Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
r Az utolsó nap Két csinos kislány bandukol le- horgasztott fejjel. Tömött táskái cipelnek a piacról, szemük sötét a szomorúságtól. — Minek örüljünk? Hétfőn kezdődik a suli! Most már negyedikesek leszünk a Garayban. Holnap délután autóbusszal még kimegyünk a Csirkébe. Aztán? Vége mindennek! — lélegzenek egy akkorát, hogy a petrezselyem élénkén rezeg a szatyorban. Augusztus 31. Egyetlen nap még a szünidőből, és kezdődik az iskola. Diákfüleknek most úgy tűnik, mintha még az autók is bánatosabban dudálnának. . . Ki kell használni az utolsó perceket. Szekszárdon, a Séta-téri parkban erősen nyikorog a hinta, minden pádon csúcsforgalom. Kékszemű, sötét szempillás kislány nagymamájával ül a hinta előtt és kérdésemre meglepetten fordítja felém az arcát: — Az iskola? Hétfőn még nem kell tanulni, csak évnyitó lesz, és kiosztják a füzeteket - mpndja reménykedve, aztán sóhajt egy őszintét: bár dőlne össze! Kék szeme most huncutul nevet. A nagymama is közbeszól: — Nem tud ez elkeseredni semmiért. Kisdorogról jöttünk, holnap még kirándulunk Paksra, egész nyáron hiába hívták az ismerősök, hogy nyaraljon ott, nem ment egyedül. — Nem tudok máshol aludni, honvágyam van, mondja komolyan Teruska, aki az idén negyedikes lesz. Édesapja lendíti a hintát a sötétruhás kisfiúnak, kabáthajtókáján aranyosan csillog a kisdobosjelvény. Jóska másodikos lesz és állítólag örül az iskolának. Miért? Gyönyörű az új számtankönyv, és remek a tornaóra. Igaz, hogy véget ért a szünidő, azt ő is nagyon sajnálja. Az édesapa pedig visszagondol a saját gyerekkorára és együttérzően igyekszik kellemessé tenni az utolsó napot. Simontor- nyáról hozta magával a fiát, pedig csak neki kellett a kórházba felülvizsgálatra jönnie. Mégis arra gondolt: hétfőn már nem hintázhat Szekszárdon Jóska. . • ÚRH-adók URH-adótornyok épülnek a OLDASZ részére Bonyhádon, Hőgyészen, Dunaföldváron, Tamásiban és Pakson. Az adók célja, hogy üzemzavar esetén a lehető legrövidebb időn belül a szükséges kapcsolatot meg tudják teremteni. Felvételünk Pakson készült. Fotó: Bakó Jenő „Nem hagytam az anyósomat, „Sokan vagyunk, akik megállják „Hiába, mindig van egy kutya, visszafeleseltem a tűzoltónak, ő helyüket, Boros József többszö- amelyik megharapja a cigányt, rámkiabált: Hallgass, te cigány, rös sztahanovista, Miklós Mihály, kinek mondjuk el... mert beleváglak az árokba” Miklós Kálmán elismert munkásember”. Mélyen gyökerező „Reggelizés közben egy asszony arról beszelt, hogy minden cigányt le kellene önteni petróleummal, és meggyújtani.** Az a szándék vezet bennünket, hogy nyersen, kíméletlen őszinteséggel tárjuk olvasóink elé a cigánykérdés problematikáját úgy, ahogyan ezt a cigányok látják. Nem akarjuk őket sajnáltaim, de az indulatoktól is semlegesíteni szeretnénk a toliunkat. Tárgyilagosan és elfogulatlanul beszélgettünk velük azon az an- kéton, amit Bonyhádon a községi tanács épületének nagy tanácstermében tartottunk, a helyi tanács vezetőinek tevékeny segítségével és közreműködésével. Az egyik vezető röviden vázolja a helyzetet: — „Négyszázhuszonnégy személy van bejelentve, de ennél több cigány él a községben. Ha a mágocsi, vagy a szekszárdi rendőrség elkezd dolgozni, akkor mi feltöltődünk. Tulajdonképpen a férfi erő mind dolgozik, csak az a kérdés, hogyan. Van olyan réteg amely tíz nap alatt megkeresi azt az 1000—1300 forintot, és ennyi elég. Nem lehet mondani, hogy az igények nagyok, elmegy a Süket Lacihoz, megvesz háromszáz forintért egy használt ruhát és egy évig nincs gondja öltözködésre. Bútorigényük mini málos. Ilyenkor tavasztól őszig, tízen-tizenketten meglovasodnak. övéké az egész határ. Este nem a mozi a szórakozásuk, hanem a községi nyilvános WC körül gyülekeznek. Ha véletlenül valaki beléjük botlik, és kikezd velük, azt hamar fel is pofozzák. De természetesen sokkal bonyolultabb a cigánykérdés, mint ahogy gondoljuk. Nagyon kell őket ismerni ahhoz, hogy megértsük problémáikat, gondjaikat. Vannak, akik házat vásároltak, tíztizenöt éve egy munkahelyen dolgoznak, de akadnak olyanok is, akik a havi húsz forint lakbért sem képesek kifizetni. Más: tizennégy éves lány terhesen jött be, s már volt két abortusza.” Ilyen vegyes összkép birtokában ültünk közéjük, hogy beszélgessünk velük, életükről. Soha ennél aktívabb társalgást nem kívánhatunk. Szinte kéretlenül ömlött belőlük a szó. Időnként feszültségtől volt terhes a levegő, indulatos dühkitörésekkel és felfokozott szenvedélyekkel panaszkodtak. Az ankét végén újból beláttuk, hogy a cigánykérdésnek minden bonyolultsága ellenére két egymástól erősen meg- ülönböztethető oldala van, s "'■akorlatilag éppen azok nehe- ■i'tik meg számukra a beilleszkedést a társadalomba, akik hevesen bírálják őket, hogy nem akarnak beilleszkedni. A mélyen gyökerező előítéletekről van szó, arról, hogy a közvélemény azt akarja, hogy a cigány becsületes dolgozó emberként éljen, ugyanakkor éppen ez a közvélemény számtalanszor kifejezésre juttatja, hogy a cigányt nem tekinti embernek. Az ankét résztvevői erről sokat beszéltek, Tudiák. látják és érzik. Mérhetetlen fájdalommal sorolták a gyakran bizony torokszorító példákat. Felállt egy tiszta, jól öltözött ötgyerekes családanya, s mély keserűséggel arról beszélt, hogy őt mindenütt megszégyenítik. Ha elmegy az orvoshoz a vele egykorú magyar asszonyokat a doktor úr magázza, őt azonban tegezi. — Férjem mindennap olvassa az újságot, én írni, olvasni nem tudok, de nekem nagyon okos gyerekeim vannak. Nekik talán nem mondják már majd, hogy -Te cigány«, de engem még mindenki letegez, és a rendelőben nagyon szégyelltem magam a magyar asszonyok előtt.” Szót kért egy másik asszony, kommentár nélkül írjuk le, hogy mit mondott: — „A zománcgyárba jártam dolgozni, örültem, meg voltak velem elégedve, egy parasztemberrel dolgoztam együtt, aki egyszer kijelentette, hogy nem akar cigánnyal dolgozni. Erre engem eltettek takarítani. Ötször felmosatták velem a követ, gúnyból, oda- piszkítottak. Otthagytam a zománcgyárat, a2t mondtam nem tudok a három gyerektől dolgozni." Az egyik fiatalasszony haragtól átfűtött hangon arról számolt be, hogy amikor munkára jelentkezett a cigányokat külön állították, utána „eligazítást” kaptak a többi jelenlévő ugyancsak új munkások füle hallatára kioktatták a cigányokat, hogy nem szabad lopni, köpködni, káromkodni, hangoskodni stb. stb. Nem tudhatjuk, talán szükségesnek látszott ez a kioktatás, de van önérzetet mélyen sértő és létezik emberséges, tapintatos fellépés is. A fasiszta ideológiát képviseli annak az asszonynak a megnyilatkozása, aki történetesen reggelizés közben, a tizenhat éves cigánylány jelenlétében kedélyesen magyarázta, hogy minden cigányt le kell önteni petróleummal és meggyújtani. Ezután a cigánylány három napig nem ment be munkahelyére. Erre kiadták neki a munkakönyvét. ügy tűnik ilyen esetekben jobban a mélyére kellene nézni a dolgoknak. S nem a cigánylánynak kellett volna a kezébe nyomni a munkakönyvét. hanem a piromániás hölgynek. Nincs szó arról, hngv a cigányok angyalok. Dehát ilyen követelményt nem is támasztunk senkivel szemben. Az is igaz, hogy a cigány temperamentumo- saBb, indulatosabb és érzékenyebb. De gyakran éppen a környezet váltja ki belőle az ellenszenves megnyilvánulásokat. Sajnos mi vagyunk azok, akik gondoskodunk róla, hogy a cigányokban már gyerekként eluralkodjon a dac, az ellenkezés, a gyűlölet. Az ankét résztvevői sokat beszéltek erről. Örök nyomot hagyott két kis cigány- gyerekben, hogy négy paddal hátrább ültették őket a többiektől, mert eleve feltételez.ték. hogy tetvesek. Orvosi bizonyítványt kellett vinni, hogy tiszták. „Vettem egy pár csirkét a piacon, utána az lett a vége, hogy loptam. Lehet, hogy még le is csuknak, mert a cigánynak nincs igaza. A férjem dolgozik, és egyik este sírva jött haza. Utána mentek a munkahelyén megnézni, hogyan hagyta ott a fürdőt — panaszkodott monoton hangon az egyik asszony. Bonyhádon félezer körüli a cigánylakosság száma. Egyre több cigánygyerek végzi el az általános iskola nyolc osztályát. Ifjú Farkas János szobafestő akart lenni, jelentkezett is a ktsz-ben, nem vették fel. Egyetlen cigány- gyereket sem vettek fel ipari tanulónak. Különös véletlen volna? Mélyen, nagyon mélyen gyökereznek a cigányokkal szemben az előítéletek. S hogy a cigány- kérdés megoldása nem megy úgv. ahogyan a hivatalos támogatás következtében várható volna, az jórészt az előítéleteken múlik. PALKOVÁCS JENŐ (Folytatjuk.) A Szakály Testvérek Építő ipari Ktsz. felvesz vidéki munkahelyre nSZTDLOS szakmunkásokat és betanított munkásokat. Kereseti lehetőség 2—3000 Ft között. Ezenfelül napidíjat és szállást fizetünk. Jelentkezés a szövetkezet irodájában: Szekszárd. Rákóczi u. 15. (27) A tsz-elnök felesége . falusi jó vagy rossz /» légkör kialakításában ^ különös szerepük van az asszonyoknak. Gyors felfogásuk, elemzőkészségük, tájékozódási képességük segítségével biztonságosan igazodnak el a falu problémái között. Ítéletük és közismert szókimondásuk elengedhetetlen része a falusi közvélemény alakításának. Különösen sokat tehetnek az egészséges légkör megteremtésében a falusi vezetők feleségei. Hiába a férj a tsz- elnök, tanácselnök és az asz- szony „csak" növényápoló, vagy az állattenyésztésben dolgozik, szavára, véleményére odafigyel a többi asszony. Állítják: „Neki tudni kell, hisz’ ott van közvetlenül a tűz mellett". Úgy is fogadják, amit mond. Készpénznek veszik, tovább színezik, bonyolítják — terjesztik. Az „elnök felesége mondta". Mi tagadás, ennek néha nagyobb hitele van, mint amit az elnök mond a gyűlésen. Ha tehát a vezető felesége okos, márpedig miért ne lenne az, sokat használhat a közös ügynek. De árthat is ha fontoskodik, ha minden kis semmiségből nagy ügyet akar csinálni. Ha a nyilvánosságra tartozó dolgokat is úgy adja tovább, mintha óriási titkot súgna meg. Ha pletykafészek, ha a férje hátán akar felkapaszkodni a falu fölé. Mert mi tagadás, ilyen vezetőfeleség is van. Miközben élettársának kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem, hogy vezetői mivoltával büszkélkedjék, neki fejébe száll a férje dicsősége. £ lőször is nem érzi jól magát a „szürke" beosztásban. Többre vágyik. Vagy egyáltalán nem dolgozik „keres eleget a férjem, minek törjem magam". Hétköznap is páváskodik és unalmában fecseg, dicsekszik férje érdemeivel mint a magáéval, megszólja ezt vagy azt a vezetőt, vagy azok feleségeit, hinti a konkolyt. A józanabb gondolkodású asszonyok elkerülik, kesernyés szájízzel beszélnek róla, „ront, pedig segíthetneMásoknak imponál a felelőtlensége, az, hogy büntetlenül megszólhat mindenkit. Szerencsére olyan férj is van, amelyik leinti még idejében. A másik viszont vagy nem ér rá ilyen kicsiségekkel törődni és legyint „asszonybeszéd", vagy odafigyel és szinte észre sem veszi, máris előítélettel tekint egyesekre. „Beoltódott.” Az egyik elnök feleségével beszélgettem a közelmúltban, fáradt volt, alig ért haza a munkából; még vacsorát is kellett készítenie. Kiment, bejött, nfeg-megszakadt a társalgás. „Ha okos a férj — mondta —, nem hagyja a fecsegő asszonyt szabadjára. A komoly asszonyt nem kell félteni, az tudja mit mondjon, mikor hallgasson." P ersze a mézes-mázos szavak kísértésétől néha nehéz szabadulni. Nehéz. de muszáj. Amelyik férjnek pedig, különösen, ha vezető. nincs tekintélye az asz- szonyok előtt, annak hamarosan a férfiak előtt sem lesz. akkor már a szavára sem hallgatnak, nem veszik komolyan, bármit mond. , A. F.
