Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

Hétvégi ötmillió is kiváló Néhány év óta kimondatlanul is országos jelszóvá vált: ki a szabadba! Elértük már hazánk­ban -is, hogy a városok hét vé­gén szinte kiürülnek. Vonaton, gépkocsin a lakosság kiköltözik a szabadba: kirándulni, víken­dezni. Számos intézkedés szüle­tett ezzel kapcsolatban: üdülő­telepek fejlesztése, útépítési program meggyorsítása, stb. És legutóbb a hétvégi házak építése került előtérbe. A hagyományos módon épült víkendházak drágák, és kevés is az építőanyag. Gondot okoz az anyag szállítá­sa és a megfelelő 'szakmunkaerő biztosítása is. Ezen akar segíteni az a program, amelynek meg­valósítása révén olcsó hétvégi házak készülnek fából. Tolna megye is érdekelt e hétvégiház-építési programban. A Dombóvári Járási Építőipari Ktsz kapta a megbízást, hogy készüljön jel a házak sorozat- gyártására. 'Az idén az első félévben tértek át a házak nagyüzemi gyártásá­ra. Az első félévi program 1,2 millió értékű ház építését írta elő. A második félévben 3,8 mil­lió Ft értékű faházat keli készíteni. De ezt a nagyméretű termelés­növekedést két műszak beállítá­sával tudják elérni. Ma már a szövetkezetben gyártott házak is­mertek az egész országban. Az érdekes megoldású, hulladék­anyagot is hasznosító eljárás so­rán készülő fairészek jobb hő- ós hangszigetelésűek. mint a téglafal. Érthető, hogy a sorozatgyártás következtében olcsóbb is a ház előállítása és •várható, hogy a termelés to­vábbi felfutása révén még ked­vezőbb áron tudják a házakat gyártani és eladni. A hétvégi házak eredeti cél­juktól eltérően, más jellegű fel­adat betöltésére iß alkalmasak, így például az ország egyik leg­jelentősebb beruházásának — a beremcndi cementmű rekonst­rukciójának — felvonulási épü­letéül is ERDÉRT-házakat — a dombóvári ktsz gyártmányait — használják. Összesen mintegy 1800 négy­zetméter alapterületű felvonu­lási épületet szerelnek. Bere- menden. Ide kiküldte a szövetkezet egy brigádját, azzal a feladattal, hogy a dombóvári telepen gyár­tott házrészeket itt szereljék, rakják össze. házak .. ' .: ' A Dombóváron gyártott hét­végi házak kiválóan alkalma­sak felvonulási irodáknak is. A 26-os és a 31-es építőipari vál­lalat egy-egy irodájának és mun­kásszállásának alkatrészeit is nemrég szállították el Dombó­várról. Megkezdték a Mecsekben az idegenforgalmi hivatal részére egy 24 szobából álló motel épí­tését. de készítik már a Tudo­mányos Akadémia balatonvilá- gosi hétvégi házait is. A dombóvári ktsz hétvégi há­zai tetszetősök, és tartósak. A sorozatgyártás révén — megfele­lő mennyiségű anyag rendelke­zésre áll —, néhány hónap múl­tán már korlátlan mennyiségben vásárolható ilyen ERDÉRT-ház. Dolgozókat felveszünk Egy fő gyakorlott gyors- és gépírónőt felveszünk, fizetés meg­állapodás szerint. Fémipari és Szerelő Ktsz,-Tolna. Tel.: 141. (36) A Bátaszéki Vegyes Ktsz, fel­vételre keres alumíniumcsiszolás­ban jártas fémcsiszolókat és fém- csiszolási munkák elvégzésére férfi segédmunkásokat betaní­tásra. Bérezés teljesítmény sze­rint. betanításra betanítási pótlé­kot fizetünk. (22) * Hídépítő Vállalat szekszár­di kirendeltsége keres könnyű fizikai munkára, teljesítmény­bérezéssel női munkaerőket. Je­lentkezés: Bogyiszlói u. 1. sz. alatti építésvezetőségén. (59) A Tolna megyei Textilfeldol­gozó Vállalat paplanüzeme, Hő- gyész tolipaplan készítését vál­lalja. Vállalási ár: anginba bevont tol­lal. normál méretben 80x127 cm (hozott anyagból) á: 70,— Ft vállalati brocád hozzáadásával norm. mér. á: 350.— Ft extra méretben 200x127 cm á: 360,— Ft Megrendeléseket az anyag meg­érkezése után 3 napon belül tel­jesítjük. (32) Termelő­szövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok figyelem! Felújított szerkezeti egysé­gek, adagolók, dinamók, ön­indítók, akkumulátorok, hen­gerfejek, hidraulika-szerelvé­nyek kaphatók a Kaposvári Gépjavító Vállalatnál, Ka­posvár, Jutái út 7. Tel.: 13—436/8. Termelőszövetke­zetek részére 50 százalék ár­engedmény. Felújítható SZ— 100 járóláncot, valamint gör­gőket a legmagasabb napi áron vásárolunk. (26) Gyár- és Gépszerelő Válla­lat keres vidéki szerelési területeire (Székesfehérvár, Dunaújvá­ros, Almásfüzitő, Diósgyőr, Kazincbarcika) lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szakmunkásokat, segédmunkásokat. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosít­juk. Jelentkezés: Budapest VI. Paulay Ede u. 52. Sze­mélyzeti főosztály. (61) A Nagydorogi Földművesszö­vetkezet eladásra felajánl 15 dkg-tól 40 dkg súlyig előnevelt csirkéket. Ár a súlytól függően 6 Ft-tól 11 Ft-ig. 300 db-os rendelés felett díjtalanul kiszállítjuk. Telefon: Nagydorog 22. (58) A Bátaszéki Kádár és Fatö­megcikk Ktsz Szekszárdon Sorozatban gyártják az ÉRDÉRT Vállalatnak — Felvonulási épületnek f «..Apróhirdetések.«1 traktorokat ajánl meg pony vaj avítást és imp- vetfeJre. Vezetőfülke fel- regnálást záros határ- szerelve. Műszaki vizs- időn belül vállalunk* gáztatásról gondosko- Pécs — Vasas II. Jó- dunk. Érdeklődni a vél- szerencsét, Búzakalá^s lalat műszaki szakosztá- Mtsz. Telefon: Pécs* lyánál. (46) Vasas 42. (39) Lakatos szakmunká­sokat, valamint férfi segédmunkásokat fel­veszünk. Fizetés meg­állapodás szerint. Fém­ipari és Szerelő Ktsz, Tolna. (64) 407-es Moszkvics gép­kocsi eladó. Tolna, Marx Károly u. 27. (65) 380 négyszögöl ház­hely eladó. Nagydorog, Lenin tér 5. (40) 2 ajtós szekrény, toa­lett-tükör, könyvszek­rény, asztalok, 1 sezlon eladó. Szekszárd, Szé­chenyi u. 28. (kalap­üzlet). (41) Eladó egy 125 cm3-es fe­kete Danúvia motor- kerékpár, kifogástalan állapotban, továbbá egy fűrészporkályha, egy üstház (katlan alja), és egy hakstok, jutányos áron. Szekszárd, Beze- rédj u. 35. (44) A 11. sz. Autóközleke­dési Vállalat. Szekszárd újszerű állapotban lévő Ufi 28 és K 3011 típusú Kettőszoba-konyha, elő- szobás ház eladó. „Szekszárd belterületén” jeligére, a hirdetőbe. (49) Szekszárdon, szoba- konyhás lakásomat el­cserélném kétszobásra. „Költségtérítéssel” jel­igére, a hirdetőbe. (50) Modern gyermek- méilykocsi eladó. Dr. Balás Szekszárd, Kini­zsi u. 18. (51) Vennék 2, vagy 3 szobás családi házat, vagy házhelyet Szek­szárdon. „Készpénzért” jeligére a hirdetőbe. (56) Jawa Pionír jó álla­potban eladó. Szek- szájjd, Tinódi 15. Ér­deklődni : délután. (57) Állami gazdaságok, tsz-ete* közületek. Zsák-, Azonnal beköltözhe­tően eladó Mórágyon* Kossuth Lajos u. 29. sz. ház, bel telekkel. (16) Az AFIT. XIV. sz. Autójavító V. siófoki autószerviz-üzeme vál­la] gk. -mosást, gyors javítást, II. szemlét. Szolgáltatásunk gyors, pontos, megbízható. Munkaidő 6.30—20 órá­ig. munkaszüneti napo­kon 8—21 óráig. Éjjel, nappal gépkocsi mentő- szolgálat. Telefon: 510. <21) Vörös építőkövet lá­bazatnak és falazáshoz* kiváló minőségben, va­gonba rakva, rövid ha­táridőre, korlátlanul szállítunk. Árajánlatot magán-építtetőknek is küldünk. Uj Élet Tsz* Lovas, Veszprém m. 131) NYÁROM ELŐFIZETÉSES 1 SZELVCMVTI ÖBBET NYERHET« A JÚNIUS, JÚLIUS ÉS . HAVI ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉ­NYEKEN ELHELYEZETT BÉ&E&8MP . ZOK BEKÜLDŐI KÖZÖTT KÜLÖN AJÁNDÉKSORSOLÁS NYEREMÉNYEK: TRABANT SzemEoicEpköCS% i VDBEOTON Íj 1 SZÍNES TW-KÉSZÖLÉ*/ I FORTUNA TELEVÍZIÓK, camping; ÜBSB (24) A Mecseki Ércbányászati Vállalat ül. sz. bányaüzeme föld alatti munkára 18—40 éves korig férfi munkaerőt keres. . ; vájár, segédvájár, csapat­csillés, lakatos és villanyszereid szak­munkás, továbbá fúrási, szállítási segédmunkás munkakörbe. Csökkentett munkaidői Kereseti lehetőség havi 2000—4500 Ft között! Évenként növekvő összegű hűségjutalom! Napi egyszeri ingyenes étkezés. Pécsett modem, kényelmes munkásszálló. Jelentkezés: Kővágószőllős, III.-as üzem (autóbusszal 20 perc­nyire Pécstől) munkaügyi csoportjánál. Fürdőház u. 12. sz. alatt (a szőlő-szakcsoport pincéjénél) felvevő­helyet létesített, ahol mindennemű kádáripa­ri termék javítását és új ter­mékek gyárfását vállalják. Bővebb felvilágosítás a helyszínen. (38) 5-ös ÉPFU szekszárdi kiren­deltségére GÉPJÁRMÜSZERELŐKET ÉS LAKATOSOKAT VESZ FEL. Jelentkezés: Keselyűs! u. 6. (a sörraktár mögött.) (45) Keresse fel a bonyhádi fmsz engedményes iparcikk áruk kiállítását Bonyhád, Szabadság tér 2. sz. alatt A megvásárolt áruk után as alábbi engedményt adjuk: Hajdú porszívó 100 Ft Villanytűzhely 190 Ft Órás mosógép 300 Ft Mosógép, gömbölyű 100 Ft Táskarádió 50 Ft Favorit tv 100 Ft Delta tv 150 Ft Horizont tv 150 Ft Mona Lisa tv 150 Ft NDK 5 lit. boyler 150 Ft Filipsz hajszárító 200 Ft Nova sütő 130 Ft A megvásárolt árut házhoz szállítjuk. Tagjaink részére a megvásárolt áruk összegének dupláját írjuk be a vásárlá­si könyvbe, mely után visszatérítést fizetünk. OTP-hitelle- vélre is kiszolgáljuk kedves vásárlóinkat. Szeretettel vár mindenkit az fmsz vezetősége­(19)

Next

/
Oldalképek
Tartalom