Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-17 / 244. szám
-illV SZiiici'2o?l?d 'emi ú -r.~> V v uciXci ;öó da V? T&L'N'A MEGYE ijjfr vuag maist Man. ectesOueífk • NEPUISAB XVIII. évfolyam, 244. szám amaafe ÁRA: 80 FILLÉR Csütörtök, 1968. október 17. Megkezdőin az országgyűlés ülésszaka A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására Prágába utazott Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke. Kosziginnel együtt repülőgéppel Prágába utazott Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter, Andrej Grecsko marsall, honvédelmi miniszter és Vaszilij Kuz- nyecov, a külügyminiszter első helyettese. Szerdán délután megérkezett Prágába a Koszigin miniszter Szerdán délelőtt 11 órakor megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka. A szerdai plenáris ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, továbbá Apró Antal, Biszíku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője foglalt helyet. Fock Jenő: Az ülést Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. s javaslatára ezután az ország- gyűlés elfogadta az ülésszak tárgysorozatát. A napirend a következő: 1. A kormány tevékenységéről szóló beszámoló. 2. A vasutakról szóló törvény- javaslat. 3. A magyar közlekedéspolitika koncepciója. 4. A népi ellenőrzésről szóló törvényjavaslat. 5. Interpellációk. Ezután napirend szerint a kormány tevékenységéről szóló beszámolóra került sor. Fock Jenő, a minisztertanács elnöke emelkedett szólásra, Erőfeszítéseinktől függ, hogyan alakul népünk holnapja Bevezetőben megállapította, egészében eredményesen valósul meg a gazdaságirányítási rendszer reformja, a várt kedvező hatások kibontakozása, megindult, s' a reform összességében előmozdítja az ez évi és az ötéves népgazdasági terv teljesítését. Alapvétő céflloifcűzésünket a lakosság életszínvonalának tervezett növelését az idén is elérjük. Megemlítette, hogy egyik legégetőbb problémánk, a lakáshiány megszüntetésében is előbbre haladtunk, majd arról beszélt, hogy a nyereségérdekeltségi rendszer általában jól működik. Jelentős tömegű jövedelem képződik a vállalatoknál, s mintegy 20 százalékkal több, mint amennyivel előzetesen számoltunk. Több idő kell azonban ahhoz, hogy a nyereség ne csak az árreform & az induló adottságok szerint, hanem a vállalati gazdálkodás színvonala szerint jobban differenciálódjék. Az árreform tapasztalatairól szólva elmondotta; az árreformot úgy hajtottuk végre, hogy mindvégig biztosítottuk a fizetőképes kereslet és az árualap szilárd egyensúlyát. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk. mind a termelői, mind a fogyasztói árak általában kedvezően alakultak. Az új árrendszer és ármechanizmus közrejátszott kedvező nép- gazdasági eredményeink elérésében. ügy ítéljük meg a helyzetet, hagy a jövő évben tovább lehet bővíteni a szabadabb árformákba sorolt termékek körét és egyszerűsíteni. lehet a termékgazdálkodást is — mondotta Fock Jenő. Ezután a beruházásokról be- , szélt, majd felhívta a figyelmet r termelékenység növelésével összefüggő kérdésekre. Fock Jenő ezután így folytatta: — Ez az esztendő kemény próbára tette szocialista mező- gazdaságunkat. Az évszázad legaszályosabb tavaszával és nyarával kellett megküzdeni és a teimjéseredmények azt bizonyítják, nogy ez sikerült. Bebizonyosodott a szocialista nagyüzemi gazdálkodás vitathatatlan fölénye a kisüzemekkel szemben. Tavaly, amikor a termelőszövetkezetek megerősödtek', értük el mezőgazdaságunk történetében a legnagyobb kenyérgabona-termést, a holdanként! 14 és fél mázsát. Az idén a rendkívüli nyár eleji időjárás ellenére is tartani tudtuk ezt, ami egyben azt is jelzi, hogy a termelőszövetkezetek tovább fejlődtek, erősödtek. Megemlítette, hogy a kormány több jelentős intézkedéssel támogatta a termelőszövetkezeti parasztságot, majd arról beszélt, hogy a mezőgazdalság és az élelmiszeripar előreláthatólag az idén is teljesíti, esetleg valamelyest túl is teljesíti exporttervét. Kiemelte: az új gazdasági mechanizmus kedvezően hatott a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra is. Hozzátette azonban, hogy fontos teendők is vannak, mert tovább kell fejleszteni az üzemek anyagi ösztönzésének rendszerét, a hitel- és a beruházási rendszert. Továbbra is elő kell mozdítanunk a műszaki-technikai fejlesztést, hogy még több korszerű termelő- eszköz és berendezés segítse a munkát. Ezután hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatairól szólva megállapította, hogy a külkereskedelmi és a fizetési mérleg egyenlege előreláthatólag az előirányzottnál valamivel kedvezőbb lesz. Fock Jenő ezután így folytatta: — Időszerűnek tartjuk a szocialista országok gazdasági együttműködésének sokoldalú továbbfejlesztését. Elgondolásainkról ismételten eszmecserét folytattunk a baráti országok kormányaival. A mi álláspontunk az. hogy a gazdasági együttműködést a KGST-országok fokozottabb gazdasági összefogása irányában célszerű fejleszteni, mert ez módot ad a termelő- erőkkel való gazdálkodás nagyobb fokú tervszerűségére. Tájékoztatom a tisztelt országgyűlést, (Folytatás a 2. oldalon.) Koszigin Prágában elnök vezette szovjet küldöttség. A szovjet küldöttség látogatásának célja annak a megállapodásnak aláírása, amely a szovjet katonai alakulatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodására vonatkozik. Az egyezményt Koszigin szovjet és Cernik cisehszüovák miniszterelnök írta alá. Az aláírásnál jelen volt Lud- vik Svoboda köztársasági elnök és más állami vezetők. ÖTTUSA Az öttusázók kedden a harman dik számban, a [ pisztolylövésben szerepeltek. Az összetett versenyben vezető három csapat, Magyarország, Svédország és a Szovjetunió versenyzői körében érthetően nagy volt az izgalom, hiszen ez az egyik . kulcsszáma” az öttusának, mert ennek eredménye «tán a két fizikai szám eredményeznék papírformáját figyelembe véve már jelentős mértékben lehet következtetni a végső sorrendre. Ügy látszik, hogy azok a versenyzők, akik a maratoni versennyé nyúlt párbajtőr-viadalon a legnagyobb idegi megterhelést kapták, elmaradtak formájuktól Vonatkozik ez a magyar versenyzőkre is. Pisztolylövésben: 1. McMicken (ausztrál) 195 kör, 1022 pont, 2. Tschui (svájci) 195. 1022, 3. Morezl (olasz) 195, 1022, 4. I.ilienvaU (svéd) 192, 956. 5. Farm (svéd) 191. 934, 6. Tashiro (ja. pán) 191, 934, 7. Balczó 191 934. A pisztolylövés csapatversenyében: 1. Svédország 2758 pont, 2. Magyarország 2714. A szovjet csapatnak 2648 pontja van. Az összetett egyéni állása három szám után: 1. Móna 2924 pont, 2. Ferm (svéd) 2919, 3. Guiguen (francia) 2906, 4. Tschui (svájci) 2892, 5. Torok Ferenc dr. 2878. 6. Balczó 2875. 7. LiUenvall (svéd) 2874, 8. Lednyev (szovjet) 2843. Onyisesenkónak 2792. Szapamisznak 2665 pontja' van. Az összesített csapatverseny állása: 1. Magyarország 8784 pont. 2. Svéd-! ország 8711, 3- Szovjetunió 8341. Gyenge játékkal döntetlen Gfeana ellen A magyar labdarúgócsapat ismét Guadalajaraban, az Izraeltől vereséget szenvedett Ghana válogatottja ellen játszott. Gyenge játékkal, csak döntetlent értek el, a találhatta állt. a játékot, helyére Kegloviéh Ghana—Magyarország 2:2 (2:2). 8000 néző. V.: Marijama (japán) Góllövők: Sonday, Steven, illetve Dunai II. és Menczel. ghanaiaknak voltak lehetőségeik a győzelem biztosítására. A magyar csapat tartalékosán állt ki, Novák sérülés miatt nem vállalEZ TÖRTEN! Mozgalmas nap volt a szerdai északai szomszédaink életében. A csehszlovákéi helyzet normalizálódásának jegyében megélénkült a diplomáciai tevékenység. Az Oldrich Cernik miniszterelnök vezetésével Moszkvában járt csehMinden héten egyszer s mindig szerdán tanácskoznak a VDK és az USA megbízottal Párizsban. Ezen a szerdán a francia fővárosban találgatások, kaptak szárnyra, miszerint a tárgyalások döntő szakaszukhoz érkeztek. Az szlovák kormányküldöttség a dél- USA küldöttségének elnöke, Har- előtt folyamán hazaérkezett. riman nem volt hajlandó kommentárt fűzni ezekhez a híreszAlig néhány órával később jelentették a hírügynökségek szovjet kormányküldöttség megérke- telésekhez. A szóbeszéd mégis zését a csehszlovák fővárosba, tartja magát, abból a meggondo- Alekszej Koszigin vezetésevei. lásból kiindulva, hogy WashingA moszkvai tárgyalásokkal fog- ton talán látványos gesztusra ké- lalkozik a csehszlovák sajtó. A !szül 32 elnökválasztások előtt, s CSKP központi lapja, a Rudé ha Párizsban enged, ez csakugyan Právo megállapítja: közvetlen kő- az lenne. A találgatások másik zeíbe került a szovjet csapatok szala Saigonhoz fűződik, ahol ideiglenes csehszlovákiai állomé- banker, az Egyesült Államok sózásáról szóló szerződés aláírá- nagykövete, szerdán váratlanul sa. Hozzáfűzi, hogy a moszkvai kétszer is felkereste Thieut, a megbeszélések sok más területet, dél-vietnami rezsim elnökét. Egy például gazdasági és jogi vonat- magát megnevezni nem akaró, de kozású kérdéseket is felöleltek. A állítólag magas rangú dél-vietna- pozsonyi Pravda leszögezni: a mi politikus szerint ugyanis •— tárgyaló felek közös érdeküknek jelentik nyugati hírügynökségek tartották, hogy megkeressék a — megbeszélések folynak a Fe- kölcsönös bizalom helyreállításá- hér Ház és Saigon között a VDK nak, a kapcsolatok bizonytalansá- elleni bombatámadások teljes ga kiküszöbölésének módozatait, megszüntetéséről A 13. percben nem kis meglepetésre a ghanaiak szerezték meg a vezetést, a tétovázó védők mellett Sonday kikozó nagy részé- ugrott és nyolc méterről a bal sa- ben inkább a rokba helyezte a labdát, (l :0). Erősí- a tett a magyar együttes, de rendre hibáztak. Végre a 16. percben Fazekas elfutott, középre emelt labdáját Dunai II. a bal sarokba fejelte. (1:1). Két perccel később baloldalon futott egy támadás, amelynek végén Menczel a jobb sarokba vágta a labdát. (2:1). A 33. percben egyenlített az afrikai csapat. A jól mozgó Malik kiugratta Ste- vent, akinek óriási lövése védhetetle- nül vágódott a kapuba. (2:2). A második félidőre cserélt a magyar együttes, Sárközi helyére Kocsis állt be. Erőtlenül, szétesően játszott ezen a találkozón a magyar csapat. A védők nem fedeztek szorosan, könnyen át- játszották őket a középpályás labdarúgók keveset mozogtak, a csatársor pedig egyenesen kiábrándító volt, a támadólánc minden tagja lassúnak, körülményesnek bizonyult, keveset mozogtak és a helyzeteket elkapkodták. A Magyarország—Ghana mérkőzés eredményénél jóval nagyobb meglepetés született: az aranyéremre elsőként emlegetett mexikói válogatott, amely már az első mérkőzésén is csak keserves győzelmet aratott, súlyos vereséget, szenvedett Franciaországtól. Eredmények: A-csoport: Franciaország—Mexikó 4:i (3:1), Guinea— Kolumbia 3:2 (1:0). C-csoport: Izrael—Salvador 3:l (2:1). A csoport állása: 1. Izrael 2. Magyarország 3. Ghana 4. Salvador 2 2 ------- 8:4 4 pont 2 1 1 — 6:2 3 2 — 1 1 5:7 l 2-------2 1:7 — O ERTER NEGYEDSZER OLIMPIAI BAJNOK IS Nagy érdeklődés előzte meg a disz koszvetés döntőjét. A szám kiemelkedő esélyese Jay Silvester volt, aki ebben az évben hódította el Danektől a világcsúcsot. Diszkoszvetésben olimpiai bajnok: A1 Oerter (Egyesült Államok) 64,7« m, 2. Lothar Milde (NDK) 63,08 m, 3. Ludvik Danek (Csehszlovákia) 62,92 m, 4. Losch (NDK) 62,12 m, 5. Silvester (Egyesült Államok) 61,78 *n, 6. Carlsen (Egyesült Államok) 39,46 m, 7. Piatkowski (Lengyel- ország) 59,40 m, 8. Bruch (Svédország) 59,28 m, .. .11. Tégla Ferenc (Miigyarország) 58,36 m. (Folytatás a 2. oldalon)