Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-25 / 173. szám
»Hallgatóink kózu? talán egy -5 Sincs, akiben ne élne a hivatás- s tudat. Farkas Károlyné első éves “ haligatónő Tolna megyei három- gyermekes anya, úgy jött hozzánk, hogy a férje és a gyermekek nagy- « mamája írásbeli nyilatkozatot tett: 2 vállalják a gyermekek gondozá- « sát, amíg ő elvégzi a nappali ta- E gozatot...« — mondotta egyik lap- E társunknak adott nyilatkozatában 5 a kecskeméti óvónőképző intézet E igazgatója. iiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiü Anyuka vakációzik Hivatástudatból — kitűnő! Az idézett válasz arra a kérdésre felelt nem sokkal a tanévzárás előtt, hogy leendő óvónőink milyen hivatástudattal lépnek majd ki az életbe. Miért vállalkozott egy asszony arra, hogy kétszer tíz hónapig távol legyen a családjától, gyermekeitől, megszokott környezetétől? Pénzvágy az indítéka? Nem! Az óvónői fizetés nem jelent anyagi vonzást. A családi éleiben esetleg előállt problémák kényszerítik arra, hogy egzisztenciát teremtsen? Nem! A titok megfejtésére egyedül az szolgálhat, hogy hivatástudatból kitűnően vizsgázott egy asszony, aki mindig vonzódott a pedagógiai pályához, de korán ment férjhez. Akart tanulni, de előbb a szintén pedagógus férj szerzett tanári képesítést Pécsett. Addig ő képesítés nélküli nevelőként helyettesített hol az iskolában, hol az óvodában. Aszerint, hol volt rá éppen szükség. Mindez már Nagy székely ben derül ki, ahol született, élt és él Farkas Károlyné, aki ugyanúgy vakációzik, mint a diákok ezre most az országban. Szakképzettség nélkül nem lehet! Törékeny, kék szemű asszony. Úgy látszik, a diákélet másfajta megterhelése érzékennyé teszi az embert. Tegnap mákot szüreteltek kint a kertben és túl sokat volt a napon. Ma a lesötétített, hűvös szobában gyengélkedik. Harminc éves. Ha nem mondja, alighanem elvétem a találgatást. — A lányok között' még "Téhét fiatalodni — magyarázkodik hevesen és úgy belepirul, mint egy kislány. Pedig két gyermeke van. Gyöngyike, a nagyobbik most érkezett a nagymamától, Jutka az óvodában van. — Sajnos, anyukádnak vissza kell velem jönnie Kecskemétre! A nyúlánk termetű, egyébként csöndes, komoly gyermek harci állásba helyezkedik és kirobban belőle a tiltakozás: — Azt már nem engedem! Anyunak vakációja van! Anyu mosolyogva hallgat, mi pedig egyezkedünk. Gyöngyi megérti, hogy vannak kellemetlen kötelességek is. Rövid iskolásélete alatt már kialakultak erről a fogalmai. Most megy negyedikbe. Szomorkásán motyogja el az „engedélyt”, de akkor már kibugy- gyan belőlünk a nevetés. — Nem is igaz, hogy vissza kell menni! — Hálából hamar barátkozik és pirulósan vallja be, hogy anyuka hiányzik, de most nagyon jó együtt lenni. Lent a Balatonon is csodajó volt. De a Jutka! Az szüntelenül „idegesíti” őt. Állandóan piszkálódik, nyüzsög és szokott harapni is. _ ? ? ? — Nem rosszaságból, csak úgy! Játékból! Jutka fiúkat is megszégyenítő elevenségéről beszélve megállapítást nyer, hogy titkos megegyezés van közte és a mulatságos termetű házőrző tacsi között. Lé- di csak hangoskodik, Jutka használja a fogait. Gyöngyi anyukára hasonlít, Jutka apukára. Gyöngyi sokat olvas, segít, szereti, ha hasznát veszik. Jutka inkább fára mászik, elbámészkodik a szomszédos tsz-majorban. Jobban ismeri az erőgépek nevét, mint anyuka, vagy apu. Most menj tanulni! A férj, Farkas Károly tanítóként telepedett Nagyszékelybe. 1964-ben szerzett tanári diplomát a tanítói képesítéshez, és az a véleménye, hogy mindent inkább szabad szakképzettség nélkül végézni; tfé a hivatásszerű nevelést, azt nem. A negyvennyolc éves fiatal nagymama, akit az unokák bálványoznak, így bíztatta a lányát: — Most menj tanulni, amíg még fiatal vagyok és el tudom látni a gyerekek gondját! Farkas Károlyné ment és valamiféle bizalmatlanság fogadta. Gyermekei vannak! Asszony, jaj mi lesz ebből? A nappali tagozatos hallgatók 18—19 évesek, egykét évvel az érettségi után jöttek. A madrigál jövője A madrigálkórus a renaissance kor terméke. Népszerűsége időközben sokat változott, hol növekedett, hol csökkent iránta az érdeklődés. Napjainkban egyre népszerűbbé válik, ám ennek ellenére még aránylag kevés a madrigálkórus — nemzetközileg is, honi viszonylatban is. Szek- szárd abban a szerencsés helyzetben van, hogy néhány szövetkezeti szerv jóvoltából magáénak mondhat egy madrigálkórust, s nem is akármilyet. A kórus karnagya, dr. Partos János e hónap elején részt vett Nis-ben a jugoszláviai kórusfesztiválon. Dr. Partos János a fesztivál alapján joggal mondhatta, hogy a madrigálnak van jövője. A részt vevő 22 kórusból mindössze néhány volt a madrigál, de ezek szereplése, sikere csak erősíthette a madrigál jövőjébe vetett hitet. A bukaresti madrigálkórus például kiemelkedő sikert aratott. Dr. Partos János megismerkedése a világhírű bukaresti madrigálkórussal sok segítséget nyújthat a szekszárdi madrigálegyüttes további erősödéséhez. A szekszárdi kórus évek óta testvéri kapcsolatokat tart fenn a jugoszláviai Becse városának kórusával. A fesztiválon ez a kórus is részt vett, és szereplésében elsősorban a madrigál jelleg domborodott ki. A becseiek kiválóan szerepeltek: a fesztivál öt legjobbja közt végeztek. A fesztivál újságja részletesen foglalkozott velük, s a karnagynak, Sustran Milenko fényképét is közölte. — Most nyári szabadságon van az együttes — mondja dr. Partos János. — Az idei év nagy esemény kórusunk történetében: ezüstérmes kórus lettünk. A kórus összetételében nagy változás következett be: családi okok miatt többen eltávoztak, s helyükre újak jöttek. Ez azonban azt is jelenti, hogy rendkívül nagy erőfeszítéseket kell tennünk a nyári szünet letelte után az eredmények, az ezüstérmes szint megszilárdítása érdekében, hogy utána továbbjuthassunk egy minőségi fokozattal. Ebből következik, hogy most igyekszünk a minimálisra csökkenteni a nyilvános szereplésünket: a hangsúly egy ideig a „gyúráson” van. Augusztus második felében kezdjük újra a munkát, s igyekszünk minél jobban felkészülni az 1970-es országos minősítésre. A szekszárdi madrigálegyüttes eddig külföldi és belföldi fellépéseivel egyaránt nagy sikert aratott. Reméljük, hogy a kórus jövője egyenes folytatása lesz az eddigi felfelé ívelésnek. B. F. Farkasné 1956-ban érettségizett Gyönkön. írásbeli nyilatkozatot kell kérni a férjtől és a nagymamától! A gyanakvás aztán lassan feloldódott. — Úgy okoskodott a családi tanács, hogy ha levelezőként végzem el tz óvónőképzőt, akkor is sokszor kell távol lennem és a munka, a háziasszonykodás mellett kell tanulnom. A nappali tagozat látszott ésszerűbbnek, megfelelőbb felkészülési lehetőségnek. Gyöngyikét faggatom, hogy milyen volt eleinte anyuka nélkül a nagymamánál, a családfő válaszol: — Eleinte rossz volt nagyon. A gyerekek előtte is sokat voltak a nagymamánál, aki itt lakik a közelben. A nappal még csak eltelt, az iskolában. Esténként lementem a mamáékhoz, utána haza. Itthon üresség. Olvastam, televíziót néztem és nem volt kivel kicserélnem a gondolataimat. Még szerencse, hogy volt itt egy képesítés nélküli kis kolléga, aki feljött néha hozzám. De hétvégeken, ha az időjárás engedte, elszaladtam Kecskemétre a Pannóniával. Most az anyuka emlékezik. Tavaly szeptemberben lent az autóbuszra várva döbbent rá igazán, hogy mire is vállalkozott. Körülötte a család, az ismerősök. Nem akart ő sírni, nehezíteni a búcsút, de sírnia kellett. Jutka vigasztalta: — Anyuka ne sírj, nem mer itthagyni az autóbusz! Ez a csacska gyermekvígasz segítette akkor útra. Még egy év. Jövő ilyenkor már a kezében lesz a diploma. Még két hónap együtt — Anyu, ma nem gyakoroltál! — Gyöngyi játékos szigorral ráncolja a homlokát. — Jaj, ne is, amíg itthon vagyok! — jajdul fel tréfálkozva a férj. — Majd, ha elmentem már! Anyukának a vakációja mégsem igazi. Hazahozta magával a módszertan könyvet, hogy előre készülődjön mór az eljövendő államvizsgára. No és a furulyát. Naponta kell gyakorolnia, a képző .zenetanárának jóindulatú figyelmeztetését szigorúan szem előtt tartva: — „Lehetőleg akkor gyakoroljanak majd, amikor senkinek nem teszik próbára a türelmét és zene- szeretetét. A furulyaleckék nem valami élvezetesek.” Erről a két kislánynak más a véleménye, ugyanis oda állnak édesanyjuk elé a dirigálástól már megcsonkult hurkapálcákkal és ott mókáznak, mígcsak a három egybehangzó nevetés félbe nem szakítja, lehetetlenné nem teszi a gyakorlást. — Még van két hónap! Szeptember közepén kezdődik a tanév a képzőben. És a község szája? Mit szólt a közvélemény ahhoz, hogy a két kislányt itthagyva a nagymamára, elment diákoskodni? — Nem tudott szólni, mert nem én voltam az első. Máté Lászlóné, aki most körzeti ápolónőként dolgozik, szintén kétgyermekes anya, de nappali tagozaton szerezte meg a szülésznői képesítést. Ki gondolta volna az eldugott Nagyszékelyről, hogy ilyen XX. századi csodákat tud teremni? A település ősrégi, ezt hirdeti az 1200-as években épült kistemplom is Farkaséktól nem messze, a dombon. Ebben a több évszázados községben mai emberek élnek. Ak, ismeri a falusi életformát, igazat ad abban, hogy a XX. század iság rangját még manapság sem olyan könnyű kivívni a női egyenrangúság tekintetében, de elvitatni sem néhány nagyszékelyi ember jóvoltából! László Ibolya — írja le őket, milyenek voltak: magasak, alacsonyak, kövérek, soványak, szőkék, barnák, feketék? írja le őket sorra egymás után. Milyen volt az első? — Százhetvenöt-száznyolcvan centiméter magas lehetett, súlyát 180 fontra becsülöm. — Rendben van. Hát a második? — Ugyanolyan volt. És a harmadik? — 175 centi magas lehetett, és szintén 180 font súlyú — Tovább. Milyen volt a negyedik? — Százhetvenöt-száznyolcvan magas, s ennek megfelelő súlyú. — Hallja maga... Csak nem akarja beadni nékem, hogy hetes ikrek rabolták ki a bankot? — Sajnálom (biztos úr, csak azt mondhatom, amit láttam. — Nem tűnt fel valami rajtuk? Talán vörös haja volt az egyiknek, vagy kopasz volt közöttük valamelyik? — Nem láttam a hajukat, mert mindannyian sapkát viseltek. — 13 — — Persze... Gaines a mellette álló rendőrőrmesterhez fordult. — Gondoskodjon róla, hogy a városból kivezető utakat lezárják és a hidakat is. Minden személy- és tehergépkocsit, amelyen több mint három személy van, fel kell tartóztatni, átkutatni, utasait igazoltatni, a gyanúsakat előállítani. Értesítse a kikötői rendőrséget, hogy kutassan át minden indulásra kész hajót. Közölje minden őrszobával és őrszemes kocsival: hét embert keresünk. Bőrzubbonyt, ellenzőg sapkát, gumisárcipőt viselnek. Óvatosság ajánlatos, mert fegyver van náluk. És természetesen gondoskodjon róla, mindehhez megkapja a rendőrfőnök jóváhagyását. — Az őrmester elment, Gaines folytatta a kihallgatást. — Kocsival jöttek a rablók? — Fogalmam sincs, róla^ Megleptek, ránkrontottak és gúzsba kötöttek bennünket. Amikor néhány perccel később «>kirohantam az utóéra, már nyomuk veszett. — Hogyan tudtak egyáltalán bejönni a sok páncélajtón keresztül? — Ezt magam sem érteni. Az ajtókat saját kezűleg zártam be. amikor megkezdtük napi munkánkat. — Kinek van még kulcsa ezekhez a helyiségekhez? — Senki másnak rajtam kívül. — Szóval azt akarja nekem beadni, hogy a hét iker, akik közül mindegyik 175 centi magas és 180 fontot nyom, a kulcslyukon jött be? Azt hiszem itt valami nincs rendben... — Pedig így történt. Én sem tudom megmagyarázni magamnak. — Majd megtaláljuk rá a magyarázatot — mondta Gaines barátságosabban, mert érezte, hogy erélyesebb volt a kelleténél. — Van-e fegyvere Mr... — Thomas Lloyd a nevem. — Szóval, van-e fegyvere Mr. Lloyd? — Mindannyiunknak van pisztolyunk, de a pénz osztá— 14 — Iyozása és számlálása közben oda szoktuk rakni, arra az asztalra. — C6ak egy pisztolyt látok ott. — A többit nyilván elvitték a banditák. — Mi az már megint, hogy nyilván! Elvitték a banditák a revolvereket, vagy nem? — Nem tudom megmondani. A rablók mindannyiunkat arccal a föld felé fektettek, úgyhogy nem láthattuk, mit művelnek Kész őrültség a pisztolyokat egymás mellé, egy asztalra tenni! — Kérem mi ezt évek óta így csináljuk. Csak az őr, Shermann Smith tartja magánál fegyverét, — Szép kis állapotok, mondhatom! Megállapították-e időközben, hogy mennyi pénzt vittek el a rablók? — Sajnos erre még nem volt lehetőségem. A menekülő banditák ugyanis ráléptek szemüvegemre és eltörték, anélkül pedig nem látok. — Mennyi pénz volt ma a páncélkamrában? — Körülbelül kétmillió dollár készpénzben, és ugyanannyi értékpapírokban. — Azt mondta az imént, hogy gúzsba kötötték. Hogyan szabadult meg olyan gyorsan kötelékétől? — Összekötözött kezemet addig dörzsöltem az egyik páncélszekrény éléhez, amíg a zsineg elszakadt. — Azt hittem, hogy szemüveg nélkül egyáltalán nem lát. Meg tudná-e ezt részletesebben magyarázni? — Nem értem kérdését, biztos úr. Igazán nem értem. A páncélszekrényhez hcegergőztem, ott feltápászkodtam és a szekrény éléhez dörzsöltem a zsineget. Olyan vak mégsem vagyok, hogy ne látnám egy páncélszekrény körvonalait. — No, majd ezt később még kivizsgáljuk. Most azt mondja meg, kívülről nem őrzik az épületet? — Kívülről nem. De rögtön a bejárat után van az őrszoba, forgó gépfegyverállással. — 15 —
