Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
Szófiai élmények 1968. Bizonyára nem hiszi el a szerkesztő úr, de mostanában egyre többet foglalkozom a magyar nyelvben előforduló szavak jelentésváltozásaival. Nagyon érdekes dolog, mert a szavak többsége is változáson megy keresztül. Emlékszik még a szerkesztő úr is arra, amikor azt mondták arra az emberre, akinek négy gyereke volt: „Ez egy ügyes ember!”. Akinek nem volt egy se, arra meg azt mondták: „Ez egy ügyetlen ember!”. Most teljesen megváltozott a nelyzet. Ügyes ember az, akinek nincs egy gyereke se, ha egy van, azt még elnézik, és ügyetlen az, akinek sok gyereke van. Hát így változik' egy-egy szó jelentése. Persze vannak változatlan jelentésű szavak is. Itt van például a lop és a sikkaszt. Lopni mindig csak keveset lehetett, sikkasztani viszont sokat. A kisember ebből kifolyólag mindig csak lop- ’látott, a nagyobb ember viszont csak sikkaszthatott. Tehát, ha azt mondjuk: ez egy lopás, akkor tudjuk, hogy kisemberről van szó, ha azt mondjuk, hogy ez egy -tikkasztó, akkor nagyobb emberről van szó. Ez a szavunk még nem demokratizálódott. Javaslom mondjuk ezentúl így: „A kisebb ember elsikkasztott egy zsákot, a nagyobb ember elsikkasztott hatszázezer forintot”, így mindkettő ugyanazt a bűnt követte el, csak az a különbség az egészben, hogy az egyiknek kisebb volt a lehetősége, mint a másiknak. De hagyjuk a nyelvtant. Bizonyára untatják az olvasókat a nyelvi kérdések, hisz ezekről beszél ma már mindenki az országban. Beszéljünk vidámabb dolgokról. Mert látom, hogy a szekszárdiak megtartották a humorukat. Eső után sétáltam az utcán, pontosabban a Mártírok terén. Autók száguldottak, helyenként vízbe rohanva fröcsköltek. — Látja, Hári bátyám azokat a gödröket az új úton? így építették meg az utat. Helyenként gödrök vannak és megáll bennük a viz. — Látom, látom. Sőt, mi több, tanulmányozom. Ezt a módszert el akarom terjeszteni az egész világon. — Milyen módszert? — Hát ezt a menetközbeni autómosás módszerét. Képzelje csak, mennyi időt takarítanak meg az autósok ezzel az egésszel. Mire hazaérnek, öt-hat ilyen fürdőn mennek keresztül. Otthon aztán nem kell a kocsitisztogatással veszkődniök. Otthagyott a komám. Talán bolondnak nézett. Persze én ezzel mit sem törődtem, továbbmentem. És képzelje, mit láttam! Egy ember, akinek az volt a dolga, hogy ásson, mély gödröt ásson, ásott. Méghozzá a gimnázium sarkánál. Többen is megnézték a dolgozó embert. ,Sőt, volt egy, aki meg is kérdezte: — Mi az, sírásó lettél? És miért ásod itt, a város közezepén a sírt? A dolgozó ember felnézett és így felelt: — Ide temetik majd a felelősséget. — Arra nem megyek el. Szerintem azt már régen el- lemették nálunk — felelt meg a dolgozó embernek a sétáló ember és továbbment. Én is továbbmentem. Elkeveredtem a Városmajor utcába. ahol láttam, hogy az 5/a és a 7-es számú ház előtt korábban zöldellő lucernát kiirtották, a kilenc számú ház előtt viszont még mindig zöldell. Gondolkodtam, hogy mi lehet ennek az oka, mire az ottaniak valami homályos magyarázatba kezdtek: úgy történt az egész, hogy az 5/a és a 7. szám alattiak kaptak egy felszólítást Szatmári László, f őr észlegvezető aláírással, a kilenc szám alatti viszont nem és ez az egész tévedés biztosan abból adódik, hogy a kilenc szám alatti tulajdonost, aki az utcán, közterületen termeszti a lucernát nem ismerik... Efféle bolondságokat mondtak. Kit érdekel az ismeretség?! Engem ugyan nem! Ez abból is látszik, hogy, amikor ismeretség révén hozzájuthattam volna egy táskához, nem vettem meg. Megvártam, amíg ismeretség nélkül olcsóbban adják. Elmondom ennek a táskának a történetét is, mert nagyon tanulságos. Volt egy börtáska, amit még az ómechanizmusban gyártottak és akkor megállapították az árát 86 forintban. Ez a táska aztán átkerült az új mechanizmusba is, persze most már értékesebb táskaként. Leltározták és rátettek egy új árcédulát, amelyre száznegyvenvalahány forintot írtak. De az embereknek ez a táska az új mechanizmusban még annyira sem tetszett száznegyvenvalahány forintért, mint az ómechanizmusban nyolcvanhatért. Ezért a táskát ismét leltározták és új árcédulát tettek rá. Ez volt ráírva: hetvenhárom. Mivel figyelemmel kísértem a táska útját, mondtam az asszonynak: várjunk még egy kicsit. Vártunk és most megvettük negyven forint néhány fillérért. Ebből is látszik, hogy az új mechanizmusban tehetnek akármilyen fenenagy árcédulát a különböző termékekre, nem fogja azt senki sem megvenni, mert a magyar ember türelmesebb, mint az ipar, vagy a kereskedelem. Kivárja, amikor a kerskedelemnek, meg az iparnak végképp elmegy a türelme és akkor lecsap. Miegveszi az árut annyiért, amennyit neki megér. Ezért nekem az a gondolatom támadt: jobban járna az ipar is, meg a kereskedelem is, ha eleve annyiért árulná ae árut, amennyiért megveszik. így legalább megtakarí- :anák a sok átárazást, meg leltározást. E javaslat helyességének tudatában zárom soraiínat. Tisztelettel: 2. n csókok tere Bánkiában A tér nevét teljesen felesleges térképen, vagy hivatalos jegyzéken keresni. Bánkia főtere az itt vendégeskedő fiataloktól kapta ezt az elnevezést, kizárólag a világifjúsági találkozó idejére. És még mielőtt bárki is téves következtetéseket vonna le a fesztivál általános moráljáról, el kell árulni, hogy egy — a magyar fiatalok által népszerűsített és széles körben elterjesztett — játék adta az ötletet a ,.keresztelőhöz”. A játékot bizonyára minden magyar fiatal ismeri. Fiúk, lányok egymás kezét fogva kört alakítanak, s az „ég a gyertya ég" kezdetű, vagy más hasonló dallamra körbe táncolnak. Ezután jön a „sóder”, vagyis azok. akil< a kör közepére kerültek, jogol nyernek arra. hogy a nekik legszimpatikusabb fiúval, vagy lánynyal folytassák a játékot, amelynek végül is egy puszi a csattanója. Ezután a kiválasztottak állnak be középre és kezdődik elölről minden ... Bánkiában lengyel, német ét bolgár fiatalokat szállásoltak el s a többi magyar fiatallal együtt a Tolna megyei csoport is ott lakott. A település Szófiának szerves rcsze, hétvégi üdülőtelep gyönyörű környezetben. Leginkább talán a budapesti Római parthoz lehetne hasonlítani azza a különbséggel, hogy ott sajno nélkülözni kellett a Dunát. / kellemes vizű, gyógyhatású strand azonban sok mindené'- kárpótolt bennünket. Reggelenként hét magyar lka rusz sorakozott a Rosa Dimitro várói elnevezett kollégium élőt ahol elszállásoltak bennünke hogy Szófia belvárosába, i VIT igazi központjába vigyer bennünket. De annak sem vo' nehéz dolga, aki a szervezet programnál többet szeretett volna látni a találkozóból. Minden fiatal megkapta a VIT-kártyát, amellyel a bolgár főváros minden közlekedési eszközén ingyenesen utazhatott. így. ha kedve támadt valakinek, s nem akarta szabad idejét sem a nyaralótelepen eltölteni. a húszpercenként induló járatok bármelyikével visszamehetett a főváros szívébe. A vendéglátók mindenre előre számítottak, így azt is figyelembe vették, hogy a tíz nap alatt elsősorban nem nyaralni, pihenni váevó vendégeket fogadnak Bánkiában: a belvárosból érkező autóbuszokat ebben az időszakban egész éiiol közlekedtették, hogv emiatt senki se „rövidüljön meg”. Amikor első éjszaka, úgy éjfél felé befutott gépkocsink a nyaralótelep főterére, senkinek sem akaródzott hazamenni. A belvárosból magunkkal hozott VIT- hangulat. a főtéren színes villanyégők fényében szórakozó sok nemzetiségű tömeg egy-kettőre elfeledtette még az utazás fáradalmait is. Valahogy így kezdődött az a bizonyos játék, amiről már korábban szóltam. Először húszán voltunk és csak magyarok. Nem sokáig. Körülállták bennünket németek, lengyelek, bolgárok, dú- dolgatták, ízlelgették a dallamot, és amikor már úgy vélték, hogy nekik is megy, beálltak közénk. Ketten, hárman, tízen, végül már a magyarokat kellett keresni a körben, amely szinte az egész főteret elfoglalta. Nem tudom meddig tartott a tánc. Akik elfáradtak hazamentek, a kör mégsem szűkült, mert’ a Szófiából érkező autóbuszok folyamatosan biztosították az utánpótlást, a friss erőket. Any- nyi biztos, hogy nagy nemzetköz' sikere volt a táncnak, mert attól a naptól kezdve minden éjszaka nagy tömeg várta a magyar csoport különautóbuszait, hogy kezdődhessék a játék. Egyik reggel kedves német tolmácsnő keresett fel bennünket, hogy a szó szoros értelmében tolmácsolja a német fiatalok kérését: szeretnének csoportunkká’ közelebbről is megismerkedni rendezzünk egyik este közös baráti találkozót. A szívélyes meghívóét el kellett fogadni, már csak azért is, mert — amint később kiszivárgott — néhányan „maszek” alapont is folytattak tanácskozásokat a találkozó megrendezése érdekében. A baráti est napján a német fiatalok még reggel is odajöttek a buszhoz, hogy nehogy elfeledkezzünk Ígéretünkről... A találkozó nagyon jól sikerült. A német fiatalok szőlővel, süteménnyel kedveskedtek, nagyon ügyeltek arra, hogy a hosz- szú asztalok mindegyikénél egy- egy „arányban” üljenek németek és magyarok. A mi nevünkben Kardián .Tánoc rsonnrivezető köBarátkozás, címcsere szöntötte őket, s igazi magyaros ajándékkal kedveskedett: egy díszes faragású kishordóvai, amelyre a fesztivál dátumát és jelvényét vésték. A német fiatalok pedig az NDK fővárosát jelképező miniatűr mackókkal leptek meg bennünket. Egy-kettőre kiderült, hogy mindannyian egy nyelvet beszélünk. Persze nem a szó szoros értelmében, mert bizony sokszor elő kellett venni a „kis okost”, vagyis a fesztiválszótárat, de úgy látszott, mégsincs nyelvi akadály. Ha pedig már „minden kötél szakadt”, segített a tánc. Természetesen elsőként az elengedhetetlen „sóder”, aztán a német fiatalok is megmutatták mit tudnak. Nehéz ritmusú, fürge táncuk alaposan elárasztotta azokat a magyarokat, akik vállalkoztak arra, hogy beadjanak a sorba. Tőlük tanultuk meg a szófiai c.sztivál dalát, s hogy mi sem maradjunk adósak. — a budapesti VIT emlékére megmutattuk a zakatolás „fortélyait”. Ez annái is könnyebben ment, mert a német fiatalok közül néhányan ismerték a „hegyek-völgyek között zakatol a vonat”-ot. a budapesti világifjúsági találkozó dalát. Ebben a vidám légkörben született meg az ötlet: nevezzük el Bánkia főterét a csókok terének, az ott együtt töltött sok kellemes este emlékére. A javaslatot a német fiatalok tették, s viharos tetszést aratott. Az est végeztével aztán mégis — közös megegyezéssel — megváltoztattuk az elnevezést: barátság tér, illetve a fesztiválon olyan népszerű, közismertté vált szóval, „drúzsba” térként került a találkozón résztvevő fiatalok emlékei közé. Persze az elnevezés és a hely kevésbé lényeges. Bánkia főtere csupán a fórum szerepét töltött" be s a fiatalos jókedv, vidámság a barátság szelleme tette azzá. ami volt. És amennyire hangulatos a csókok tere elnevezés, annyira kifejező, a találkozó szellemére jellemző a barátság név. D. KÓNYA JÓZSEF Következik: VIT-vidámság Késsülnek as össi vásárra A szeptember 6-án nyíló Budapesti őszi Vásár élelmiszerpavilon- jában szakavatott kezek serényen építik, csinosítják a belső berendezéseket (MTI foto — Bara István felvételed
