Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-23 / 171. szám
NÉPÚJSÁG-?nt C1A1JSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPjASzíni évad az állami gazdaságokban Szíjártó István, ,a Dalmandi Állami Gazdaság dolgozója több száz társával együtt, havonta egyszer a színházért öltözik ünneplőbe, s a pusztai emberek a színház kedvéért indulnak útnak a távoli kerületekből a központba, a művelődési házba. Ma már rangos társasági esemény a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának rendszeres dalmandi vendégszereplése. Izgatott és várakozásteljes készülődés előzi meg az előadásokat, utána a traktorosok, a tehenészek, a növény- termesztők még napokig beszélgetnek a produkcióról, a színészi alakításról. A közönség hálás, de igényes. Az elmúlt évad mérlege mindenesetre azt mutatja, hogy a színészeket zsúfolt nézőtér, telt ház várta, s ez nem csupán a közönségszervezőket dicséri, hxmem az ügyes műsorpolitikát is. Tolna megye tizenegy állami gazdaságából hat állami mező- gazdasági üzemben már túlzás nélkül beszélhetünk élénk színházi életről. A dalmandi, az al- sópéli, a fornádi, a hőgyészi, a biritói- és a Szekszárdi Állami Gazdaság rendelkezik színi előadások tartására alkalmas, viszonylag jól felszerelt művelődési otthonnal. A repertoárt a szakszervezet mellett működő társadalmi, k'iiltwrális bizottságok állítják össze, s ennek megfelelően egész évre szóló szerződést kötnek, vagy a Déryné Színházzal, vagy a kaposvári színház társulatával. A MEDOSZ megyeb&sottságán elmondják, hogy a kulturális bizottság tagjai az elmúlt évben igazán áldozatos munkát végeztek és ez a magyarázata annak, hogy sikeres színi évadot tudnak maguk mögött az állami gazdaságok. A művelődési otthonok igazgatói és a kulturális bizottságok tagjai társadalmi munkában, tehát fizetség nélkül foglalkoznak az állami gazdasági dolgozók sokrétű és egyre növekvő művelődési igényeinek kielégítésével. Már most, ezekben a napokban valamennyi állami gazdaságban megkezdték a következő évad műsorterveinek összeállítását. Jól ismerik a közönség ízlését, igényét és ezt egyeztetik össze a színvonallal. Érdekes megfigyelés, egyébként, hogy az állami gazdaságokban a tv nemhogy csökkentené. inkább növeli a dolgozók érdeklődését a színházi előadások iránt. Ezzel szemben a művelődési aktívák megfigyelték, hogy ugyancsak a telemzió mérsékli a filmek iránti érdeklődést. Ennek következtében előállott az a helyzet, hogy Dal- mandon és még több állami gazdaságban egyre nő a színházi bérlettel rendelkező dolgozók száma, ugyanakkor több pusztán a filmvetítést meg kellett szüntetni. Rossz nyelvek szerint ennek nem csupán a tv az oka, hanem a felületesség is, mivel gyakran a vetítésre szánt filmek bizony gyengécskék voltak, s ezt a kritikus közönség azonnal észrevette. — H' — Olcsóbb let! a hal A Halértékesítő Vállalattól kapott tájékoztatás szerint hétfőtől leszállították a hal árát. Az egy kiló fölötti ponty kilónként az eddigi 27 helyet 23 forint, a ponty 60 deka és 1 kiló között 24 helyett 19 forint, a kisponty pedig 19 helyett 17 forint. A szeletelt ponty kilónkénti ára 43-ról 38 forintra csökkent. Hasonló arányban mérsékelték egyéb halak árát is. Különleges vadaskert Habarovszkban Négy hektárnyi területen rendezik be Habarovszkban azt a különleges állatkertet, amely párját ritkítja a világon. Szibériai tigris, leopárd, farkas, hiúz, medve és vaddisznó kap otthont a szovjet Távol-Kelet „zoológiái kombinátjában”, amelynek lakóiból később idomított cirkuszi állatok kerülnek ki. Az állatkert akváriumában díszhalakat mutatnak be, míg egy hatalmas fedett medencét a vadlibáknak, vadkacsáknak és hattyúknak rendeznek be. Nyugdíjat kap Mussolini özvegye Rachele Mussolini, az egykori olasz diktátor 77 éves özvegye hosszú pereskedés után elérte célját: egy olasz bíróság megítélte neki férje után az özvegyi nyugdíjat. A bírósági végzés szerint a fasiszta diktátor elég soká volt »állami szolgálatban« ahhoz, hogy özvegye nyugdíjat kaphasson. Várhatóan az özvegy igen tetemes összeghez jut. Rachele Mussolini jelenleg a közép-olaszországi Forliban éttermet tart fenn. Híd épül Koppenhága és Malmö között A dán fővárost egy tengerszoros választja el a svédországi Malmő- től, a két város között azonban rendkívül élénk a forgalom. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy híddal kössék össze Koppenhágát és Malmot. A 20 kilométeres híd megépítésével gyakorlatilag összeolvad a két város, amely így körülbelül kétmillió lakost számol majd. Öt gyár foglalkozik a hatalmas híd megépítésével, amely az eddigiek szerint 400 millió dollárba kerül. A híd építését a rendkívül nagy költség sem akadályozza meg, ugyanis úgy számítják, hogy hídvám bevezetésével körülbelül tíz év alatt megtérül a befektetett összeg. Jelenleg ugyanis a svéd TOLNA MEGYEI NEPOJSAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Fele1 ős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 H Index-szám: . 25 069 és a dán part között harminc komp közlekedik szünet nélkül, de így is csak a forgalom egy részét tudják lebonyolítani. A híd megépülésével várhatóan még nagyobb lesz a két város közötti közlekedés, hisz segítségével tulajdonképpen egyetlen nagyváros alakul ki, s várhatóan megváltoztatja az Öresund életét MOZ I Bonyliád: Nyár a hegyen (Magyai film), Dombóvár: Az elrabolt expresszvonat (Amerikai film), Duna- földvár: Folytassa Jack! (Angol film), Paks: Az algíri csata (Olasz film). Szekszárd Garay: A férfi, akit szeretek (Szovjet film), Szekszárd kert: A riporterek gyöngye (Angol film). Tamási: Férjhez adom a mamat (NDK l film). ÉNEKELJÜNK Sokáig nem tudtam, hogy miért énekelnek annyian Magyarországon. Énekelnek azok is. akik tudnak, meg azok is, akik nem tudnak. Vannak, akik otthon, vannak, akik az utcán, a kocsmákban, vagy éppen a televízióban. Mert nálunk minden éneklő ott énekel, ahol akar. Csak akarnia kell és énekelhet. A televízióban még a csendrendeletet is megszegheti. Az utcán, a lakásban, a kocsmákban szigorúan be kell tartani. Ott nem lehet kornyikál- ni. De most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy rájöttem, ki, miért énekel. Vannak, akik pénzért, vannak, akik dicsőségért, vannak, akik feltűnési vágyból és vannak, akik torna, mélylélegzés helyett, pusztán egészségi okokból. Biztosan ők is olvasták az orvostudomány legújabb kutatási eredményeit, melyek szerint az éneklés többet használ a tüdőnek, mint a torna. Helyeslem ezt az éneklési kampányt. Énekeljünk! Reggeli torna helyett ezentúl vezesse be a rádió a reggeli éneklést, hadd táguljon a tüdőnk. Az előéneklö énekelje, mi meg kövessük, közben persze jelentse be, hogy az idősebbek már abba- h '•gyhatják. Énekeljünk mindannyian, mert az orvosi megállapítások azt bizonyítják: az énekléstől megjavul a légzés, a testtartás is tökéletesebbé válik, a mellizmok megerősödnek, a lég- zőutak nyálkahártyái egészségesebbek lesznek, és a tüdő kapacitása megnövekszik. Ennyi, és még plusz egy hasznunk lesz az éneklésből. Ez a plusz egy következő: ha éneklünk, nem halljuk azt a másikat, aki szintén énekel. Bár erre még nincsenek adataim, bizonyosra veszem, hogy ez az ellem éneklés jót tesz a fii lünknek, és ezáltal megőrizhetjük nyit galmunkat is. (Sz.) A világ sportja A mexikói nyári olimpiai játékokra készülő labdarúgókeret felkészülésének első szakasza kedden lezárul. A számításba vett játékosok három hetet töltöttek Tatán Lakat Károly dr. irányításával és a terveknek megfelelően pontról pontra teljesítették a kiszabott feladatot Ebbe tartozott a vasárnapi keszthelyi és soproni edzümérkőzés is. Sós Károly Keszthelyen volt, s különösen Páncsics, Pusztai, Menczel, Kocsis és Fazekas játékával volt elégedett, Lakat Károly- nak Sopronban Básti lendülete és gólerőssége, Varga és Dunai I. kirobbanó formája tetszett különösképpen. Kedden visszamennek a fővárosba az olimpiai keret tagok délután a Hungária úti pályán lesz program a részükre. Az egyik együttes az MTK vegyes csapatával mérkőzik, majd a Wismut Aue (NDK) ellen lépnek pályára a ihásik csapat tagjai. * A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata megkezdte szövietunió- beli vendégszereplését. A magyar együttes első mérkőzését Moszkvában a Lokomotív ellen játszotta és 1:0 (1:0) arányban vereséget szenvedett. A haza ifik a 16. percben Petrov 18 m-es lövésével szerezték meg győztes góljukat. * Gdanskban, a hagyományos Baltika Kupa nemzetközi kézilabda- tornán a magyarok kitűnően kezdtek az első mérkőzésen. Lengyel- ország ellen 16:15 (6:9) arányú győzelmet arattak, míg a második találkozón a tavalyi VB-n második helyet szerzett Dánia íllen nyertek 19:11 (9:5) arányban. * Befejeződött az olimpiai reménységek röplabdatornája. 1. Románia, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia, ... 10. Magyarország. * Hét számban találkoztak Jajáéban a legtehetségesebb fiatal evezősök az olimpiai reménységek tornáján. A magyarok közül a nyolcas szerepelt a legjobban. Az NDK válogatottja mögött 2. lett. Bresciában hat ország férfiat- léta-válogatottja versenyzett kétnapos viadal keretébon, s az elsőséget 143 ponttal a nyugatnémet csapat szerezte meg a francia (105). az olasz (93), a belga (78), a svájci (67) és a holland (59) előtt. A versenyen Birlenbach még szombaton a súlylökésben 20.18 m-rel új Európa-rekordot állított fel. 4 Névnap: Lenke. JÜLIUS A Nap kél 4.10 órákra, OQ. nyugszik 19.30 órakor. ZÓ A Hold kél 1.26 órakor, KEDD fi i nyugszik 18.48 órakor. — Elkészült a MÁV Pécsi Igazgatóságán a tanulmányterv Szekszárd. vasútállomás korszerűsítésére. A tervet most különböző szinten vizsgálják, majd a több változat közül a legjobb megvalósítására adnak utasítást. — Egy év és nyolc hónapi szabadság- vesztésre ítélte a paksi járásbíróság Cs. Szabó József, du- naföldvári lakost, izgatás büntette miatt. — A VI. országos őszibarack- és bor- kiállítás megnyitására augusztus 3-án Szegeden kerül sor. A kiállítást dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyitja meg. — Gyarapodó ezUst- kaszorúk. Julius 26. augusztus 10. között Öcsényben rendezik meg az országos II. osztályú vitorlázórepülő-baj nokságo t, amelyre készülnek a szekszárdi repülőklub tagjai is. Az idén már eddig többen szerezték meg az ezüstkoszorús teljesítmény-jelvényt, mint az előző években összesen. r HÍREK — Százhúsz pálfai szövetkezeti gazda készül országjáró túrára. Augusztus I-én indulnak és négy napig ismerkednek Észak-Magyarország nevezetességeivel, — Alig egy év alatt 3 labdarúgó-, 3 kézi- labdapálya, 6 öltöző építésiére és 2 öltöző korszerűsítésére került sor a tamási járásban abból a 280 ezer forint hozzájár, rulásból. amellyel a községi tanácsok a sportkörök segítségére siettek. — Találtak egy orkán kabátot, gyermekkardigánt, szemüveget, valamint egy bőr aktatáskát. Jogos tulajdonosa átveheti a szekszárdi városi és járási rendőrkapitányságon. HCVÜS idő Várható időjárás ma estig: felhőátvonul ások: többfélé esővel, zivatarral. Mérsékelt, helyenként még élénk észak- nyugati szél. Hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet .19—24 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál 17 fok. Koncert — ahogy a karikaturista látja TELL VILMOS CA Polish Weekly karikatúrája,) r-4\