Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-15 / 242. szám

Csendes jubileum... L akása közvetlenül az üzem mellett van. A két kerí­tés között keskeny gyalogjáró — az igazgatót csak két kiskapu választja el az irodától, még ak­kor is nehéz elszakadni a mun­kától, ha szabadságon van. Há­ziköpenyben ül az asztalhoz be­szélgetni — kicsit szokatlan póz a komoly megjelenésére mindig sokat adó igazgatótól, de csep­pet sem zavaró. Ez is a kép tel­jességéhez tartozik. Sárgult, géppel írt hivatalos iratot tesz elém az asztalra. — Húsz évvel ezelőtt, ez az értesítés juttatott el életem egyik fordulópontjához. Különösen meglepő volt, hogy engem, az akkori kommunista párttitkárt Sós úrnak tituláltak. Huszonöt éves voltam akkor,' egy kis bu­dafoki textilüzem párttitkára. Az illusztris levél így szól: Állami Mezőgazdasági Gép­üzem, Budapest. Sós Ferenc úrnak. A 4901/1948 Korm. számú ren­delet . . . bekezdése . . . értelmé­ben. A Magyar Állami Mezőgaz­dasági Gépüzem ügyvezető igaz­gatója alkalmazza, próbaidőre 1948. augusztus 19-től szeptem­ber 19-ig. A 4901/1948. Korm. számú ren­delet alapján önt, ezen jogsza­bályból kifolyólag a büntető­könyvek alkalmazása szempont­jából közhivatalnoknak kell te­kintenem ... Szőcs Pál ügyve­zető igazgató. — Szóval, párttitkárból így lettem „közhivatalnok”... Ä nagybudapesti pártbizottság ja­vaslata alapján egyike lettem azoknak, akikre az a feladat há­rult, hogy létrehozzák a gépál­lomások hálózatát. — Augusztus 19-től kéthetes tanfolyamon vettem részt, jó néhány, hasonló megbízatású elvtárssal együtt, majd egy bé­lyegzővel és egy tízezer forintos csekkel vonatra ültem, hogy Me­zőhegyesen megalakítsam a gép­állomást. Illetve, első utam a megyei pártbizottságra vezetett, ahol miután bemutatkoztam, azt kérdezték: — Az elvtárs is gépállomást akar alakítani? Mert voltak már itt, néhányan, körülnéztek, az­tán eltűntek. — Erre megmutattam a meg­bízólevelet, a cégbélyegzőt, a csekk-könyvet, ezek aztán meg­tették a hatásukat. — Szóval, megtelepedtem Me­zőhegyesen. Verők Mihály sze­mélyében kaptam főgépészt, Il­lés Sándor nevezetű lett az Ír­nok. Vezetőség tehát már volt, megkezdhettük a takarítást. Egy régi, uradalmi gazdasági épület környékét kellett rendbe ten­nünk. De van róla fénykép is. 0 képen öt-hat, lapáttal, seprűvel felfegyverkezett ember. — Itt, ez vagyok én, emez a főgépész, ez az írnok. A háttérben egy ökörfogat. — Hogyan. Gépállomás és ökörfogat? — Igen. Az állami gazdaságtól kértük kölcsön, a szemetet, a törmeléket elhordani... — Egy hét múlva megkaptuk a gépeket. 11 traktort, ekét, majd két cséplőgépet, elevátort, 10—12 vetőgépet, egynéhány ekekapát — ezeket azért, hogy kölcsönözzük a gazdáknak. Né­hány nap alatt a traktorosokat is összeverbuváltuk. Szeptember 27-én tartottuk az ünnepélyes avatást, nagy parádéval vonul­tunk végig a falun, a nem ép­pen halk körmösökkel. — Gép volt tehát, ember is hozzá — hát munkát is kellett keresnünk. És ez volt a legnehe- ze.bb. Úgy fogadtak bennünket: a traktor után majd jön a csaikarendszer. Ha végigmen­tünk valahol az utcán, ránk ki­abáltak az öregasszonyok, sok­szor még a kutyákat is ránk uszították, félelmetes, naev bnr- júnyi kutyák voltak az Alföldön. — És nem csupán szántot­tunk. Politikai küldetést is telje­sítettünk, amikor téli estéken családlátogatások, beszélgetések során hintegettük a szövetkezés gondolatának magvait. Mert hűt­len lennék a tárgyi igazsághoz, ha elhallgatnám, hogy nemcsak ellenzőnk volt. Nagyon sok pa­raszt azonnal felismerte, mit is jelent számára a gép. — Egy érdekes történetet még el kell mondanom. — Egyik községben sok szom­batista újgazda lakott. Szerződ­tek ők velünk a gépi munkára, ám, egyszer jön egyik traktoros: Vezető elvtárs, nem akarják en­gedni, hogy szombaton szántsak. — Fel a százas Csepelre, me­gyünk ki a faluba! — Mondják a magukét, hogy őket megbünteti az isten, ha a földjükre engedik a traktort . . . — Én is, a traktoros is, mondjuk a magunkét. Mi nem félünk az istentől, maguk meg nem vétkeznek a maguké ellen, hiszen nekik még egy lépést sem kell tenni a barázdában. Külön­ben meg, bennünket hajt a mun­ka, ha nem engednek dolgozni, akkor a traktoros átmegy az ötö­dik faluba, ott annyi a munka, hogy csak három hét múlva tud \ isszajönni. — Erre elkezd meditálni az egyik. Tényleg, ő nem követ el bűnt, különben is, a szántási dí­jat már befizette. És hogy há­rom hét múlva jön vissza a trak­tor? Ö addigra már szeretne el­vetni. — Szóval, „megmentettük” őket a bűntől, mi meg szántot­tunk nekik szombaton is. Sós Ferenc, a Tamási Gépjavító Állomás igazgatója ezt az időt ma már úgy emlegeti: a hősi évek. De hozzáteszi azt is: alig volt könnyebb bármelyik is, az el­múlt húsz évből. — Időközben Székesfehérvárra kerültem igazgatónak. Akkor kezdődött meg nagyobb arányok­ban a termelőszövetkezetek ala­kítása. Okos, jól gazdálkodó vá­rosi parasztokkal kellett vitatkoz­• nunk a szövetkezés előnyeiről, hátrányairól. Mi magyaráztuk az előnyöket, ők a hátrányokat. Végül nekünk lett igazunk. A város 11 000 hold szántójából kez­detben 340 holdon gazdálkodó Szabad Élet Tsz azóta országos hírnevet szerzett. A jelenlegi ve­zetők nagy része a gépállomás­ról került oda . .. S ós Ferenc 1959-ben a ta­mási gépállomás igazgató­ja lett. Itt, Tolna megyében is éppen a szövetkezetalakítás sű­rűjébe került, ráadásul a gépállo­más helyzete is eléggé zilált volt. Voltak, akik úgy fogadták: Ez a Sós sem fog sok sót elpusztítani Tamásiban. Azóta eltelt kilenc év ... És Sós Ferenc Tamásiban el­érkezett a húszéves jubileumhoz. Húsz év előtt még fekete haja azóta jócskán megőszült, megfes­tették az újabb és újabb gondok, az állandóan változó feladatok. —J Akkor földet kellett keres­ni, most üzletet. A gépjavításban ma már nemcsak a szomszédos javítóállomás a versenytárs, ha­nem a termelőszövetkezet is. Mindennap azzal a feladattal vár, hogy többet, jobbat adjunk, ma­gasabb szinten és olcsóbban a partnereknek. És állandó mun­kát, megfelelő keresetet az itteni munkásgárdának ... Amely úgy fejlődött jól képzett szakmunkás­sá, ahogyan az egykori szántó­vető gépállomások valóságos ipari üzemekké. Húsz évvel ezelőtt egy fiatal üzemi munkás, pártmunkás a zsebében egy megbízólevéllel, egy bélyegzővel és egy tízezer forin­tos csekk-könyvvel elindult gép­állomást alakítani. Ma egy, évente több millióval gazdálkodó üzem igazgatója. De nemcsak egyszerűen gazdasági vezető. Pártmunkás ma is, és közéleti személyiség. 1950. óta tanácstag, és jelenleg is tagja a tamási járási tanács végrehajtó bizott­ságának. BI. Vasárnap mindenük lolgoztak a földeken A hosszú idő után végre ked- vezóré fordult időjárást igyekez­nek kihasználná a mezőgazda­ságban. Vaeámap az egész me­gyében dolgoztak a gépek és leg­több helyen a kézi betakarítást is végezték, legalább fél napig. Az Állami Gazdaságok Orszá­gos Központjának megyei főosz­tályáról kapott tájékoztatás sze­rint valamennyi állami gazda­ságban vetettek vasárnap. A szá­mítás azt mutatja, hogy mivel kenőbb tudtak hozzákezdeni a bú za vetéshez, mint más évek­ben, mindenképpen eltart a mun­ka október 25-ig. A Fomádi Ál­lami Gazdaságban teljes mű­szakot tartottak a pihenőnapon: elvetettek 90 holdat és 110 hol­don előkészítették a talajt a ve­téshez. Hétfőig 66 százalékát ve­tették el a tervezett területnek, kenyérgabonából. A vetésnél is jobban késik a kukorica betakarítása. Major László, az állami gazdaságok megyei, főosztályának helyettes vezetője azt mondja, még min­dig magas a kukorica víztartal­ma és a szárítókapacitás korlá­tozottsága miatt nem tudják túl­ságosan növelni a betakarítás ütemét. A kaposvári tárolási módszert több gazdaságban is alkalmazzák: fólia alatt, vagy silóban tárolják a kukorica egy részét és majd ezt fogják elő­ször felhasználni a takarmányo­zásban. Górézásra alkalmas ku­koricát még nem tudtak betaka­rítani a gazdaságok, csak egé­szen kis területen, amit vető­magként külföldre szállítanak. A közös gazdaságok vasárnap vetettek és szállították a ter­ményeket. Igen sok helyen a pi­henőnapot használták fel a ház­táji kukorica szedésére és be­takarítására. Mözsön a vetéshez nem is jutott gép tegnapelőtt, minden erővel a cukorrépa és a háztáji kukorica beszállításán dolgoztak. Kovács Gyula főagro- nómus arról adott tájékoztatást, hogy fél nap alatt 17 vagon cu­korrépát fuvaroztak eil és mint­egy 20 vagon háztáji kukoricát. Ez a szövetkezet elég jól áll a vetésben, már 70 százalékát el­vetette a kenyérgabonának. A következő időszakban már csak silókukorica, kukorica és cukor­répa után vetnek, s ehhez ké­szítik elő a talajt. Jellemző a mözsii munkakedvre, hogy va­sárnap — mint mondja a fő- agronómus —, bent a faluban tizen sem tartózkodtak délig. Villáminterjú 'iiimiHtüimtiiiiiiiiuin Megkezdődött a szakszervezeti politikai oktatás Ezekben a napokban kezdő­dött el megyénkben a szak­szervezeti politikai oktatás, a „Társadalmunk időszerű kér­dései" címen. Erről beszélget­tünk Palotás Józseffel, az SZMT kulturális bizottságának vezetőjével. — Az idén jobban sikerült a szervezés, mint tavaly. Igaz ezúttal a pártalapszervezetek Élvezi az emberek bizalmát AZ ASZTAL MELLETT ülve fiatalosnak látszik. Pirospozsgás arcán a bőr simán feszül. Kék szeme beszélgetés közben élénken csillog, pedig már túl van a hat­vanötödiken, s az élet sem ké­nyeztette el. Gelencsér Jánosról, a gyulaji veteránról azt mondják a falu­ban, olyan ember, aki nem szo­kott megalkudni. A kortársak, kikkel együtt koptatta az iskola padjait, később pedig együtt dol­gozott a környező pusztákon, sor­sával elégedetlenkedő, lázadó ter­mészetű fiatalnak ismerték. A sorsa elleni lázadás késztette ar­ra is, hogy 1928-ban. huszonöt éves korában vándorbotot fog­ion a kezébe. Kihajózott Kanadá­ba. — Az apám háza kicsi volt, a család viszont nagy. Kanadáról abhan az időben úgy beszéltek, mint azt ígéret földjéről. Azt mondták, az ügyes ember gyor­san össze tud kaparni egy házra, egy darabka földre valót. Úgy gondoltam, ha másnak, akkor ne­kem is lehet szerencsém, s hama­rosan hazajöhetek — emlékszik fiatalságára. Időközben rájött, hogy a sok ígéretnek fele sem igaz. — Próbálkoztam mezőgazdasági n"■ -V '■■■1 dolgoztam építkezésen, rvipn-— m ahol többet fizettek, de így is nagyon nehezen jöttek össze a dollárok. Feleségem csak 1938-ban jöhetett utánam, ak­korra jött össze a kiutazáshoz szükséges pénz. Ebben az időben már vasgyárban dolgoztam. AZ 1930-AS ÉVEK elejét élete sorsfordulójaként idézi. 1931-ben felvették a Kanadai Magyar Mun­kások Klubjába. A klubélet, a kultúrálódás lehetőségei mellett alkalmat adott a szervezkedésre, a haladó sajtó olvasására, terjesz­tésére. Gelencsér elvtárs tulaj­donképpen így jutott mind köze­lebb a mozgalomhoz, a párthoz, s 1933-ban tagja lett a kommu­nista pártnak, később pedig meg­választották sejttitkárnak. A má­sodik világháború után, 1948-ban feleségével és lányával hazajött szülőfalujába. Első dolga volt, jelentkezett az MBP-be. Sokat fáradozott a falu fejlődéséért, a pártélet fellendítéséért. Tanult és dolgozott. Nem félt a felelős­ségvállalástól. Egy ideig tanács- elnökösködött, tsz-t szervezett és nehéz körülmények között vál­lalta a Kossuth Tsz-ben az el­nöki tisztséget. Aktívája volt a járási bizottságnak, segítette a környező községekben a tsz-moz- galmat. — Emlékszem. . . és sorolja em­lékeit. A mozaikból kirajzolódik egy világlátott, de mégis egyszerű és szerény ember múltja. Beszéd közben elérzékenyül és megsza­kad a beszéd fonala. Aztán újabb mozzanatok, történetek jutnak eszébe. 1956. után az elsők között kérte átigazolását az MSZMP-be és felvételét a Munkásőrségbe. Négy év óta nyugdíjas, de azok közé az emberek közé tartozik, akik nyugdíjba vonulásukkal sem fordítottak hátat a pártnak, a mozgalmi munkának. 1964. óta a községi pártái a pszervezet titkára, élvezi a párttagok, a község la­kosságának bizalmát. A vezető­ségválasztó taggyűlés az idős ve­teránt újból megválasztotta tit­kárnak. MI LEHET A TITKA az em­berek ragaszkodásának? — vető­dik fel a gondolat. Szavakba öntve így lehetne válaszolni: Ge­lencsér elvtárs ember és olyan pártmunkás, aki nem tartja ma­gát tévedhetetlennek és hibátlan­nak. de soha sem restellj beval­lani tévedését. Politikai vezető, aki szereti az embereket és meg­győződéssel hirdeti a párt poli­tikáját. Ez a titka, hogy ismét rá esett a községi pártalapszervezet tagságának választása. Amikor a szavazatszedő bizott­ság elnöke ismertette az ered­ményeket. bár fájdította dere­kát. de kihúzta magát Szeme a szokottnál jobban fénylett. POZSONYI IGNACNÉ lényegesen nagyobb segítséget nyújtottak, s ez éreztette ked­vező hatását. — Mit jelentett ez a segítség a gyakorlatban? — Mindenekelőtt azt, hogy a tavalyi 238 tanfolyammal szemben az idén már 296 in­dul, s a hallgatók száma 5136- ról 6712-re emelkedett. Ezen túlmenően a propagandisták kiválasztását is közösen végez­tük, s így minden biztosíték megvan arra nézve, hogy az 1968/69-es politikai oktatási év eredményekben gazdag legyen. — Milyen témákat dolgoznak fel egy-egy foglalkozás kereté­ben? — összesen nyolc foglalkozás lesz, az előre összeállított te­matikában. Azonban ott, ahol a megyebizottságok szükségét látták, figyelembe véve az adott szakma sajátos problémáit, ter­mészetesen módosították a köz­ponti tematikát. Elsőként októ­berben „A társadalmi, a vál­lalati és az egyéni érdek” té­máját vitatják meg a hallga­tók. De ezen kívül szó lesz a gazdaságirányítási rendszer el­ső évének tapasztalatairól, az 1969. évi feladatokról, a nem­zetközi munkásmozgalom egy­ségéről. — Elégedett-e a propagan­disták felkészítésével? — A magunk részéről min­dent elkövettünk, hogy a pro­pagandisták felkészítése zavar­talan legyen. Sajnos, technikai akadályok miatt az első közös foglalkozást nem tudtuk meg­tartani, s így most elsősorban a szakszervezeti bizottságoktól kérjük a segítséget, hogy biz­tosítsák a propagandisták kellő felkészülését.. Az ehhez szüksé­ges anyagokat időben eljuttat­tuk az illetékesekhez. így most már csak rajtuk múlik az ok­tatás sikere. — És természetesen a hall­gatókon. (szigetvári) Népújság 3 1968. ukióber 15.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom