Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-26 / 122. szám
Ne haragudjon, hogy családi ügyekkel terhelem, de muszáj elmondanom, hogy a feleségem lassan megőrjít. Mindig olyan kérdéseket tesz fel nekem, amilyenekre még a csecsemő is tudja a választ, csak ő nem. A napokban is azt kérdezte tőlem, hogy miért állványozzák fel minden tavasszal Szekszárdon az izraelita templomot és miért bontják le az állványt minden ősz- szel? Mondtam neki, hogy erre nagyon egyszerű a válasz, mire o megjegyezte: kíváncsi erre az egyszerű válaszra. Hát, azgnnyomban kielégítettem a kíváncsiságát. Mondtam neki: nézz csak fel a templomra és mindjárt választ kapsz a kérdésedre. Ű felnézett. A fejét ingatta. Azt mondta, hogy ő ott nem lát semmi különöset. Az angyalát! — mondtam neki, — Nézz fel még egyszer! Felnézett még egyszer. Megint nem látott semmit. Ekkor én felhívtam a figyelmét egy zöldellő bokorra, amely ott zöldell a templom homlokzatán. De még ekkor sem értette a dolgot. Pedig a magyarázat pofon egyszerű. Azért állványozzák fel minden tavasszal a templomot, hogy megöntözzék azt a kis bokrot és azért szedik le az állványt ősszel, mert akkor már kiadós esők szoktak lenni, meg a bokor is elhullatja a levelét és akkor már nincs szükség öntözésre... Vesztemre mentem vele végig a Mártírok terén is, ahol a kerítéseket építik, mert ott meg azt kérdezte: miért rossz lábasból rakja a cementet a kerítésre három kőműves közül kettő, a harmadik meg miért fandliból? Erre azt feleltem én neki, hogy az a kettő, aki lábasból rakja a cementet a kerítésre, az ezzel is kifejezi: ő híve az egyenjogáságnak, sőt mi több, otthon is segít a feleségének, még el is mosogat helyette, a lábast1 is jól kezeli, még tálán a cementet is főzőkanállal keverte meg... Ezt mondtam neki. Ö viccelődésnek vette az egészet. Azt mondta: „Kótya- gos vagy, te Johannes, látszik, hogy öregszel, ilyen marhaságokat találsz ki nekem, pedig nem ez lehet az igazi ok, hanem az, hogy a vállalatnak nincs elég fandlija.. Egyik nap meg azt kérdezte: „Mondd, Johannes, miért nem lehet fogrpiszkálót, WC-papírt, meg autosyphonhoz gumitömítőt kapni...?’’ Először azt válaszoltam, hogy ez egy olyan kérdés, amire csak az isten tud válaszolni, mire ő megjegyezte: „Te nem hiszel az istenben, . hogy mondhatsz ilyent... ”, Ezután elkezdtem magyarázni neki, hogy a fogpiszkáló az egy olyan dolog, amit otthon is megcsinálhat az ember, minek ezzel az ipart terhelni, WC-papírra sincs szükség, pláne, ami óta javul az újságpapírok minősége, a tömítőgyűrűből meg minek olyan nagy felhajtást csinálni, amikor syphont fejjel együtt azért lehet kapni... Ebben maradtunk. Persze, csak azon a napon, mert másnap megint elkezdte: „Akartam venni egy ruhát, de csak rózsaszínben volt. Mondtam, hogy én fehéret szeretnék, mire a kereskedő azt modta: nyugodtan megveheti, két mosás után ez is fehér lesz, és akkor azt gondolják, hogy milyen jól megy a Johanneséknak, ugyanolyan ruhát vett rózsaszínben is. meg fehérben is .., „Mondd, Johannes, miért fehéredik ki a rózsaszín?” Hagyj engem békén — mondtam. Mindig olyan kérdésekkel piszkálsz, amire nem nekem, hanem az illetékeseknek kellene választ adniok. Vedd meg a rózsaszín ruhát, mert abból később fehér lesz, és akkor azt hiszik, hogy nekünk sok pénzünk van, mert divatozásra is jut, pedig csak egy új magyar találmányról van szó, a kameleon- ruháról, amely úgy változtatja a színét, mint az a kaméleon állat, amelyik... Meggyőztem. Nem vette meg a ruhát! Ilyenek az asszonyok. Azt mondta: „Ha az enyém fehér lesz, akkor másé is, és akkor mindenki rájön, hogy nem is divatozok, csak a ruhám fakult ki. . .” A ruha árán kirándultunk. Paksra. Vesztemre. A feleségem megállt a paksi szálloda előtt és azt mondta: „Nézd, Johannes, ez egy középkori rom!”. Ez nem rom — mondtam én —, ez egy mai szálloda. „Ez szálloda!?” — kérdezte ő. „Igen” — feleltem én. „Es miért nem javítják meg, miért nem, hozzák rendbe, miért nem költenek rá legalább feleannyit, mint a simon- tomyai várra?”. „Azért, mert ez nem műemlék!”. Ezt végképp nem értette. Egész úton hazafelé is ezzel foglalkozott. Azt magyarázta nekem, ha nem műemlék, akkor miért nem nyilvánítják műemlékké, a külseje után Ítélve rá lehetne fogni, akár azt is, hogy több száz évvel ezelőtt épült, és azóta állja az idő ostromát. .. Most mondja 'meg a szerkesztő úr, de őszintén: hány napot bírna ki egy ilyen asszonnyal? Válaszát Várom. Tisztelettel: 25 éve történt Kállay Miklós miniszterelnök beszédéből: „Nem az én kormányom alatt döntetett el,, hogy részt veszünk' az 1942-es orosz hadjáratban. Nem kétlem, hogy így kellett dönteni és ha elhangzott szövetségesünk hívó szava, azt követni kellett. De az én feladátom, és szent kötelességemnek tartom, hogy az elveszett helyett új hadsereget teremtsek az országnak, új életet a háború veszteseinek és új hitet és lelket adjak az esetleg elcsüggedőknek. Sajnos — folytatta a miniszterelnök — nehány tünet azt tette szükségessé, hogy a ház elnapolását javasoljam, mert úgy láttam, időt kell szerezni ahhoz, hogy megértessem minden párttal és mindenkivel, hogy alkotmányos életünk legfőbb tényezőjét, a parlamentarizmust a mai háborús időkben csak úgy lehet megőrizni, ha szem előtt tartjuk mindazokat a szabályokat és határokat, melyeket az idők nehézsége és kényessége minden magyar emberre kényszerűen ró” ... A miniszter- elnök megemlékezett az úgynevezett baloldali megmozdulásokról, illetve a népfrontnak kölcsönvett elnevezése alá foglalt mozgalomról. De ilyen mozgalom nincs. Ha lenne és arra törekednék, hogy összeszedje a nemzetben esetleg szanaszét található nemzetellenes elemeket, úgy az szembetalálja magát az egész állam hatalmával.” (Tolnamegyei Újság, 1943. 38. szám.) Megjegyzés: Kállay miniszterelnök ezt a beszédet nem sokkal azután mondotta el, hogy a januári szovjet támadás által megsemmisült II. magyar hadsereg maradványai hazaértek. A hallgatóság MÉP, a Magyar Élet Pártja nagy választmánya volt. Érdekes Kállay itt nyilvánosságra hozott gondolkodása: a szovjet elleni hadjáratban való részvétel elhatározásáért mossa kezeit,, ezt nem kormánya döntötte el, de ha már eldöntette ezt valaki, ő gondoskodik a kővetkező hadsereg felállításáról, nyilván azért, hogy azt is frontra küldje. Másik anakronizmus az újságban idézett beszédben: Tud a népfrontmozgalomról, de az mégsincs. Ha lenne és szervezkedne, lesújtana rá és a tömörült nemzetellenes elemekre. Csakhogy a tény az volt, hogy a nép- frontmozgalom mégis csak volt, abban nem nemzetellenes elemek, hanem éppen a leg bátrabb hazafiak/ szövetkeztek, és amikor egyes tagjaira valóban lesújtott az állami hóhér, Kállay valószínű belátta korábbi elképzeléseinek helytelenségét, alapjában téves szemléletének eredményét: a német megszállást. 50 éve történt A pécsi királyi főügyész jelentéséből : „A lázadás kezdeményezői a pótzászlóaljnak menetszázadba beosztott emberei voltak. A menetszázad részben, vagy nagyobb részben orosz hadifogságból visz- szatértekböl állott, akik, mint a hadbírósági tárgyalásokból kitűnik, bolseviki tanokkal voltak szaturálva (eltöltve). Ez a menetszázad körülvette saját laktanyáját, a kaszárnyaügyeletes tiszttől egy bizottság a fegyver-, lőszertár és pénztár kulcsainak átadását követelte, és amikor ez ezt megtagadván, egyet közülük lelőtt, leszúrták,' a kulcsokat tőle elvették, a pótzászlóaljnak hozzájuk szító embereit felfegyverezték, a gépfegyvereket, számszerűit 19—24-et is hatalmukba kerítették, a pénztárt magukhoz vették.” .. . „A polgári lakosság általában nyugodtan viselkedett, bár egyesek a lázadókkal való együttérzésüknek adtak kifejezést, sőt ezeket buzdították is. így a pécsi kir. ügyész jelentette, hogy egy Dobrovics Péter nevű pécsi lakos festőművész és négy nő ellen a rendőrség eljárást folytat, mert az elölnevezett a lázadók egy csoportját kitartásra és arra buzdította, hogy a‘ honvédeket csábítsák a maguk pártjára, útmutatást is adott, hogy a gépfegyvereket hol állítsák fel. A négy nő közül három, hasonlóan buzdította a lázadókat.” ... „A rögtönítélő bíróságok 1918. május 23-án négy, 24-én három, 25-én ismét négy és a mai- napon egy. halálos ítéletet hoztak. Ezen elítéltek nyomban ki végeztettek.” (Igazságügyi Minisztérium Bizalmas, 19J.8—487—3. szám.) Megjegyzés: E napokban van ötven éve az első nagyobb szabású katonai lázadásnak, mely a pécsi helyőrségben tört ki. A lázadók rövid idő alatt a város minden fontos pontját kezükben tartották és csak nagy túlerővel tudták őket először a városból kiszorítani, majd elfogni. Mint e jelentés írja, sokan a Duna felé el tudtak menekülni. A honvédelmi miniszteri vizsgálat megállapította, hogy a felkelés vezetői hadifogságból visszatértek voltak. 1918. május 13-tól 24-ig terjedő 12 nap alatt a Monarchia hét helyőrségében tört ki olyan lázadás, amit a közvélemény előtt eltitkolni nem lehetett. 100 éve történt A hazatért Perczel Mór tábornok diadalútjából: „Ez alkalommal (halála után) jut eszünkbe egy tréfás történe- tecske, mely a hatvanas évek végén (pontosan 1868-ban) esett meg a generálissal. Akkortájt tért vissza a hazába és amerre csak járt, mindenütt lelkesen megünnepelték. így Várpalotán is nagyban készültek méltó fogadtatására, mikor meghallották, hogy arra veszi útját. A kifogyhatatlan humorú s amellett ékes beszédű Patay doktort, a Zichy grófok uradalmi orvosát kérték föl, hogy a hőst üdvözölje, ki azt él is fogadta. A nevezetes órában az egész városka talpon volt, zászlókkal és virágokkal jól ellátva szorongtak az út két felén, amelyről Perczel érkezendő volt. Ekkor azonban kínos incidens történt. Staféta jött nagy sietve és jelentette, hogy a másik orvos, dr. Hercz hirtelen rosszul lett, tehát Patay sürgősen keresse fel. A díszszónok erősen zavarban volt, annál is inkább, mert már egy közeledő porfelleg jelezte, hogy a tábornok kocsija közeledik. — Rögtön megyek — szólt a stafétához. Egy perc és a vitéz szabadsághős sugárzó arccal ugrott ie a kocsiról a lelkesen éljenző néptömeg előtt. Eatay kevésbé örömteli arccal áll elébe s egyet kö- hintve, szóba kezd.: — Isten hozott Perczel! Jöttél volna előbb csak egy pár perccel, de most dolgom van a Hzrcz- cel, tehát Isten veled Perczel! Mondá s mélyen meghajolva távozott, hogy szenvedő kollegájának segítségére siessen.” (Veszprémi Híradó, 1899. június 1-i szám.) Megjegyzés: Perczel Mór, a szabadságharc kiváló tábornoka 1899. május 23-án, 89. évében ■ hunyt el. Az újságok Londontól Szentpétervárig megemlékeztek róla, a magyar újságok napokon keresztül foglalkoztak személyével. így került napvilágra ez az 18(18. nyarán történt mulatságos eset. A Perczel-család kegyelettel őrizte a tábornok emlékét s a levéltárba került értékes családi levéltárban találtunk 110 halálával kapcsolatos újságcikket, melyből éppen ezt az éppen százéves eseményt kiemeltük. Régen történt „Tekintetes Nemes Tolna Vármegyében Ozora Mezeő Várossá- ban tartandó Kovács, Lakatos és Szíjgyártó egyben kapcsolt Czéh- nek Articulussai óképpen következnek: 4. Articulus. Hogy pedig ezen Kovács, Lakatos és Szíjgyártó Mesterségnek folytatásában sémi fogyatkozás ne történjék, a Czch Mester eöregbik Mester Ember Társait, úgy mint egy Kovácsot, Lakatost és egy Szíjgyártót maga mellé vevőn, kinek kinek az munkáját, hä lehet minden kántorban meg visgállya és ha vala- fhelyik rósz munkát tenne, azonnal az olyas Mester Ember leg- előbbenis meg intessék, azután pedig az munkája vétessék ell tüle, vagy pedig érdeméhez képest meg büntettessék fönt írt mód szerént, hogy tudnia illik a büntetés 4 forinton föllül ne haliadja. Ha pedig valamelyik a Mester Emberek közül úgy munkája s értetlen mestersége által valakit meg károsíttanna s az meg károsodott Ember az eránt a Czéhnél panaszolkodnék, tartozik a Czéh néki eölégséges sa- tisfactiót (kártérítést) adni. És ha valamelyik lopásban, gyilkosságban vagy egyéb eriminalis casus- ban (bűntettben) tapasztaltatnék, tartozik a Czéh az olyant az Földes Uraság jurisdictiója (bíráskodása) s keze alá adni. 6. Artikulus. Ezekután .ha valamelyik Czéhbeli Mester Ember, vagy Legény más ezen Czéhbeli Mester Ember Társát a Mesterség dolgában elsőbenis nem a Czéhnél, vagy az Ifjú Társaságnál, hanem másutt vádolná — kivévén, hogy ha a Czéh, vagy az Ifjú Társaság néki igazságot tenni nem akarna — az olyan érdeme szerint fog meg büntetőd- ni.” (4:790/1. sz. Céhlevelek.) Megjegyzés: A ezéhek egy részről a helyi iparosok érdekvédelmi szervei voltak a feudalizmus korában; biztosították, hogy területükön kontárok nem boldogulhattak, másrészről felelősek voltak a mesterek és legények munkájáért, magatartásáért. 4. artikulusban a szabály intézkedik, hogy a céh tekintélyét le ne ronthassák, sőt a céh magára vállalja a kártérítést, ugyanakkor ti. artikulus megtiltja, hogy az ilyen panaszokat máshol orvosoltassák és bünteti azt,' aki a belső ügyet kiviszi, mert ezáltal rontja a céh hírnevét. Az ismertetett cchszabályza- ton dátum nincs, írásmódja szerint a 18. században, vagy a 19. század elején írták. DR. PUSKÁS ATTILA .. fqgpjj. -.................... Repülőgéppel is gyorsan célba ér, de egy jól megfogalmazott hirdetés elhelyezésével lapunkban még gyorsabban eléri célját. Győződjék meg róla HIRDESSE vételi és eladási szándékait a Tolna megyei Népújságban.