Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-27 / 200. szám
tfIL&C PSÖKiTÄ3?130.vßS?ESQ5SEI£^ TOLNA ME GY El\ Ftw» m c vj r c fgp abbl KEPIJJSAG A Ni AGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS. A MEGYEI TANAC^j, ES XVXII. évfolyam, 200. szám ARA: 80 FILLÉR Kedd, 1968. 'augusztus 21. Svoboda távirata Hájeknek EZ TÖRTÉNT Moszkva (MTI) Mint az ADN jelenti Moszkvából, az ott tartózkodó Svoboda csehszlovák köztársasági elnök környezetében kijelentették: Svoboda elnök felszólította a New York-ban tartózkodó Hájek külügyminisztert. Nem tartották meg Nem tartják meg a Biztonsági Tanács hétfőn, magyar idő szerint 15 órára kitűzött ülését — közölte az ENSZ-titkárság szóvivője a tanács tagjainak képviselőivel, hozzátéve, hogy a tanács elnöke, aki utasította őt e hogy ne szólaljon fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Mint az elnök távirata rámutat, a csehszlovákiai fejlődést „a szocialista országok egymás között vitatják és oldják meg” a BT ülését bejelentés megtételére, folytatja a következő ülés időpontjának kitűzésével kapcsolatos tárgyalásait, mivel a BT nem vette le napirendjéről a „csehszlovákiai helyzet” kérdését. akarja meggyőzni a hiszékenyeket, hogy forrongásban van az egész ország. A valóságban pedig az emberek dolgoznak a mezőkön, betakarítják a termést, foglalkoznak hétköznapi ügyeikkel, üdülnek stb. Megemlítve, hogy az ellenséges propaganda a falvakban is megtette a magáét, a tudósítók a következő jelenségre hívják fel a figyelmet: Prágából érkezett egyes személyek ellenséges hangulatot igyekeznek kelteni. A cél nyilvánvalóan az, hogy zavargásokat és kilengéseket provokáljanak. De rendszerint a provokátorok minden igyekezete kudarcot vall. Moszkvában vasárnap és hétfőn folytatódtak a csehszlovákiai kibontakozásra vonatkozó tárgyalások a Ludvik Svoboda köztársasági elnök vezette csehszlovák küldöttség, valamint a szovjet állami és pártvezetők között. Mint ismert es, New Yorkban a Biztonsági Tanács hétfőn folytatta volna az úgynevezett csehszlovák kérdés vitáját. Mint az ENSZ-titkárság szóvivője közölte, a hétfőre tervezett ülést nem tartották meg. Ezt megelőzően az ADN-hírügynckség Moszkvában olyan értesülést szerzett, hogy Svoboda környezetében közölték: az elnök táviratot intézett a New Yorkban tartózkodó Hájek külügyminiszterhez és utasította: ne szólaljon fel a Biztonsági Tanács ülésén. Az elnök távirata hangsúlyozza, hogy a csehszlovákiai fejlődést „A szocialista országok egymás között vitatják és oldják meg”. Prágában a helyzetet tovább nehezítették’ az orvul lődöző, röplapterjesztő huligán elemek. A főváros útvonalait elborítja a szemét és 'a röplapok letaposott tömege. Chicagóban hétfőn este megnyitották a demokrata párt elnökjelölő konvencióját. A hosszú hónapok óta folyó előcsatározások során — amely csak rövid időre csitult el Robert Kennedy meggyilkolása után — négy jelölt neve került a listára: Humphrey jelenlegi alelnöké, McCarthy és McGovern szenátorok, továbbá Maddox georgiai kormányzó neve. Az utóbbi kettő teljesen esélytelen és csak a választási taktikázás eszközeit szolgálják. A munka érdemi része kedden kezdődik, amikor a jelöltek előterjesztik programjukat és lebonyolítják a vitát. A demokratapárti elnökjelöltet szerdán választják meg. Humphrey vagy McCarthy látszik esélyesnek. Ez alkalommal hozták nyilvánosságra a Gallup-intézet közvélemény-kutatásának „politikai- meteorológiai” jelentését. Eszerint Nixon, a köztársaságpártiak elnökjelöltje kétszer annyi szavazatra számíthat, mint Humphrey, ha a demokraták a jelenlegi küldik a novemberi flz Izvesztyija a csehszlovák helyzetről Közös ügyünk... alelnököt választási csatába. A szocialista országok hadseregeinek katonái járókelőkkel beszélgetnek a város egyik utcáján. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) Nyikolaj Novikov, az Izvesztyija ostravai tudósítója jelenti, hogy Ostravában és az ostravai körzetben fokozatosan normalizálódik a helyzet. Konszolidálódnak a józan gondolkodású erők. „Gyakoriak a komoly és baráti beszélgetések szovjet katonák és csehszlovák polgárok között” — folytatja a tudósító. — „A mi elvtársaink megmagyarázzák az események lényegét azoknak, és ilyenek nem kevesen vannak Csehszlovákiában, akiket megtévesztett a nyugati és a belső reakció szennyes és rágalmazó propagandája”. Az Izvesztyija két másik tudósítója több csehországi községet keresett fel. A Prága közelében levő kisvárosokban és községekben már könnyen meg lehet győződni arról, hogyan hazudik az illegális rádió, amely még arról Szovjet tiltakozás az NSZK-nál A Szovjetunió külügyminisztériuma, a szovjet kormány megbízásából szombaton tiltakozását jelentette be az NSZK moszkvai nagykövetségén, avval a tűrhetetlen légkörrel kapcsolatban, amely- lyel a szovjet követség munkatársait vették körül a német hatóságok szemmel látható egyetértésével. A nyilatkozat rámutat, hogy garázda huligánok napokig elzárták a bonni szovjet követség épületének bejáratait, s megakadályozták a követséget normális tevékenységének gyakorlásában. A hatóságok szemet hánytak a szovjet követség munkatársait ért provokációs cselekmények felett. A szovjet kormány az NSZK kormányától azonnali intézkedéseket követel, melyek garantálják a szovjet követség munkatársainak biztonságát és a tevékenysége folytatásához szükséges normális légkört. A nyilatkozat emellett a szovjet nagykövet és a követség más munkatársai ellen provokatív módon fellépő személyek felelőissére vonását is követeli. Párttaggyíílések, üzemi röpgyűlések az egész megyében Nagygyűlés a Paksi Konzervgyárban A Magyar Szocialista Munkás- két. A gyors tájékoztatás feletti párt Központi Bizottsága ülésének elégedettség mellett több helyen másnapján, a gyors és alapos tá- — Nagykónyiban, Felsőnyéken, jékoztatás jegyében még szómba- Szekszárd város néhány üzerné- ton párttaggyűléseken tárgyalták ben — kifejtették, hogy továbbra meg a csehszlovákiai fejleménye- is kérik az informálást. Másfél ezren a szekszárdi taggyűléseken Szekszárd városban szombaton 70 helyen, — üzemekben, tsz-ek- ben, intézményekben, hivatalokban — tartották meg taggyűlésüket a kommunisták. A párttagság megyeszerte támogatja a Központi Bizottság politikáját, elvi-gyakorlati tevékenységét, egyetértését fejezi ki a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatos értékeléssel és a megtett intézkedésekkel. Szinte valamennyi taggyűlésen foglalkoztak a felszólalók a szomszédos Csehszlovákia népének, s a szocializmus megvédésének fontosságával. A pártegység hiánya, az egységbontás miatt érzett aggodalom csendült ki a hozzászólásokból. Több taggyűlésen elmondták a csehszlovákiai rokonlátogatásból, turisztikából hazatértek, hogy erőteljes jobboldali jelenségek tanúi voltak. Más párttaggyűléseken a szocializmus védelmének erőteljes hangsúlyozása mellett több felszólaló konkrét példákkal szolgálva párhuzamot vont az 1956-os magyarországi ellenforradalom és a csehszlovákiai jelenségek között. A hozzászólók meggyőződésüket hangsúlyozták, hogy az öt szocialista ország fegyveres segítsége elejét veheti a szocializmusellenes cselekmények még nagyobb elfajulásának. Bizalom, nyíltság, őszinte légkör Nagyfokú aktivitás jellemezte a szombati és a Hétfői taggyűléseket. A szekszárdi járásban a szabadszombati pihenőt félbeszakítva jelentek meg a párttagok a Tolnai Fémipari Ktsz taggyűlésén. Az egész megyében mindenütt, köntörfalazás nélkül, őszintén, rendkívül nagy érdeklődéssel tárgyalták a fejleményeket, határozott kifejezést adva szocializmust óvó és féltő véleményüknek. A konzultációs kérdések után el(Folytatás a 2. oldalon.) A műszergyári fiatalok élénk fig yelemmel hallgatják gyűlésükön Szabó Gézának, a KISZ Tolna megyei Bizottsága ti tkárának szavait.