Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-09 / 83. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1968. április 9. *ut* Meere^ m «•««»■«» NÉPÚJSÁG-A MAGYAg.SZŐtiALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A költészet napja alkalmából: Dömötör János emlékezete József Attila születésnapja, — a költészet napja alkalmából kedves hangulatú ünnepséget rendezett vasárnap délután Duna- szentgyörgyön a paksi járási könyvtár. Az újonnan épült impozáns művelődési házban jöttek munkásságáról, a korról, amelyben élt, s felfrissítse a méltatlanul elfelejtett költő emlékét A műsorban a helyi irodalmi színpad tagjain kívül Zwirzsina Mária és Antal Franciska szavaössze a költészet barátai, a vers- lók is közre működ tek: József At- kedvelők, akik az ünnepi alkalomé tíla, Babits Mihály, Illyés Gyula, ra Csányi László szekszárdi köl- Simon István, Csoóri Sándor egy- tőt hívták meg, hogy meghall- egy szép versét mondták ek gassák előadását, elbeszélgessenek Szavaló ink sikere Kőszegen Április 6—7-én Kősziegen került megrendezésre a falusi fiatalok és szövetkezeti dolgozók IV. országos szavalóversenye. A korábban Szekszárdon megtartott dunántúli döntőről három Tolna megyei fiatal jutott tovább az országos versenyre. Értesülésünk szerint mindhárom Tolna megyei versenyző jól megállta a helyét a színvonalas vetélkedőn: Soproni András bátalszéki, Horányi György paksi szavaló ezüstérmet, Braxmair Mária bátaszéki kislány bronzérmet szerzett. Üzletek ünnepi nyitva tartása Április 13: Kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Április 14: Kiskereskedelmi egységek zárva tartanak, vendéglátóipári egységek, büfék kivételével, szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Világrekord a tenger mélyén Toulouse közelében új francia tengerkutatási rekord született: egy kutatólaboratórium 335 méter mélységbe ereszkedett le. A kutatófülkében ketten helyezkedtek el, s két és fél óráig tartott a tengermélyi utazás. Mint a tudósok beszámolnak róla, az első 120 méternyi út aránylag könnyen ment, 240 méternél azonban meg kellett áll- niok, hogy 10 perces pihenőt tartsanak. 300 méternél különböző feladatot oldottak- meg a kutatók, annak megvizsgálására, hogy szellemi tevékenységük mennyire friss. Feladataik között szerepelt többek között az, hogy papírlapra kis köröket rajzoltak. A 335 méteres mélységben kerek 17 percig időztek a mélytengeri kutatók. Véle. Csányi László kellemes meglepetést okozott a dunaszentgyör- gyieknek: a költészet napja alkalmából Dömötör Jánosról, a falu szülöttjéről beszélt, akinek még a falubeliek közül is kevesen ismerik a nevét. A tehetséges költő Arany János tanítványa volt és sok szép maradandó verssel jegyezte be nevét, az irodalomtörténetbe. Indokolatlanul bánik vele mostohán az utókor, hiszen sok kisebb rangú és jelentőségű költő emlékét te büszkén őrzi szülőfaluja. Dunaszent- györgyön, ahol bizonyára ma is élnek Dömötör János rokonai, még utcát sem neveztek el róla. A költészet napja kitűnő alkalom volt Csányi Lászlónak arra, hogy beszéljen a 1 község szülöttjének Névnap: Erhardt. Április A Nap kél 5.07. nyugszik 18.25 órakor. 9 A Hold kél 13.40. nyugszik KEDD 3.45 órakor. T7* rr r t* »■ ‘ * | Lsonezes ejjel „Furcsa neszre ébredek az éjjel. Kopog az ablakpárkány. A mindenségit, csak nem esik?! De, esik!! Kiugrottam az ágyból, leültem a küszöbre egy szál hálóruhában, és néztem az esőt’’. Százezrek, sőt milliók nagy örömét érezte ezen az éjszakán Pfundtner Sándor, a tolnai Aranykalász Tsz elnöke, ott a küszöbön ülve. Se nem esett, se nem havazott rendesen az elmúlt fél év alatt. Országos téma lett az eső. Tegnap talán jobban éreztük magunkat a borús ég alatt az esőben, mint vasárnap a ragyogó napsütésben. MOZI Bonyhád: Találkoztam boldog cigányokkal is. (Jugoszláv film). Dombóvár: Gyilkos a túlvilágról. (Csehszlovák film). Dunaföldvár: A bosszúállók. (Szovjet film). Paks: Telemark hősei. (Angol—amerikai film. Szekszárd: Falak. (Magyar film). Tamási: Egy férfi és egy nő. (Francia film). TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztőt PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: l—20—ll, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 11 Index-szám : 25 069 *— Üzlethelyiséget nyitottak az Apáczai gimnáziumban Dombóváron a kereskedelmi szakközépiskola tanulói. Füzeteket, édességet és szappant; árusítanak diáktársaiknak — tudósít Fuchsfoerger Katalin. — Hároméves verseny az Autóközlekedési Tröszt, vállalatai között. A szekszárdi 11-es AKÖV kollektívája elsőként csatlakozott, az országos versenyhez. A vállalatok közötti szocialista mur.kavensenyt a tröszt félévenként, évenként értékeli. — Egyhónapi munkabérnek megfelelő nyereségrészesedést osztottak a Szekszárdi Faipari Vállalat dolgozómák. A vállalat a múlt évben kimagasló eredményeket ért el, termékeit a Bútorértékesítő Vállalat minőségi kifogás nélkül vette át. r HÍREK — A pártbizottsági tagok alapszervezeti pártmunkájáról, a vállalati anyaggazdálkodásról és anyag, biztosításról tanácskozott hétfői ülésén a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat pártvégrehajtó bizottsága. — Uj műhely saját erőből. A Szekszárdi Faipari Vállalat új telephelyén megkezdték egy 2flű négyzet G. J. méter alapterületű műhely építését. Az új műhelycsarnok még az idén elkészül. — „Mélyhűtött” kiállítás. A HOV bajai hűtőháza, a Tolna megyei NépboJt Vállalat és a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat április 9-én a szekszárdi Ga- ray-étteremben, kiállításon mutatja be a magyar gyorsfagyasztóipar ..Mirelit” gyártmányait. FELHŐS. ESŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé eső. A Dunántúlon he. lyenként viharos észak-nyugati szél kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet öt-tíz fok között. FONTOS! FONTOS! FONTOS! Hétfőn már sok kitöltött köz- lettőrző szelvényt tépjék le. a vélemény-kutató ív érkezett szer'- harmadik oldalon lévőt hagyják kesztőségünkbe. Az eddigi vála- a közvélemény-kutató íven, mert szók is azt bizonyítják: olvasóink a kitöltve beküldött kérdőív csak meggondoltan válaszolnak a kér- így vehet részt a nyereménysor- désekre és nagyon sok jó javas- soláson. latot adnak. Sajnos néhány olyan Mint már megírtuk: a nyere« közvélemény-kutató ív is érkezett, ménytárgyak Szekszárdon, a Ga- amelyekről nemcsak a kitöltőnél ray téri tejbolt kirakatában Iát- maradó szelvény de a sorsolási hatók. Hogy vidéki olvasóink is kerékbe kerülő szelvény is hi- láthassák az itt elhelyezett nye- ányzik: Kérjük olvasóinkat: csak reménytárgyakat — közöljük a a második oldalon található el- kirakatról készült képet. TÖBB VÉRT ! Elnökségi ülést tartott Tegnap délelőtt ülésezett a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Elnöksége. Részt vett a tanácskozáson dr. Soóky László, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese, dr. Horváth Jenő, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője is. Az 1967. évi véradómozgalom tapasztalatairól és az 1968-as év első negyedének eredményeiről dr. Kolümbusz László, a véradó- állomás főorvosa beszélt. Elmondotta. hogy a tervezettnél 92 literrel kevesebb vért adtak az első negyedévben megyénkben. Ennek oka többek között az influenzajárványban is kereshető. Az elmúlt évi túlteljesítést tekintve azonban, az idei lemaradás aggodalomra ad okot. — A véradást társadalmi üggyé kell tennünk! — fejtette ki véleményét dr. Soóky László. Bizakodását fejezte ki megyei' véra Vöröskereszt adómozgalmunk és vöröskeresztes alapszervezeteink munkája alapján. Véradásban az elmúlt évben a bonyhádi járás az élenjáró. Itt a lakosság négy százaléka, 2158-an adtak vért. A paksi és szekszárdi járásban már gyakorlat, hogy nyilvántartják többszörös véradóik születés- és névnapját, hogy felköszönth essék őket ezeken a napokon. Dr. Gujás János, a KÖJÁL igazgató főorvosa beszámolójában a Vöröskeresztnek a mező- gazdaságban végzett munkájáról beszélt, felhívta a figyelmet az ellenőrzések fontosságára. Dr. Szelényi Béla részletesen tájékoztatta az elnökségi ülés résztvevőit a növényvédelemben dolgozók egészségügyi felvilágosításának fontosságáról. Beszélt a tsz-ek vezetőségére háruló feladatokról,