Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-11 / 213. szám

Bírsággal zárult a kivizsgálás — Ismeri-e a társadalmi ellen­őrök jogkörét? — Tanították velünk az isko­lában, nem felejtettem el. — Hogy' merészelte mégis ezt tenni? — Megtettem, mert szerintem nem volt piszkos az üzlet. — Magamagának nem lehet senki önbírája. Eljárásával vét­séget követett el. írásbeli hatá­rozatunkat kézhez fogja kapni. Így hangzott a párbeszéd a bá­laszéki fmsz. 8. számú vegyes­boltjában Halász István, az Ál­lami Kereskedelmi Felügyelőség megyei vezetője és Somogyi Sán­dor üzletvezető között. Tudta és mégis megtette? Megtagadta a könyv átadását Társadalmi ellenőri igazolvány­nyal a zsebében ellenőrzés cél­jából jelent meg a vegyesbolt­ban Pálffy István, aki jó néhány esztendeje teljes megelégedésre végzi társadalmi megbízatását. Először is szabályszerűen iga­zolta magát Somogyi Sándor bolt­vezető előtt, majd hozzákezdett kötelességének teljesítéséhez. Az éles vita akkor kezdődött, ami­kor kérte az üzletvezetőtől az ellenőrző könyvet, hogy bejegyez­hesse az ellenőrzés tényét és ész­revételeit. Nem jegyzőkönyvezni kívánt, mely a „súlyos szabály­talanság, vagy rendellenesség” fedett hiányosságok okairól, meg­szüntetésük felől. A bátaszéki üzletben Pálffy István ellenőr csupán rögzíteni akarta észrevételeit, de ezt a szán­dékát meghiúsították. Erre még nem volt példa Halász István, az Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség megyei vezetője személyesen a helyszínen vizsgálta ki a történteket, öt ke­restük fel kérdéseinkkel. — Kapott-e megbízatást Pálffy István erre az ellenőrzésre? — Természetesen, felkérésünk alapján végezte az ellenőrzést. Megbízással, vagy anélkül, ellen­őreink mindenképpen jogosultak erre. Igényeljük — sőt szélesítjük — tevékenységüket, jelzéseikre intézkedünk. A dombóvári, a bá­taszéki vasút (Pálffy elvtársat az utóbbi helyen választották meg társadalmi ellenőrnek) és a tolnai textilüzem társadalmi ellenőrei­nek munkáját mindig jó példa­ként emlegetjük. Jogaik sehol nem csorbulhatnak. — Esetünkre tartalmaz-e konk­rét jogokat a szabályzat? Válasz helyett elém teszi Ha­lász elvtárs a Kereskedelmi Üz­leti Szabályzat egy példányát, felüti, megmutatja a kérdéses szakaszt. A 38. § alatt olvashatók az alábbiak: .......a társadalmi el­l enőrök megtekinthetik az üzle­tet, a raktárt, javaslataikat, ész­revételeiket a naplóba bejegyez­hetik.” Fehéren-feketén beigazolódik az előírásokról és magáról meg­feledkezett kereskedő eljárásának jogtalansága. Ha így járt a ta­pasztalt ellenőr, mit tett volna az indulatos kereskedő az egysze­rű vásárló megjegyzései után? Hi­szen a vevőnek nincs társadalmi megbízatása! — Gondolom, ritkaság a báta­széki eset. Volt-e már hasonló, kirívó esetre példa a megyében? — Ilyen durva esetre még nem. Volt már úgy, hogy adódtak vi­ták — elmondták egymásnak ér­veiket, meghallgatták a másik felet is —, de az ellenőrzés ily formában történő meghiúsítása példátlan — jelenti ki a felügye­lőség vezetője. — Hogyan zárták le az ügyet? — Kétszáz forint pénzbírságra köteleztük Somogyi Sándor bolt­vezetőt, be kell fizetnie. Először volt vétsége és enyhítő körül­ménynek tekintjük, hogy végül elismerte hibás magatartását. Is­métlődés esetén jóval szigorúbb lesz a felelősségre vonás. — Sokba kerül neki ez a lecke, de reméljük, hasznára válik. — Hangsúlyozom, hogy társa­dalmi ellenőreink tevékenysége a vásárlók érdekeit szolgálja, de a kereskedelmi dolgozók nagyobb hibáinak, mulasztásainak megelő­zését is segíti. A társadalmi el­lenőrök jogait senki nem csorbít­hatja, tekintélyüket nem enged­jük lejáratni. A társadalmi ellenőr olyan hi­vatalos személy, aki egyben vá­sárló is. Legyen kényes, tovább­ra is figyeljen az ÁKF a vásár­lók és ellenőrök észrevételeire. Ezt kívánja azoknak az udva­rias. rendszerető kereskedőknek a tekintélye is, akik általános megbecsülésre tettek szert. SOMI BENJAM1NNÉ esetén előírásos. Hiába ismételte meg kérését, nem kapta meg a könyvecskét. Helyette vitatkozni kezdett vele a boltos, még azt is kétségbe vonva, hogy van-e köze és mihez az ellenőrnek. y Ki lehet illetékes, ha még őt sem tartja annak? A huzavona után végül mégsem tudta beje­gyezni észrevételeit, mert az üz­letvezető továbbra is megtagadta a könyv átadását. A vétséget kivizsgálták, az el­járás befejeződött. Mihez van joga a társadalmi ellenőrnek? Tisztségéből eredően sokoldalú jogokkal ruházták fel a társadalmi ellenőrt. Utasítást ugyan nem adhat, de a boltve­zetőtől magyarázatot kérhet az ellenőr az általa észlelt és fel­Varrónőket kiskosztümök gyártásához bedolgozónak azonnal felveszünk. Munkaellátottság állandóan biztosítva. Patyolat Vállalat konfekcióüzeme, Szekszárd, Mártírok tere 24. (140) Népújság 4 1968. szeptember 11. Vizsga, vagy szerencse ? C ajnos, önnek nem sikerült, k J meg kell ismételni a vizs­gát. — Miért? — Hát, kérem, ugyebár, le tet­szett tenni a lábát... — Igen. A kartársnő, aki motorkerék­pár-vezetésből vizsgázott, tulaj­donképpen akkor tette le már a lábát, amikor a Mikes utca egyik háza előtt a virágoskertből kimo­torozott... Vasárnap gépjárművezetők vizs­gáztak Szekszárdon. Tanúi vol­tunk a leendő motorkerékpár-ve­zetők gyakorlati vizsgájának. Több mint félszáz motoros vár­ta túlfeszített idegekkel — a szó­beli vizsga után — a vizsgabizott­ságot. Két szakember jött. Egyik hozta a listát, a másik meg sor­ba állította a motorosokat és kiok­tatta őket: „Itt ez a kitűzött pá­lya, tessék szabályosan haladni, előre és visszakapcsolni, a lábat nem szabad letenni. Megértet­tük?” B izonytalan igen volt a vá­lasz. És elindult az első motoros, utá­na a második. A vizsgáztató, köz­ben az újabb motorosokat állítot­ta sorba, alig tudott rápislantani a dülöngélő, bizonytalan — pá­lyán lévő — motorósokra. A má­sodik vizsgáztató elkérte a szemé­lyi igazolványt, az alig több, mint ötven métert motorozott jelölttől. — Hogy hívják, melyik listán van? Igen, köszönöm. A jelölt mehetett. És a jelöltek egymás után áll­tak a vizsgapályára. Egyiknek sikerült, a másiknak nem. A nagy tolongás, a vizsga­pálya rossz megválasztása, a mindössze két vizsgáztató, a mo­torosok kritikán aluli tudása volt a jellemzője a vasárnapi vizsgáz­ta tásnak. Tj' gy és negyed óra alatt több. mint félszáz jelölt tett kí­sérletet, hogy bebizonyítsa, meny­nyire ért a motorkerékpár-veze­téshez. Mint láttuk, a megjelen­tek alig tíz százaléka lenne elfogadható közúti közlekedésre... És most ennél többen kaptak ar­ra jogot, hogy a szó igazi értelmé­ben, veszélyeztessék testi épségün­ket. Ügy véljük, a balesetmentes közlekedésért már a vizsgára való felkészítésnél kell kezdeni a mun­kát. Elsősorban természetesen az MHSZ motorosköreiben. Onnan csak olyan jelöltet volna szabad engedni vizsgára, aki tud moto­rozni... És a vizsgabizottság: az is legyen bizottság, lassan, megfon­toltan, meggyőződve a jelölt tu­dásáról, mondjon igent, vagy ne­met. Így elkerülhetik a vádasko­dást, vitát, és végül: több időt kell szakítani arra, hogy meggyőződje­nek, alkalmas-e a jelölt arra, hogy a közúti forgalomban részt ve­gyen... A vasárnapi szekszárdi vizs- gán a jelöltek nagy része nem felelt meg a követelmények­nek. Véleményünk szerint e szá­zalék még nagyobb lett volna, amennyiben több idő jut a vizs­gáztatóknak a leendő gépjármű- vezetők képességeinek alaposabb megi smerésére. ... és végül: sajnáljuk a Mikes utcaiakat. Egy ilyen vizsgapályát, akár a sporttelepen is ki lehetne jelölni. És akkor nem zavarnák a város e részén lakók vasárnapi pi­henését.- Pj ­— Egyetlen szóval sem említettem neki! Még ma sem tudja, ki vett részt a Brimk’s-esetben, nem is érdeklődött utána. Mérget vehetsz rá, hogy megbízhatok benne. Most csak annyit mondtam neki, hogy álljon útra készen, rög­tön csomagoljon és induljon Mexico Citybe. mihelyt a kö­vetkező táviratot kapja Chicagóból: Szívből gratulálok születésnapodra — Peter. — Hogyhogy Chioaigóból? — kérdezte Gusoiora ér­tetlenül. — Megbízható barátom van ott. Mihelyt értesítést kap tőlem Mexikóból, rögtön feladja a táviratot. Én természe­tesen nem táviratozhatok Mexikóból Helénnek, ez túl veszélyes. — Meggondoltad, mi lesz akkor, ha a banda, a rendőr­ség, vagy az FBI megfigyelés alatt tartja Bostonban? — Meg vagyok győződve róla, hogy rajtad kívül senki sem tud arról, hogy Helen kapcsolatban van velem. Gusciora az országút szélére irányította a kocsit, és fé­kezett. Az autó csikorgó fékekkel megállt. — Figyelj rám, Joe — mondta. — Azt hiszem, hogy kettőnk közül valaki bolond. — 133 —: — Én vagyok bolond, Kicsi. Belebolondultam Helénbe. — Te őrült! Boston legokosabb gengsztere vásárra viszi a bőrét, tetejébe az én bőrömet és egymillió dollárt kockáztat egy szőke bártündérért! Mondhatsz amit akarsz, ezt képtelen vagyok megérteni! Ki garantálja, hogy senki sem fogja követni Helen Pokust, ha utánad utazik Mexi­kóba? Mondhatom, nem is tehetted volna egyszerűbbé a dolgot az FBI-nek, vagy McGinnisnek. Az is lehet, hogy Helen nem győzi kivárni értesítésed, vagy nem bízik ben­ned, s beköp a rendőrségen, hogy zsebrevágja a kitűzött jutalmat. Csak annyit mondok, Joe, amit főztél, azt edd: is meg. Én nem tartok veled. Mihelyt Mexikóban leszünk, fogom a félmilliómat és eltűnök. Te közben megvárod ott Helent. Esetleg McG imnis kíséretében fog odaérkezni. .. McGinnis bizonyára szívesen elkíséri... O’Keefe a .sötétbe meresztette a szemét. — Ezt te nem érted, Kicsi — mondta halkan. — Har­minc éveddel még túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd. Ha megérkeztünk Mexikóba, felőlem mehetsz, ahová akarsz, én nem foglak visszatartani. Most pedig induljunk. A fekete Chrysler sorra falta a kilométerekéit, megállás nélkül vitte a két gengsztert New York felé, hogy össze­csapjanak McGinwtaszel, a Brink’s bankból rablott mil­lióért. Habár a nap már régen lenyugodott, még mindig fülledt meleg volt, s a párás meleg elvette kedvüket a to­vábbi beszélgetéstől. Gusciora cigarettáit dugott a szájába — ki tudja, há­nyadikat már, amióta útnak indultak —, s meggyújtotta az autó villamos öngyújtójával. Közben elengedte a kor­mánykereket, s a kocsi egy pillanatig ide-oda kanyargóit az országút betonján. A hátsó ülésen csörömpölve össze­verődtek a géppisztolyok. — 134 — — Nem tudjuk ezt a zörgő szerszámot a kofferba ten­ni? — kérdezte O’Keefe. — Mind a kéütő tele van, nem fémek bele. — Miért nem szerzünk még egyet? Ha valaki vélet­lenül a hátsó ülésre pillant, meggyűlik a bajunk. — Most éjszaka van, nem látja senki. — De holnap? Szereznünk kell még egy koffert. Feltét­lenül. Még ma este. — Ugyanúgy, mint a géppisztolyokat? — Természetesen. A vidéki kisvárosokban nem csap­nak nagy lármát egy betörés miatt. Mire felfedezik, már régen messze járunk. És New York államban nem kell attól tartanunk, hogy egy lopott koffer miatt üldözőbe vesznek. — Rendben van. A legközelebbi fészekben megállunk. Milyen helység következik? O’Keefe elővette zseblámpáját, megvilágította a tér­képet, mutatóujjával nyomon követte a Susquehanna River kanyargását. — Itt vagyunk — mondta. Coudersport következik. Hamarosan ott leszünk. A városkába érve az onszágútról egy mellékutcába kanyarodtak, s hamarosan feifedeziték bizonyos Joseph Ro­senbloom bőráru-kereskedését. A közelben megálltak. Nem messze a kiszemelt kereskedéstől éppen akkor özönlött ki a közönség egy moziból. Türelmesen szemlélték a kiraka­tot, amíg az utca újra elnéptelenedett. Az amerikai kis­városokban este tízkor már mindenki ágyban van. . Azután, mint minden ilyennemű vállalkozásnál, O’Keefe arca egy szimatoló szarvasbika kifejezését öltötte. Látszólag unatkozva járkált az üzlet kirakata előtt, mi­közben Gusciora egy finom reszelővei megdolgozta az ajtózárat, öt perc alatt végzett az egyszerű szerkezetű zár­ral; nyitva állt az ajtó. — 135 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom