Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-11 / 161. szám
fi rendőrségről jelentjük Kasza Mihály óíehértói lakos a 21-es AKÖV teherkocsiját meggondolatlanul vezette Tolna és Bogyiszló között. Egy személykocsit akart szabálytalanul előzni és közben a árokba hajtott. A baleset következtében két rakodómunkás könnyű sérülést szenvedett. Berta József drávacsepelyi lakos a 60s úton Dunat'öldvár határában közlekedett szabálytalanul. Egy teherkocsi után haladva nem tartotta be a követési távolságot, s mikor az megállt, nekiütközött és felborult. A motorkerékpárost és utasát súlyos sérüléssel kórházba szállították A vizsgálat mindkét ügyben folyik. Néprajzi fotopáiyázal A TIT és a Néprajztudományi Intézet közös fotópályázatot hirdet, amelynek célja a fényképezésnek a néprajztudományban, a néprajzi ismeretterjesztésben játszott fontos sze- ‘repének bemutatása. A pályázaton bárki részt vehet színes vagy fekete- fehér képekkel és képsorokkal. A felvételek tárgya: jelenetek, portré, eredeti környezetben levő néprajzi hagyományok, népszokások, népviseletbe öltözött emberek. ősi munkaeszközök használata sib. ... A beküldendő képek nagysága minimálisan 18x24, maximálisan 30x40 centiméter. A hátlapon a beküldő neve és címe feltüntetendő. A képeket a Magyar Fotóművészek Szövetségéhez, Budapest, V. kerület, Báthory u. 10. szám alá kell eljuttatni. A legsikeresebb munkák között kiosztásra kerül egy darab első díj, 4000 forint, két darab második díj, 3—3000 forint, három darab harmadik iLHA MtffVtlp m NÉPÚJSÁG .MAGYAR SZOCIALISTA MÖNKASPAST.TOLNA MEGYEI BIÍOTTSAG*AS A;ME<Sjta wnAcs.h Még nincs ítélet a Hídépítő Vállalat sikkasztóinak ügyében Mint egy héttel ezelőtt megírtuk, a Hídépítő Vállalat sikkasztóinak, Gémyi Lajos és 14 társa ügyében tegnap kellett vo'na ítéletet hirdetnie a szekszárdi járásbíróságnak. Közben kiderült, hogy a XII. rendű vádlott, Erdődy .Tamás nemcsak a Gémyiék által eladott betongyűrűk, gömbvasak árából részesült. Bevallása szerint a decsi tsz gépműhelyének betonozásából a Gérnyiékhez befolyt pénzből is kapott —■ közreműködési díj fejében 600 forintot. Ezért a vád képviselője Erdő- dyvel szemben kiterjesztette a vádat, s ennek alapján a bíróság elnapolta a tárgyalást. Uj határnapként július 18-át jelölte meg, amikor is előreláthatóan ítélethozatalra is sor kerül. Meghalt a pozsonyi szivátiiltetéses beteg A Reuter és a DPA a pozsonyi rádió szerda hajnali jelentésére hivatkozva közli, hogy a késő éjszakai órákban meghalt az 50 esztendős Horváthné, aki kedden kapott új szívet. A hat órán át végzett műtét után a megoperált asszony mellkasát nyitva hagyták, mert belső vérzés támadt. Mindazonáltal az operációt követő első jelentések kedvezőnek mutatkoztak. Az új szív megfelelően működött és mint Siska professzor, a műtét végrehajtója közölte, a műtét után Horváthné agyműködése szabályos volt. Később a kezdeti vérzést is sikerült elállítani, s a vérnyomás is megfelelő volt. A pozsonyi rádió közölte, hogy a halál pontos okát még nem állapították meg. A halál öt órával a műtét után következett be. A világ sportja Szerdán délben Genfben az UEFA vezérkara elkészítette a labdarúgó bajnokcsapatok és a kupagyőztesek Európa Kupája 1968/69. évi tornája első fordulójának sorsolását. Mindkét mérkőzéssorozaton 32—32 csapat vesz részt. A Ferencváros nagyon nehéz sorsolást kapott a BEK-ben, első ellenfele az 1966/67. évi kupagyőztes, Celtic Glasgow együttese. A Győr helyzete kedvezőbb: a Lyn Oslo ellen játszik. Wamemündében a nemzetközi vitorlázó-regattán a finn dinghy osztályban Fináczy a 4. futamban is győzött. Az összetett versenyben Fináczy fölényesen ve^ zet. 9 Folytatódott a 11. női kosárlabda Európa-bajnolaság. Ragusában a 8—13. helyért mérkőző Magyar- ország legyőzte Hollandiát 49:42 (22:19) arányban. ü Varsóban a Baltika-kupa nemzetközi teniszverseny negyeddöntőjében Magyarország 2:l-re győzött Lengyelország ellen. Az U. Dózsa július 17—21 között sorra kerülő 1. nemzetközi ifjúsági 4 labdarúgó-spartakiádjára meghívott csapatok közül a bolgárok lemondták a részvételt, ezért bizonyos módosításokat kellett végrehajtani a lebonyolításban. A megnyitóra július 