 47:63 28 5. Dalmand 23 12 3 8 34:35 27 6. Bölcske 18 12 — 6 43:18 24 7. Kölesd 23 Ő 5 10 42:56 21 8. Szakcs 23 9 2 12 32:56 20 9. Cikó 24 8 3 13 39:51 19 10. Döbrököz 23 7 4 12 39:46 18 11. D.szentgyörgy 22 6 3 13 35:64 15 12. Nagydorog 22 6 2 14 24:62 14 13. Kéty 23 6 1 16 32:64 13 14. Várdomb 24 5 — 19 27:43 10 Ifjúságiak: 1. B. Petőfi 23 19 3 1 85:12 41 2. D.szentgyörgy 22 17 2 3 75:29 36 3. Kölesd 23 L5 4 4 72:30 34 4. Cikó 24 15 3 6 64:31 33 5. Döbrököz 24 15 3 6 62:37 33 6. Dalmand 23 15 2 6 89:31 32 7. Bölcske 18 10 1 7 43:20 21 8. Hőgyész 24 8 3 13 43:65 19 9. Ozora 23 7 3 13 18:49 17 10. Sióagárd 23 6 4 13 46:81 16 11. Várdomb 24 6 1 17 30:51 13 12. Kéty 23 5- 18 29:94 10 13. Szakcs 23 4 1 18 22:106 9 14. Nagydorog 23 2 2 19 26:96 6 Befejezéshez közeledik a téglagy ártási idény. A hajnali fagyok miatt lassan leállnak a gyárak, de a tapasztalat az, ameddig csak lehet, nem nagyják abba a munkát. így van ez Dombó­váron is az I. téglagyárban, ahol a 28 tagú szocialista brigád vál­lalta. hogy ebben az évben 102 százalékra teljesíti éves tervét. Első képünk a bányában készült. 6. Bátaszék 14 4 10 462:574 18 7. Domb. Apáczai 14 4 10 470:613 18 8. Dombóvári VSE 13 1 12 398:682 14 Férfiak: 1. B. Bácska II 2. B. Vízügy H 3. Domb. VSE 4. Bátaszék 5. Bonyh. Vasas 6. B. Bácska ifi 7. Sz. Vasas n 8. Domb. Apáczai 9. Paksi Gimn. 15 14 1 1165:879 29 15 13 2 899:749 28 15 10 5 1120:998 25 15 8 7 821:738 23 15 8 7 950:877 23 14 7 7 1194:834 21 15 3 12 773:1094 18 15 3 12 771:1223 18 15 1 14 688:1101 16 Serdülők: Dányok: A Paksi Gimnázium kosárlabdacsapata. (Edzőjük Szentesi Alajos testnevelő) 1. Sz. Vasas 2. Bátaszék 3. Domb. Apáczai 4. Szekszárdi VM 5. Paksi Gimn. 6. Domb. VSE 7. Bonyh. Cipő 8. Paksi Kinizsi Befejezéshez közeledik a megyei kosárlabda-bajnokság. Az elmúlt forduló eredményei: Paksi Gimná­zium—Paksi Kinizsi (női) 53:51, ser­dülők: 32:17, Szekszárdi Vasas II— Bajai Bácska ifi (férfi) 33:95, Bajai Vízügy II—Paksi Gimnázium (férfi) 73:40, Bajai Bácska ifi—Paksi Gim­názium (férfi) 112:30, Bátaszéki VSK —Dombóvári VSE (női) 54:28, serdü­lők: 49:7. Bátaszéki VSK—Dombóvári VSE (férfi) 56:43, serdülők: 18:2, Bonyhádi Cipő—Dombóvári Apáczai Gimnázium (női) 47:21, serdülők: 18:33, Bonyhádi Vasas—Dombóvári Apáczai Gimnázium (férfi) 94:59, serdülők: 37:33, Paksi Gimnázium— Szekszárdi Vörös Meteor (női) 37:44, serdülők: 44:24. A női csapatok közül a Szekszárdi Vasas II, a Bonyhádi Cipő és a Paksi Gimnázium között dől el a bajnokság. A legesélyesebb a szek­szárdi csapat, azonban könnyen le­het, hogy Bonyhád, esetleg a Paksi Gimnázium szerzi meg ezt a címet. A férficsapatok közül legelőnyösebb helyzetben a Bajai Bácska tartalék­együttese van és papírforma szerint megnyerte a bajnokságot. A máso­dik helyen is bajai csapat, a Víz­ügy II áll és. csak utána követke­zik a Dombóvári VSE. A serdülő csapatok közül a Bátaszéki VSK és a Szekszárdi Vasas fiúgárdája emel­kedik ki a mezőnyből, de ugyanez a helyzet a lányoknál is, azzal a különbséggel, hogy itt az első he­lyet a szeles' ’di csapat foglalja el Bátaszék előtt. 13 13 — 546:169 26 14 12 2 433:251 26 14 8 6 367:324 22 13 8 5 352:243 21 13 7 6 359:285 20 13 3 10 199:444 16 13 2 11 134:398 15 13 — 13 180:448 13 Jelenleg 105,8 százaléknál tartanak. Ehhez a mennyiséghez még hozzájött az a 200 000 tégla is, melyet a Magyar Tanácsköztár­saság 50. évfordulójának tiszteletére ajánlottak feL A képen az elszedőbrigád. A bajnokság állása: Felnőttek: Nők: 1. Sz. Vasas n 13 10 3 683:445 23 2. Bonyh. Cipő 13 10 3 620:454 23 3. Paksi Gimn. 13 10 3 626:539 23 4. Szekszárdi VM 13 8 5 509 :472 21 5. Paksi Kinizsi 13 6 7 626:521 19 Fiúk: 1. Bátaszék 9 9 — 410:153 18 2. Sz. Vasas 9 8 1 465:177 17 3. Domb. Apáczai 10 4 6 226:342 14 4. Paksi Gimn. 9 4 5 267:3Ü9 13 5. Bonyh. Vasas 10 3 7 228:370 13 0. Domb. VSE 9 — 9 179:398 9 Budapesten. 100 néző előtt került sor az év utolsó NB H-es bajnoki mérkőzésére, ahol simontomya a kö­vetkező játékosokkal szerepelt: Várni, Vincellér Ii.. Szabó, Dégi, Temes­vári. Hólik, Cserháti, Mészáros, Nagy. Az utazástól fáradt Simontomya ne­hezen lendült játékba, így a hazaiak kezdtek jobban és a 10. percben mái 5:3-ra vezettek. A bőröscsapatot nem törte le az ellenfél vezetése, erősített és a 15. percben már 5:5 volt a mér­kőzés állása. Ettől kezdve fokozato­san elhúzott Simontomya és a fél­idő végéig már ll:6-ra vezetett. A második félidőben több esetére került sor Simontorny ában, a gyors támadások helyett a játék lassítására, az eredmény tartására törekedtek, ami sikerült is. A visszaesett hazaiak­kal szemben Simontornyának .további 10 gólt sikerült dobni a kapott öt góllal szemben. A közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a jobb taktikát alkalmazó és lelkesebben játszó Si­montomya győzelme ilyen arányban is megérdemelt. Különösen a két ka­pus, Várni és Nagy. valamint Vin­cellér II.. Cserháti és Temesvári ér­demel dicséretet. Simontomya góljai1 Temesvári (8). Cserháti (7). Szabó (4). I Dégi és Hólik szerezte. * Gyorsan kell a lerakást végezni, hiszen alig megy el az egyik szerelvény, máris követi egy újabb, Foto: Bakó Jenő Értékes győzelem Budapesten SBTC—Bp. Építők 21:11 (11:6)

Next

/
Oldalképek
Tartalom