Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-19 / 116. szám
• • • • •« Az 1968. évi középiskolai bajnokságokról Az MSZMP Politikai Bizottságának szeptemberi határozata ismét ráirányította a figyelmet a középiskolai sportra. A határozat ugyanis a középiskolai sporttal való fokozottabb törődést írja elő. Ezért 1968—69-ben ismét megrendezik a középiskolás bajnokságokat tornában, atlétikában és kosárlabdában. A lebonyolítást az 1967—1968. évihez hasonló szempontok szerint tervezik. Tornában az eddigi egy helyett két csapat jut a megyei bajnokságból a területi bajnokságra, a területiről pedig az országosra. Atlétikában 1968—69-ben elmarad a rúd csapatbajnokság és a Barátság ötpróba-versenyeket is külön verseny keretében bonyolítják le. Kosárlabdában a megyei bajnokok és a kiemelt városi bajnokok 32 csapatot adnak. Ezeket egymással összesorsolják ás kétfordulós mérkőzésen, oda-visszavágó alapon döntik el a továbbjutást. Az állva maradt 16 csapatot négy csoportba osztják. Ezek körmérkőzést vívnak egymással a területi döntőn a győzelemért, a győztes csapat megy az országos bajnokságokra. Öregfiúk-mérkőzés Szekszárdon Május 25-én, szombaton délután Szekszárdon, a Dózsa-sporttelepen érdekes labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. A Szekszárdi Dózsa és a Szekszárdi Petőfi volt játékosai játszanak egymás ellen. A két együttesben a következők lépnek ismét pályára: Sz. Dózsa: Bencze, Tóth, Novák, Kacsányi, Ihász, Dósai, Majnáy, Kázmér, Ku- csera, Czibók, Marosi, Nagy, Gyurik, Schlarb, Zsoldos, Vígh. Sz. Petőfi: Greilich, Kárpáti. Diófási, Gel- i lér, Tárnok, Rochi, Simon, Zörényi, 1 Baka, Hómann, Tischler, Benács, j Gabi, Bandi, Tancz, Zádori, Balogh. é*SPORTMŰSOR Atlétika: a órától folytatódik a kö- a BEAC együttese. Megyebajnokság: »épiskolás-bajnokság Szekszárdon, a Bajai Vízügy II.—Bátaszéki VSK Dózsa-sporttelepen. (férfi) 8.30, Bonyhádi Cipő—Paksi ökölvívó NB II.: A Bonyhádi Spar- Gimnázium (női) 8.30. Serdülő: 11.00. taeus együttese Dorogon a Bányász Bonyhádi Vasas—Paksi Gimnázium ellen lép szorítóba, 10 órakor. h.iia- un» srou^árLabdarúgó NB II.: A Máza-Szász- vári Bányász csapata Veszprémben a Vegyész ellen lép pályára 16.30-kor. (férfi) 9.45. Serdülő: 12.00. Szekszár- „. .. . . „ _ di Vasas II.—Dombóvári Apáczai Kézilabda: Mindkét NB Il-es csa- (női) 12.45. Serdülő: 14.00. Sz. Vasas patunk otthonában játszik. A Simon- n.—Dombóvári Apáczai (férfi) 15.00. tornyai BTC a Budapesti Építők Serdülő: 16.15. együttesét fogadja 10.00 órakor. A Tolnai Vörös Lobogó női csapata ellenfele a Pécsi Vörös Meteor. Kezdési idő 11.00 óra. Megyebajnokság: Nők: Bonyhádi Cipő—Gyönk 10.00. V: Nikolényi. Serdülő 8.00. Kocsola—Tolna n. 11.00. _ _ , . . TTT . _ . , , . Serdülő: 10.00. Szekszárdi Kórház— Labdarugó NB ÜL. A Dombóvári Simontornyai BTC 10.00. Serdülő: Spartacus Szigetvárott mérkőzik 17 00 8.00. Máza-Szászvár-Dombóvári Kész- órakor. V: Bálint. A Dombóvári VSE tyűgyár 9.00. Serdülő: 8.00. Nagydo- a Szekszárdi Dózsa csapatát fogadja rog—Mözs 9.00. Serdülő: 8.00. Férfiak: Dombovárott, 17.00 órakor. V. Bors. Bonyhádi Cipő-Gyönk 11.00. Serdü- A Bonyhádi Vasas is otthonában ját- iő: 9.00. Dombóvári VSE—Tolna ll.oo. fak:, ® Bajai Vasas MTE, Serdülő: 10.00. Szekszárdi Kórház— kezdési idő: 17.00 óra. V. Ball. Simontornyai BTC II. 11.00. Serdülő: Labdarúgó megyebajnokság: Báta9.00. Máza-Szászvár—Fadd 11.00. Ser- szék—Tamási. V: Bencze, Bogyiszló dűlő: 10.00. (Mözs csapata szabad- —Tolna. V: Szalai, Fadd—Tengelic. papos.) V: Hopp, Nagymányok—SimontorKosárlabda: A Szekszárdi Vasas nya. V: Szabó I., Kisdorog—Fornád. mindkét NB Il-es csapata otthonában V: Pech, Dunaföldvár—Szekszárdi látszik. A nők a Szegedi EAC együt- Vasas. V: Fejér megyei jv. hármas, tesét fogadják 11.15-kor. A férfimér- Szedres—Alpári SE. V: Andorka I., fcőzés 12.30-kor kezdődik, az ellenfélGyönk—Paks. V: Baráth. Labdarúgó megyei B: Kölesd—Dal- mand. V: Bőte, Döbrököz—Bonyhádi Petőfi. V: Eretnek, Sióagárd—Ozora. V: Salamon, Szakcs—Bölcske. V: Kovács, Dunaszentgyörgy—Kéty. V: Nagy I., Cikó—Nagydorog. V: Baranya megyei kettős, Hőgyész—Várdomb. V: Baranya megyei kettős. Labdarúgó II. osztály: Kajdacs— Pálfa. V: Simon, Gerjen—Pusztahen- cse. V: Király, Dunakömlőd—Báta. V: Farkas I., Kanacs—Madocsa. V: Farkas n., Zomba—Kakasd. V: Nemes, öcsény—Alsóhidvég. V: Sipőcz, Nagykónyi—Szakály. V: Gaál, Kocsola— Majos. V: Bogos, Ujireg—Tolna- némedi. V: Teierling, Mucsi—Pincehely. V: Szőcs II., Felsőnána—Kurd. V: Varga. Labdarúgó járási bajnokság: Mucs- fa—Závod. V: Pincehelyi, Bölcske II.—Németkér. V: Horváth, Sárpilis—Ka j mád. V: Kiss, Györköny—Ten- gelic-Szőlőhegy. V: Farkas III., Harc Szekszárd-Szőlőhegy. V: Antlfinger, Szálka—Medina. V: Kiszler, Lengyel— Kisvejke. V: Kerekes, Bonyhádvarasd—Murga. V: Szabó, Kalaznó— Váralja. V: Andórka II., Izmény— Győré. V: Fábián, Mórágy—Grábóc. V: Rózsa II., Tabód—Tevel. V: Ben- kő, Kismányok—Aparhant. V; Szili. Valamennyi megyei, B, II. osztály és a járási bajnokság kezdési időpontja 17 óra. Tartson velemf — Mehetünk, de szeretném tudni, hova. — Az NB Il-es kosárlabda-mérkőzésre. Nagyon kíváncsi vagyok valamire. — A fiúk, vagy a lányok mérkőzésére? — Ami utána következik.. — Nem értem. — Én sem. De a játékosok sem: két hete a mérkőzés után nem volt meleg víz, sőt, a zuhanyozó helyiséget lelakatolták azzal, hogy a Vasas nem fizetett, így nincs fürdés. — Ha nem fizetnek, akkor ne is kérjenek meleg vizet. — De állítólag a Vasas fizetett. Éppen ezért vagyok Kíváncsi, megoldódott-e végre a „nagy probléma?” — Hol van ez az ügy még a nagykanizsai ökölvívókéhoz? — Már előre tudom, hogy szegény Dorogi Ferit akarja megszapulni. —i A.hogy vesszük. Annyi bizonyos, amikor Dorogi visszajött Szekqzárdra, nem sokkal később felbomlott a fegyelem és a csapat ki is esett az NB II-ből. Pontosan ugyanez ismétlődik most Nagykanizsán is. — És biztos abban, hogy Doroginak mindehhez köze van? — Én ezt nem mondtam, de a látszat alapján erre is lehet gondolni. — Gondolni sok mindenre lehet. A dunaföldváriak például arra gondolnak, hogy holnap a fegyelmi bizottság előtt hogyan vágják ki magukat a csávából. — Bajban vannak? — Ok azt mondják nem, a. játékvezető és a tolnaiMajos győzött 6:l-re, vagy a hazaiak 5:l-re. __ Olvassa el a játékvezetői jelentést. _ — Azóta nem tudom, mióta elolvastam, mert 6 azt írta, hogy Felsőnána— Majos 1:6. Ezek szerint Majos győzött 6:l-re. De a Felsőnánaiak szerint az ő ifjúsági csapatuk győzött 5:l-re. ak viszont határozottan állítják, hogy a Károly Márton nem Márton Károly. — Ne szédítsen már: most Károly Márton, vagy Márton Károly? — Hisz éppen itt a baj, hogy még a játékos sem tudta pontosan megmondani, amikor a tolnaiak felhívására a játékvezető igazoltatta. Viszont, ha ő nem tudja, hogy tudjam én? — Vannak ilyen rendezetlen ügyek mostanában. Boldog lennék, ha például tudnám, hogy Felsőnánán — Kérdezze meg a majo- si Szőcs játékvezetőt, ő talán tudja. — ö vezette a mérkőzést? — ö csak elkísérte kedvenc csapatát Felsőnánára, és közben a játékvezetőt „dicsérte”, aminek az lett a vége, hogy a rendezőknek el kelleti vezetni Szócsőt a pályáról. — Gondolom, szép dolgokat mondhatott. — Ha leírnánk, nem jelenne meg az újság, mert szétrobbanna a rotációs gép. — Az nagy szenzáció lenne, bár ami Alsóhidvégen történt, az sem mindennapos. — Hadd halljam.-** • — Az Alsóhidvég—Kanacs mérkőzésen Alsóhidvég cserét határozott el. A ■ csere- játékos hátára kisebb lepedő nagyságú ruhát akasztottak, melyre tintaceruzával rápingálták a 13-as számot. Ahogy a játékos futott, lebegett rajt a szám, és ezért á játékvezető le- küldte, hogy igazítsák meg mezén a vásznat. — A játékvezető szabályosan járt el. — ö igen, csak a játékos nem. akit lecseréltek. — Nem értem. — Pedig egyszerű: arra az időre, míg a cserejátékos lement, visszatért a másik játékos. Négy-öt perc múlva, miután megigazították a vászondarabot a cserejátékos mezén, visszatért az, ugyanakkor a másik lement. — Szóval, csere-bere-foga- dom. — Valami olyasmi. De Kanacs vezetői éber szemmel figyelték a történteket és hétfőn reggel óvásuk már ott feküdt a Paksi Járási Labdarúgó Szövetség asztalán. — Most aztán spekulálhatnak, hogy milyen döntést hozzanak. — Nem irigylem őket. TOTÓZZUNK! 1. Máza- S zászvár—Dór og NB n 2. Sárbogárd—Bony hád NB Hl. 3. Fornád—Nagymányok megyebajnokság 4. Tamási—Szedres megyebajnokság 5, Bonyhádi Petőfi—Sióagárd megyei B. 6. Dalmand—Döbrököz megyei B. J* u i Hídépítő Vállalat szekszárdi kirendeltsége keres GÉPÍRNI tudö ÁLTALÁNOS ADMINISZTRÁTORT. Jelentkezés: Szekszárd, Bogyiszlói u. 1. Irodavezetőnél. (221) A Bonyhád Körzeti Sütőipari Vállalat tipizálás miatt ELADÁSRA FELAJÁNL 1 db jó állapotban lévő 1000 BARKAS CSUKOTT TEHERGÉPKOCSIT, Ár megegyezés szerint, (213) ... Apróhirdetések A Társadalombiztosítási Igazgatóság betegségidőre kisegítőként, 8 órai elfoglaltsággal takarítónőt ke ■ rés. Fizetés havi 1000 Ft - (214) munkakörbe. Fizetés kerékpár eladó. Szék' megegyezés szerint. Je- szard. Tarcsay F/l. len+kezés: Sárközi (Patai) (196) Mg. Egyetértés Mg. Tsz. 601-es Trabant eladó Decs, Dózsa György u. Torna, Dózsa Gy. u. 4. 28. sz. alatt, Bakó Mi- (195) hály építésvezetőnél. Félműszakos munkakörbe fiatalkorú lányt felveszünk. Papírértékesítő Vállalat, Szekszárd. (218) Női szabó szakmunkást azonnali belépésre, kisegítőnek, vagy állandóra felveszünk. Jelentkezni lehet: Szekszárdi Szabó Ktsz. Szekszárd, Széchenyi u. з. , vagy Arany János и. 7—9. szám alatt. (226) A szekszárdi állatkórház felvételre keres új Super Zetor traktor- jára állatszállítás céljából, a közúti forgalomban is részt vehető traktorost, lehető Lag szekszárdi lakássá. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: dr. Magyar! Jenő vezető állatorvosnál, a szekszárdi állatkórházban. ________________________(168) N ői és férfi munkáso- kát téglagyári munkára felveszünk. Jelentkezés: a Palán ci Téglagyár irodájában. (1C5) Sió-csárdához fagylaltárust alkalmazunk. Jelentkezés : Szekszárd, Fmsz. Jókai u. 2. sz. (202) Kivitelezői gyakorlattal rendelkező építész- technikust keresünk felvételre művezetői Házhely Bonyhád bel- _____ területén eladó. ÉrdekS ioagárdi presszós-fa- io<ini; Bem u. 5. (197) latozóhoz családi alapon • . ■ --------—---------t—~.— , Fiatal, gyermektelen szakképzettseggel rendelkező vezetőt keresünk június 1-i belépéssel. Jelentkezés: Szekszárd, Fmsz. Jókai u. 2. sz. Kereskedelmi osztályon. (199) , Az Üzdi Mikrohullámú Állomás felvételre ketes híradástechnikust. házaspár üres szoba- konyhás lakást, vagy nagyméretű szobát keres albérletben Szekszárdon, ,,Júliustél’t jeligére, hirdetőbe. (175) Idős személyt, vagy házaspárt eltartanánk, vagy élet járadékot fi■agy rádió—tv.műszerészt és olyan erősáramú technikust, vagy jól képzett villanyszerelőt, aki legalább magán szeszárdon, vagy környékén. „Megegyezés” jeligére, a hirdetőbe. (224) Wartburg 1000-es sürmélygéplTocsi-vezetői j o- ^en eladó. Szekszárd, (223) Rákóczi u. 73. gositvánnyal rendelkezik. A munkahelyre va- a szekszárdi fmsz. lo szállítást biztosítjuk értesíti a gyógynövényigen kedvező szolgálati gyűjtőket, hogy bodzabeosztás mellett. Jelent- és hársfavirágot, egyéb kezés: személyesen vagy gyógynövényt felvásár- levélben a fenti címen, lóink naponta átveszik (198) minden községünkben. Szalagfűrész eladó. Szekszárdon Jókai u. 2. ,,FG—800-as” jeligére, a sz. alatt 14—18 óráig, szekszárdi hirdetőbe. Fölemelt új árak. Bő(161) tebb felvilágosítást a Sgekszárd, Katoto felvásárlók adnak. (217) utcában pince, tanyá- Harkányban kettő- vai eladó, vagy bérbe szobás 5 fekvőhelyea kiadó. Érdeklődni: Bocs- fösőiülkés nyaraló, vál- kai 16 alatt. " (172) lakatnak, vagy alkalmi Eladó 1 db 9 hónapos nyaralóknak is kiadó, vemhes, jól tejelő tehén. Sp>gli József, Pécsvá- Zsiga János Medina- fad. (216) S2*.őlőhegy. (209) Kertes ház eladó». Műszakilag vizsgázott öcsény* Petőfi u. 7, D—125-ös Csepel motor- (212) HÉTFŐ KOSSUTH RADIO A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP a Metró-együttessel. 19.15: Esti me* se. 19.35: Tv-híradó. 19.55: Újpesti KOSSUTH RÁDIOl,^ Dózsa—FTC. A szünetben: Atlétikai 8.10: Teli Vilmos. Részletek Rossini s^orthfre^22 v hfrfdó' — zf'kf operájából. 8.45: Édes anyanyelvűnk. 22-20~ Tv-",rado- ~ 8* k" 8.50: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel, Keszthelyi Pál furulya- azirinQ7T Sv w zik. 9.10: Vidrakaland. Rádiójáték wwmlav jpv gyermekeknek. 9.51: Vasárnap dél- 9-30; Boszniai népdalok. 10.00: Földiáin- ifi ennlír O /a, művelőknek. 10.45: Se fekete - se Ecl°'kortv Sí!,., "óta; 1?"S?: fehér. 11.30: Az én barátom. 12.00: sora ri nn - *’ ,f e oe,e ,G.y“'a, Vasárnapi Tv-konferencia. 13.00: Sza-íurtíí01 fari- 13-30: Egyedülállók. 14.10: A levíkün í : Rá'i,1V' Crvena Zvezda—Prennjevka kosárlabhníiídténéí3'49« J.anő1/5meze>■ frtus da-találkozó. 15.00: Gyermekek éne- tJ^Í0S'■ Y}ss.zha"&. 13-3S- kelnek. 16.30: Az Ifjúság-staféta ío- kíl/ítJtífv'» Koos János ene- gadása Zagrabban. 17.45: Parasztla44 3“tszl|‘- 15-58: kodalom. 18.50: Saga a Forsyte-okról. íefo: Tv-masa2in- 21-M: SPOrtSZemköltészet századai. József Attila L rész. 17.52: Grabócz: Cigányrapszódia. 18.00: Közvetítés a Bp. Honvéd- Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. 19.11: Parasztok. Foly- 8-15: Dózsa György. 8.45: A Bel- tatásos rádiójáték. 20.00: Székely Mi- ügyminisztérium Duna Művészegyüt- hály-«st. 21.00: Közvetítés az Újpesti tesének népi zenekara játszik. 8.59: Dózsa—Ferencváros bajnoki labdarú- A hét előadóművésze: Irmgard Seef- gómérkőzés II. félidejéről. 21.50: A ried. 9.34: Óvodások műsora. 9.54: vasárnap sportja. Totó. 22.10: Robert Az MRT gyermekkórusa enekel. 10.10: Casadesus fiárom Mozart-szonétát Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczongorázik. 22.52: Könnyűzene éjfélig, zenei koktél. 13.00: A világgazda0.10: Régi angol kórusmúzsika. ság hírei. 13.16: Franek: d-moll szimfónia. 13.58: Farkasok. Vaszilij Suk- PETŐFI RÁDIÓ sin elbeszélése. 14.13: Könnyűzene Gyöngy Pál műveiből. 14.49: Kórus- 7.30: Az unitárius egyház félórája, pódium. 15.15: Mezei csokor. 15.30: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Édes anyanyelvűnk. 15.35: Irmgard Mit hallunk? 9.00: Operakalauz. 10.00: Seefried és Elisabeth Schwarzkopf Tánczene. 10.42: A MÁV Szimfoniku- énekel. 15.55: Válaszolunk hallgatósok hangversenye a Zeneakadémián, inknak. 16.10: Harsan a kürtszó. 1G.53: 12.17: Mai színház — mai színját- Ma ötven éve történt. 17.05: Külpoliszás. 12.37: A jazz kedvelőinek. 12.47: tikai figyelő. 17.20: Händel: Két con* Vetélkedik ma is még, Szerencse és certo grosso. 17.45: Dokumentáció bölcsesség. 14.03: Táskarádió. 15.03: a modem világban. Riport. 18.00: Hu* Fültörő. 16.00: Heine költeményei, szas stúdió. 19.35: A Rádió dalszín16.10: Régi magyar dalok és táncok, háza. Házasodj, Ausztria! 21.15: Szvja- 16.30: Őrjárat munkásszállásokon, toszlav Richter zongorázik. 22.20: Né17.00: Strauss: Elektra — Elektra pi zene. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: és Oresztész kettőse. 17.20: Sivatagon, Filmzene, őserdőn keresztül. 17.40: Tánczene. 18.25: Szép magyar novella. 18.42: PETŐFI RÁDIŐ A Zágrábi Rádiózenekar hangversenye Zágrábból. 20.00: Közvetítés az 10.00: A hanglemezgyártás bölcsőjé- Ujpesti Dózsa—Ferencváros labdarú- nél. 11.10: Hogyan hat bolygónk szer- gó-mérkőzés I. félidejéről. 20.50: A kezete a társadalomra? Előadás. 11.25; Curtis-vonósnégyes játszik. 21.40: Há- Népi zene. 12.00: Fültörő. Zenei rejt- rom a kislány. 22.10: A miskolci rö- vényműsor. 12.57: Gazdaszemmel ha- vidfilm-fesztivál előtt. 22.20: Népi ze- zánk mezőgazdaságáról. 13.12: Az nekar, élet játéka. 14.00: Kettőtől—hatig... 18.10: Irmgard Seefried Wolf-dalokat URH énekel. 18.25: Színes népi muzsika. 18.55: Monteverdi: Orfeo című kétré- 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Zin- szes operája a Brnói Janacek színka Miianov és Walter Ludwig énekel, házból. 21.26: A harmincas években 19.35: A Budapesti Fiharmóniai Tar- történt. 21.46: Tánczene. 22.25: A hét saság zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 20.30—20.50: Ilona. Kb. 22.00: Operaáriák. 22.17: Uj lemezeink. MAGYAR TV előadóművésze: Irmgard Seefried. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Magyar zeneszerzők. 19.40: Láttuk, hallottuk. 20.00: A nürnbergi mesterdalnokok. 20.30: Hangfelvételek — 8U)0: Úttörő-seregszemle a Vörös téren. 10.00: Iskolatévé. 10.25: Csak gye- felsőfokon. 22.18: A jazz kedvelőinek, rekeknek! 11.00: A művészet világá- 22.30: Musica Kungarica. I. Honfogból. 11.30—11.45: Hétmérföldes käme- lalás és középkor, ra. 14.30: Szakkörről szakkörre... 15.40: Ének egy orosz anyáról. 16.10: Találkozás a stúdióban. Gödöllő. II. rész. 16.40: Délutáni előadás. Egy 17.05: Kis világ. 17.30: Szafari. 18.20: hektár ég. 17.35A Varsói Szerződés Vallás — II. adás. 18.50; Húszmillió, megkötésének évfordulóján. 18.30: A 20.35: Moma Kapor: „Szeánsz” — Tv- világ nagy vasútjai. 18.55: Húsz perc dráma. 21.30: Balett. JUGOSZLÁV TV