Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-19 / 168. szám
ak most... Napirenden az ipari és ’avítt szolgáltatás, a tisztasági mozgalom értékelése ,Következetesebben és tudatosabban Kiemelkedő, az egész járás fej- dést hozott, hogy búzából ma már lődését befolyásoló napirendje a vetésterület 96 százalékán tervolt az MSZMP Szekszárdi Járá- mesztenek intenzív búzafajtát. Si Bizottsága legutóbbi összejö- . vételének. Számvetést tartva, ^ rn-os*-ani ülésén javasolta a visszatértek az 1966. október 17-i nagyüzemi gazdasagoknak a jaja rási küldöttértekezleten elhang- Fíf1.. Psrtúizottsag. hogy a terme- zott javaslatok sorsára, megvizs- 1 “szövetkezetek jovedelmezosege- gálták az ott hozott határozatok n?k’ az. 'V1'?’3?1 fokozamegvalósulását. Együtt tárgyal- sana,k frdekeben, bátrabban tér- tak a járás legfelsőbb pártfórumának, az MSZMP IX. kongresszusának határozatait. Azt ele mezték, hogy a alatt mennyire haladtak előre, melyek az eddigi eredmények és hol kell gyorsítani a fejlődést. Másfél évvel ezelőtt a járási jenek át a végtermék szerinti díjazásra ott, ahol megértek az állami gazdaságban és a járás másTéi ejtendő két tsz-ében már bevált formák ma. lel esztendő bevezetésének feltételei. Felhívták a figyelmet a szövetkezetekben kiépítendő kisegítő-feldolgozó üzemágakkal kapcsolatban, hogy a kongresszusi és egyéb párthatározatok folyamatos megvalósítását. A tudatosság növelésére különösen a termelőszövetkezeti pártszervezetek figyelmét hívták fel. A torzulások elleni harc jegyében fellépett a járási pártbizottság a helyenként tapasztalható hurrá-hangulat és az egyes vezetők körében fellelhető bizonytalankodás ellen. Ezzel továbbra is törődni kívánnak, ahol indokolt, konkrétan is foglalkozni fognak ezzel. Évente kidolgozza a járási pártbizottság a főbb teendőket pártértekezleten 24 felszólalás előzetesen vegyék figyelembe az tartalmazó járási programot. hangzott el a politikai munká val, a társadalmi változásokkal, a gazdaságpolitikai és pártpolitikai munka fejlesztésével kapcsolatban. összes tényezőket, számoljanak, nehogy a felületes számvetés miatt ráfizetéssel végződjön a fontos vállalkozás. A mostani napirend, a rendkíMostani testületi ülésük döntése szerint, az éves munkaprogramban határozzák meg a politikai- gazdasági-ideológiai elemzésből adódó sajátos és konkrét tennivalókat. Megállapította a szekszárdi já______ _ _ rási pártbizottság, hogy „A külv ül sok fontos témát felölelő elő- döttértekezlet és a IX. kongresz- terjesztés talán nagyon is széles szus határozatainak folyamatos körűnek bizonyult. Hátránya lett, megoldásához a pártszervezetek hogy nehezítette az elmélyülést, összességében eredményes. jó a vita kibontakozását viszont rá- munkát végeztek. Többségüknek uu^uv.»M1 világított a legfőbb teendőkre, tekintélye van területén, kezde- látta vál’sztott testület a já- Nagy haszna, hogy ezt a szerte- menyezo. irányító, szervező, fel- - .... J ágazó számvetést minden párt- világosító munkáinkkal részesei az eredményeknek”. Elismeréssé! szóltak a kommunisták odaadásáról és példamutatásukról. Tükrözi a tekintély növekedését, a pártmunka fellendülését, a pezsgést, hogy csaknem mindenütt megnőtt a vonzás. Egy és negyed év alatt 131 új párttaggal gvarapodtnk a járásban a párt- szervezetek. A változásokhoz tartozik, hogy az alapszervezetek módszerei és eszközei a kongresszusi határozatok szellemében módosultak. Ma nem közvetlenül vezetik a gazdaságot, de nem csökkent szerepük. Előtérbe kerültek a helyi lendületesen, szervezetten indult gazdaságfejlesztési programok, az l'~ ~ — ~ -------1 —1— *- elképzelések kollektív elkészítése é s közös megvalósítása. Kiforrottságukból eredően, az ipari üze Másfél évvel a határállomások után sokoldalú és szerteágazó eredményekről adhattak számot a járás politikai vezetői. Újabb programmal, direktívákkal is elrásszerte szervezetnél munkaeszközként használhatják, forgatásával komoly érdemi segítséget kapnak a mindennapi munkához, a küszöbönálló vezetőségválasztás előkészületeihez. Kedvező jelenségek Jóváhagyóan megállapította a járási pártbizottság, hogy egészében és részleteiben is kedvező képet ad a legutóbbi másfél év munkájának mérése. Jelentkezik ez abban is, hogy a határozatok megvalósításáért vívott küzdelem fáradozókat. Korántsem zárult le a határozatok, javaslatok sorsának vizsgálata. Úgy tekinti ez a testület, hogy ezúttal azt elemezték, hol tartanak most a kiemelkedő fórumok döntésének megvalósítása terén. „Munkánk középpontjában továbbra is a küldöttértekezlet és a kongresszus határozatainak végrehajtása áll” — hangsúlyozták a szekszárdi járási pártbizottság tanácskozásán. H. E. Ülést tartott a Tamási Járási Tanács VB Csütörtök délelőtt ülést tar- versenyezitek a járás községei tott a Tamási Járási Tanács az elsőségért. Az értékelés alap- VB. A legutóbbi vb-ülés óta ján a nagyobb' községek között végzett munkáról szóló beszá- Tamási, a kisebbek között Ud- raoló után Iván György ipari vari érte el a legjobb ered- foelőadó ismertette az új gaz- ményt. E két községnek az ér- dasógi irányítási rendszer be- tékelő bizottság nevében ván- vezetésének hatását a lakosság dorzászló odaítélését javasolta, ipari, szolgáltatási, javítási igé- Nem javasolta viszont a terményeinek kielégítésében. Ezután a tisztasági mozgalom értékelését terjesztette elő Dél- czeg József járási vöröskeresztes titkár. Két kategóriában — 1500 lakoson felüli és aluli — 1 őszövetkezeti vándorzászló kiadását. mert az értékelés során nem találtak olyan szövetkezetét, amely a 100 pontos követelményt megütötte volna. JEGYZET Hatezer üveg A termelőeszközök, anyagok a vállalat központi telepén. Az halmozását szigorú szabályok üvegek ára nem nagy. ha a vál- irányítják. Kifejezetten kár, ha lalati összgazdálkodásra fordí- egy üzem túlságosan sok esz- tandó pénzhez viszonyítjuk. Be közt halmoz fél. Ezért is olvas- hatezer üveg is pénz. Eladni hatunk mind gyakrabban a Fi- ezeket az üvegeket nem lehet, gyelő című gazdaságpolitikai he- hisz majd mindenütt ma már a tilapban. valamint a Tolna megyei Népújság különkiadásában, elfekvő áruk kínálatáról. A Tolna megyei Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat a múlt évben — felső utasításra — nagy mennyiségű üveget vásárolt, hogy a sárközi napokra megfelelő mennyiségű palackozott hűsítő italt tudjanak adni. A sárközi napok ma már ismert okok miatt, nem mozgattak meg akkora tömegét, mint az kívánatos volt. Ezért maradt meg Kuioniega az üdítő ital, meg az üveg is. )tal ^szitesere. hogy megszaba nagyobb üvegekbe tő1 tik az üdítő italt. A Szekszárdtól távolabbi vállalatnak meg a fuvarköltség miatt nem éri meg az üvegeket megvásárolni és elszállítani: az üveggyárból olcsóbban, házhoz szállítva kap új palackokat. Egy megoldás látszik hasznosnak: itt Szekszárdon olyan italt palackozni a hatezer üvegbe, amely kuriózum, és az ital ára „viszi” a palack árát is. Úgy tudjuk, most folytatnak kísérleteket különleges Sajnos az üvegeket nem tudják használni. Urtantalma mintegy fél decivel kisebb, mint a most forgalomban lévő palackoké. Hatezer üveg vár jobb sorsra (Dúljanak a hatezer, vállalatot terhelő üvegtől. Node, ezt a kísérletet, az üvegekkel való huzavonát meg lehetett volna előzni gondosabb tervezéssel- Pj. — be és ez a folyamat jelenleg is tart a szekszárdi járásban. Egyenletes, töretlen és felfelé ívelő a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok fejlődése. Döntő szerepet játszottak ebben a kongressz.usi határozatokat követő agrárpolitikai intézkedések és az ebből fakadó kedvező hangulat. a kommunisták politikai mekben magasabb szintre jutott már a termelés fejlesztése, a tudatosság növelése. Anti még megvalósításra vár Egy év a NEB vizsgálata óta Új autóbuszok — Felújított pályaudvarok — Röyidebb várakozási idő munkája. Másfél évvel ezelőtt — a javaslatokra építve — állást foglalt a járási pártértekezlet a gyengébb termelőszövetkezetek kulturáltabb, magasabb szintű vezetése, a koncentráltabb üzemek, a szakosított üzemegységek kialakítása, az intenzív gabonafajták elterjesztése mellett. Erősödött a vezetés abban a nyolc termelőszövetkezetben, ahol azóta választottak új elnököt. Négy szövetkezetben kialakulóban a nagyüzemi kertésztelepek, az egyesülések folytán létrehozták a decsi és a kölesdi nagy termelőszövetkezetet. Járási viszonylatban mintegy 20—25 százalékos termésnövekeTépést, hárt olást, fonást, paplan hártolását is, használt kötött áruk újra fonását közületeknek, magánosoknak bérmunkába vállalunk. Levélcím, anyag átvétele és kiadása Kaposvár, Tanácsháza u. 10., és szentbalázsi Zöldmező Termelőszövetkezet Szentbalázs, Somogy megye. (196) Részben megoldott, vagy a következő években megoldandó teendőit is taglalta a pártbizottsági ülés. Jelentőségének megfelelően foglalkoztak a másfél évvel ezelőtt több küldött által is szóvá tett foglalkoztatottsági gondokkal, megoldásukkal. Megállapították, hogy amíg Tolnán és környékén lényegében döntő változás történt (felújítják a régi üzemet, telepítettek át üzemrészt, új profil a Selyemgyárnál, jelentős bővülés volt és lesz a ktsz-eknél), a bátaszéki, az alsó körzetben sürgős feladat a felmérés szerint mintegy ezerfőnyi dolgozni kívánó ember foglalkoztatottságának megoldása. Noha a pártszervezetek, a kommunisták többsége jól értelmezi és megkezdődött a vezető szerep helyes betöltése, nem nyerte még el méltó helyét a pártmunkában az adott helyzet alaposabb politikai elemzése. Erősíteni, segíteni, bátorítani fogják a helyi pártszervezetek, hogy fokozzák az elméleti-politikai önállóságot, rendszeresebben törődjenek a jelenségek felismerésével. Kísért a régi, a megszokott, gyakori még a politikai erők szétforgácsolá- sa, az energia elaprózódása. „Következetesebben és tudatosabban” — e két fontos megállapítás — mint állandó tényező — jelentősen szolgálja a járásban Egy évvel ezelőtt lapunkban is több alkalommal foglalkoztunk a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jelentős vizsgálatával. Megírtuk, hogy a személyszállítás kérdését tanulmányozó több mint száz szakember több száz munkanapot fordított a vizsgálatra. Elkészítették a jelentést, illetékesekkel megvizsgálták, javaslatok születtek a hiányosságok megszüntetésére. A városi tanács nagytermében a Tolna megyei NEB tegnap ismét tanácskozásra szólította a közlekedés legkiválóbb szakértőit, népi ellenőröket, hogy megállapítsák: milyen változás következett Tolna megyében a személyszállításban egy év alatt. Dr Tóth Bálint NEB-elnök tartotta a vitaindító előadást. Elmondotta, hogy országos viszonylatban, a megyében különösképpen a lakosság megelégedéssel vette tudomásul a NEB megállapításait, javaslatait És most már arról lehet számot adni, hogy a múlt évi javaslatok jelentős része megvalósult, vagy előrehaladott tárgyalások folynak. — A népi ellenőrzési bizottságok javaslataira, a járásokban, de a megyei szintű vezetés is széles körű, hatékony intézkedést tett. Megoldották például a nagydorogiak kérését, s a dombóvári tanulóknak már nem kell két órát az állomáson várni. A menetrend-kiigazítások, egyéb a kulturált utazást biztosító intézkedések is az utazóközönség igényét szolgálják. A leghatékonyabb viszont az az intézkedés volt, hogy a 11-es AKÖV-nél lehetővé tették új autóbuszok vásárlásár, forgalomba állítását. Tolna megyében a személy- szállítás egy év alatt észrevehetően javult. Mind a forgalom áramlásában, mind kulturáltság tekintetében fejlődés figyelhető meg. — mondotta többek között dr. Tóth Bálint. A NEB elnöke számos, még megvalósításra váró tervre hívta fel a szakemberek figyelmet: a Szek- szárdot, illetve a Baját Budapesttel összekapcsoló második gyorsvonatpár, a 2127-es számú személyvonat, amely nyolc perc késés miatt nem tud csatlakozni egy másik vonattal, és általában az utasellátás javítása célszerű a megye nagy állomásain. A vitában többen felszólaltak. Pruk Károly dombóvári NEB-tag kifogásolta, hogy nincs megfelelő információs szolgálat a vasúti és az autóbusz-pályaudvaron. Pech József, a 11-es AKŰV igazgató- helyettese elmondotta, hogy 88 új autóbuszt vásároltak már a tizenöt éves buszok pótlására. A buszok menetidejének csökkentéséhez — mint mondotta az igazgatóhelyettes — jobb utak kellenének, mert a megye jelenlegi úthálózatán gyorsabban nem lehet a buszokat járatni. A bonyhádi pályaudvar építésével kapcsolatban szükséges anyagi hozzájárulás kérdésében az Autóközlekedési Tröszt mondja ki majd a végső szót, remélhetően hamarosan, és akkor az utolsó akadály is elgördül e fontos létesítmény megvalósítása elől. Fábián Imre, a megyei tanács osztályvezetője a közlekedéssel, személyszállításokkal kapcsolatos beruházások visz- szás helyzetének megváltoztatására tett javaslatokat. Ugyanakkor ajánlotta, hogy a kisebb 1 taslét- számú járatokon az AKÖV mikrobuszokkal bonyolítsa le a forgalmat. Földesi Gyula, a MÁV Pécsi Igazgatóságának képviselője elmondotta, hogy egy ív alatt megvalósították a NEB javaslatainak jelentős részét. Vázolta, hogy Dombóvár, Szekszard, Paks és Tolna vasútállomások fejlesztésére milyen lehetőségek vannak. Borsi Józsefné dombóvári NEB-elnök az utasellátás kritikán aluli helyzetét bírálta, mások javaslatokat tettek közlekedéspolitikai kérdések megoldására. Pollák Andor, az MSZMPmegyei bizottsága ipari-közlekedési osztályának munkatársa elmondotta, hogy a pártbizottság hasznosnak értékelte a NEB egy évvel ezelőtti vizsgálatát, s az eltelt idő, a javaslatok megvalósítása, az illetékesek aktív közreműködése azt bizonyítja, hogy érdemes volt e sok ezer embert érintő kérdéssel alaposan foglalkozni. Kérte az illetékes szakembereket, hogy a jövőben is munkálkodjanak Tolna megye személyszállítási helyzetének javításán. A Tolna megyei NEB által rendezett ankét dr. Tóth Bálint zárószavával ért véget. PÁLKOVÁCS JENŐ