Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-27 / 200. szám

mm & A megyei labdarúgó-bajnokságért Szekszárdi Vasas—Alpári SE 4:2 (2:1). Szekszárd, 300 néző. Vezette: Váradi II. Sz. Vasas: Greifenstein — Bognár, Bosnyák Turgonyi, Csillén. Majsay, Dózsa, Kuti, Füredi, Topor, Fiáth. Csere: Rostási. Alpári SE: Greilich — Tóth, Makk, Fenyvesi, Aradi, Tatár, Hopp, Fehér, Vass, Teszler, Dévényi. Közepes színvonalú mérkőzést hozott Szekszárdon a rangadó. Az első fél­időben a Vasas többet is és veszélye­sebben is támadott és megérdemelten jutott vezetéshez. Közben az Alpári­nak is voltak helyzetei. Szünet után sem változott a játék képe, élénkülő játékban a Vasas tovább növelte elő­nyét. Az Alpári'3:1 után lőtte második gólját, GóllövŐk; Rostási (2), Turgonyi (11-esből). Füredi, illetve Fehér 2 (egyet 11-esből). Jók: Turgonyi Dózsa, Rostási. illetve Greilich, Makk és Vass — T — Nagymányok—Bátaszék 5:0 (0:0). Nagymányok, 300 néző. Vezette: Eret­nek. Az első félidőben a hazai csapat sok gólhelyzetet hagyott kihasználat­lanul. A második félidőben a verdég- csaDat teljesen elkészült erejével és a hazaiak ilyen arányban is meg­érdemelten győztek. A gólok sor­rendje: 54. perc: Farkas. 70. perc: Farkas. 72. perc; Túrós 3:0, 74. perc: Farkas 4:0. 88. perc; Nagy. A 62. nercben Bareith il-est hibázott. Jók: Farka«. Teleki. Kozma, illetve Bod any és Nagy. — Orbán — Fadd—Bogyiszló 4:0 (U0). Fadd, 600 néző. Vezette: Szinger. Az első fél­időben tervszerűtlen, csapkodó küz­delem folyt. Jobbára csak a két 16-os között hullámzott a játék. A félidő egyetlen gólját Papp szerezte a 38. percben, szünet után feljavult a ha­zai csapat és egymás után vezette támadásait. Schuszter a 25. és a 30. percben lőtt gólja már eldöntötte a mérkőzés sorsát. A mérkőzés vég­eredményét Papp állította be a 45- percben. Jók; Kugli. Papp, Schuszter, Bencze. illetve Szekeres, Frank és Bajusz. — Pánczél — Teng éli c—Gyönk 6:1 (5:0). Tengelic 300 néző. Vezette: Pogány. Az első félidőben jó iramú játéknak és főleg öt gólnak örülhetett a hazai közönség. A gyengélkedő gyönkí védelem mel­lett a tengelici csatárok könnyen ér­ték el góljaikat. A második félidőben a vendégek megerősített védelemmel, fegyjpJmezettf védőiátékkal. akadtoAZr. Iák ' a továbbra is nagy lendülettel iátsző tengelici csatárokat a góllövés­ben Góllövők: Sallai 2. Simon 2, Gáncs T.. Wolf öngól, "ttletve Tóth’ 11-esből. Jók: Jilling. Iker, Gáncs III., liléévé Zsiga kapussal élén a gyönki közvetlen védelém. — István — Simontornya—Tolna i:l (1:0). Simon- tornya. i00 néző. Vezette: Pech. Igaz­ságos eredmény született a mérkő­zésen. ahol a hazai együttes játékát nem kísérte szerencse. Simontornya Rabóczki góljával a 34. percben sze­rezte meg a vezetést. A tolnai együt­tes a második félidőben Pata révén egyenlített. Kitűntek: Baka, Nagy II., Lakatos, illetve Havasi. Somorjai és Pata — Róth — Kisdorog—Szedres 5:1 (2:1). Kisdorog. 400 néző. Vezette: Andorka. Nagy iramú mérkőzésen mindkét csapat soka* támadott. A vezetést a hazai r«apat szerezte meg és különösen a második félidőben már fölénybe ke­rült Kisdorog. A gólokat Klein 3. Krémer és Illés szerezte. A vendég­csapat bec«üle1 gólját. Ko^eszár lőtte, •tők: Kerekes. Illés Kiss. Krémer. illetve Ferkelt és Koleszár. — Domokosné — A Dunaföldvár—Paks mérkőzés a két csapat hibáján kívül elmaradt. A tornád—Tamási mérkőzés felhőszaka­dás miatt elmaradt, a pálya alkal­matlan volt a mérkőzés lejátszására. Atlétika Kettős győzelem Baján Mint árról lapunk vasárnapi szá­mában beszámoltunk. Baján került sor a MAFC—Bács megye—Tolna megye közötti NB I B-s atlétikai viadalra. A szombati verseny után Tolna megye válogatottja vezetéshez jutott, ennek ellenére — papírforma szerint — az eddig még veretlen MAFC volt a verseny egyik esé­lyese. A vasárnapi küzdelmek so­rán Tolna megye atlétái várakozáson felül szerepeltek, s tovább növel­ték előnyüket a MAFC-cal é* Bács megyével szemben, és így megnöve­kedett eséllyel néznek az NB I-be jutás elé. Főleg 800-on Szuprics és Balogh futott remekül, 80 gáton Martin és Szagri szereztek értékes második-harmadik helyet, míg 4x100- on lányaink a nem várt első helyet szerezték meg. A verseny során súlylökésben Kiss Eszter új megyei csúcsot lökött. Eredmények: 200 m: 1. Deé 26,2, 6. Harmath 28,3. 800 m: 2. Szuprics 2:24,00, 3. Balogh 2:24.4. 80 gát: 2. Martin 13,1, 3. Szagü 13,3. Magas: 1. N. Kovács 155, 3. Sebes 144. Súly: 2. Kiss 11,52 (új megyei csúcs, régi 11,48), 3. Törökné 10,60. 4x100 m: 1. Tolna (Szabiár, Trázer, Bártfai, Deé) 51.5. Pontversenyben Tolna—Bács 70:17. Tolna—MAFC 67:50. MAFC—Bács 56:61. II Szekszárdi Dózsa az NB III élén Máza-Szászvár pontot szerzett Zalaegerszegen A labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában egymás ellen szerepel­tek a Tolna megyei NB lll-asok. Szekszárdon a bonyhádi csapat 60 percen át nagyszerűen védekezett, azonban felülkerekedett a lényegesen jobb erőben levő belügyi csapat és a hátralevő időben jól használta ki helyze­teit. Ezzel a győzelmével a Szekszárdi Dózsa az élre ugrott, mert a PBTC pontot vesztett, Baja pedig alulmaradt a PEAC-cal szemben. A dombóvári rangadón, ahol a Spartacus volt a pályaválasztó, a vas­utascsapatnak volt több helyzete, de a Spartacus határtalan lelkesedése értékes pontosztozkodáshoz vezetett. A megyei bajnokságban csonka for­duló volt. A Dunaföldvár—Paks találkozó a két csapat hibáján kívül el­maradt. Formádon pedig felhőszakadás zúdult a pályára és a mérkőzést nem lehetett megtartani. Az ifjúsági csapatok is csak 60 percet játszottak. NB II Zalaegerszegi Dózsa—Máza-Szászvár 3:3 (1:1) Zalaegerszeg, 1000 néző. Vezette: Sa- ahol bár Máza-Szászvár szebben ját- bácz. Z. Dózsa: Málics — Farkas. Var- szott. de igazságos döntetlen született ga. Braun. Pávlicz, Fuchs, Minár- csik. Kovács, Fazekas. Sipos. Der- valics (Végh). Edző: Gáspár László. Máza-Szászvár: Süveges (Bodnár) — Hucker. Kővári (Bakó), Bocz, Németh. Nagy L. SzőcS, Nagy II., Lahó. Her­bei. Róth. Edző: Palatinusz János. Már a nyolcadik percben gólhoz jutottak .a..J\^£3iak.. Rossz átadás után éles lö-, vestment Süveges kapujára, amit csak kiütni tudott a kapus és a hazaiak Kovács révén értékesítették. 1:0. Fél­Jók: Szőcs, Nagy I. és Bocz. NB Ili szekszárdi Dózsa—bonyhádi VASAS 4:0 (0:0) Szekszárd, 600 néző. Vezette: Végh Sz. Dózsa: Lipovszky — Budimácz, Tárnok, Kálmán, Becze, Kalász, Nagy. Kormos. Micskó. Lizák (Dobos). Mi­órás változatos mezőnyjáték követke- hály. Bonyhád: Kovács — Szabó. Fő­zett. melyben mindkét kapu előtt adó- tér. Wágner. Plesz, Ambrus, Fláding, dott gólhelyzet. Máza-Szászvár szeb- Vaida, Füleki. Guzorán, Szegedi. Az ben. tetszetősebben játszott. A 34. első félidőben a Dózsa irányította a nercben Sz/ics a féinályáról indult ei. játékot, a csatárok azonban mindent cselsorozat után éles lövésével ki- középen akartak megoldani és a jól egyenlített. 1:1. öt perc múlva Lahó fejelő bonyhádi védelem a támadások fejesét a kapufa mentette. A 42. perc- zömét jól rombolta és ha alkalom ny:- ben Szőcs elfutása után a beadást lőtt rá. gyors ellentámadásokat veze- Nagv II. tíz méterről fölélőtte. tett. Az első félidőben csak négy em­A második féjidő 10. percében sza- lítésre méltó esemény volt. A 13. perc- badrúgáshoz jutottak a hazaiak és a ben egy bonyhádi ellentámadásnál Fü- kimozduló Bodnár (a második félidő- löki maga mögött hagyta a Dózsa vé­ben ő védett) felett a helyzetet jól delmét. Lipovszky mellett is elhúzta felismerő Pávlicz gólt ért el. 2:1. Ti- a labdát, aztán az üres kapu mellé zenöt perc múlva egyenlített a bá­nyászcsapat. Szabadrúgás után Hucker lőtt. A bonyhádi kann előtt Kalász * 1.T l. Oí.düdUÍ U,d.i Illeti 1 XlUl.R.r i , . , T, Szflcs elé játszott, akinek beadását lövése ment el. majd Kormos kapufa­Lahó a léc alá küldte. 2:2. Két perc lövése gurult végig a gólvonalon. Az múlva ismét gól esett. Herbei beadá­sa átszállt a védőkön, a hazai kapus ^sak Szőcs elé tudta öklözni, aki éles lövésével megszerezte a vezetést. 2:3. Két perc múlva a ^kimozduló Kővári mellett Kovácsnak sikerült a iciegyen­ütés. 3:3. Óriási küzdelem folyt a győ- c-kkor Kalász 3n méter­zelmet ielentő gólért, közben Kővári n JáuK Kepe. Ekkor Kalasz. .1(1 méter a 16-oson belül kézzel érintette a láb- ről jól eltalált lövést küldött a bal iát. de a 11-est Bodnár kitűnő érzék- felső sarokba, amelyet Kovács már csak beljebb tudott segíteni. 1:0. A utolsó 10 perc kiegyensúlyozottabb volt. a játék közben Szegedi szerez­hette volna meg a vezetést, de mellé­lőtt. Szünet után 15 percig nem változott kel tisztázta. A hazai csapat nagy akarás.sal küz­dött a jó iramú, változatos mérkőzésen Eredmények Csepel—Győr 1:1 (1:0). Budapesti 7:3, Honvéd—Diósgyőr 3:0 (2:0), Vasas— ifi: NB I.: Dunaújváros—MTK 2:1 (2:0). Megyei B: Ozora—Nagydorog 3:0. ifi: Bonyhádi Petőfi— Várdomb 13:0. í:0. Dalmand— Hőgyész 1:4. ifi: Videoton 1:1 (0:0), Ujp. Dózsa—Szom- 6:1, Kölesd—Szakcs 2:1. ifi: 8:1, Sió- batheiy 6:0 (2:0), Ferencváros—Salgo- VHÉT' tarján 3:1 (1:1). Tatabánya—Egyetér­tés 1:0 (0:0), Pécs—Szeged 4:2 (4:0). NB 1. b: BVSC—Oroszlányi Bányász 3:0 (0:0), Kecskeméti Dózsa—Szolnoki MTE 2:1 (1:0), Győri Dózsa—Bp. Spar­tacus 4:0 (4:0). Nagybátonyi Bányász 2:1, ifi: 10:0, Dunakömlőcl—Madocsa-Ganz-MÁVAG 1:0 (1:0), Miskolci 5:0, ifi: 2:3, Pusztahencse—Kakasd 0:3. VSC—Budafoki MTE 1:0 (0:0). Komlói ifi: 0:2. Gerjen—öcsény 5:0, ifi: *3:1. Bányász—Bp. Előre 1:1 (1:0). Pécsi Nyugati csoport: Tolnanémedi—Majos agárd—Dunaszentgyörgy 5:3. ifi: 2:1 Döbrököz—Cikó 7:2. 'fi: 0:2. Bölcske- Kétv 4:0, ifi: 2:0. II. osztály, keleti csoporti: Kanacs— Pálfa 1:6, ifi: 0:5. Kajdacs—Alsóhídvég Bányász—Ózdi Kohász 2:1 (1:1), Nyír­egyháza-Várpalota 1.1 (1:1), Szállítók —Egri Dózsa 2:0 (2:0)) NB II. Pécsi VSK—Kaposvári Ki­nizsi 4:1 (4:1), MÁV DAC—Zalaeger­szegi TE 2:1 (1:1), Veszprémi Vegyész —Nagykanizsai VTE 3:0 (1:0), Dorogi Nagyl^nTzsafbányász—Mosoni Alsópé. 1:3. Keszőhidegküt-NagySzé­4:1. ifi: 2:2, Pincehely—Szakály 1:0 ifi: 5:1, Mucsi—Felsőnána 1:7, ifi: 0:5. A Kurd—Kocsola mérkőzés az első fél­idő 25. percében vihar miiatt félbesza­kadt, ifi: 3:1. Járási bajnokság: Felsőnyék—Med­gyes 1:4, Adorján—Pári 1:2, Varsád-­1:0 (0:0) NB III.: PEAC—Baja 2:1 (1:1). La­bod—P. Helyiipar 4:0 (0:0), PBTC— P. Volán 1:1 (1:0). Kaposvári Vasas- Mohács 2:2 (1:0). S^rhogárd—Kaposvá- i Dózsa későbbre halasztva. Sziget­ár—Steinmetz 1:7 (0:3). kely 3:0, Diósberéíny—Szárazd 2:1. A Magyarkeszi—Nagyszokoly mérkőzés 1:0-r.s állásnál az -első félidő 15. percé­ben vihar miatt -.félbeszakadt, ugyan­ezért a Fürgéd—Iregszemcse mérkőzés is elmaradt. gól után felbomlott a tartalékos bony­hádi csapat hadrendje és a hátralévő félórában nagyarányúvá vált a hazai­ak győzelme. A 25. percben Mihálv lövését Kovács a kapufa segítségével kiütötte és a befutó Dobos sarokba talált. 2:0. A 30. percben Kormos-- Micskó—Kormos volt a labda útja. A jobbösszekötő beadását Mihály lőtte a bonyhádi kapuba. 3:0. Az utolso gól a 44. percben esett. Mihály kiug­1 J.t Becze leadásával a bonyhádi vó dők gyűrűjéből, kicselezte még Ko­vácsot is és az üres kapuba lőtt. 4:0 Az első félidő alapján *még a leg- vérmesebb Dózsa-szurkolók sem szá mítottak ilyen arányú győzelemre. A Dózsa ugyan többet támadott, de a bonyhádi ellentámadások mindig ve szélyesek voltak. Szünet után Kalász gólja fordulópontot jelentett. Felbom lőtt a bonyhádi védelmi rendszer és a jobb erőben lévő belügyi csapat *o vábbi helyzeteit jól használta ki. Bonyhád 60 percig jól védekezett, sót ellentámadásokra is volt ereje és nem a Dózsa védelmén múlott, hogy nem szereztek vezetést. Jók: Mihály, Mics­kó, Dobos. Kalász, illetve Wágner, Pé­ter és Fláding. T. DOMBÓVÁRI SPARTACUS- DOMBÓVÁRI VSE 0:0 Dombóvár: 1000 néző Vezette: Kiss. D. Spartacus: Dobos — G. Kiss, Ta­más. Lakatos, Vida, Fazekas, Herte- lendi, Aszmann, Korpádi, Csullag, Ko­vács. DVSE: Bancsi—Berzók, Tapas? ti, Potó, Beke. Sonkoly, László, műves, Varga. Garamvári. Az első esemény a második percben Varga 75 méteres lövése volt, amely t.lig csú­szott kapu mellé, A kilencedik perc ben Varga—Garamvári összjáték után Garamvári beadásszerű lövését szépen védte Dobos. A 15. percben Korpádi távoli lövését biztosan tisztázta Ban­csi. A 22. percben Pvtó 25 méteres veszélyes lövését Dobos csalc bra­vúrral tudta hárítani. Két perc múlva Aszmann—Csullag összjáték után utób­bi gólhelyzetben fölé emelte a lab­dát. A 32. percben László—Kőműves akció után a középcsatár nagy lövé­sét Dobos ezúttal is bravúrral hárítot­ta. A második félidő második percében Kőműves—László játszott össze egy­mással, az összekötő jó helyzetbó' azonban mellélőtt. A 10. percben Kő­műves megszerezhette volna a veze­tést a Vasútnak, de kapufára lőtte a labdát. A 16. percben Csullag etői Bancsi üggyel-bajjal tisztázott. A 21. percben Hertelendi veszélyes lövését védte Bancsi. Három perc múlva Kő­műves 16 méteres nagy lövését hárí­totta Dobos. A 42. percben Kőmüve» éles beadását László öt méterről Do­bos kezébe fejelte. A mérkőzés nagy részében a DVSE irányította a játékot. Helyzetei alap­ján közelebb is állt a győzelemhez, de végül igazságos pontosztozkodásra került sor a dombóvári helyi rangadón. A szövetkezeti együttes mindvégig ha­tártalan lelkesedéssel játszott és rá­szolgált az egyik bajnoki pontra. Jók: Aszmann, Fazekas, Korpádi, Tárná), D.obos, illetve a vasutascsapatból Ta­paszt!, Beke, Kőműves és Potó játéka emelkedett az átlag fölé. Totóeredmén yek 1. Videoton—Vasas 1:1 X 2. SBTC—FTC 1:3 2 3. Szombathely—Ujp. Dózsa 0:6 2 ■4. Tatab.—Egyetértés 1:0 l 5. Szállítók—Eger* 2:0 J 6. Győri D.—Bp. Spart. 1:0 J 7. Nyíregyli.—Várpalota 1:1 \ 8. Kecskemét—SZMTE 2:1 1 9. Cegléd—Békéscsaba 3:1 1 10. Gyula—Pénzügyőr 3:1 1 11. BEAC—III. kér. 4:1 1 12. Volán—Szfv. MÁV 0:0 X 13. Papp J. SE—Saig. KSE 1:0 1 +1 14. MÁV DAC—ZTE 2:1 1 A CSAPATOK LEGJOBBJAI: Máza-Szászvár: Nagy I. Sz. Dózsa: Kalász. Dombóvári VSE: Tapaszt). Bonyhádi Vasas: Péter. Dombóvári Spartacus: Dobos. Népújság ^ I%X. augusztus 27. Bajnoki táblázatok NB 1. 1. Újpesti Dózsa 19 11 6 2 60:18 28 2. Vasas 19 12 3 4 46:25 27 3. Ferencváros 19 10 7 2 36:21 27 4. Bp. Honvéd 19 10 6 3 35:17 26 5. Gsepel 19 8 6 5 23:16 22 6. Pécs 19 8 5 6 24:24 21 7. Dunaújváros 19 8 4 7 22:26 20 8. Tatabánya 19 5 7 7 18:20 17 9. MTK 19 5 6 8 23:26 16 10. Egyetértés 19 3 9 7 22:30 IS 11. Videoton 19 6 3 10 22:36 19 12. Szombathely 19 4 7 8 18:33 15 13. Szeged 19 5 5 9 20:47 15 14. Salgótarján 19 4 6 9 25:36 14 15. Győr ~ 19 2 9 8 17:24 13 16. Diósgyőr 19 4 5 10 20:32 13 NB I. B 1. Komló 2. Kecskemét 3. Eger 4. Szállítók 5. Nagybátony 6. Oroszlány 7. Várpalota 8. MAVAG 9. Bp. Előre 10. Győri Dózsa 11. Bp. Spartacus 12. SZMTE 13. Pécsi B. 14. MVSC 21 12 21 12 21 9 21 10 33:12 30 29:18 29 28:22 26 30:20 23 29:24 23 31:22 22 24:20 22 19:20 22 19:16 21 27:30 21 26:31 21 24:28 20 21:28 19 17:26 19 15. BVSC 21 6 5 10 28:32 17 16. özd 21 5 6 10 15:23 16 17. Nyíregyháza 21 4 6 11 16:27 14 18. Budafok 21 4 5 12 19:36 13 NB II. ~ 1. Dorog 17 10 5 2 38:12 25 2. ZTE 17 9 5 3 34:1-1 23 3. MÄV-DAC 17 11 1 5 31:24 53 4. P. Ércb. 17 9 4 4 31:1G 22 5. Táncsics 17 7 5 5 22:13 19 6. Pápa 17 7 4 6 15:13 18 7. Siófok 17 7 4 6 25.29 13 8. Sz. Cipő 17 6 5 6 27:26 17 9. Nagyk. B. 17 7 3 7 24:27 17 10. Veszprém 17 5 6 6 24:24 16 11. Máza-Sz. 17 5 6 6 25:29 16 12. Kap. Kinizsi 17 5 5 7 20:23 15 13. PVSK 17 7 — 10 21:27 14 14. Moson. 17 4 4 9 16:36 12 15. NVTE 17 2 5 10 12:32 9 16. Z. Dózsa 17 3 2 12 22:40 8 NB m. li Sz. Dózsa — 17 10 5 2 41:17 25 2. Pécsi BTC 17 10 5 2 38:18 25 3. Pécsi EAC 17 9 4 4 34.15 22 4. Baja 16 9 4 3 23:17 22 5. Steinmetz 16 9 2 5 33 .*22 20 6. Lábod 16 9 1 6 39:23 19 7. Domb. VSE 17 7 5 5 22:18 19 8. Bonyhád 17 8 3 6 35:33 19 9. Mohács 16 8 2 6 29:27 18 10. Sárbogárd 16 6 2 8 28:28 14 11. Pécsi Volán 17 5 4 8 18:21 14 12. D. Spartacus 17 3 7 7 18:26 13 13. Kap. Dózsa 16 4 5 7 18:35 13 14. Kap. Vasas 17 4 4 9 19:35 12 15. P. Helyiipar 17 1 5 11 16:33 7 16. Szigetvár 17 — 4 13 17:60 4 A bajnoki táblázat összeállításánál figyelembe vettük, hogy az MLSZ a Baja—Mohács mérkőzés ügyében új határozathozatalra utasította a Ba­ranya megyei Labdarúgó Szövetséget. Megyebajnokság 1. Nagymányok 18 13 3 2 61:21 29 2. Fadd 18 13 1 4 67:21 27 3. Sz. Vasas 18 12 3 3 49:17 27 4. Fornád 17 11 3 3 39:17 25 5. Kisdorog 18 9 5 4 39:18 13 6. Tengelic 18 9 5 4 46:27 23 7. Tolna 18 7 7 4 23:17 21 8. Alpári SE 18 8 3 7 36:32 19 9. Paks 17 6 3 8 33:25 15 10. Bogyiszló 18 7 1 10 30:42 15 11. Tamási 16 3 5 8 20:34 11 12. Bátaszék 18 4 3 11 29:63 11 13. Gyönk 18 4 3 11 21:67 11 14. Szedres 18 9 ­- 13 25153 10 15. Dunaföldvár 17 3 3 11 27:55 9 16. Simontornya 17 1 4 12 20:58 6 Megyei ifjúsági bajnokság 1. Sz. Vasas 18 17 — 1 87:7 34 2. Paks 17 14 — 3 64:11 28 3. Nagymányok 18 11 2 5 74:29 24 4. Dunaföldvár 17 10 3 4 46:23 23 5. Kisdorog 18 9 5 4 49:28 23 6. Fornád 17 9 2 6 35:42 20 7. Tolna 18 9 1 8 37:36 19 8. Tengelic 18 8 2 8 41:31 18 9. Bátaszék 18 8 2 8 36:48 18 10. Gyönk 18 7 3 8 51:36 17 11. Fadd 18 6 2 10 25:56 14 12. Simontornya 17 5 3 9 31:29 13 13. Szedres 18 6 1 11 25:55 13 14. Tamási 16 4 2 10 16:69 10 15. Bogyiszló 18 2 2 14 24:69 6 16. Alpári SE 18 — 17 12:84 2 Megyei ,,B” Felnőttek 1. B. Petőfi 16 14 1 1 61:11 29 2. Hőgyész 16 11 2 3 63:24 24 3. Sióagárd 16 10 4 2 42:22 24 4. Bölcfike 16 10 — 6 37:16 20 5. Ozora 16 9 — 7 42:54 18 6. Dalmand 16 7 3 6 26:29 17 7. Kéty 16 6 1 9 27:33 13 8. Dunaszt.-györgy 16 5 3 8 26:42 13 9. Kölesd 16 5 3 8 31:48 13 10. Szakcs 16 5 2 9 21:36 12 11. Cikó 16 5 2 9 22:37 12 12. Döbrököz 16 4 3 9 29:30 11 13. Várdomb 16 5 — 11 27:43 10 14. Nagydorog 16 3 2 11 21:50 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom