Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
MAJAKOVSZKIJ emlékesete Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij hetvenöt évvel ezelőtt, 1893-ban született Grúziában, Bagdagyi nevű faluban, amely ma a költő nevét viseli. Kortársaitól tudjuk, hogy már életében két táborra oszlottak ismerői: értőkre és nem értőkre, barátokra és ellenségekre. Voltak ellenfelei (Kogantól Alek- szej Tolsztojig) és voltak láthatatlan ellenségei: íelxngerelt kispolgárok. Egyesek má;g sem tudták megemészteni bonyolult és gazdag ritmusrendszerét. Repül, a nagy festő Muszorgszkijhoz hasonlította; mikor Gorkij meghallotta, hogy Majakovszkij meghalt, öklével az asztalra csapott és sírva fakadt... A neves rendező és színész, Mejerhold szerint, ha Majakovszkij életben marad, a kor első drámaírója lett volna. Lunacsarszkij szerint (akivel egyébként sok vitája akadt, „a zajló, lüktető élet egy darabja volt”. Krupszkájátó] tudjuk, hogy Lenin különbözőképpen vélekedett verseiről. Egyik 1919-ben írott verse nem tetszett neki, de később „megenyhült a költő iránt”. 1922-ben az „Önagyonülésezők” című verséről, melyben a bürokratákat gúnyolja ki, az összoroszországi vasmunkás-kongresszuson azt mondta: „...már régen nem érezí ÜST MILÁN: Hajnal előtt A nyírfák kérgében a csend..; s a hű csillag figyel... Nem halljátok-e hát A kis csillagok sóhaját? Nekik már menni kell« De én még itt maradhatok S miért is ne tenném? Sóhajra mindenkor van ok S minek halnék meg ily korán, Ha még egy pirkadatot láthatok? Majd rózsaszín leszek s áradni fog Szívemből énekem, akár a nagy vizek S a hold alól a szél Máris ringatná habjain, — nem érzitek? Oh kár fáradnod vélem égi dajka, — lásd Öreg vagyok S nem érdemiek már annyi gondozást. De ott, de ott, az ablakokba’ fenn Kigyűlt a fény, világosság lett hirtelen S megállított, Vaj* mi történik ott? Már gondolom, — légy gyengéd égi lány. Ott gyermek született talán... Oh én öreg csavargó, látod, hogy sírok. — Vyolcvan esztendej'e született Füst Milán Kossuth-díjas költő, író (egy éve halt meg), aki elsőként vezette be a magyar irodalomba a szabad verset. PÁKOLITZ ISTVÁN: Néhai Berda József Hej, fráter Josephus, dilettáns-csuhás. Isten civil-cselédje, nem küldenek rozséért, fát se kell aprítanod: az égi Bogrács alatt szegényember fájával tüzelnek. Nem reguláz klastromi discipline, se yilági paragrafus: kimustrált bakancsaidban kedvedre bóeoroghatsz az angyalkönnyharmatos réteken gombát, fűszerszámot gyűjtögetve. Szakácsok Szakácsa, biztosan átvetted már az Égi Étlar felelős szerkesztését, s a végenincs ebédek romjain Krisztuskönnyét nyakalsz a válogatott kaszakapakerülő cimborákkal — A jó ízű és immár botránkozást sem keltő böfögések pauzáiban kurtára szabott, pikáns-borsos rögtönzéseiddel mulattatod a zordképű szeráfok gyülekezetét: s estefelé, a Fiastyúkról lógázva lábaid, el-eltűnődsz: mire végzi a néhai proletár Újpesten. Karakószörcsögön, és mi fortyog a világ nagyfazekában, mit a képmutatás fedője borít? tem ilyen örömet. Majakovszkij ebben a versében kegyetlenül kigúnyolja az ülésezőket és azokat a kommunistákat, akik folyvást üléseznek és egyre csak üléseznek. Nem tudom, költői szempontból milyen a vers, de arról kezeskedem, hogy politikai szempontból tökéletes”. Voltak, nem is kevesen, akik érthetetlennek tartották verseit, azzal vádolták a költőt, hogy nem értik meg az egyszerű emberek. Valójában — kortársai visszaemlékezéseit olvasva — rendkívül finom érzésvilágű, vívódó művész volt. Vele kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés: a futurizmushoz való viszonya; versei szerkezeti elmeinek, ritmikájának problémái, egész költői stílusának leglényegesebb jegyei, szóalkotásai. Valahogy úgy kellene újra felfedeznünk, olyan szeretettel, gyöngédséggel, ahogyan halála egyéves évfordulóján Lunacsarszkij szóit róla: „...nem mindnyájan értettük meg azt sem, hogy Majakovszkijnak mennyire kellett a gyöngédség, hogy a költőnek olykor semmi sem hiányzik annyira, mint a megértő szó”. Jó lenne ismerni a teljes Majakovszkijt. Mindig, valahányszor vihar támad költészete körül — írja egyik ismerője — az erős széllel a por is felkavarodik és ez a könnyű, röpke por gyakran betapasztja ideiglenesen a szemeket. Mindenesetre — és ez bíztató jel — vannak jelentős költőink, akik életük nehéz szakaszán őt idézik: „Ó, költők bátra, add hogy tenni merjem / a jót s győzzem a rosszai”. (Garai Gábori DOROGI ZSIGMOND F&ITZ MATER- SCHARFFENBERGt Kitárult a kapu... A tenger Vanlownak integet, s rőt fényében az estnek kifut egy logger az Északa tlan tikra, a Bérén ts-teng erre: valahova az óceánra, hol vijjog a sirály, 8 hálásaik a búvármadár A hajnal ködében befut Indiából egy teherhajó. Szakállas férfiak« turbánénak csodálják az új kikötőt. Egymásra sandítanak: „Itt sem aludtak!” S tajtékot ver aa uszály. A Hanza-tagok* a lovagok és hajótulajdonosok kotlottak egykor pénzükön, s War now vidéke álmodott fel ed ten. némán. Aztán véres harmatot könnyezett a föld. S az őrület egy világot tépett rongyokra szék ...A névtelen nép keseredett daccal a széttépett földet fijrst összeforrasztotta. Uj dalt sípolt a szél Házak hajók, daruk nőttek az iszap- a táptalajból. A vihar hullámain vashattyúk úsznak árukkal terhesen. Neked kalkutta! fedélzetmester mennyire igazad van: Itt nem alszik senki sem töh»>» Ezt a kikötőt gránit falával mi építettük: kaput a világnak! Németből fordította: Palkó István Érsekújvári Lajos; Qa, az más... Vannak barátaim, akikről nem sokat tudok. Nem tudom, hogy hol laknak, azt sem, hogy nő- sek-e, hány gyerekük van stb. Csak úgy hivatalosan ismerkedtünk össze és lettünk barátok. Engem egyébként sem érdekel az emberek magánélete. Ha az utcán összetalálkozunk, tudományos dolgokról folyik a szó, s legfeljebb szülőföldje felől érdeklődöm és arról, hogy milyenek ott a régészeti lehetőségek. Mert én soha sem tagadom meg önmagamat. Minden beszélgetésemben valahogyan szó esik a gyűjtésről. De hát most nem is ez a fontos. A ház, amelyben lakom abban különbözik nemcsak az utca, hanem a város többi házaitól is, hogy villanycsengő helyett, húzós kolomp szólít kapunyitásra. Hangja messze elhallik, mely felkelti a járókelők, de különösen a gyermekek figyelmét. így egész természetes, hogy alig megy el a ház előtt kicsiny, nagy egyaránt. de még lányka is. hoay ne szórakoznék a becsengetéssel. Különösen az esti órák csendje volt kedvelt idő. mikor a ko- lorrip méla hangja szinte hazáig kisérte el csínvtevő kedvüket. Hogy ez müven örömet jelentett nekünk házbeli öregeknek, azt a kedves olvasóra bízom. El is határoztuk, hoav a ..kritikus időben” oda se hederítvnk. nem reagálunk a csenhetésre. Eredmény; főbb fontos üov nem nyert ion elintézést és számos barátunk rekedt k'nnl. a há^on. Tervünk tehát csődöt, mondott 77? mptőd,,.bnz kellett folnareodn.iYik. Elhatároztam,, hoav lesben állok a kerámiában és plesioem az i.m.nnsztort Ein a nnarnlreV Is mintha maaárn-lál- l'olna naan másutt voltak elfoglalva, egy hétig nem jelentkeztek. Már-már felhagytam a lesben állással, amikor a gyerekzsivajban élesebb hangon hallom a biztatást: „Mesz- szebbről szaladj neki és nagyobbat ugorj!” — A kémlelőlyukon látom, hogy egy pöttömnyi gyerek ugráshoz készül és a csengő felé szalad. Hirtelen kinyitom a kaput és a kezeim közé futó kis fickót nyomban nyakon csípem. Néhány pirító, majd korholó szót mondok neki, aztán kézen fogom azzal, hogy „Most pedig gyerünk haza!” Jámboran ión mellettem a gyerek, miközben szidalmaim nyilát röpitgetem feléje. Társai, akik még az imént bíztatták a csínytevésre, most elpártolnak tőle, sőt árulkodásba kezdenek. „Bácsi kérem, — mondják — minden este ő rángatta meg a csengőt. Hiába mondtak neki, hogy ne tegye, nem hallgatott ránk.” Úgy mondták ezt, mint akik nem is sejtik, hogy az imént éppen az ő biztatásukat hallottam. A kíséret lassan elmarad, csak ketten megyünk most már szótalan. Egy zöldre festett kapu előtt állunk meg. Úgy sejtem, hogy nem is haza vezet a gyerek, nanem valamelyik rokonához. Hiszen a csintalan gyerekek gyak'an keresnek menedéket nagypapánál, nagymamánál, nagynéninél, mert ők mindig' elnézőbbek és mindig az °- vártjukon állnak még a szülőkkel szemben is, nem hogy egy idegennel. Nagy diplomaták a gyerekek! Ebben a vélekedésben, így kezdek hangoskodni a kapualjban: „Majd megmutatom én neked, te betyár! Majd megtanitlak én móresre... ha kell, még az apádat is...” E pillanatban nyílik az ajtó és az ajtóban megjelenő férfiben barátomra is verek. „— Mi történt a fiammal?” — kérdezte. — Mindig féltem őt, ha ilyen sötétben jön haza az iskolából. Kedves vagy, hogy elkísérted. A te fiad ő? Ja, az más... A kisfiú hirtelen felismerte a helyzetet, megszeppent, jámbor képpel apja mellé bújt, s mi több, illendően megköszönte, hogy hazakísértem. — Már nyílt is as előszoba ajtaja és szíves hangon tessékelnek befelé. Én azonban sok és sürgős munkámra hivatkozva, „meleg” késszorí- tás után gyorsan távozom. Azóta valamivel ritkábban szól a csengő és megfigyeltem, hogy nem mindig a barátom fia csenget be... mm ■ é* ■;-V %,i.ä x « ■ j j A 5 r P K4 . ... k >
