Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Matróz voltam a Szent Istvánon A megyei pártbizottság épületé­ben napról napra ott lehet látni egy alacsony, ősz hajú, idős fér­fit, aki magas korát meghazud­toló, katonás tartással viseli a munkásőrök egyenruháját. A het­venkilenc éves Baki József — min­denki csak úgy hívja: Józsi bácsi. — életének első harmadát szinte regénybe illő kalandok között töl­tötte. Megfordult a világ majd va­lamennyi számottevő tengeri ki­kötőjében, és mint a monarchia haditengerészetének matróza részt­vevője, szenvedő alanya volt az első világháború idején, az Ad­riai tengeren lezajló tengeri csa­táknak. Élményeit még inkább színesíti az a tény, hogy egyike a még életben lévő néhány ma­gyar haditengerésznek. . . D e hogyan került tenger­re a Zala megyei ma­lomgépész fia? — 1889 október 31-én születtem a Zala megyei Ortaházán. Utá­nam még tizenkét gyerek szüle­tett. Apám gőzmalmi gépész volt, amellett kitűnő patkoló kovács, aki az akkori viszonyok között igen jól keresett, de — és ez volt családunk tragédiája — keresetét mindig elitta az utolsó krajcárig. Édesanyánk valóságos mártír volt mellette — jóformán egész életé­ben csak sírt és imádkozott —, az ő hallatlan ereje tartotta fenn a családot. Napszámba járt — a napi negyven krajcár semmi bér volt —, nem is tüdőm, hogyan tudott felnevelni bennünket. — Tán nyolcéves lehettem, amikor a víz csaknem belátha­tatlan tragédiát okozott a csalá­dunknak ... — Csömödéren laktunk akkor. A határban volt egy tó, álló víz­nek hívták. Édesanyám szegény, egy napon azzal hívott el hazul­ról: „Gyere kisfiam, ha igaz lesz, ma halat eszünk. — Egyik szomszédban kért egy húzóhálót, ö fogta egyik végét, elindult befejé a vízen, én meg kint a parton tartottam a mási­kat. Ment, ment befelé a vízben, míg egyszer csak bukdácsolni kezdett. Akkor mart belém a döbbenet: anyám nem is tud úszni. — Kétségbeesetten kezdtem ki­felé húzni a hálót, amelyben anyám görcsösen kapaszkodott. Sikerült kimentenem. A kenyértelenség, mint akkor minden hasonló sorsú gyereket, Baki Jóskát is cselédsorba kény­szerítette egy gazdához. Tizen­hét pengő forint, két kötény és egy gatya lett az évi bére. A gazda egyszer azt mondta neki: — Jóska, készülj, megyünk a malomba . . . Ezzel el is dőlt egy időre éle­tének további sorsa. — Amíg várakoztunk, megkér­deztem a molnárt: — Mester uram, nincs szük­sége inasra? Beállnék . .. A gazda káromkodott, fe­nyegetőzött, de Baki Jóska azon nyomban be­állt moinárinasnak, négy évi’e. — Hát így lettem molnár. Ami­kor a négy év lejárt, elindultam vándorútra. Dolgoztam itt is, ott is. mígnem engem is elkapott a vágy, hogy Amerikában próbál­jak szerencsét. Nagykanizsáról indultam gyalog Fiúméba, egy koronával a zsebemben 1908 ja­nuárjában. Mire odaértem, a ko­rona elfogyott, a cipőm szét­ment, Visszafordultam, március­ra Veszprémbe érkeztem, mezít­láb .. . — Ott ért a sorozás, 1910-ben... A 48-as gyalogezredbe soroztak be, Nagykanizsára. Az egész szá­zadban egyedül én beszéltem né­metül — mert hosszabb időt töl­töttem Grácban — és egyedül voltam iparos. Ott fogott el a vágy ismét az utazás, a tenger után. Egy Török István nevezetű cimborámmal jelentkeztem ki­hallgatásra. Kérem magam a ha- d hengerészeihez. — A parancsnok, egy német százados válaszul lecsulcatott az egyesbe. Amikor letöltöttem a büntetést, ismét kihallgatásra je­lentkeztem. A százados ezek után felterjesztette kérésemet az ez- redparar.c. Ságra. A gyalogsági kiképzésben olyan jól haladtam, hogy altiszti iskolára javasoltak. Akkor jött meg az ezredtől a hozzájárulás. Egy osztrák főhad­nagy olvasta fel a napiparan­csot: — Infanteriszt Paki. Makának megkomandíroztak Pola . .. Baki József K. u. K. közlegény tehát mégiscsak a haditengeré­szethez került. — Ott megkérdezték, mi aka­rok lenni? — Mondom: tengerész. — Jó, jó, tengerész... — az­tán felsoroltak 12 szakmát. — Akkor torpedista leszek ... Ezután hathónapos kemény ki­képzés következett egy iskola- hajón, ahol Baki József kitűnően elsajátította a szükséges ismere­teket, negyvenhét közül a má­sodik lett, és megkapta az első sarzsit; „Matróz erstenclassen . ..” „Elsöosztályú matróz” ... Ú jabb iskolahajón újabb szolgálat, de ezúttal már oktatói minőségben, majd utána szolgálat az első ko­moly hajón, az Erzsébet király- nő-n. — Valóságos világkörüli útra indultunk, ahonnan három év múlva tértünk vissza. Bejártuk a kínai, a japán kikötőket, köz­ben a boxerlázadás idején őrsé­get kellett állnunk a monarchia konzulátusa előtt. Négyszer for­dultunk meg New York kikötő­jében . .. — Amikor három év múltán visszatértünk Polába, a Zenta cirkálóra kerültem. Miután ki­tört a háború, ezen éltem át éle­tem első poklát. Egy portya so­rán egy, tizennégy hajóból álló antant-flottába ütköztünk. Hajón­kat valósággal szitává lőtték. — Soha nem felejtem el az első rettenetes látványt. Egy szaladó matróznak valósággal levitte a fejét egy gránát. Fej nélkül még métereket futott tovább, míg el nem botlott egy kötélcsomóban. Miután hajónk elsüllyedt, fran­ciák szedtek ki a vízből, fogságba kerültem. Montenegróba ■ szállí­tottak bennünket. Onnan egy tü­zér szakaszvezetővel megszöktem, sikerült átjutnom a mieinkhez. — Repülőgéppel szállítottak Pólába, ott kaptam vitézségi ér­met és tizennégy nap szabadsá­got. Utána a Franz Ferdinand cirkálóra helyeztek. Ezt a hajót látogatta meg Vilmos császár, akinek, mint kitüntetett hős, én adtam át a kenyeret. — Majd a Szent István csata­hajóra helyeztek. A Viribus Uni- tis, a Printz Eugen, a Tegethoff és a Szent István volt a monar­chia legnagyobb csatahajója. Egyenként húszezer tonnásak ... 1300 ember szolgált a hajón, csak fűtő és gépész vagy háromszáz... — 1918 június 8-án nagy sür­gés-forgás kezdődött a hajón. Feltöltötték élelemmel, lőszerrel, szénnel, majd megérkezett nagy csinnadrattával egy ellentenger­nagy és utána kétszázötven em­ber, tartaléknak. — Kilencedikén este, 9 óra után a hornist riadót fújt, majd „horgonyt fel”. Kifutottunk a ki­kötőből, ismeretlen céllal. — Mi, magyarok — lehettünk a hajón tán huszonötén — ösz- szeverődtünk egyik toronyban, ta­lálgattuk, merre vesszük az irányt. Talán a Piave felé, hogy a ten­gerről beavatkozzunk a száraz­földi harcokba? Talán megkísé­reljük a kitörést Otrantónál. — Meglássátok, elsüllyedünk — mondta valamelyik. — Ne rezeljetek be — vigasz­taltam őket, mert én voltam kö­zöttük a legidősebb tengerész, volt vagy húszcentis szakállam —, ha a „Pista” el is süllyed, és ha FÓKUSZ íuitiiiiiiiiiiiiiimiimm egy ember is megmarad, az Baki bátyátok lesz . .. — Éjfél után felkiáltott a fi­gyelő matróz: — Achtung, achtung . . . Figye­lem, figyelem ... Tengeralattjá­rók a láthatáron ... — Akkor már úszott is felénk két „szivar”... A következő pil­lanatban két hatalmas robbanás hangzott a hajó jobboldalán. Mintegy 12 négyzetméteres fe­lületen tépte fel a hajó oldalát a robbanás. A légkamrák pilla­natok alatt megteltek vízzel, a hajó kezdett jobb oldalára dőlni. — A parancsnok, Seitz Henrik sorhajókapitány kiadta a paran­csot: „Azonnal lezárni a reke­szeket”. „Ponyvákkal eltömni a nyílást.” — A lezárt rekeszekben vagy nyolcvan ember maradt, a pa­rancs egyúttal halálos ítéletüket is kimondta. — De nem használtak az óriási ponyvák, a gőzt ki kellett en­gedni, nehogy a kazánok felrob­banjanak. Kimondhatatlan pánik támadt. Gépészek, fűtők kétségbe­esetten menekültek a fedélzetre. A tisztek tíz matrózt lelőttek, hogy helyreállítsák a fegyelmet... — Az áramszolgáltatás meg­szűnt. Kéziszivattyúkkal próbál­tuk kiszivatni a betóduló víztö­meget. Pillanatnyilag 'segített a helyzetünkön, hogy a baloldali kamrákba beengedték a vizet, és a 35-ös hajóágyúkat is balra for­dították. Egy métert merült így a hajó, de kicsit visszabillent. A Tegethoff ekkor a segítségünkre sietett, hogy visszavontassa a sú­lyosan sérült hajót a kikötőbe. De ekkor ismét felbukkantak az olasz tengeralattjárók, két torpe­dót kilőttek a Tegethoffra, de azok nem találtak. Erre a Te­gethoff, hogy ne jusson a mi sor­sunkra, elmenekült... — A hajó felszakadt odalán bezúduló víz nyomása egymás után szakította be a válaszfala­kat. Ismét dőlni kezdett, a dőlés már elérte a kritikus 40 fokot, amikor mi még kétségbeesetten kínlódtunk a kéziszivattyúkkal. Ekkor hangzott el a parancs: A hajót elhagyni . .. — Rohantam a fedélzetre. A törvény az, hogy a dőléssel el­lenkező oldalról kell menekülni. Egy kötélen leereszkedtem, el­rúgtam magam a hajótól, elúsztam vagy harminc métert, és ráfeküd­tem a vízre. Iszonyatos volt, ami ott, a vízben végbement. El tu­dom képzelni' a szárazföldi há­ború, a közelharcok borzalmait, de itt még rettenetesebb volt. Többen összekapaszkodtak, úgy merültek a víz alá. Nem akartam a kétségbeesetten kapálózó tö­meg közé menni, de eltávolodni sem mertem, a cápák miatt. — Amikor a hajó teljesen fel­borult, ösztönösen a víz alá buk­tam, attól tartva, hogy a vissza- zuhanáskor felrobban a muní­ció.. . Amikor felbuktam, azt lát­tam, hogy két ember szalad vé­gig a hajó fenekén, mígnem egy hullám lesodorta őket. Ma sem tudom, hogyan kerülhettek a ha­jófenékre ... R eggel fél hét lehetett, amikor a hajót végleg elnyelte a tenger. Dél­után négy óra körül halászott ki bennünket a mentésre odaérkező ' Velebit cirkáló. Annyira kiáztatot.t a víz, annyira kimerültem, hogy amikor a fedélzeten lábra akar­tam állni, összeestem . . . — Rövidesen utána bekövetke­zett az összeomlás, én is hátat fordítottam a tengerészéletnek. Még csak annyit, hogy a család­ból hatan katonáskodtunk, há­rom öcsém elesett. Ma tudom, hogy miért. . . — így lett belőlem molnár is­mét ... Ha néha rágondolok, mi­lyen poklon mentünk át, reszket­ni kezd a kezem. BI. Szemelvények külföldi újságokból DEMAGÓG AGRÁRPOLITIKA GÖRÖGORSZÁGBAN Papadopulosz, a görög, úgyne­vezett nemzeti kormány elnöke Szalonikiben tartott beszédében bejelentette: elhatározta, hogy el­engedi a parasztoknak mindazokat az adósságait, amelyek 1967. áp­rilis 21-ig, a katonai puccs nap­jáig az állami agrárbanktól fel­vett kölcsöneik révén keletkeztek. Aki azonban ismeri Görögor­szág gazdasági és szociális körül­ményeit, tudja, hogy ezek az in­tézkedések — amelyek egyébként a görög mezőgazdasági lakosság súlyos sorsát hangsúlyozzák — (a mezőgazdaságban dolgozók száma egyébként az összlakosság 52,6 százaléka) — csupán demagóg cé­lokat szolgálnak. Nem kétséges, hogy a görögországi parasztok helyzetét hosszabb távlatokban csak az ország egész gazdasági struktúrájának hathatós reform­jával javíthatják meg. A mezőgazdasági termelés ra­cionalizálása és egyúttal az iparo­sítási folyamat meggyorsítása nél­kül a görög gazdaság továbbra is a mezőgazdasági lakosságon élős- ködik. Az athéni junta azonban nem hajlandó és nem is képes arra, hogy a mezőgazdasági ter­melés megjavításához szükséges reformokat végrehajtsa. (Die Tat) A HANGTALAN GYILKOSSÁG ISKOLÁJA Nem amerikai kaszárnyaudvaron vagyunk, hanem egy bájos alsó­ausztriai váróskában, amelynek neve Hamburg an der Donau, s a helyszín a Marc-Aurel-kaszár- nya. S a terepöltözéket viselő fér­fiak nem amerikai katonák, ha­nem az osztrák szövetségi Hadse­reg vadászkommandójának tagjai, „rangei^-ek, akiket itt „kis há- boiuskodásra” képeznek ki. . . Azzal, hogy az osztrák rangerek ebbe a kaszárnyába költöztek a gerilla háborúskodásért felelős tisztek régi vágya teljesült. A rangerek már régen akarják, hogy a szövetségi hadsereg egyéb egy­ségeitől elkülönítsék őket. A dom­bos terep egyébként is kedvező a kiképzésre. De azért helyezték-e a rangere­ket kizárólag ebbe a környezet­be, mert kiképzésre alkalmas? Hainburg határváros. A kaszár­nyától mindössze négy kilométer a csehszlovák és 10 kilométer a magyar határ. Sehlossbergtől, amelynek lábánál fekszik a ka­szárnya és még inkább Brauns- bergből messze belátni cseh, szlo­vák és magyar területre. S talán puszta véletlen volt-e az, hogy a gerillaháboruskodásra, kémkedés­re és szabotázsra kiképzendő kü­lönleges egységet ez év elején sietve egy még félig romos ka­szárnyába helyezték át? A Marc-Aurel-kaszárnyát ugyan­is most építik át. A háború alatt súlyosan megrongálódott és újjá­építése csak 1966-ban kezdődött meg. A legnagyobb része azonban még mindig elhanyagolt. Még sok­helyütt a telefonvezetékek sem készültek el, az ablakokat is most teszik be és lényegileg csak az el­ső emelet készült el, a hálóter­mek, a mosdóhelyiségek és a WC-k. A renoválás már eddig is sok millió schilling adópénzt nyelt el és még sok újabb milliót kell a kaszárnyába ölni. Az egyik ablakból hanglemez­ről zene szólt. A „Stars ang Stri­pes” amerikai katonai induló hangjai. Szemmel láthatólag a rangerek kedvenc indulói közé tartozik. Amikor nemrég egy bé­csi tiszti küldöttség tekintette meg a hamburgi kaszárnyát, ugyancsak a „Stars and Stripes” indulóval fogadták. Az amerikai indulón felbuzdul­va a rangerek most dalolni kez­denek. Régi hitleri dal csendül fel. Az ejtőernyősről szól, aki Kréta szigetén viharban és esőben őrt áll- „Krétán lobognak a zászlók és mi ejtőernyősök győztünk; so­kan elestek, de megmaradt az ejtőernyősök hírneve”. (Volksstimme) HARC A VEVŐÉRT A jó csomagoláson határozottan és világosan fel kell tüntetni, hogy mit tartalmaz. Amerikában gyak­ran összetéveszthető például a WC-papír és a papírtörül­köző csomagolása. Ugyanilyen hiba, ha a cukrászsütemény készítésére szolgáló liszt csomago­lása egy hatalmas cukrászsüte ményt ábrázol. Sokan ugyanis azt gondolhatják, hogy a csomagban cukrászsütemény van és ezért a vásárlás után csalódás érheti őket. Egy másik esetben a fogyasztás előtt megfőzendő csőtésztát olyan csomagolásban hozták forgalomba, amelyről 10 megkérdezett vevő közül 9 azt gondolta, hogy a csomag tartalmát fogyasztás előtt csupán fel kell melegíteni. A csomagolás alakja néha any- nyira jellegzetes és közismert hegy tartalmára vonatkozólag semmi kétség nem merül fel. A tejesüvegről például mindenkinek a tej jut eszébe, még akkor is, ha az üveg üres és nincsen rajta semmiféle felírás. Egy másik szél­sőség egy dán levespor-csomago- lás. amelyet mindenki cukorkának néz, annyira hasonlít a cukorka szokásos csomagolásához. A csomagolás informatív jelle­gének megállapítására sokféle el­járás ismeretes. Ilyen például, hogy a csomagolást igen rövid ideig mutatjuk fel a kísérleti sze­mélyeknek, majd megkérdezzük őket. hogy mit láttak. A kapott válaszból gyakran egészen ponto­san következtethetünk a csomago­lás információs értékére. (Journal of Marketing) AZ EIFFEL-TORONY TÖKÉJE Az 1889-ben elkészült Eiffel-to- ror.y már az első esztendőben le­hetővé tette részvényeseinek, hogy visszakapják az építkezésbe fekte­tett tőkéjüket. A legújabb tör­vényrendeletek azonban arra kö- teiézik a társaságot, hogy állítsa helyre eredeti alaptőkéjét. Ezt elsősorban a tartalékok számba­vételével érik el, de sor kerül új részvények kibocsátására is. A részvények névértéke mind­össze 10 frank lesz, hogy terjesz­tésüket megkönnyítsék. A tornyot teljes egészében vas­ból építették fel, két év, két hónap és két nap alatt. 300 mun­kás dolgozott rajta. Az Eiffel- torony 44 éven át a világ legma­gasabb épülete volt. Továbbra is változatlanul a leglátogatottabb fraricia emlékmű: 79 év alatt több mint 54 millió személy látogatta meg. Tavaly csúcsteljesítményt ál­lított fel: 2 500 000 látogatója volt, s ezzel messze maga mögött hagy­ta a Louvret, amely „csak” va­lamivel több, mint egymillió lá­togatóval dicsekedhet. (Za Hubezsom) MIT HOZ A JÖVŐ? A vasút fejlődésében eléri a végpontot: 1985 körül valószínűleg óránként 400 kilométeres sebes­séggel fut majd, de el fog tűnni annál is inkább, mert mind keve­sebb nehéz árut kell szállítania: azokat az üzemeket, amelyek nagy mennyiségű nyersanyagot dolgoz­nak fel, a tengerpartok mellé te­lepítik. a fémeket egyenesen a hajóról kapják majd. Az óriási, atommeghajtású ke­reskedelmi hajók az árukat óriási „mozgó” kikötőkből fogják ki- és behajózni. Ezeket a kikötőket a tengerpartok mentén plasztikus acel-platformból szerelik össze. Az értékes árukat légi úton szál­lítják, minthogy a „légpárnák” technikája különösen kifizetődő­nek bizonyult a tengeren. Ezeket a légpárnás tengeri járműveket beszivattyúzott levegővel emelik fel, és a hullámokon 100—130 ki- siklanak óránkénti sebességgel Hosszú távolságra azonban a üajó nagy versenytársa kétségkí- Vül„?.repülögép lesz- A légi áru­szállítás volumene 1965-ben kiló­méi erenként négymllliárd ton­nára nőtt, 1985-ben 320 milliárdra es a 2000. évben 5600 milliárdra. Ezer tonnás kereskedelmi repülő — amelyek 450 tonna megterhelést búnak el — erődökről lesz szó amelyek automatikusan vezérel­hetők. Az utasok számának növe- dekése kevésbé lesz látványos a 2000. évben: 60-szor több ember száll repülőgépre, mint 1967-ben. De a repülőgépek 20-szor nagyob­bak lesznek és általában egyszer­re 2000 utast szállítanak. A sze­mélyszállító repülőgépek automa­tikus vezérlésűek lesznek a leszál­lás és felemelkedés szintén füg­gőlegesen történik. A 650 utast be­fogadó, hangnál sebesebb repülő­gép már 1985-ben megjelenik. A 2000. évben a legmodernebb sze­mélyszállító a már említett 2000 utast befogadó repülőgép lesz. (Lumea)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom