Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-29 / 254. szám
A megyei labdarúgó- baj nokságért Nagymányok—Sz. Vasas 1:0 (1:0). Szek^zaxd, zoo néző. Vezette: Váradi. Nagymányok: Vollár — Kozma, Kóka, Bareith, Pataki, Nagy, Nádasi Demeter, 'teleki, Parkas, Csordás. Sz. Vasas: Greiíenstein — Garamvölgyi, Tur- gonyi. Tam, Majsai. Bacs, Rostási, Dózsa. Füredi, TOpor, Fiath. A rangadó ju iramú, az első félidőben színvonalas játékot hozott. A Vasas támadott többet, de csatársora képtelen volt áttörni a jól tömörülő nagymányoki védelmet. A vendégcsapat gyors ellen támadásokkal próbálta fékezni a hazai csapat nyomását. Egy ilyen ellentámadás alkalmával a 25. percben Nádas! beadását a szabadon hagyott Demeter öt méterről közelről értékesítette. 1:0. A Vasasnak csak a 40. percben nyílott egyenlítési alkalma de Fiath fölélőtt. Szünet után már kiegyenlítettebb volt a játék. A 12. percben Majsai kapáslövését védte Vollár. öt perc múlva Demeter lőtt közelről Greifen- Stein kezébe. A 22. percben egyenlíthetett volna a hazai csapat, de To- por beadását Fiath hiába húzta el már a kapus mellett is, az üres kapuba sem talált be. Nem sokkal később Majsait a játékvezető durva játék miatt kiállította. Innen kezdve Nagymányok mezőnyfölénybe került, de hiába adódtak helyzetei, újabb eredményt már a vendégcsapat sem tudott elérni. Egységesebb csapat benyomását keltette Nagymányok. A Vasas támadósora nem tudta a jól záró nagymányoki védelmet feltörni. A vendégek győzelme megérdemelt. Jók: Vollár, Demeter, Teleki. Farkas, illetve Tur- gonyi, Tam és Rostási. — T. — Simontorny a—Bogyiszló 2:0 (2:0). Simoiuornya. lOü nezó. Vezette: SjpOó. az első leúaó Kiegyenlített eroK kuz- oeunet hozta, ahor a nazai együttes a helyzeteit Kihasználta es 2:0-as vezetést szerzett. Az első félidő 10. perceden Szuiics megsérült és heiyére Biidhéber I. állt be. A második félidőben mindkét csapat részér öl mezőnyjáték folyt. Simon tornya nem törekedett előnyének növelésére. Góllövök: 19. perc: Balogh. 42. perc: Bregovics. Jók: Király, Baka, Brego- v.eo, ~c.ogii, illetve oildnéoer I., Szekeres Dénárt. — Róth — Alpári SE—Gyönk 1:1 (0:0). Szek- szárd, 50 nézó. Vezette; Pech. Alacsony színvonalú mérkőzésen a tartalékos hazai csapat többet támadott, de a határtalan lelkesedéssel küzdő vendégeknek volt több gólhelyzetük. < A . merKŐzés érdekessége: az Alpári szerezte meg a vezetést a második ieiidő középén Teszler fejesgóljával, de' e.gy perc múlva a vendégcsapat Péter góljával már egyenlített. Jók: Bottyán, Szabján, Bodri, illetve Zsiga, Slefán. Pintér és Péter. — T — Kisdorog—Dunaföldvár 2:0 (0:0). Dunaj.oj.avur, iüü néző. Vezetve; rwiei- oer. az eiso ieiidóoen allanaoan a hazugak voxuak fölényben, ue goira mégsem jutott erejüKböi. A második tcuuo is nazai fölénnyel kezdődött. a 11. percben nagy gólhelyzetet ha- gybtt kí Magyar es az ellentámadásom Kiéin megszerezte a vezetést. i:0. azután a hazaiak több egyenlítési lehetőséget szalasztottak el, mégis a vendégek használták ki a dunaioidvá- íi kapus bizonytalanságát, amikor Fa- ..3 aas a 39. percben beállította a vég—ímiy.t. a másoilüt uííilő IrLence- d.k percétől kezdve Dunaföldvár tíz emberrel játszott, mert a cserejáté- kősként beállt Rádgéber megsérült és nem tudótt. tovább játszani. Jók: Kerekes, Márton, Klein, illetve Skuta és Dukács, — Szegvári — Tolna—Szedres 2:1 (2:0). Tolna. 150 néző. Vezette: Szinger. Már a negyedik peremen szép aooguUts után i oma Pata révén megszerezte a vezetési. A 90 percből Tolna 70 percen át táma- uásoan volt és Schäfer kettőre növelte a hazai góiok számát. Szedres csak tíz játékossal szerepelt, de még így is tudott szépíteni. Varga a második aéódő 10. percében szabadrúgásból, a sorfal felett nagy gólt lőtt. 2:1. Jók: Havasi. Beck, Pata, illetve Cser, Varga és Farkas. — Link — Paks—Tamási 3:2 (1:0). Tamási, 100 néző. Vezette: Baráth. A paksi csapat már az I. félidőben enyhe mezőny- lóiénybe került és vezetéshez jutott. A II. félidő elején már 2:0-ra vezetett a vendégcsapat, amikor Sándor góljával a hazaiak szépítettek. 2:1. Ezután ismét paksi gól következett, : :lT és befejezés előitt néhány perccel Németh II. góljával alakult ki1 a L:2-es végeredmény. Góllövők: Bagó 2 Ács, illetve Sándor és Németh II. jók: Vaczi, Németh I., Bagó, illetve Tóth, Demkó és Németh II. Totóeredmények 1. G anz-M.—Szállítók 4:2 1 2. Ózd—Nag y bátony 1:0 1 3. Komló—Pécsi B. 1:0 1 4. Győri D.—Orosz " 2:3 2 5. MVSC—Bp. Elő 1:1 X 6. Gázm.—Békéscsa’ l:l X 7. SZVSE—Cegléd ' j2 2 8. Sz. MÁV—Kiste' ' 2:0 1 9. evtk-sksf 0:2 2 19. Inter—Cagliari 4:0 1 11. Verona—Torino 3:0 1 1?. Napoli—Rótna 0:0 X 13. Fiorontina—Milan 0:0 X + 1 0:3 14. NVTF.—7.TF 2 Máza-Szászvár biztosan tartja a hetedik helyet IS égy mérkőzésen csak két gólt lőttek NB 111-asaink Máza-Szászvár Dorogon vendégsze repelt. Papírforma alapján Dorog volt a mérkőzés esélyese, és 7 perc alatt 2 gólt lőttek Máza-Szászvár kapujába. Utána mind jobban magára talált a vendégcsapat és megakadályozta Dorogot további gólok szerzésében. Máza-Szászvár veresége ellenére is biztosan tartja 7. helyét. NB IU-asaink ezúttal hadilábon álltak a gólhelyzetek kihasználásával. A Szekszárdi Dózsa is Kaposvárott kénytelen volt megelégedni a testvércsapattal szemben gól nélküli döntetlennel. A helyzetek kihagyása Bonyhádnak egyik pontjába került, mert l :0-as vezetésnél számos biztos helyzet maradt kihasználatlanul és a lelkes vendégcsapat az utolsó percben lőtt góllal elvitte az egyik bajnoki pontot. Ugyancsak a helyzetek kihagyása és mérsékelt teljesítmény eredményezte, hogy Dombóváron a VSE meglepetésre alulmaradt a Pécsi Volánnal szemben. A Spartacus Lábodon vendégszerepeit és érthetően pont nélkül tért vissza. A bajnoki táblázaton a Szekszárdi Dózsa előnye a csapat kaposvári pontvesztesége ellenére is 5 pontra nőtt. A Spartacus veresége miatt azonban közelebb került a kiesési zónához. A megyei bajnokságban a szekszárdi rangadó jó győzelmet hozott. Nagym.ányok jól használta ki a Vasas védelmének megingását és mindkét bajnoki pontot hazavitte. Idegenben nyert Kisdorog (Dunaföldvárott) és Paks is (Tamásiban). Dorog—Máza-Szászvár 2:0 (2:0) Dorog. 1500 néző. V.: Vadas. Dorogi Bányász: Ilku — Fellegi, Farkas, Tóth, Duralla, Takács, Horváth, Virágh, Juhász, (Reich), La- kics, Bartalos. Edző: Varga János. Máza-Szászvár: Bodnár (Süveges) — Hucker, Róth, Kővári, Nagy I.. Bakó (Balogh!, Nagy II., Szőcs, Németh, Herbei, Jónás. Edző: Palatinusz János. Dorog hatalmas lendülettel kezdett, és ezúttal szerencse is kísérte a játékukat. amikor a 2. percben Juhász góljával a megtorpant má- za-szászvári védelem mellett megszerezték a vezetést. 1:0. A hirtelen kapott gól megzavarta a máza-szászváriakat, és így következett be egy újabb rövidzárlat, ami ismét gólt hozott. A 7. percben Bartalos lövése jutott Bodnár kapujába. 2:0. Fokozatosan magára talált Máza-Szászvár hiába játszott fölénybén Dorog. ez eredménytelen volt, mert a jól záró védelem megakadályozta őket a gólszerzésben. A II. félidőben is a hazai csapat birtokolta többet a labdát, de ebben az időszakban már néhány gyors támadást vezetett Máza- Szászvár is. mellyel többször zavarba hozták a hazaiak védelmét. Herbe'. Németh. Jónás kísérletezett lövésekkel, de ezek nem vezettek eredményre, nem sikerült szépíteni. A hirtelen kapott 2 gól eldöntötte a mérkőzés sorsát a hazaiak javára. Máza-Szászvár csak időnként nyújtott elfogadható teljesítményt, a csapatjáték ezúttal nem érte el azt a szintet, melyet tudásuk alapján várni lehetett tőlük. Kitűnt: Róth, Nagy I., Nagy II., és Herbei. SZ. DÓZSA—K. DÓZSA 0:0 Kaposvár, 100 néző. Vezette: Kiss. A szekszárdi csapat a következő összeállításban kezdett: Licker — Budimácz, Jerabék, Kálmán, Becze, Kalász, Nagy, Dobos, Lizák, Szűcs, Micskó. Csere: Freppán. Szekszárdi támadásokkal kezdődött a mérkőzés és a 8. percben Dobos lövése a kapufáról pattant vissza, am>t Micskó fejelt ismét kapura, de a hazai kapuvédő tisztázott, öt perc múlva Micskó beadását Nagy biztos gólhelyzetből mellé fejelte. Változatlanul a szekszárdi csapat irányította a játékot, a csatárok sokat lőttek, de pontatlanul. A 40. percben Lizák szögletrúgása után Micskó fejelt mellé. Két perc múlva Dobos, majd Szűcs lövése akadt el a védőkön. A II. félidő 16. percében adódott ismét gólhelyzet, amikor Kalász közelről melléfejelt, majd 2 perc múlva Lizák cört egyedül kapura, de méLlégurított. Az utolsó 15 percben Kaposvár lépett fel támadólag, és ezalatt 2 biztos gólhelyzetet hagytak ki- haszná'atlanul. Először a 29. percben i "hettek volna gólt. de a ka- ' ----v-‘ - o szekszárdiakat e tte' rr'id a 35. percben ismét hibáztak a hazaiak. A kiesés ellen küzdő kaposvári csapat nagy becsvággyal küzdött, és lelkes játékukkal rászolgáltak a döntetlenre. Szekszárö ezúttal nem játszott teljes erőbedobással, de a helyzetei alapján biztosan kellett volna győznie. Kitűnt: Licker, Jerabek, Becze és Kalász. bonyhád—sárbogárd 1:1 (1:0) Bonyhád, 200 néző. Vezette: Polcz. Bonyhád: Mucska — Szabó, Péter, Ambrus, Plesz, Fláding, Wágner, Pataki, Fazekas, Füleki, Vajda. Gyenge színvonalon kezdett mind a két csapat. Idegesen kapkodtak. Az első említésre méltó esemény csak a 13. percben adódott, amikor Szabó 18 méterről küldött szabadrúgása alig ment fölé. öt perc múlva Fazekas tiszta helyzetből a kapusba rúgta a labdát. A 27. percben egy éles lövést Mucska szépen védett. A 29. percben született meg a bonyhádi vezető gól. Patakit a 16-oson csúnyán felvágták, de a játékvezető kivitte a labdát a 16-oson kívülre. A szabadrúgásnak Szabó állt, óriási lövése a sorfalról a bal felső sarokba jutott. 1:0. A 40. percben Fazekas már a kapust is elfektette, de három méterről fölélőtt. A szünetben Fláding helyett Szász állt be. Már a hatodik percben nagy helyzetet dolgozott ki a Vasas, de Füleki biztos helyzetben a kapusba rúgta a labdát. A 28. percben egyenlíthetett volna Sárbogárd. Bodai azonban közelről a kapufát találta el. A 32. percben Füleki tiszta helyzetből a kapusba rúgta a labdát, onnan Vajda elé pattant, Vajda azonban a kapufát találta el. A visszapattanó labdát Szász két méterről rúgta mellé. A 44. percben egyenlített a vendégcsapat. Horváth a bal oldalon lefutotta a védőket és éles lövését Mucska már csak beljebb tudta segíteni. 1:1, Meddő játék után rengeteg biztos gólhelyzetet hagytak ki a Vasas csatárai. Ez megbosszúlta magát, mert a lelkes Sárbogárd az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott. Jók: Ambrus. Péter és Vajda. — Veszprémi — P. VOLÁN—DOMBÓVÁRI VSE 2:0 (1:0) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Kiss. Dombóvár: Hilbert — Bertók, Potó, Kakas, Poór, Ta- paszti, Garamvári, Sonkoly, László, Varga, Szőts. Jól kezdett a dombóvári csapat, de Tapasz- ti két lövése elkerülte a pécsiek kapuját. Varga lövése viszont a védőkről levágódott, majd jó helyzetből mellélőtt. A 10. percben Hilbert kifutva mentett az egyik pécsi csatár elől. Ellaposodott a játék. Csak a 20. percben történt említésre méltó esemény. Sonkoly nagy helyzetből mellélőtt. A 31. percben vezetést szerzett a vendégcsapat. Lu- bostyik Potó mellett kiugrott és közelről a bal alsó sarokba lőtt. 1:0. Egy perc múlva ismét a pécsiek rúghattak volna gólt, de a jobbszélső nagy helyzetből mellélőtt. A második félidő második percében Tapaszti fejesét védte a vendégek kapusa. A 19. percben Varga beívelését Tapaszti hanyattvetödve rúgta kapura, a kapus csak kiütni tudta a labdát, de Szőts közelről mellélőtt. Egy perc múlva ismét Szőts került jó helyzetbe, de csúnyán mellélőtt. Ezt követően Sonkoly tisztán állva kapta a labdát, de a kapu előtt elrúgta keresztbe. A három kihagyott nagy helyzet után a 23. percben ismét a pécsiek szereztek újabb gólt. Bertók mellett a pécsi balszélső elfutott, beadását Lubostyik közelről a jobb alsó sarokba továbbította. 2:0. A hátralévő időben említésre méltó esemény nem történt. A minden csapatrészében jobb teljesítményt nyújtó vendégcsapat a lassan és körülményesen és lelkesedés nélkül játszó hazai csaDat ellen megérdemelten győzött. A dombóvári csapatból senkit sem lehet dicsérni. — Halmai — BABOD—D. SPARTACUS 2:1 (1:0) Lábod, 200 néző. Vezette: Schneider. D. Spartacus: Dobos — G. Kiss, Tamás, Lakatos, Vida, Fazekas, Hertelendi, (Csul- lag), Aszmann, Tenczlinger, Tóth, Gaál. A hazai csapat kezdett jobban és a 11. percben megingott a vendégcsapat védelme, de Dobos merész vetődéssel tisztázott. Fokozatosan feljött a vendégcsapat. A '20. percben Tóth—Aszmann össz- játék után Vida elől merész kivetődéssel tisztázott a hazaiak kapusa. A 26. percben szerezték meg a vezetést a lábodiak. Csoór mintegy 18 méterről küldött lövése akadt meg a dombóvári kapu bal alsó sarkában. 1:0. A 30. percben majdnem újabb gólt kapott a vendégcsapat, de Lakatosnak sikerült a gólvonalról menteni. Szünet után a harmadik percben Dobos szépen hárított egy szabadrúgást. A következő percben Ilosíai távoli lövésébe Tamás feje beleért és a meglepett Dobos kezei között a labda beperdült a dombóvári kapuba. 2:0. A gól után erősen rákapcsolt a vendégcsapat. A hetedig percben G. Kiss—Csullag—Aszmann volt a labda útja. Az összekötő lövését azonban az egyik védő a gólvonalról vágta ki. A 20. percben sikerült a szépítés. Aszmann szabadrúgását a kapus kiejtette és a szemfüles Csullag a hálóba továbbított. 2:1. Ettől kezdve a vendégcsapat óriási lelkesedéssel játszott és teljesen átvette a játék irányítását. A 36. percben a kitörő Csullagot a 16-oson belül buktatták, de a játékvezető továbbot intett. A hátralévő időben is Dombóvár kezdeményezett többet, azonban kiegyenlíteni már nem sikerült. Az első félidőben a hazaiak irányították a játékot. Szünet után erősen feljavult a vendégek csatársora és közel álltak az egyik bajnoki pont megszerzéséhez. Jók: Csullag, G. Kiss. Gaál, Lakatos. — G. — A csapatok legjobbjai: Máza-Szászvár: Róth Szekszárdi Dózsa: Jerabek Bonyhádi Vasas: Ambrus Dombóvári Spartacus: Csullag Dombóvári VSE: nem volt Bajnoki táblázatok NB 1. B 1. Komló 2. Eger 3. Kecskemét 4. Nagy bátony 5. Várpalota 6. Oroszlány 7. Bp Előre 8. Ganz-MAVAG 9. Szállítók 10. Győri D. 11. MVSC 12. Bp. Spartacus 13. Pécsi Bányász 14. SZMTE 15. BVSC 16. Ózd 17. Nyíregyháza 18. Budafok 30 16 30 16 30 15 30 14 30 12 30 13 30 10 30 11 30 12 30 10 30 9 30 8 30 11 30 11 30 8 30 7 30 6 30 6 10 4 9 5 9 6 6 10 9 9 7 10 12 8 8 11 5 13 9 11 11 10 12 10 6 13 6 13 7 15 9 14 8 16 7 17 42:17 42 40:26 41 39:27 39 43:36 34 36:28 33 46:37 33 30:22 32 29:30 30 41:35 29 41:42 29 28:35 29 34:40 28 31:38 28 34:42 28 34:42 23 23:32 23 23:39 20 27:53 19 NB n. ZTE 26 14 8 4 58:23 36 MAV-DAC 26 16 4 6 60:35 36 Dorog 26 15 5 6 61:23 35 Pécsi Ércbányász 26 14 6 6 44:24 34 26 12 6 8 34:28 30 26 9 9 8 36:34 27 26 9 9 8 35:37 27 1. 2. 3. 4. 5. Pápa 6. Veszprém 7. Máza-Szászvár 8. Táncsics SE 9. Siófok 10. PVSK 11. Sz. Cipő 26 9 8 9 30:30 26 26 9 8 9 37:45 26 26 10 5 11 36:38 25 8 7 11 35:39 23 12. Nagykanizsai B. 26 10 3 13 33:47 23 13. Kaposvári Kin. 26 7 7 1 2 29:40 21 14. Z. Dózsa 26 6 4 16 34:55 16 15. NVTE 26 4 8 14 20:45 16 16. Moson 26 5 5 16 22:61 15 NB III: 1. Sz. Dózsa Él 16 7 3 60:25 39 2. Pécsi BTC 26 13 8 5 54:29 34 3. Pécsi EAC 2>i 12 6 8 47:28 30 4. Baja 26 12 7 7 21:29 29x 5. Pécsi Volán 26 12 5 9 35:26 29 6. Dombóv. VSE M 10 8 8 41:29 28 7. Steinmetz tt 11 6 9 41:35 28 8. Lábod M 11 4 11 56:39 26 9. Sárbogárd 26 10 6 10 44:38 26 10. Bonyhád 26 10 6 10 42:46 26 11. Kap. Vasas 26 10 5 11 39:50 25 12. Mohács 26 10 5 11 41:41 23X 13. Domb. Spart. 26 6 10 10 28:35 22 14. P. Helyhpar 26 7 6 13 34:47 20 15. Kap. Dózsa 26 6 8 12 27:54 20 16. Szigetvár 26 — 5 21 23:101 5 x == 2—2 büntetőpont levonva. Megyebajnokság: 1. Nagymányok 26 20 4 2 86:27 44 2. Sz. Vasas 26 17 3 6 69:24 37 3. Fomád 24 5 5 4 51:23 35 4. Fadd 22 6 1 5 83:29 33 5. Kisdorog 26 12 6 8 :30 30 6. Tengelic 22 U 6 5 55:33 28 7. Paks 26 11 5 10 51:41 27 8. Alpári SE 25 9 9 7 45:44 27 9. Tolna 25 0 5 10 29:30 25 10. Bogyiszló 25 8 3 14 36:55 19 11. Szedres 26 9- 17 44:64 18 12. Gyönk 26 7 4 15 31:84 1 13. Tamási 23 5 V 13 26:47 17 14. Bátaszék 25 5 4 16 41:80 14 15. Simontomya 25 4 6 15 28:71 14 16. Dunaföldvár 22 3 4 15 30:70 10 Megyei ifibajnokság: 1. Sz. Vasas 26 24 __ 2 122:10 48 %. Paks 26 19 2 3 80:15 40 3. Nagymányok 26 15 5 6 98:41 35 4. Kisdorog 26 12 7 7 59:44 31 5. Gyönk 26 13 4 9 74:43 30 6. Bátaszék 25 13 2 10 49:66 28 7. Tolna 25 12 1 11 68:57 25 8. Fomád 23 11 3 9 40:51 25 9. Dunaföldvár 22 10 4 6 49:36 24 10. Tengelic 22 9 2 11 47:40 20 11. S.tornya 25 7 6 12 42:44 20 12. Szedres 26 8 2 15 34:72 18 13. Fadd 22 8 2 12 31:66 18 14. Tamási 24 6 2 14 32:96 14 15. Bogyiszló 25 2 2 18 28:100 6 16. Alpári SE 25 1 — 24 12:84 2 Eredmények NB I B: Ózd—Nagy bátony 1:0. Ganz-MÁVÁG— Szállítók 4:2, Bp. Előre—Miskolci VSC 1:1, Komlói Bányász—Pécsi Bányász 1:0, Budafoki MTE Kinizsi—Nyíregyházi Spartacus 2:0, Kecskeméti Dózsa—Bp. Spartacus 0:0, Várpalotai Bányász—Szolnoki MTE 4:1, Eger—BVSC 1:0, Oroszlányi Bányász—Győri Dózsa 3:2. NB II: Kaposvári Kinizsi—Nagykanizsai Bányász 1:0, Pécsi Ércbányász—M osonó. Vasas 2:l, Zalaegerszegi Dózsa—Szombathelyi Cipőgyár 1:1, Veszprémi Vegyész—Pécsi VSK 2:2, Zalaegerszegi TE—Nagy- kanizsai VTE 3:0, Pápai Textiles- Kaposvári Táncsics SE 3:0, MÁV- DAC—Siófoki Bányász 4:0. NB III: Steinmetz—Pécsi EAC 2:2, P. Helyiipar—Pécsi BTC 3:2, Szigetvár-Kaposvári Vasas 1:4, Mohács- Baja 4:1. Megyei ifjúsági bajnokság: Simon- tornya—Bogyiszló 3:0, Szekszárdi Vasas—Nagymányok 4:0, Dunaföldvár— Kisdorog 2:2, Tamási—Paks 0:1, Tolna-Szedres 8:2.