17-én Kecskeméten kerül sor az NDK— Lengyelország és a Magyarország —KNDK mérkőzésekkel. A döntőket július 21-én a Megyeri úton játsszák. i L!. i.i4l4&ljü.Uj Tűz Pörbölyön, és Mórágyon Alsónyék-Pörbölyön Vecsernyés Illés portáján tegnap reggel tűz keletkezett. A vizsgálat megállapította, hogy a házigazda 14 éves István nevű fia gyufával játsziott a pajta melletti szénánál, amely lángra lobbant. Szerencsére a helyi önkéntes tűzoltók idejében érkeztek, s elfojtották a lángokat. A kár jelentéktelen. Nagy értékeket mentettek meg az alsóleperdi önkéntesek és a dombóvári állami tűzoltók a Alsóieperdei Dalmandi Állami Gazdaság alsó- leperdi területén. Egy 86 holdas táhla lábon álló búza kapott lángra. A gyors, szakszerű beavatkozás nyomán csak 800 négyszögöl gabona égett le. Súlyos kárt okozott a tűz Mórágy határában a Rákóczi Tsz földjén. Lábon álló búzatáblából mintegy 15 holdnyi lett a lángok martaléka. A vizsgálat még folyik a tűz kitörése és a felelősség, valamint a károk megállapítására. díj. egyenként 2000 forint és három darab negyedik díj, egyenként 1000 forint. Részletesebb felvilágosítást a Népművelési Tanácsadó és a TIT tud adni az érdeklődőknek. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat-Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Index-szóm: 25 069 Csodabébi ? — Hallottátok? Óriás gyerek született Szekszárdion. Hét kiló 80 dekás... Világszenzáció... Szájról szájra suttogták a hírt az elmúlt héten a városban, több helyen, a Mérőműszergyárban is. Hozzánk már ilyen formában jutott el: — Az újság miért nem írja meg? Azonnal elmentünk a szülészetre és megkérdeztük, igaz-e? — Tessék, a napló, amelyben feljegyezzük minden újszülött súlyát. Az utóbbi hetek legnagyobb csecsemője négy kiló 90 deka volt — közölték az orvosok. De akkora gyereket, amelyről érdeklődnek, nem is tudna világra hozni egy édesanya. Négyhónapos kicsinek megfelelő az a súly... Az Antarktisz 200000 éves története Két vulkánkitörés a legújabb vizsgálatok szerint Az elmúlt 200 000 esztendőben két hatalmas vulkánkitörés rázkódtatta meg a hatodik földrészt, az Antarktiszt. Legalábbis erre az eredményre jutott az az amerikai kutató- csoport, amely 1966. óta végez fúrásokat a hatalmas, jéggel borított földrészen. A fúrások során különböző mélységekben megtalálták a vulkánkitörések alkalmával felszínre került, jégbe keveredett, szürke hamut. A fúrások befejeződtek, a kiemelt földrétegek vizsgálata azonban tovább folyik, s ebbe a munkába európai kutatók is bekapcsolódnak most. A fúrásokat a Byrd- állomáson végezték, körülbelül 800 kilométerre a Déli-sarktól, s a fúrófej elérte a 2130 méter mélységet is. Négy és fél méter hosszú, tíz centiméter átmérőjű fúrószerkezetet használtak, s ennek segítségével megpróbálják a hatodik földrész 200 000 éves történetét rekonstruálni. A fúrások eredményeként meg tudják állapítani az évenként lehulló hó mennyiségét, támpontot kapnak a hőmérséklet alakulásához. megtudják a meteoritek becsapódásának gyakoriságát, választ kapnak az örök jég fizikai és kémiai természetére és az atmoszféra ösz- szetételére is. A kutatást megnehezíti az Antarktisz különleges éghajlata. 1966. november 20-án kezdhették meg az első fúrást, amikor beköszöntött az antarktiszi nyár, s a következő év februárjának közepéig dolgoztak. Novemberben ismét munkához láttak, amit az idei esztendő januárjában fejeztek be. A most következő, elemző munkától újabb adatokat várnak, az Antarktisz történetére vonatkozóan. Amikor eljövök, töprengek, hogy kinek van kedve ebben a melegben az ilyen szenzáció ki- eszeléséhez? Nyugati lapokban, ahol a sajtónak nem kötelessége feltétlenül az igazságot írnia, és a tévesen világra röppent szenzációról másnap legfeljebb hoznak egy helyesbítést, hogy bocsánat, előző napi közleményünk téves hírforráson alapul, kitűnően tudnák hasznosítani az ilyen ötleteket. Nálunk viszont csak annyit mondhatunk, hogy a két újszülött súlyát kitevő „csodagyerek” kacsának bizonyult...-n -a Anyakönyvi hírek (Paks) A paksi anyakönyvi kerületben 1968. június hónapban az alábbi születéseket, házasságkötéseket és haláleseteket anyakönyvezték. Születések: Müller Zoltán, Szakter Lajos, Varga Qábor, Bogdán Katalin, Bogdán Erzsébet, Tóth Károly, Kiss Judit, Végh Zoltán Imre, Bogár István, Bogár János, Scheiner Mária, Farkas István, Kántor Henriette, Wolf Margit, Pintér János, Barkóczi Andrea, Szigetfalvi János Zoltán, Doma József, Gazdag Erika, Kohári Andrea, Bán Csaba, Gondos Mária, Kövecses Margit, Pintér István, Végh Erika, Orsós József, Schall László, Kardos Agnes, Horváth Katalin, Hencze Erzsébet. Izabella, Sztojka László. Házasságkötések: Varga Ferenc— Hefner Judit, László Imre Miksa— Osztermajer Mária, Szigeti László Béla—Ispaics Edit Mária, Hernádi István—Kollár Hona, Stadler Ferenc —Sipos Eva Mária, Kajári Ferenc— Feil Julianna. Halálesetek: Kiss József, Németh Mihályné, Péger András, Hazer György, Pfeffer József, Takács Mihályné, Kiss Józsefné, Metzger Ferenc, Katona Ferencné, Lovodics Ferenc. V-,.: mm 1 i Yl Q Ki • 1 ■''■mm. m Szekszárd, Garay: Hét katona, meg egy lány. (Román—francia film) Szekszárd. Kert: Találkozás a minaretben. (Jugoszláv film). Névnap: Lili. JÜLIUS A Nap kél 3.58 órakor 1 1 nyugszik 19.40 órakor. 11 A Hold kél 21.22 órakor. CSÜTÖRTÖK nyugszik 4.52 órakor. — Vasárnap a für- gedi művelődési házban ünnepélyesen búcsúztatta Bihácsi György tsz-ednök, a tsz nyugállományba vaniuló 10 tagját. A tíz idős embernek a termelőszövetkezet vezetősége 500—500 forint jutalmat adott át, majd megvendégelte őket — küldi a hírt Berkes István levelezőnk. — Felfrissültek a kukoricák. Július lore virradóra a megye szinte valamennyi községe kapott néhány milliméternyi csapadékot: általában 3—6 milliméter között. Ez ugyan nagyon kevés, annyi csupán, hogy helyenként némileg felfrissültek a kukoricák. — Orosz nyelvű szaktábor nyílik Fadd -Dambariban 18-a és 28-a között. A táborban 20 általános iskolás részére Vaj- nai János pedagógus a legmodernebb audióvizuális eszközök felhasználásával tartja a 10 napos tanfolyamot. A gyerekek napi négy órát tanulnak, az idő töb. bi részét fürdőzéssel, játékkal töltik. — Megkezdődött a dinnyeszezon. Szerdán a szekszárdi piacra a dunaszentgyör- gyi és a mözsi tsz szállítótt sárga- és eukordlnnyét, de a MÉK-el árusítóhelyek is árulták. Ha ilyen marad az időjárás, nem lesznek nagv dinnyék, de annál édesebbek. — Sütőipari mintabolt. A Szekszárdi Körzeti Sütőipari Vállalat a megyeszékhelyen mintaboltot nyit. A volt Er- dős-féle pékség ut_ cai üzletében rendezik be az üzletet, amelyet rövidesen megnyitnak. HÍREK — Fészer a tört kender tárolására. A szekszárdi kendergyárban nagy méretű fészer építését kezdték él. Ez alatt tárolják majd a tört kendert. A pihentetett tört kenderből ugyanis nagyobb százalék szálat tudnak tilolni. FELHÍVÁS Eddig még ismeretlen körülményeit között, 1968. július 9-én 13 óra 10 perc és 14 óra 20 perc közötti időszakban a 6. számú főközlekedési útvonalon Budapest felé haladva, az út jobboldalán, Dunaszentgyörgy és Dunaújváros közötti szakaszon, összesen 23 helyen avartűz keletkezett. Az adatok szerint a keletkezett tüzek összefüggésbe hozhatók az útvonalon áthaladó gépjárművekkel. A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság felkéri a megye lakosságát« hogy aki a tűz keletkezési okával kapcsolatosan bárminemű adattal rendelkezik, a tényt a legközelebbi rendőri szervnél jelentse be. — Ponton a gátépítéshez. A Sió-zsilip építésénél szükség lesz pontonra is. Elkészült. és a „bevetésre” vár a ponton; a Keselyűs alatti vízen horgonyozták & az úszó testet. —i Július 10-tői a Fadd-dombori üdülőtelepen Kuper czkó István gondnoktól vásárolhatnak; napi területi hargászenge- délyt azok a vendégek, aikik érvényes horgászjeggyel rendelkeznek. — A Magyar Selyemipari Vállalat szakszervezeti tanácsa tegnap kihelyezett ülést tartott Tolnán, s megvitatta az L968. évi kollektív szerződés eddigi tapasztalatait, s ennek figyelembevételével már most megkezdték a következő kollektív szerződés előkészítését. FOKOZÓDIK A MELEG Várható időjárás ma estig: nyugaton kisebb feühősodés, néhány helyen délutáni záporral, ziva_ tarral. A nappali fel- melegedés ismét fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 31—35 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 25,8 fok.