Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-02 / 180. szám
± * Hefe« tüntetés Bolivia tővarosában Heves tüntetés színhelye volt La Paz, Bolívia fővárosa, A város utcáin diákok és munkások több ezres menete vonult végig, tiltakozva a nemrég kikiáltott és kizárólag magas rangú katonatisztekből álló kormány ellen. La Paz központjában a nemzeti gárda alakulatai durván a diákokra és a munkásokra támadtak, akik kőzáporral és saját készítésű bombákkal védekeztek a brutalitás ellen. Az AFP szerint a karhatalmi alakulatok több tucat tüntetőt és számos politikai vezetőt őrizetbe vettek. A diákok és a munkások megmozdulása egészen a késő esti órákig tartott. A nemzeti gárda közbelépése után a tüntetés a város más pontjain folytatódott. A diákok és a munkások transzparensein a következő jelszavak voltak olvashatók: „A bolíviai Képek a VIT nép elutasítja a tábornokokból álló új kormányt”. „Le a gorillákkal”, (szélsőjobboldali katonatisztek) „Le a hazaárulókkal”, „A népi háború útját választjuk”. Közben Barrientos elnök szerdán este megtartotta a nagy propagandával beharangozott, de 24 órával elhalasztott rádiószózatát. Ebben csupán arra szorítkozott, hogy védelmezze az amerikai monopóliumok érdekeit kiszolgáló olajpolitikát. Az elnök ugyancsak szerdán beszédet mondott a gazdag bolíviai parasztokat és a földesurakat képviselő politikusok előtt is. Azt állította, hogy az országot baloldali hatalomátvétel veszélye fenyegeti- Felszólította a fpldes- urakgt és a gazdag parasztokat, hogy „tartsák kézben a fegyvert, és törjenek le minden ilyen jellegű megmozdulást. A szófiai „Druzsba” (Barátság) Stadionban rendezett neofasiszta- ellenes nagygyűlés résztvevőinek egy csoportja(Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) A szófiai IX. Világ ifjúsági Találkozón olyan amerikai katona- szökevény fiatalok is részt vesznek, akik megtagadták a vietnami nép elleni harcot. Képünkön: VIT-fiatalok gyűrűje veszi körül a vietnami háború borzalmait magyarázó egyik volt amerikai katonát. (Telefotó — BTA—CP) „Horizont" jelzésű gyakorlat A magyar néphadsereg kikép- A gyakorlat célja: a katonai és zési programjának megfelelően a polgári egészségügyi szervek Honvédelmi Minisztérium, az együttműködésének gyakorlása. Egészségügyi Miniszterim- nal A gyakorlatot baráti országok együttműködésben 1968. augusztus katonai és polgári egészségügyi hó elején „Horizont” jelzésű gya- szolgálatának vezetői is megte- korlatot vezet le. kintik. (MTI) „Köztársasági alap” Csehszlovákiában Csüftörtöikön Novoszábirszkben megkezdte munkáját a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 3. nemzetközi értekezlete. Az egy hétig tartó konferencián több mint 400 tudós vesz részt, közülük több mint kétszázan 18 külföldi országot képviselnek. * ünnepélyes keretek között adták át a nemzetközi Lenin-béke- díjat Jorge Zalamea kolumbiai írónak és haladó közéleti személyiségnek. Zalamea a kolumbiai nemzeti egyetem tanára, a Békevilágtanács tagja. * Az Egyesült Államokban a megélhetési költségek június folyamán két éven belül jelentősen növekedtek. Hivatalos közlés szerint a fogyasztói árindex júniusban, májushoz viszonyítva 0,5 százalékkal emelkedett, s az 1957—59. évi helyzetet alapul véve elérte a 120,9 százalékot. 4,2 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. * Szultánt koronáztak az angol fennhatóság alatt álig borneói Brunei-ben. Az arany koronát fényes ünnepségek keretében helyezték a 600 éves dinasztia legfiatalabb, 22 égés tagjának fejére. * Az AFP a VNA hírügynökség jelentése alapján közli, hogy .Nguyen Giap tábornok, a VDK pemzetvédelmi minisztere és miniszterelnök-helyettese, a kínai népi felszabadító hadsereg megalakulásának 41. évfordulója alkalmából üzenetet küldött Lin Piao honvédelmi miniszternek. Üzenetében Giap köszönetét mond a Kína által hazájának nyújtott segítségért. Prága, (CTK) A csehszlovák állami bank szerdán külön számlát nyitott a köztársasági alaphoz történő pénzügyi hozzájárulások szamára. Az első hozzájárulásokat már szerdán be is fizették. így Most város bányászai úgy döntöttek, bogy 1 950 000 koronát ajánlanak fel az ország gazdaságának fellendítésére, s az év végéig összesen húszmillió koIrak fővárosában az élet visz- szatért a rendes mederbe. A tankok elvonultak Bagdad utcáiról, mindössze kettő látható a köz- társasági palota előtt és kettő a rádió épületének bejáratánál. A 16 tagú kormány megalakulását szerdán késő este jelentetronával akarnak hozzájárulni a köztársasági alaphoz. 150 ezer koronát fizetett be a honvédelmi minisztérium kiadóvállalata. A köztársasági alap megteremtését szerdán jóváhagyta a gazdasági tanács és kifejezte azt a meggyőződését, hogy ez az alap jelentős pénzügyi forrássá válhat a gazdasági torzulások rendbe hozása számára. téik be. Az új kormánynak tíz olyan minisztere van, aki első ízben kapott tárcát, de szerepel benne a leváltott kormány számos tagja is. A kormánytagok többsége — az AP szerint — a Baath-párt mérsékelt balszárnyához tartozik. I további kilátások szerint átmeneti a felmelegedés Bagdadban helyreállt a nyugalom A központi tiszthelyettes-iskolán csütörtökön ünnepséget rendeztek az , új hivatásos tiszthelyettesek kibocsátása alkalmából. A végzős növendékek a csapat- zászló alatt díszmenetben vonultak el az elnökség előtt, majd a Himnusz elhangzása után megkezdődött a katonai parádé. Felolvasták a kiképzési főcsoportfőnök napiparancsát. * Husak miniszterelnök-helyettes elnökletével csütörtökön Prágában összeült a csehszlovák kormány. Az ülésen a területi nemzeti bizottságok elnökei is részt vesznek. A kormány fontos gazdasági dokumentumokat vitat meg és az ülés programjába tartozik még a fiatal nemzedékek életével és munkájával kapcsolatos rendelet tervezetének megvitatása. Európában csütörtökön több nagy időjárási zóna alakult ki. Finnországtól kezdődően a Szovjetunió nyugati határvidéke mentén a Kárpát-medencén át a Dél-Adriáig és a Balkán félsziget déli részéig 1000—1500 kilométeres szélességben derült, gyengén felhős, száraz és csendes időjárási zóna húzódik. A Szovjetunió európai területének keleti felén már felhős, esős időt váltott ki az élénk északi széllel odaáramló jeges-tengeri levegő. Nyugat-Európában az Ibériai félszigettől az Északi-tenger felé húzódó 1000—1500 kilométer széles területsávon az óceán felől beszivárgó hűvös és nedves légtömegek hatására ugyancsak felhős, esőre, zivatarra hajló időjárás uralkodik. Magyarország területén jelenleg a száraz időjárási zóna az uralkodó. A Meteorológiai Intézetnek a távolabbi kilátásokról kiadott prognózisa szerint' átmeneti fel- melegedés után mérsékelt lehűlés következik. Ennek az időszaknak első felében a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 fok körül várható, s az időszak rr\á- sodik részében már 24 foknál melegebbre nem számíthatunk. Kedvező hír a mezőgazdaságnak, hogy az ország területének mintegy 25 százalékán viszonylag jelentős csapadékra — legalább 5 milliméter esőre — számíthatnak a gazdaságok, főleg az időszak második felében. (MTI) Rózsafák a Barátság útján A bolgár nép iránti szolidaritás napja Szófia, 1968. augusztus 1. Szófia már a fesztivál hétköznapjait éli. A vendéglátó bolgárok természetesnek veszik — s nem furcsának, mint az első napokban, — a Bulevard Ruszkin, vagy a Cum, a központi áruház hatalmas árkádjai alatt hömpölygő hatalmas, tarka embertömeget, s ha a bolgár nemzeti klubbal szemben levő parkban kék inges FDJ-isták táncolnak, épp oly jókedvvel állják körül, mint a Na- rodno Szobraim téren éneklő szovjet lányokat. A házigazdák óriási erőfeszítéseket tettek a fesztivál sikere érdekében. Szófia, a bolgár főváros, ha csak lakosságát nézzük, fele akkora, mint Budapest, területi kiterjedése azonban csaknem ugyanolyan nagy. Ez a viszonylag kicsiny európai főváros — a jelek szerint — mégis sikerrel tudta megoldani a rá háruló nagy feladatot, a IX. Világ- ifjúsági és Diáktalálkozó megrendezését. Bennünket, magyarokat megkülönböztetett szeretettel vesznek körül a házigazdák. Ez nemcsak a személyes segítőkészségben fejeződik ki, hanem azokon a látogatásokon is, amiket delegációnk csoportjai a Vlcso Ivanov harisnyagyárban tettek. Ez a gyár patronálja küldöttségünket. A látogatások eredménye számtalan barátság. Egy harisnyagyári asszony például szerdán — a magyar gálaestre tartván — meglátta a nemzeti színház vörös épülete előtt barátnőjét, a magyar sportdelegáció egyik tagját, egy művészi-tornász lányt. Honfitársunknak nem volt jegye: szinte lehetetlen volt hozzájutni a művészi kivitelű meghívóhoz. Bolgár barátnője addig ügyeskedett, míg megoszthatta vele a keskeny színházi széket. Egymást átölelve nézték végig az előadást... A csütörtök egyébként hivatalosan is a bolgár néppel és ifjúsággal való barátság napja volt. A küldöttségek képviselői rózsafákat ültettek a Barátság-sugár- úton, hogy e virágok évtizedekig emlékeztessenek erre a fesztiválra. Persze, nemcsak a csütörtök, a találkozó minden napja a barátságé. Hiszen az igazi barátságoknak mindegy, hogy a Gara Iszkarban a tánczenekarok műsoron kívüli éjszakai hangversenyén, vagy valamelyik nagygyűlésen, vagy a jelvénybörzén, avagy éppen az éjszakánként gyönyörűen kivilágított Bulevard Ruszkin kötötték őket. KUN ISTVÁN i I