Tolna Megyei Népújság, 1968. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-16 / 165. szám
A képernyő előtt Halász doktor A péntek esti tv-színház új bemutatóval jelentkezett a múlt héten. Szakonyi Károly: Halász doktor című tvfilmjét sugározta a televízió. A bemutató a szó igazi értelmében- bemutató volt, mivel Szakonyi Károly darabja eddig még nyomtatásban sem látott napvilágot, a tv-film- mel először lépett a nyilvánosság elé. A film egy orvosházaspár egyéni Iconfliktusán túlmenően, egy kicsit magának az orvostársadalomnak belső problémáit is boncolgatja. Az orvos, Halász doktor visszaemlékezéseiből kiderül, hogy tíz évvel előbb, friss diplomával és fiatal házasként került vidékre, egy kis község körzeti orvosának. Néhány régi, örökölt bútorral, és fiatalos tenniakarással, lendülettel, teli életkedvvel, reménnyel érkeztek a faluba. Tíz évvel később látjuk őket. Az eltelt időszak anyagi fellendülést hozott számukra. Erről egy saját autó tesz vallomást, szavak nélkül is. Cseperednek gyerekeik, — s amikor a néző találkozik velük, éppen életük nagy fordulópontján állnak. Egy új állás reménye, amely a kis községből a városba költözteti őket, vüla- nyozza a fiatalasszony gondolatvilágát, s teszi töprengővé ttz orvost. S itt a konfliktus: mit válasszon az orvos? A vidéket, avagy a várost. A vidéket, amely tíz év küzdelmes munkáját, a lakosság szeretetét és ragaszkodását, a községben élők kórlapjának szinte biztos ismeretét, az évek óta kezelt emberek szeretetét jelenti az orvos számára. Avagy a várost, amely az előbbre jutást, az új életet ígéri. Egy orvos és egy család kerül a válaszút elé a tv-filmben. De horizontja szélesebb ennél. Az orvosok és az orvoscsaládok mérettetnek meg. Hiszen mindennapos és ismert téma a vidék orvosi ellátottságának problematikája. Halász doktor a falut válassza. S az sem titok, hogy ma még a Halász-doktorok vannak kevesebb számban, s ez a kevesebb arány okvetlenül megérdemli a tv-filmet, azt, hogy példaként és tanulságként egy ország színe elé állítsuk őket. A téma összetett, kibontakoztatása igazi drámai párbeszédeket kíván. A város, mint a társadalmi felemelkedés lebeg a feleség előtt. S nincs igaza? Okvetlenül meg kell érteni elvágyódásának igazi okait. Hiszen az ember életének egyik alapvető mozgató rugója az akarat az előrehaladásra, arra, hogy többre vigye, mint ami, előbbre jusson, mint ahonnan elindult. Egészséges emberi ösztön diktálta törekvés ez. A feleség, sokat vár a változástól. Várja, hogy megszűnjék az orvos férj hajszás munkája, bízik, hogy gyerekei méltóbb környezetben nőhetnek majd fel, megcsillan előtte egy számukra jelenleg idegen társasági élet reménye is. Az orvost hurriánuma köti a faluhoz. Érzi, rá ott van szükség. Vajon nem önmaga és családja feláldozásával, fejlődése — szakmai és társadalmi fejlődése — mellőzésével választja a falusi életet? Szakonyi Károly azt mondja: egy orvosnak ott a helye, ahová az élethivatása, betegei láncolják. Szakonyi álláspontja egyértelmű. Meggyőzőnek azonban nem meggyőző, csak mint egyfajta megoldás, elfogadható. Ha ellenkező előjellel fejeződne be a film, az éppen indokolt volna, s a tíz évet már falun töltött Halász doktor mellett szólna. A tv-film egy igazán elegáns és visszafogott játékkal ajándékozta meg a nézőt. Kállai Ferenc alakítása szinte hibátlan volt. Dómján Edit halvá,n%/abb volt mellette. Ha egy színésznőnek szép, egyéni hangja van, az önmagában még nem jelent sikert. Még az sem, ha csupán a hangjának ura. Az elegáns játékhoz, jóval több kell. Valami olyan határozott, sajátságos azonosulás a szereppel, mint azt Kállai Ferencnél láttuk. MÉRV ÉVA ,Mi vagyok fn, RMiprl bícal?” — sokan ma is élnek ezzel a kiszólással, ámbár nem tudják, honnan is ered, ki is volt Róbert bácsi, s hogyan alakult ki róla az a téves közhit, hogy ő a „jótékonyság apostola”? Szabó László krónikája feltárja a „jótékonyság apostolának” titkát, a harmincas évek híres Róbert bácsijának életét és manipulációit. II. Szabó László: CSAK MELEGEN’ Az arisztokrata körök is felfigyeltek Robert bácsi akciójára, sőt a „főméltóságú asszony”, Horthy Miklósné nyilvánosan el is kötelezte magát egy nagyobb gyűjtés személyes bevezetésére, majd a lapok tudomására hozta, hogy „saját megtakarított zsebpénzéből” egy, azaz egyezer pengőt utal át Róbert bácsinak, a jótékonyság e földre szállt apostolának. S ha már a kormány- zóné ilyen „jó példával” járt elöl — holott „ez a kormányzó csak amolyan uborkafára felkapaszkodott lovastengerész” —, hogyne féltek volna nem adakozni „a szegény magyar nép fel- emelkedésére” arisztokrata, vagyis grófi, hercegi uraink? Hullottak is az ötven-, százpengősök a milliomos uraktól; herceg Eszter- házy, száztízezer hold akkori tulajdonosa például szintén belenyúlt a zsebébe és százötven pengőt küldött inasával Róbert bácsi főhadiszállására, a Városligetbe ... Róbert bácsi ugyanis itt ütötte fel tanyáját, egy nagyobb fabódéban, melyben egy ócska, kecskelábú asztal és néhány rozoga szék állt. E bódéra is csak azért volt szükség, hogy legyen egy hely, ahol a nap bizonyos órájában megtalálhatják a párt- fogók kegyes adományaikkal. A pénz éjszakára persze már nem maradt itt, szépen átvándorolt Róbert bácsi Erzsébet körút 9— 11., fsz. 2. szám alatti négyszobás lakásába. Az „apostol” ugyanis a New York-palotában lakott, öt lépésnyire a Hungá- ria-kávéháztól; itt töltötte a legszívesebben szabad óráit, művészek, írók és más hírességek árnyékában. Mert, bár nem pályázott nagy dicsőségre — elég volt neki az is, amit hetente egy- szer-kétszer kapott dicsérő jelzőkben a lapoktól —, mégis úgy érezte, hogy neki a művészi, irodalmi élet hírességei mellett a helye. „Nevemet sokáig emlegetni fogják..— mondotta olykor, de, hogy mire gondolt eközben, senki', nem sejtette... S valóban, ha az ember manapRÓBERT BÁCSI, AVACV a szélhámos apostol“ pp ság megkérdez egy negyvenötven év közüli, tősgyökeres budapestit, tudja-e, ki volt Róbert bácsi biztos a válasz: — Persze a népkonyhás! Az első hetek lecsillapították a budapesti szegények már-már robbanásig feszült hangulatát, hiszen tényleg az éhhalál várt volna rájuk, ha nem jön ez a „mentő angyal”, s nem veszi át a főváros nyomorenyhítő akciójának folytatását. így legalább biztos ebédre, de olykor még reggelire is, vacsorára is számíthattak. Kezdetben nem is volt semmi baj, pompásan működtek Róbert bácsi konyhái: hektoliter számra ontották a jó, sűrű, meleg levest és főzeléket. Hogy hús nem jutott hozzá, arról már igazán nem Róbert bácsi tehetett, annál inkább az urak, akik az ország ilyen nyomorúságos közállapotai közepette is elsősorban és csak a saját választékos étlapjaikra gondoltak, s mit sem törődtek a nép életével. Róbert bácsi ügyesen kiválogatta magának a hosszú sorokban várakozó fiatalabb férfiakat és nőket, s azzal az ígérettel, hogy biztosítja számukra a reggelit, ebédet és vacsorát —, a maga szolgálatába állította őket. Eleinte mindössze: - huszonötharminc főből állt a kis csoport, amely reggelente a kopott bódé előtt gyülekezett, s várta, hogy a kecskeszakállú öregúr kiadja a különböző címeket, amelyeket aztán fel kellett keresni. .. De három hónap múlva már négyszáz ember járta a fő- '’árost.^ egyrészt a hagyományos gyűjtőíwel, másrészt kosarakkal, kannákkal, hatalmas kondé- rokkal, amelyekben az ételmaradékot hordták... Róbert bácsi ugyanis rájött, hogyan lehet rendszeresen biztosítani a népkonyhák nyersanyagát... Az ét-« termekben, szórakozóhelyeken sok a maradék, részben úgy, hogy a tányérban hagyja a vendég, részben pedig az előre megfőzött ételekből marad vissza. Ám maradt bőven nyersanyag is: harmadnapos káposzta, fás karalábé, fonnyadt zöldség, — az éttermek ezt természetesen már nem főzték meg, s nem tálalták fel. Ellenben Róbert bácsi még tudta hasznosítani... Először is körbejárta Budapest valamennyi nagyobb éttermét és megállapodott a vendéglősökké!, étterem-tulajdonosokkal, hogy összegyűjtik számára a hulladékot, amit ő megfőz illetve ha éppen főtt ételről van szó, kiszolgál szegényeinek. így jutott el az akkori Honvédelmi Minisztériumba is, kieszközölve annak engedőjét, hogy Budapest három nagy laktanyájából ő kapja meg az egyébként moslékba szánt éteflmaradékot. Rövidesen olyan mennyiségű étel és nyersanyag gyűlt össze naponta, hogy Fein- schdlbert úrnak külön fuvarosokat kellett fogadnia az elszállításhoz. A „népjóléti hálózat” tökéletesen működött: jöttekmentek a társzekerek, csörömpöltek a nagy kondérok, s hozták az ennivalót Róbert bácsi konyháira. Ki is figyelt volna arra, hogy az étel, amit az éhségtől elcsigázott szegény emberek elfogyasztanak, két-három- ezer tányérból lett összeöntve, íze, színe, neme felismerhetet- len? Azt viszont senki sem tagadhatta, hogy frieleg. Mert alapelv volt Róbert bácsi konyháin, hogy az ételt csak melegen szabad kiadni! Isten őrizz, hogy valaki hideg, zsíros-faggyús étellel elrontsa a gyomrát! (Folytatjuk.) — Vajon Janával mi lett? — kérdezte Eber- lig. — Nagy jövőt jósolok annak az asszonynak. Fiatal, eszes és helyén van a szíve, öt nem fogják el, legyen nyugodt. — Holnapra minden kiderül — mondta a Páter. — Holnap sakkal tisztábban látunk majd. Megérkezik a teherautó és visszatér Jana... .. .A magyar elhárító szolgálat irodáiban szünet nélkül folyt a két elfogott személy kihallgatása. Schrimbaum habozás nélkül vallott, mert tudta, hogy csak így számíthat — esetleg — könyörületre. Gömöry-Gemner kezdetben nyugtalan volt, de amikor észrevette, hogy utolsó gyilkosságáról, amikor is Schirmbaum iratait megszerezte — itt nem tudnak, egyszeriben bizakodóvá vált. — 163 — Gömöry-Gemner nemcsak idősebb és műveltebb, de okosabb is volt Schirmbaumnál, így tudni vélte, hogyan és miképp védekezzen és milyen módon viselkedjen, hogy ne ítéljék halálra. Wochecknak hajaszála sem görbült meg és Gömöry úgy határozott, hogy az akcióért a felelősséget Schirmbaumra hárítja, és Janára, akiről természetesen tudta, hogy a szomszéd szobában hallgatják ki. Néha, ha nyitották az ajtót, még hallotta is az asszony csendes és szépen csengő hangját — mert nagyon jó magnetofonnal készült az a felvétel, amelyet a másik szobában szünet nélkül forgattak. — Nézzék uraim — mondta végül — én nem vagyak mai gyerek. Tudom, hogy két alternatíva között választhatok. Az egyik: tíz-tizenöt év a börtönben, a másik pedig a szabadság. Rám számíthatnak. Ha önök engem szabadon engednek, megszolgálom a bizalmukat. Ismerek címeket és jelszavakat. Ismerek kódokat és hullámhosszokat. Kössük egyezséget. Én mindenről beszámolok önöknek, utána veszem a kalapomat és visszatérek a kórházba. — Erről majd később — vélte a kihallgató. — ön még fiatal ember. Mit tud a mi szakmánkról? — fölényeskedett az orvos. — A hírszerzés olyan, mint a művészet. Arra születni kell. Én megmondhatom, kisujjamban van az egész. Ha egy hozzám hasonlóan képzett emberre akarnak szert tenni, évekig taníthatják, képezhetik, beleölnek egy vagyont és az első feladatnál lebukik. Miért nem tanulnak Schirmbaum esetéből? Engem uraim meg lehet venni. Mondhatnám: itt ülök önök előtt egy alkalmi vétel. — Arra kérem, doktor úr, hogy saját feladatairól beszéljen, és arról, milyen szerepe volt a Wocheck elleni két merényletben. — 164 — —nern beszélnék Wocheck elleni merényletről. A professzor életét, de még személyes szabadságát sem fenyegette semmi. Amikor először megláttam a presszóban, rögtön láttam, kivel van dolgom. Azonnal tudtam, hogy önök jelennek meg a professzor személyében. Jó — gondoltam — jött ez a Schirmbaum, pisztolynál fenyegetett, most majd lebukik. Azt hiszik, hogy olyan zöldfülű vagyok, aíkit ilyen trükkel a falhoz lehet állítani?! Tudtam én kérem, mindent előre tudtam. Arra gondoltam, menjen csak ez a Schirmbaum, támadja csak meg az önök emberét, majd móresre tanítják. De önök uraim, szintén kezdővel végeztették ezt a fontos munkát... Nem tudták elfogni, pedig ott volt a markukban, csak az ujjúkat kellett volna szorosra zárni. Ha én itt dolgoznék, ilyen baklövést soha nem követnének el többé. * Gömöry kis szünetet tartott, majd így folytatta az „előadását”: — Azután kérem, az a második akció. Be- renden ... Tudom én kérem, hogy a professzor, mármint az igazi, nem Berenden dolgozik, majd éppen őt helyezik le oda az isten háta mögé, abba a porfészekbe, ahol egy jóravaló vacsorát sem lehet kapni... És éppen Wocheck az, aki lemegy oda. Ilyen hibát vétettek önök uraim. Már azon voltam, hogy bejelentem Önöknek Schirmbaum újabb terveit, amikor befutott ez a Jana, ez a bécsi ügynök, ez a másik kezdő, aki egyszerre két pisztolyt szegez az embernek, mint egy vadnyugati cowboy, és figyelmezteti, hogy ha nem engedelmeskedik, azonnal lő. Én kérem orvos vagyok, sebész, van fogalmuk önöknek, milyen idegfeszültségben él egy sebészorvos? Akinek a kezében a kés, életeket menthet, vagy olthat ki egyetlen mozdulattal? — 165 —
