Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-31 / 126. szám
Eletképes-e? i. Tizennyolc esztendős múltra tekint Dombóváron a Fémtömegcikjígyártó Vállalat. A múlttal ellentétben, ma kétségek között él a száznegyven fős vállalat dolgozóinak többsége. Megromlott a hangulat. Nem a párttaggyűlés volt az egyetlen olyan összejövetelük az elmúlt hónapokban, ahol nyugtalanságukban már így fogalmaztak: „Meddig tűrik ezt fenn? Be kell csukni az üzemet?” Elkeseredésüket fokozta, hogy ez évben már több száz forinttal csökkent az üzemi dolgozók sokaságának havi keresete. Ez okból a tíz-tizen- két-tizennégy esztendeje ebben az üzemben dolgozó törzsgárdatagok vándoroltak el tőlük. Biztosabb jövőt, maga.sabb kereseti lehetőséget kerestek Kaposvárott, a dombóvári MÁV-hál és egyik-másik helybéli ktsz-nél. Csúpán másfél hónap alatt tízen távoztak — szakmunkások, segédmunkások — a. dombóvári fémtömeggelkktől. Kritikus helyzetbe jutottak — Mi lesz holnap és azután? — Helyre tudünk-e vergődni? — Mikor segítenek már a felsőbb szervek? — Veszteséges Volt az üzem. nem kaptunk nyereségrészesedést. Mi jöhet még ezután? — Mire számíthatunk az idén? Ezek azok a munkások által szinte naponta feltett kérdések, melyekre ma még nagyon nehéz választ kapni az üzemben. Több munkás elmondta nekünk is, gyakorta felteszik ezeket a kérdéseket a gazdasági vezetőknek, de méginkább a bizalmukat teljes mértékben élvező párt- és szakszervezeti titkároknak. Tilinger György elvtárs a tizennégy tagú pártszervezet titkára, csaknem másfél évtizede dolgozik a vállalatnál, munkás a bádogos üzemrészben. — Húszmilliós az éves tervünk. Borzasztó gondokkal küszködünk, de ezek nem ma keletkeztek. A fejlődéssel jár, hogy háttérbe szorulnak a hagyományos cikkek, a műanyag kiszorítja a bádogot. Ezért dugult be csehszlovákiai piacunk is. Elhagynak bennünket régi munkásaink. A rossz hangulat elsősorban abból adódik, hogy februárban csökkentek az órabérek és bizony pár száz forinttal kisebbek lettek a havi keresetek. Csupán a horganyzóban maradt meg a régi jövedelem, a többiek nem keresik meg a tavalyit — mondja a párttitkár— Milyen távlatokat próbálnak mutatni titkár elvtárs? — Az a nagy baj. hogy erre itt nem tudunk megnyugtató választ adni. Naponta jönnek panaszra hozzám és a községi pártbizottsághoz az emberek. írnak a Rádiónak, várják, kérik minden szervezettől a segítséget. — Veszélyben van-e az üzem jövője? Titkár elvtárs szerint, hogyan tudnának kijutni a kátyúból? Látszik, hogy nem először hallja ezeket a kérdéseket, mégis hosszasan elgondolkodik, mielőtt felelne. — Nem kell becsukni az üze met, ha... Ha beválnak az új cikkek (gyermekfürdőkádhoz állványokat, és az új olajfűtésű fürdőszobakályhákhoz víztartályokat készítenénk) és ha még újabb, kelendő gyártmányokkal meg tudjuk alapozni a lövőt... Azt kell elérni, hogy anyagilag feltétlenül megtalálják a munkások a számításukat, kedvvel jöjjenek dolgozni, és mindenki fegyelmezett, szorgalmas legyen. Utóbbiak elsősorban rajtunk múlnak. Erős piackutatásra, és korszerű cikkekre van szükségünk- Erre nem vagyunk kellően felkészülve. Igazgatónk (fiatal mérnökember) sokat talpal, de keveset van a dolgozók között. Ezt szóvá tették a párttaggyűlésen is. — Milyen segítséget várnak a felügyelettől? — Önálló tanácsi vállalat a miénk. Baj van az anyagellátással, mert a fémtömegcikk nem kiemelt üzem, így a Dunai Vasmű, — mint szállító — szerződésre nem kötelezhető. (Később mások mondják, lenne megrendelésük, harmincezres szériájú vizes vödörre, de hiányzik a hozzá szükséges 04-es vastagságú lemez.) Korlátozottak a felügyeleti szervnek, a megyei tanács ipari osztályának a lehetőségei. Gondjainkban mégis tőlük várunk konkrét támogatást — mondja az üzem párttitkára. „Itt szeretnénk boldogulni" Magukénak érzik az üzemet, mégis menni akarnak. Ellenük elhangzott már a süllyedő hajóról menekülés elmélete is. Erős túlzás és igazságtalanság ezzel vádolni őket. Akik elmentek, vagy menni készülnek, mindannyian családos emberek, van olyan is köztük, aki nemrégen vágott bele az építkezésbe- A fizetéscsökkenést sehol nem szokták számításba venni. Bárkivel beszéltem, mindenkinek szavaiban ellentétesnek tűnő gondolatok tűntek fel- Elkészülés és nosztalgikus, sajátos ragaszkodás a megszokott munkahelyhez. Kimondva, vagy kimondatlanul, távozni készül a szakmunkás, a segédmunkás, a párttitkár, az szb- titkár. „Ha találok megfelelő munkahelyet...” — hangzik el náluk mostanában igen sok ember ajkáról. A bádogosüzemben dolgozó összeszokott brigád szeméttartót készít. Néhány percre abbahagyják a munkát, véleményt mondanak. Mindannyian tudják, hogy hagyományos termékeik nagy részével válságba jutottak, nagyjából ismerik a kísérletezést. Egybehangzó vágyuk, bárcsak sikerülne! Nem árulnak zsákbamacskát- Elmondják kifogásaikat a szerintük túlméretezett adminisztratív-műszaki létszámról, egyikmásik gazdasági vezető lekezelő hangvételéről. Persze, hogy ilyen helyzetben felerősödnek az ellentétek, túl érzékennyé válnak az emberek. A tájékoztatás hiányát Főn ács Anna segédmunkás (értekezleteken ritkán szól. tizenhárom éve ide jár az üzembe) és Má- csik Ferenc bádogos szakmunkás is szóvá teszi. — Semmi jót nem tudok mondani. Két kiskorú gyermekemről kell gondoskodnom, és tizenegy év után most havi négyszáz forinttal van kevesebb a borítékomban. Csoda-e, ha én is el akarok menni? Egy hete indult útnak Kaposvárra az egyik haverom, és nagyon nehezén vált meg tőlük. Ne higgye, hogy nekünk mindegy. Itt szeretnénk boldogulni, itt is kellene: — mondja csendes határozottsággal. — Voltak-e javaslataik? — Sokféle ötlet elhangzott itt már, és sokmindenre kérünk választ. Az igazgatónk legutóbb azt mondta, várjunk május 1-ig, lehet, hogy addigra javulnak a kilátások, és akkor tájékoztat. Május 1 elmúlt, semmiféle válasz, pedig várjuk. Mohdjon már valamit, jót, vagy rosszat, ám feleljen — így fogalmazza meg Mácsik Eerenc szakmunkás a véleményétKeressük a kiutat. Mit tudnak mondani a vezetők? (Folytatjuk.) SOMI BENJÁMINNÁ Erkölcsi és anyagi támogatást a hős vietnami népnek ! A szolidaritási hónap eseményei a szekszárdi járásban A Hazafias Népfront IV. kongresszusa után a szekszárdi járásban is megerősödve, új lendülettel dolgoznak a községi elnökségek és bizottságok. Munkájukhoz nagy segítséget adtak a kongresszusi küldötték, akik az elnökségi és bizottsági üléseken személyes tapasztalataik alapján számoltak be a látottakról, hallottakról, s így beszélték meg a határozatokból adódó helyi feladatokat. Ilyen megbeszélésre került sor a járásban Harcon, Medinán, Öcsényben, Alsónyéken, Sióagár- don, ahol egyrészt Kürti István, a járási tanács elnökhelyettese és Hajdú István járási népfronttitkár látogatott el a községi népfrontrendezvényekre. Sok szó esett a népek közötti barátság ápolásának fontosságáról. A magyar—szovjet barátság elmélyítését szolgálták például a járás községeiben megrendezett ünnepségek az örmény kulturális napok alkalmából. Előadói munkájukkal jelentős részt vállaltak ebben a megye országgyűlési képviselői is. Fad- don Bolvári Józeeffté, Alsónyéken Báli Zoltán országgyűlési képviselő beszélt a szovjet néphez fűződő barátságunk, a béke megvédésének jelentőségéről, a vietnami nép hősi harca iránti szolidaritás fontosságáról. A barátság elmélyítését eredményezte, hogy ezeken az esteken szovjet vendégek is részt vettek, úgymond beszélgetőközelbe kerültek a barátságot ünneplő dolgozókkal. A községek fiataljai a vendégek kultúrcsoportjaival együtt színvonalas műsorokkal is hangsúlyozták a barátságot, együttműködési szándékot. Az erkölcsi, politikai állásfoglalás mellett természetesen az anyagi segítségre is felhívják a népfrontbizottságok a járás lakóit. Segítségük benne van a KISZ tranzisztoros akciójában-is, amelynek eredményeként közel 20 ezer forintot utaltak át eddig. Ez a mozgalom terjed a felnőtt lakosság körében is. Az eddigiek szerint Bátaszé- ken 5, Mözsön 2, Várdombon és Sióagárdon 1—1 kerékpár árát fizették be az Országos Béketanács Vietnamért indított akciójára. A Bátaszéki Kádár Ktsz-fcen a májusi békegyíiiésen az egyik szocialista brigád vezetője elmondotta: „A béke mindnyájunk szívügye és egyben politikai állásfoglalásunk is.” Ennek alátámasztására egy műszakot ajánlott fel a brigádtagok nevében a vietnami nép megsegítésére. Rittlinger Józsefné kiváló dolgozó könnyes szemmel mondta el: „Mi édesanyák szorongó, együttérző szívvel gondolunk a vietnami édesanyákra és szenvedő gyermekeikre. Emlékezünk a második világháború borzalmaim ezért szívesen segítjük harcuk"1 hogy ők is békében élhessenek”. Ünnep — kérés ünneplővel Nem a közöny, a rossz szervezés filztrdán este rendezte meg a megyei könyvtár és a TIT a megyeháza nagytermében az idei könyvhét legreprezentatívabbnak szánt irodalmi estjét. Az ünneplő és ünnepeltetni kívánó szándék tiszteletreméltó még ab- \>an az esetben is, ha megvalósulásában sikertelen, fiz az ünnepi esemény kísértetiesen hasonlított egy olyan groteszk keresztelőre, amelyre eljöttek a szülők, néhány rokon, de amelyről távolmaradt a névadó. Szégyenkezéssel, vegyes keserűséggel számláltuk össze az ünnepi könyvhét e rendezvényének közönségét. A százötven embert befogadó terem széksoraiban negyvenen foglaltak helyet. Ha ebből a számból levonjuk a hivatalból megjelent könyvtárosokat, az eredmény siralmas. ünnep, kevés ünneplővel; a könyv ünnepe; érdeklődő közönség nélkül, olvasók seregszemléje, találkozója, az alkotókat képviselő előadókkal — seregek nélkül. A krónikás nem tehet egyebet, az igazat mondva kénytelen vállalni az ünneprontó szerepét a cél érdekében: ne többet ilyen ünneplést! Üresen álltak a város állami, társadalmi, művelődési élete vezetői részére fenntartott helyek. Ásító széksorok láttán robbant ki a kérdés: — hol vannak a könyvtár olvasói, Szekszárd pedagógusai, a népes értelmiségi réteg képviselői és mindenekelőtt hol vannak azok. akik bensőjük parancsára ünnepelnék a könyvet, alkotóikat? Az alkotók követeit, az előadókat, ha időben kapnak vonzó, érdeklődést felkeltő tájékoztatást az eseményről, az ünnep megrendezésének gazdáitól. Hiszen nem arról van szó, hogy nem volt közönsége például az ünnepi könyvhétre megjelent kiadványoknak! A könyvesbolt forgalma megnőtt ezekben a napokban, az érdeklődés jelenvalóságára vall, hogy a könyvbarátok tették először szóvá azt az évről évre ismétlődő hibát, hogy a könyvhét íróvendégeinek művei nem kaphatóak. Érdektelenségre tehát nem hivatkozhatunk. Azt mondták nekem, hogy ez a riasztó közöny Szek- szárdon honos. Nem hiszek ebben. Sokkal inkább hiszem azt, hogy a szervezés elkésett, korszerűtlen, s ez a magyarázata a kudarcnak. Meggyőződésém, hogy minden olyan esetben, amikor hivatásánál fogva tömegeket igénylő, mozgósító intézmény, szervezet marad közönség nélkül, a szervezés gyakorlatát, a tömegekre gyakorolt hatás erősségi fokát kell vizsgálni. Eredményeiben is a valós értéket, nem a felszíni ragyogást. Ezekben a napokban az olvasó emberek figyelme a sajtó, rádió, televízió közvetítésével is az ünnepi könyvhét eseményei felé fordul. Ennek ellenére, félnék száz utcai járókelőt megkérdezni, hogy mennyire tájékozott az ünnepi könyvhét helyi eseményeit illetően. Tudjuk, hogy napjaink emberének figyelme megoszló, az élet ritmusa felgyorsult. Ez a ma már nem is vitatott és vitatható tény parancso- lóan veti fel a tömegkapcsolatok tartalmi és formai egységének korszerűbb kimunkálását. Parancsolóan veti fel, hogy új közönségszervezési formákat kell keresnünk, személyes kapcsolatokon alapulót, hatóképesebbet. Ebből következik, hogy nem elegendő a meghívók, műsorok százának postázása. Kell ez is, de nem oldja meg önmagában az érdeklődés felkeltését. Az érdeklődés felkeltése, ébrentartása folyamatos aprómunka. Eredményei lassan érlelődök. A 2 ünnepi könyvhét hagyományosnak vallott iinne- pünk. Gondolkodnunk kell azon, hogy SzeksZárdon miért lett ünnepietlen. Beszélnünk kell róla. Változtatnunk kell eddig használt szervezési gyakorlatunkon itt a megye- székhelyen, mielőtt még a meglévő jóval együtt kisugárzik a járási székhelyekre, községekre a szellemi, kulturális élet folytatásra nem méltó sok rossz hatása is. Végül, de nem utolsó sorban... Az ünnepi könyvhét tiszteletére rendezett irodalmi est közönsége szép élménynyel megajándékozva távozhatott a megyeháza nagyterméből. Koczkás Sándor irodalomtörténész és Margittal Ági színművész a másfélórás műsor keretében olyan színes, és jó keresztmetszetben mutatták be a mai magyar lírát, hogy csak sajnálhatjuk a távolmaradókat. Szegényebbek lettek egy, a hallgatóság részére maradandó élménnyel, ami egyszeri, mert az előadók igazán ünnepi ajándékot adtak; a szövetkezeti madrigálkórus közreműködésével feledtetni tudták a jelenlévőkkel az ünnepietlen fogadtatást. Szívből sajnáljuk, hogy ez a tartalmas, színes irodalmi est csak nagyon kevesekhez szólhatott! LÁSZLÓ IBOLYA Áz aszály miatt rovarinvázió is várható a mezőgazdaságban Elegendő a növényvédő szer Nem elég, hogy az „évszázad” aszálya sújtja a mezőgazdaságot: ráadásul minden eddiginél nagyobb rovarinvázióra is számítani kell. A rendkívüli szárazságban ugyanis egész sor élősködő szaporodott el a földeken, mégpedig olyan mennyiségben, amire még úgyszólván nem volt példa a hazai növéhy véd elem történetében. A MÉM növényvédelmi főosztályának munkatársai sorra járták a megyéket és mindenhol felmérik a helyzetet. Áz első jelentések szerint ez kedvezőtlen Tolna és Békés megyében, ahol a levéltetű-fertőzés veszélyezteti a gabonatáblák amúgy is mér- sékeltnek ígérkező termését. Feltűntek a burgonyabogarak is: a melegszáraz jdnrar•-'ís kedvezett a veszélyes kártevőknek, Ezért, a legveszélyeztetettebb vidéken szabályos riasztóláncot szerveztek a károk megelőzésére. A jelek után ítélve számítani kell arra, hogy a különböző kultúrákat kikezdi majd a lisztharmatfertőzés is. Az illetékesek az amúgy is nehéz helyzetben minden tőlük telhetői megtettek a termés mentésére. A kereskedelem ki tudja elégíteni a megnövekedett vegyszerszükségletet, a raktárakban elegendő növényvédő szer áll a gazdaságok rendelkezésére. Az invázió szerűen fellépő fertőzések' gócai fölé repülőgépeket vezényelnek és már csírájában igyekeznek megaka dályozni az élősködők elszaporodását. A MÉM növényvédelmi főosztályának szakemberei a_ hónap utolsó napjaiban Baranya. Békés és Szolnok me- tí vében mérik fel a növényvédélmi helyzet alakulását.
