Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-13 / 163. szám

Jlámjők a hai'aekosban A paksiaké a dicsőség — Vörösnadrágosok vetélkedője Minden héten egyszer működik a tábori mozi, a stúdió pedig „önálló műsOTszerkesztökkel” szinte állandóan. Többször ren­deztek vetélkedőt, csokoládé ..versenyevést”, műsoros estet. Egy alkalommal a „Rózsa” vö­kéi szórakoztatta őket, jól sike­annyian a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumból, mindannyiaa egy osztályból, a IV/b-bőL — Mit üzennek haza! — Mindenhol jó, de legjobb otthon. Mi pedig nemsokára me­gyünk haza. Reklkenő a hőség, legszíveseb­ben ki sem mozdulna az em­ber az árnyékból. A lányok is ezt teszik, ám a beláthatatlan nagyságú barackos hűvöse csaló­ka: megszorul alatta a meleg, s nem nyújt enyhülést. Persze a lányok sem azért jöttek a barac­kosba. hogy árnyékot keresse­nek. Dolgoznak, két hétre ők a balatonújhelyi ifjúsági leány * építőtábor lakói, s erre az időre az állami gazdaság „alkalma­zottai”. Tolna megyéből, a fővá­rosból jöttek, két brigád pedig csehszlovák lányokból verbuváló, dott. Ha idegen jön látogatóba, nem tudja megállni, hogy ne kós­tolja meg a szemre is tetszetős gyümölcsöt. A lányoknak már régen elegük van belőle, nekik . már csak „munkatárgy” a ba­rack. Tulajdonképen nem nehéz a munka, de ez nem azt jelenti, hogy kényelmes sétálással is tel­jesíteni lehet a napi normát. Már­pedig a becsület úgy kívánja, hogy ne maradjanak le, akárhogy tűz is a nap. Némelyik brigád­nak pedig a norma is „kevés”: azt szeretnék, ha a délutáni ér­tékeléskor az ö nevük mellett állna a legmagasabb szám. Egyébként az az első dolguk, amikor visszatérnek a táborba, hogy megnézzék a versenytáblát. Ezen nemcsak a munka eredmé­nyét látják, hanem azt is, hogy reggel milyen rendben hagyták a szobájukat, vagyis hány tiszta­sági pontot kaptak. A munka Tolna megye négy középisko­láját képviselik az itt dolgozó lá­nyok. Legtöbben a paksi gimná­ziumból jöttek, de majdnem ugyanannyian vannak a dombó­váriak is. Rajtuk kívül szekszár­di és dunaföldvári diáklányok a tábor megyei lakói. A verseny­tábla tanúsága, de a tábor pa­rancsnokának véleménye szerint sem vallottunk szégyent lánya­inkkal. A dicsőség elsősorban a paksiaké: hét brigádjuk közül négy a legjobb helyen áll, vagy­is ők uralják a „terepet”. A legszorgalmasabbak teljesítménye körülbelül kétszerese annak a mennyiségnek, amelyet általános normaként állapítottak meg. Per­sze ők egymás között is verse­nyeznek, de már korántsem olyan hévvel, hiszen az iskola becsüle­te akkor is megvan mentve, ha nem ők, hanem egy másik pak­si brigád szerzi meg az első he­lyet De nemcsak a dicsőség kedvé­ért érdemes versenyezni: az ér­tékelések után a legjobb ered­ményt elért nyolc brigád tagjai különböző összegű pénzjutalom­ban részesülnek. Legtöbbet ter­mészetesen azok a brigád tagolj illetve brigádok kapják, amelyek a két hét átlagát számítva a leg­jobb _ teljesítményt érték el. Az iskolának sem közömbös, ho­gyan dolgoznak diákjai a nyár folyamán. Az iskolák közötti ver­senyben a legjobbak megkapják a KISZ KB emlékzászlaját, a má­sodik, harmadik helyen végzette­ket pedig oklevéllel jutalmazzák. A körülmények Lányaink az elmúlt nyáron Vil­lányban dolgoztak, így nagyon „tudják értékelni” azokat a kö­rülményeket, amelyek ebben a táborban várták őket. Színes, tet­szetős panelépületekben laknak, négyágyas szobákban, igazán kul­turált környezetben. Elsősorban önmagukat szóra­koztatják. Legfőbb szórakozás a Balaton, amely ugyan nincs mindjárt a táborkerítésnél, de rövid gyaloglással elérhető. A nagy délutáni lubickolás, úszás kárpótolja a lányokat a délelőt­ti hőségért, ők pedig alaposan ki is használják ezt a lehetőséget, így nem is bánják, hogy a szo­kottnál egy árával korábban van ébresztő, mert még viszonylag hűvös időben kezdhetik a mun­kát, délután pedig egy órával több jut a Balatonból. Ezenkívül aikinek kedve van hozzá, labdáz­hat, asztaliteniszezhet. Fő sport­ág a fejelés, ebben nagy gyakor­latra tettek szert a lányok. rült a tábortűz is. A szülők bizonyára örültek an­nak, hogy a lányok az idén a Balaton mellett dolgoznak, így a látogatást egybe lehetett kötni egy hangulatos balatoni kirándu­lással, fürdéssel. Sokan éltek ez­zel a lehetőséggel, volt, aki el is „kérte” a lányát, hogy vasár­nap családi programot csinálja­nak a tó mellett. Úgy látszik, a lányok megfo­gadták a tábor orvosának taná­csait: napszúrás a rekkenő hő­ség ellenére sem fordult elő, egyébként is nagyon kevés bete­ge akadt a „tábori kórháznak”. És a legfontosabb: az étkezés. Szokás szerint kinek ízlik, kinek nem — általában jó. És általá­ban kevés, mert a munka, a Ba­laton, a levegőváltozás megteszi a hatását. A paksiak Gépkocsival is elég bejárni a hatalmas gyümölcsöst a lányokat megtalálni még körülményesebb. Felber Mária budapesti tanárnő, a tábor „főparancsnoka” azt mondja, a vörösnadrágósokat ke­ressük. Ez az „egyetruha” illetve munkaruha, erről lehet megkü­lönböztetni a „táboros” lányokat a többiektől, akik nyári munká­ra szerződtek az állami gazda­ságba. A „huszonnégyeseket” sikerült megtalálni. Tízen varrnak, mind­— Az iskolában tudják már a jó hírt, az eredményekről? — Biztosan, mert tegnap itt volt az igazgató, bácsi, ő is nagyon örült. — Mi voft a iegmulatságosabb élmény? — Szabó Teri leesett az ágyról. Ez azért kellemetlen, mert ő aludt az emeleten. Mi először azt hittük, hogy a bőrönd esett le... — Elégedettek az eredménnyel? — Igen, de még szeretnénk ja­vítani. Ne árulja el, de holnap az utolsó napon, már nemigen fog senki hajtani. Mi pedig meg­beszéltük, hogy nagyon dolgo­zunk. Ezzel talán még előbbre jutunk a versenytáblán. — Következik a vakáció? — Nem. A vasárnap kezdődő Duna-menti Falusi Fiatalok Ta­lálkozóján veszünk részt, illetve ott dolgozunk. Mi fogjuk ka­lauzolni az idegeneket. US A lányok vasárnap hazautaz­nak, mások jönnek helyettük. A versenytábla talán ottmarad lel­kesíteni majd azokat a Tolna megyeieket, akik most kezdik majd a munkát... D. KÓNYA JÓZSEF Foto: Bakó Jenő A gépkocsivezetők egymást váltva munkál­kodtak, négy-öt óra alvás, ugyanannyi veze­tés kövétkezett. A sofőrök elemükben voltak, éjszaka mindketten szívesen vezettek, ilyenkor kisebb volt a forgalom, hűvösebb az idő, em­ber is, gép is jobban szereti ezeket az órákat. Mint mindenütt, itt is v°lt egy felelős szál­lítmányvezető. aki mindenről pontosan tudott és aki azzal is tisztában volt, hogy az éjszakai határátkelés nem éppen veszélytelen feladatot jelent. Két napja, amikor a magyar határon begördültek, társa előtt is felfedte a helyzetet. Elmondta, hogy a régi, megszokott feladatnál most sokkal veszélyesebb munka vár rájuk. Az országba behozni valakit sokkal könnyebb fel­adat, mint innen kiszöktetni a bújkálókat. Egyikük sem volt kezdő a szakmában, a cég ugyanis csak egykori frontkatonákat alkalma­zott. A teherautó vezetőfülkéje is inkább ha­sonlított egy háborús jáiörszolgálatot teljesítő — 157 — gépkocsi utasterére, mint alumíniumtömböket szállító, békés sofőrök munkahelyére. Erről persze a két gépkocsivezető nem te­hetett. Valaha mindketten SS-tisztiiskolát vé­geztek és azóta egyfolytában katonai fegyelem alatt élnek. A különbség most mindössze any- nyi, hogy a táncosnők és énekesek lapból ki­vágott fényképei nem a laktanyakörlet helyi­ségeit, és szekrényeit, hanem a gépkocsi ve­zetőfülkéjét díszítik. Ezt a vezetőfülkét igen ügyesen kiképezték. Az ülőhelyek mögött szabályos szobácska he­lyezkedett el, fekvőhelyül bőrburkolatú heverő szolgált, kis felcsapható asztallap pedig a me­net közben való olvasást, írást is lehetővé tette. Az asztallap fémcsőlábakkal volt rögzíthető. Ha viszont ezeket a lábakat kiemelték és ösz- szeillesztettéik. és a belsejükbe rejtett telesz­kópokat kihúzták, nagy hatósugarú rádióanten­nára tettek szert. Ez az antenna a kocsiból kinyújtva és in­nenső végével a heverőbe rejtett rádiókészülék­hez csatlakoztatva a legnagyobb távolságokról is lehetővé tette, hogy müncheni főnökeikkel a sofőrök értekezhessenek. Ez az értekezés persze igen egyoldalú volt. A rádiókészülék ugyanis csak a vétel céljára volt alkalmas és mindössze egy hullámhosszon dolgozott. Az adott sávon reggeltől estig zenei műsort sugárzott egy „amatőr”. A gépkocsive­zetők eligazítása arra is kiterjedt, pontosan hány órakor kell a berendezésüket üzembe helyezni. Azt is tudták, ha a parancs nem változik, rrp- lyen dalt sugároz majd az a távoli rádióadó. Abban az esetben, ha a gramofontű „megbotlik”, vagy a zeneszám közvetítését bármilyen zavar neheziti, az eredeti parancsot nem szabad vég­rehajtanak — 158 — Most is, nem sakkal a magyar főváros elha­gyása után a kéttagú csoport vezetője készen­létre helyezte vevőberendezését. A nagy telje­sítményű készülék csendes zümmögéssel dolgoz­ni kezdett, és néhány másodperc múltán a „va­rázsszem” zöld fénye is ragyogni kezdett­A vevőberendezés csalk fülhallgatóval műkö­dött, olyan aprócsika alkatrésszel, amelyet úgy lehetett a fülbe illeszteni, hogy a rohanó gép­kocsiba belátó gyalogosok, vagy akár rendőrök, sem vehettek észre semmit. A müncheni adó a megbeszélt • zeneszámot sugározta. A gépkocsivezető alaposan megfigyelte a mu­zsikát, majd kikapcsolta a rádiót, szétszerelte az antennát és a társa mellé ült. — A feladat nem változott — közölte lakoni- kus rövidséggel. A gépkocsi mintha vesztett volna sebességé­ből. Mindketten az utat figyelték. Tudták, hogy néhány száz méter után egy parkoló kocsi hely­zetjelző lámpáinak kell elővillanniok, .. ... A Páter aggódott... Sokan gyanúsították azzal, hogy egyfajta jós­tehetség rejtőzik benne, sok mindent előre meg- érez és főleg nem várt megpróbáltatásokat jelzi érzékenyen idegrendszere. Mint irtásikor, ilyen esetben, most is motorikus nyugtalanság vett erőt rajta. Legszívesebben kettéosztotta volna önmagát, hogy egyik fele Eberlingnél Münchenben, másik fele pedig a határon, az átkelőhely közelében legyen. A hír, hogy Wocheck ellen merényletet kísé­reltek meg, és a két merénylőt elfogták, nem is érte őt váratlanul. — 159 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom