Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-06 / 81. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1.468. ipHlis ti. Modern műemlékek m műemlékek, régiségek bűvöletében élünk. Minden, ami régi, elsőosztályú látványossággá lép elő, idegen- forgalmi ismertetők szólnak róla az áhitat hangján. Még a hajdani kontármunkák is megkapják címkéjüket, mert ha már a műemlék címszó alatt semmiképp sem fér­nek ,él, a „műemlék jellegű’’ meghatározás ezeknek is ki­jár. Múzeumaink pincéiben egymásra tornyozva áll a ten­gernyi „lelet”, csempe, cserepek, hajdani pitykegombok, üreg rokkák, sulykolok, s minden, amit csak kivet a föld és á falusi padlás, otthon pedig a vitrin dísze lesz öreg- anyánk szenes vasalója, kormos petróleumlámpája, mert az is „műtárgy”, régiség, egy letűnt kor dokumentuma, amely a napjainkban mindjobban elharapózó szemlélet szerint a maradandóság eljegyzettjévé válik. Szép a hagyomány, s bűn lenne feledni, vagy feled­tetni iránta a köteles tiszteletet, feltéve, ha nem csap át lélektelen kispolgári ámuldozásba, mely áhítattal rebegi a régiek dicséretét, ízlését és szellemét egy régen lebontásra érett, jellegtelen ház előtt is. Mert néha túlzásba visszük a múlt megbecsülését, vagy a jelen rovására indokolatlanul becsüljük azt is, ami becsillésünkre éppen nem érdemes. S miközben emléktábla kerül a századforduló szecessziós rondaságaira is, nem egyszer csak a statisztika vesz tudo­mást arról, hogy szemünk előtt nőnek fel új városrészek, modern lakótelepek, melyek — szinte az egész országban — átalakítják városaink arculatát. Műemlékek ezek is, mégpedig a javából, s bár Szek- szárdon gyakori a panasz, hogy kevés az építkezés, aki a hegyoldalból végigtekint a tájon, egy modern európai vá­ros körvonalait látja. De míg a hajdani Augusz-ház már­ványtáblájáról megtudjuk, hogy „műemlék jellegű”, új lakónegyedeinkről lemaradt a márványtábla, semmi sem tünteti fel, hogy mikor épült, ki építette, ki tervezte. S nemcsak a mai kíváncsiság marad kielégítetlen, a jöven­dőé is, hisz új lakótelepeink nemcsak a jelennek, a jövő­nek is épülnek, de a jövőbeli kutató majd kénytelen less levéltári adatokból kibányászni egy-egy mai mester nevét. Miért nem lehet ezen segíteni? A megoldás kézenfekvő: egy-egy új városnegyed föltétlenül megérdemelne egy em­léktáblát, oszlopot, mely közli keletkezésének adatait, al­kotóinak nevét. Marseille-ben az 50-es években épült fel Le Corbusier hatalmas alkotása az Unité d’ Habitation, a modern építő­művészeinek ez az iskolát nyitó példája. Azóta műemlékké nyilvánítottéhoz egész, együttest, s ugyanaz a tisztelet öve­zi, mint egy-egy középkori városrészt, s ugyanúgy idegen- forgalmi nevezetesség, mint Firenze, vagy Velence minden műtörténetben szereplő negyedei. Igaz, nálunk nem bon­takozott ki egy Le Corbusier-szerű tehetség, az is igaz, hogy az új építkezések elkészültével gyakorta készül a. pa­naszjegyzék is, sőt az is igaz, hogy a kisebb-nagyobb pana­szok nem egyszer jogosultak is. Mégis, az a hatalmas épít­kezési láz, amely elöntötte az országot, s amelynek nyomán megváltozik városaink, nem egyszer nagyobb községeink arculata, olyan történelmi és esztétikai tett, amely föltét­lenül megérdemelne egy emléktáblát. Mert szép a múlt, a hagyomány ápolása, de ezért nem szabad elfeledkeznünk a jelen értékeinek megbecsüléséről. CSÁNYI LÁSZLÓ I. Egyedül a szőlőhegyen Tolna megyében rengeteg $ a tanya, a puszta, a major, $ ^ a szállás. Mindegy, minek X X nevezzük őket. t ♦ ..................... V ass Pál azt tartja, más kezé­vel csak tüzet piszkálni jó. Telje­sen függetlenítette magát. Vett egy szekszárdi szőlőt tanyával, ott él. Szomszédja sincs. A legköze­lebbi lakóépület körülbelül fél kilométerre található, lent a sző­lőhegy lábánál, de még az is kí­vül esik a városon. A város nem is látszik Vass Pál tanyájától, el­takarja a hegy. Villany, kövesút nincs. Mély löszpartok között, egy kis szakadékban visz az út hozzá­juk. Négy éve élnek itt a feleségével. Az életük érdekes és változatos. Furcsa ellentmondás ez, hiszen látszólag úgy el vannak zárva a világtól, mint a száműzöttek. Azt mondják^ soha annyi ismerősük és barátjuk nem volt, mint amióta a szőlő megvették. Az ismerősök kö­zé még orvosok is tartpznak. Ki­járnak ide „romantikát keresni”. Vass Pál kőműves. Vállalatok­nál dolgozott, régebben pedig nap­számos volt, mint az apja. Tulajdonképpen véletlen, hogy szőlősgazda lett. Ha nem válik el a feleségétől, nem vettek volna szőlőt és még ma is állami válla­latnál dolgozna valamelyik épít­kezésen. Elváltak, de egy hónap múlva már ismét együtt éltek, s nem tudták, mit tegyenek, mert a férj a váláskor eladta a fél házat, az új tulajdonossal viszont nem fértek össze. Valaki ajánlotta: ve­gyenek szőlőt. Elkezdték böngész­ni az apróhirdetéseket. Pénzük nem sok volt, mindössze harminc- valahány ezer forint. A házukat, ami még újnak számít, amit ma­ga Vass Pál épített, igen olcsón adhatták el. Rossz helyen van: amikor megépült, utána cigány­emberek is építkeztek Öcsénynek azon a részén. Ilyen az előítélet. A környezet miatt a háznak tel­jesen lement az értéke. Mit lehet kezdeni harmincezer forinttal, na valaki szőlőt is akar, meg lakast is? Vass Páléknak hónuk alá nyúlt a szerencse. Hallottak egy szek­szárdi tanyás szőlőről, ami alig negyvenezerbe kerül. Az értesü­lés sántított, hiszen nem nyolc­száz öl szőlőről és 40 ezer forint­ról volt szó, hanem háromezer öl­ről és az ár kétszereséről, mégis , sikerült nyélbeütni a vásárt. Az előző tulajdonos kiöregedett a munkából és valószínűleg nem ér­te meg neki napszámosokkal dol­goztatni, hát mindenképpen túl akart adni a szőlőn. Eladta részlet­re, hetvenezerért. Egy év alatt ki­fizethetik, de ha nem sikerül, hogyha nem lesz elég jó a termés abban az esztendőben, akkor ki­fizetik két év alatt. — mondta. Pontosan így történt. Két év alatt egyenlítették ki az adósságot és még maradt is pénzük. Persze csalt így tudtak élni, hogy maradt. Kizárólag a szőlőből élnek. Havi kereset nincs, ingyenes orvosi el­látás nincs. Szőlőtőkék vannak, meg barackfák és esetleg szeren­cse. Talán nem is sikerült volna nekik zöldágra vergődni, ha már az első évben nem jön az a ha­talmas termés, olyan nagy, hogy országos gond volt a bor tárolása. A legérdekesebb mégis az, ho­gyan lesz szakmailag szőlősgazda egy napszámos-kőműves ember­ből, akinek földje sem igen volt azelőtt. Kapott néhány holdat Vass Pál a felszabadulás után, de az odakerült a szülői házhoz és ott sokan éltek. Régi napszámosmunkákból, mos­tanában pedig szakkönyvből ta­nulta meg a szőlőművelést. A ne­hezebb mesterséghez, a borkeze­léshez is ért, hiszen jó bort kínál a vendégnek, de ezzel a munká­val nem sokat vesződik. Szőlőként adja el a termést, csak a fejada­got hagyja meg bornak.: A .három­ezer öl nagyobb része kadarka, igazi szekszárdi szőlő. A tanya elég kicsij- ketten ép­pen hogy megférnek, benne. A présházhoz van ragasztva a szo­ba-konyhából és kamrából álló lakóépület. A konyha méreteit nézve úgy tűnik, nem is lehet méterekben kifejezni, mégis el­fér benne egy ágy, egy picike szekrény, egy asztal meg egy mo­dem gáztűzhely. A zsebrádió és a gáztűzhely egészen feltűnő be­rendezési tárgy ebben a lakásban. A szoba kicsit nagyobb, de jól meg kell gondolni, hogyan ra­kodjon az ember. Könyv például már inkább csak a sezton alá jut. Van néhány könyvük, bár az asszony bevallja, olvasásra nem jut ideje. Vass Pál minden héten elolvassa a Szabad Földet. Ide is kijár a postás őhozzájuk. A cím: Szekszárd, Palánki hegy. Vass Pálék tanyája egyébként kimondottan barátságos hely, sőt romantikus, talán csak télen ri­deg. Télen nagy itt a ma­gányosság és a csönd. Ezért mennek le majdnem minden­nap a városba, délutánon­ként, esténként. ismerősökhöz járnak televíziót nézni, beszél­getni. Gondolt már Vass Pál ar­ra is, kellene venni egy telepet, ami ellátná a házat árammal. Hallott egy jó szovjet telepről* de úgy gondolja, ahhoz csak protekcióval lehetne hozzájutni* inkább nem is próbálkozik. Aztán gondolt arra is, milyen jó szol­gálatot terme a meredek hegyol­dalon a csőrlő. Nem kellene ci­pelni a permetleveti Számítása szerint nem kerül nagy pénzbe egy ilyen csőrlő felállítása, mégis meg kell gondolni. Ki tudja, meddig maradhat ez a maszek élet? Nagyok az építkezések, sok a kisajátítás. Mindenesetre vesz­nék egy fürdőkádat, aztán össze­szedik magukat és vesznek egy házat. Nem akarnak itt meghal­ni, mondja a férfi. Az asszony azt mondja, boldo­gok. Nagyon sokat dolgoznak, de boldogok. Napszámost nem alkalmaznak, minden munka rájuk vár. Szüret­kor harminc ember is jön hozzá­juk, de ők sem napszámért dol­goznak, hanem a barátságért, a hangulatért, \a jó ebédért, borért, szőlőért Vett az asszony egy ha­lom tányért és evőeszközt, mert itt kérni nem lehet a szomszéd­ból, egyetlen, alkalomra sem.Ta­vasszal, nyáron, ősz elején azért vannak errefelé is szomszédok: művelik a közeli szőlőket. Vass Pál az idegen látogató­nak is örül. A munkát azonnal abbahagyja és a vendéget behív­ja a tanyába, megkínálja kelle­mes ízű borával. Teljesen nyílt, őszinte és a maga módján bölcs ember. Elvtánsnak szólított, s ha­tározottan kijelentette, ha nem jön ez a rendszer, néki sose lett volna szőlője, mert hiszen az ap­ja sem jutott följebb annak ide­jén egy lépést sem. (Folytatjuk) GEMENCZI JÓZSEF Köszönöm, nem fáj a fejem... Kobienszki belevág Kréta arcába. Galamb­nak ökölbe szorul a keze ..: — Vedd be. mert széttöröm a fejedet! — Akkor fájni fog — vigyorog a hülye vérző orral. Galamb kilép a sorból, feszesen. — Alázatosan jelentem, a bajtárs gyenge­elméjű ... — Mi? Te jelentesz?!... Te... kiállsz a sor­ból? — A káplár felemelte az öklét, de Ga­lamb keze kissé lecsúszik a puskaszí jón, mint­ha súlyba készülne a fegyverével. Kobienszki jó emberismerő, tudja, hogyha üt, akkor ez a puska lerepül a vállról, és beléje szalad a szurony... — 184 — — Már bevettem a kinint... — jelenti Kré­ta vigyorogva. De Kobienszki elordítja magát: — Gamberics! Pelli! Hammer és Bouillon! — Négy régi ember volt. Nyomban odajöttek egy altiszttel. — Lefegyverezni ezt a közlegényt és gúzsba kötni! Galamb nyugodtan tűrte mindezt. Odadobták a porba. Lesett a sapkája, de nem tette fel senki. Úgy feküdt, fedetlen fővel a perzselő napon. — Négy ember vigye az erődbe! Egy óra ki­kötés ... Mondta keményen. — Jelenteni az őrmesternek... A legénység undorral nézte az ablakból a megszokott látványt. Az udvar közepén a napon, derékig levetkőztetve, egy oszlophoz kötötték Galambot. Hátul összehurkolt csuklóinál fogva felhúzták, hogy éppen csak a lábhegye érintette a földet, azután megerősítették a kötelet. Tizenöt perc múlva elájult. Akkor leoldozták, végigöntötték. Egy óra alatt négyszer ájult el, és négyszer kezdték elölről az egészet. Azután felvitték a szobájába, és az ágyra dobták. La- touret kemény arckifejezéssel nézte végig a bün­tetést. Most fekhet íélholtan a pimasz! Majd ha estig nem tér magához, egy napra a gyengélke­dőbe mehet... Nem hitt a szemének, amikor tizenöt perc múlva bement a kantinba, és ott ült Galamb egy üveg bor előtt, vidáman szájharmonikázva. — Közlegény! — ordította Latouret. Felugrott. Az őrmester csendesen folytatta: — Idehallgasson, közlegény. Magát Kobiensz­ki feljelentésére két nap pelote-ra terjesztettem fel, de a kapitány úr hozzácsapott niég három napot dupla megterheléssel és két óra futólé­péssel... — 185 — Ilyen büntetés nem létezett. Ezt senki sem bírhatta ki. Eredetileg a pelote naponta egyszer víz és kenyér, délben egy órát futni húsz kiló kővel a hátizsákban. Gardone azonban, aki Ga­lambot mint gyanús embert el akarta pusztítani, negyven kiló követ, öt napot és két óra futást rótt ki. Latouret várta, hagy a közlegény vidám arca megrándul. Tévédét. A csodába! Hiszen fel­ragyog a szeme, és vigyorog. — Mit röhög! Ember! Ettől elpatkol! — Alázatosan jelentem, köszönöm a büntetést. Belökték a börtöncellába, egy piszkos, nedves verembe. Pad nincs itt. Most csakugyan él fog patkolni, és megszabadul ettől a homályos me­sétől. Végre is mi köze egy halott embernek ilyen szövevényes svindler históriákhoz? Ö azért jött ide, hogy a tízezer dolláros kötvényt hoz­zátartozói örököljék. Ez meg fog történni azon nyomban, ahogy agyvérzést vagy tüdőembóliát kap a napon, és kész. Hála a kapitánynak, meg­oldotta a problémát. Azért a porkoláb által ho­zott kininadagot ismét eldobta. Pedig, most már nem is szükséges maláriát kapni. A pelote is elég lesz. De ami biztos, az biztos. Kinin nem kell! Délben ötven fok volt, amikor Battista tize­des elharsogta: — Gyakorlatra!... fel! Futott a napon. Egész könnyen ment. A le­génység elszörnyedve látta az ablakból, hogy teljes háromnegyed órát fut, és csak akkor esik össze. De már tíz perc múlva fut tovább. Teljes félórát. Azután háromszor tizenöt percet. Latouret valahol a raktárban ült ez­alatt. és komoran pipázott. Latouret látta másnap, amikor elővezették. Most végre letört a fiú! Arca beesett, a szeme fáradt, és rekedten jelentkezik ... — 186 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom