Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-10 / 108. szám

1 fi dombóvári fűtöházhan Foto: Bakó Jenő Közéletünk Tegnap délelőtt ülést tartott a Tamási Járási Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Sztemáth Ala­jos. a járási tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályá­nak vezetője a rét-, legelő- és takarmánygazdálkodás helyzeté­ről és fejlesztésének lehetőségei­ről számolt be a vb tagjainak. Ezután a pincehelyi községi ta­nács munkájáról szóló beszámo­lót, — amelyet Karádi István, pincehelyi vb-elnök terjesztett elő —, vitatták meg, majd kü­lönböző bejelentések ügyében döntött a végrehajtó bizottság. Itt a cseresznye, érik a fösdieper Igaz, kissé még satnyácska, vízízű, de már piros és mégis­csak az első idei gyümölcs. A magántermelők is és a MÉK is árusítják, illetőleg árusítja. Cse­megének számít. A MÉK e hét elején hozta Dunaföldvár kör­nyékéről az első 20 kilogrammos „szállítmányt”. Egyre több lesz, mert szerdán már 40 kilót, csü­törtökön 100 kilót tudtak felvásá­rolni. Tekintettel az esőtlen na­pokra, az idén három héttel ha­marább árusítják a szekszárdi piacon a cseresznyét, mint szok­ták más években. A napfény hatására Szekszár- don a déli fekve-1 kertekben érik a földieper is. Korlátlan lehetőségek ? Miért fájdítja a szívüket? — A Mecsektej táléin szérum lesz? — Elgondolások futószalagon A v~tl s mi M e szavakka’ .m. uiMiaji biztatta Hor­váth József, a megyei tanács vb- elnökhelyettese lapunk munkatár­sát: „A vállalkozásokban rejlő fantáziával kellene foglalkozni Felkelteni az érdeklődési. Kicsit mi lemaradtunk. Igaz a fáddiak benne volnának, és nem hiszem, hogy más termelőszövetkezetek idegenkednének tőle. Már a TOT elnöke is megcsinálta, mint tsz- elnök. Némi lökést adni az ügy­nek. Ez kellene most nálunk is.” Azzal kapcsolatban mondta ezt Horváth József, hogy épül a Szek­szárdi Állami Gazdaság sertéste­lepe, és ha elkészül, évente 30 ezer hízót bocsájt ki magából. A termelőszövetkezeti vezetők meg­nézik közelről, távolról és fájdít­ja a szívüket a készülő korszerű sertéstelep. „Nekünk mikor lesz ilyen?” — sóhajtott fel az egyik termelőszövetkezet elnöke, és azokra a milliókra gondol, ami pillanatnyilag nincs. Hiába ejti rabul az embereket a korlátlan lehetőségek varázsa, az évek óta dédelgetett álmokat az igazi nagy alkotásokat nem le­het egyik napról a másikra tető alá hozni, mert annyi pénz, épí­tőanyag, szakember, gép még nincs. Ez is azt jelenti, hogy a? új gazdasági mechanizmus egye­lőre csupán lehetőség. De vajon baj-e az, ha most. a gazdaságirá­nyítás új rendszerében a régebbi évek elmulasztott lehetőségeit is szinte 24 óra alatt szeretnék be­hozni a megye mezőgazdaságá­ban a vezetők. Bajnak nem baj de félő, hogy elfásulnak, ha nem értik meg, hogy a lehetőségek még most sem korlátlanok, félő, .hogy elkedvetlenednek, ha nem találják meg idejében a nagysza­bású tervek megvalósításainak módszereit, eszközeit. S esetenként arra kell gondol­ni, hogy nálunk Tolna megyében a pozitív lendület mellett most helyenként az jellemzi a mező- gazdasági üzemek vezetőit, hogy nem elég önállóak az összefogás­ban. Kevés, az öntevékeny önál­lóságot reprezentáló közös akció. Az elnökök némelyike még mindig magános farkas, aki vagy egye­dül próbál utat törni, vagy még ma is összeköttetésekre számít, hogy célhoz érjen. S ez a rossz. Jobban, de legalább úgy ki kellene használni a közös vállalkozásban rejlő lehe­tőségeket, ahogy más megyékben teszik. Egy közös gazdaság nincs még abban a helyzetben, hogy felépítse a Biehl-rendszerű, vagy a Clay-rendszerű, avagy a Loh- mann-rendszerű sertéshizlalási telepet. De hasonlót öt-hat terme­lőszövetkezet minden további nélkül megcsinálhat. Horváth Jó­zsef is erre gondolt, amikor mun­katársunkkal beszélgetett. Hor­váth József elvtárs szerint neves kutatók s tudósok is készen áll­nak arra, hogy esetleg segítsé­günkre legyenek a piac igényei­nek megfelelő sertésfaiták kivá­lasztásában, kitenyésztésében. De­ltát mindezt a legelején kellene megkezdeni. Olyképpen, hogy több tsz vállalkozzék a beruházá­si összeg előteremtésére, a hízó­alapanyag biztosítására, és a ta­karmányszükséglet megteremtésé­re. Több közös gazdaság már bír­ja. S valószínűleg ezt a lehetősé­get hagyják ki a számításból azok a termelőszövetkezeti vezetők, akiknek fájdítja a szívét a szek­szárdi sertéstelep. A közös vállalkozások éppen a jólértelmezett, öntevékeny önálló­ság egyik megnyilvánulásaként országszerte szaporodnak. Éppen a közelmúltban írtak a lapok a Mecsektejről. Mi ennek a lénye­ge? Röviden az, hogy több Bara­nya megyei termelőszövetkezet összefogott a tej közös feldolgo­zására és értékesítésére. Amikor az egyik neves szekszárdi köz­gazdász elolvasta a Mecsektejről a Népszabadság tudósítását, való­sággal felkiáltott. „Hurrá a Me­csektej szérum!” Bizonyára az lesz, hisz végeredményben éppen a tsz-vezetők hangoztatják leg­jobban, hogy ne csak elgondolá­sok legyenek, hanem kezdjünk végre hozzá az elgondolások meg­valósításához. Unalmas is, ha .so­káig tart egy olyan állapot, hog: szóba kerül ez is. az is, de foly­tatás nincs. A területi tsz-szövet- sé-geink valósággal aranybányái például a ragyogóbbnál ragyo­góbb elgondolásoknak. A tanács­kozások, a rendezvények, hason­lóképpen, szinte futószalagon ont­ják a jobbnál-jobb ötleteket, el­gondolásokat. A MEZÖBER-nél már a jövő évi nagy beruházások okos előkészítéséről beszélnek és erre hívják fel a termelőszövet­kezetek figyelmét. De az lenne a az elképzelések aláiámasztá- ára, megvalósítására a terme- ;s, a piac, az értékesítés lehető- igeinek gyors és ügyes kiaknázá­sa ugyanúgy alakulnának a kö- ;s vállalkozások, mint más me- yékben. SZ. P. Ki a legjobb kőműves ? Verseny május 18-án A vetélkedők korát éljük. Vall­juk be, ezek az új tartalommal töltött virtuskodások nagy hasz­nára vannak a résztvevőknek és a versenyek közönségének is... A szakma ifjú mestere és a ki minek a mestere verseny a mun­kásfiatalok körében nagyon nép­szerű. A KISZ megyei bizottsá­ga rendezésében május 18-án a ki minek a mestere verseny ke­retében eldől, hogy ki Tolna megye legjobb kőművese. A vál­lalatok, szövetkezőitek fiatal szakemberei nevezhetnek a ver­senyre. a KISZ-alapszervezet, il­letve a munkahely vezetőinél. A kőművesek vetélkedőjét a Szek- szárd központjában épülő GED- KA-irodaházon tartják. Itt lesz a gyakorlati verseny: falazás, va­kolás, stb. Május 18-án délután a verseny elméleti részére kerül gor, és este átadják a- díjaira!, megtudjuk, ki 1968-ban Tolna megye legjobb kőművese. A szocialista címért kilencvenkét brigád versenyez az AKÖV-nél A 11-es számú Autóközleke­dési Vállalatnál sok éves hagyo­mánya van a szocialista munka­versenynek. A legelterjedtebb versenyzési forma eddig a fő­nökségek, illetve a brigádok kö­zötti verseny volt. Ma már eteő helyen a szocialista brigád- verseny áll. Több mint ezer gép­kocsivezető, szerelő, jegyvizsgáló, rakodómunkás és forgalmi szak­ember vesz részt a szocialista brigádversenyben, összesen ki­lencvenkét brigádban. A brigá­dok fele már másodszor, har­madszor versenyez a kitüntető cím elnyeréséért, a vállalások teljesítéséért. A kocsisokhoz igazítják a lovai Komótos lófajta Tizenkiléncezer kiscsikóra szá­mítanak az idén a hazai gazda­ságokban, ami azt jelenti, hogy az előbbi évekhez képest már va­lamelyest változott a .,lóellenes hangulat”. Ugyanis minden két-, séget kizáróan beigazolódott, hogy 3—5 kilométernél nem hosszabb fuvarozásoknál még ma is jó szolgálatot tesz a lovas fogat. Ennek egyik jele, hogy az ál­lami gazdaságokban most már huzamosabb idő óta 20 000 fe­lett van a lóállomány száma, miután nyilvánvalóan megtalál­ták a helyes arányt a gépi és az élő vonóerő között. A tsz-ek- nsk viszont a tenyésztők a „vá­laszték” bővítésével igyekeznek a mértaninál nagyobb kedvet csinálni a lótartáshoz. A közös gazdaságok egy részének ugyanis nem kell már a régi, könnyű- hámos, kis testű ló. Helyettük a tenyésztők a magyar félvért és nóniust ajánlják, de testesebb, nagyobb fajtát, amely már nem vész el a nagyobb platós­kocsik előtt, jól és könnyen von­tat. Számoltak azzal is, hogy vi­déken lassan kiöregednek a ko­csisok, a „régi típusú” tüzes pa­ripákat nehezen tudják a gyep­lővel tartani, ezért nyugodtabb vérmérsékletű, „komótosabb” egyebeket válogatnak ki tovább, tenyésztésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom