Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
iss8. április 4. fOLNA 1WFGYFT Wf!PftJSA6 5 Az épülő városközpont Ilyen lesz az Augusz-ház és közvetlen környéke. Gelka-szerviz, lodrászüzletek, a Nemzeti Bank és a megyei közúti igazgatóság irodaháza. A háttérben látható lapos épület az új áruház. hanem csak az ötödik" ötéves tervben, lehet, hogy ide még maga- ' ;abb épületek kerülnek. Tízemeletes épületek — pontházak — épülnek a Mészáros Lázár utcai, régi városi házak mögé, ugyancsak tízemeletes pontház teszi majd hangsúlyossá a városközpont déli bejáratát, a Széchenyi utca végén. De térjünk most vissza a Széchenyi utcába, a város észak-déli főútvonalára. Itt már több új épület emelkedik és most is épül néhány. A Nemzeti Bank épülete — külsőleg — nem változik, legfeljebb, ha a bank kiköltözik leendő új székházába — épül már az autójavító helyén — belső átalakításokra kerül sor. Mellette lakóház épül, földszintjén a megye kisipari szövetkezeteinek bemutatótermével. A Kispipa vendéglő lebontása már csak hónapok kérdésé, amint átköltözhet a szemben levő új épületbe, a régit lebontják és helyében a nyomda bővítését kezdik meg. A nyomda és a jár- műszaküzlet közt irodaházak épülirodaházak építésére van még hely, lehetőség és azok a vállalatok, intézményele, amelyek jelenleg nem rendelkeznek megfelelő épülettel, még betársulhatnak. Azonban már nem sokáig, mert aki később jelentkezik, amikor már elfogyott a hely, legfeljebb a városközponton kívül építhet magának irodaházat. Egyébként valamennyi irodaház földszintjén üzlethelyiségeket alakítanak ki. A másik oldalon lényegében csak két épület átépítése van hátra, a bútorüzleté és a gyógyszer- táré. A Széchenyi utcának a Ga- ray-tértől északra lévő részén már lassabban halad a rendezés. Itt „fix tétel” a posta bővítése a negyedik ötéves tervben és a szakmunkásképző intézet mellett építendő iparitanuló-kollégium. Nagyon magas itt a beépítettség, az épületek szanálása emiatt igen költséges. A felépíthető új lakások nyolcvan százalékát foglalja le a szanálás miatti lakásigény. Ezért előreláthatólag az átépítés túlnyúlik a negyedik ötéves terven is. Az 1963-ban készült részletes rendezési tervnek azonban mintegy 75—80 százaléka megvalósul Nehéz lenne összeszámolni, hány helyen folyik „pillanatnyilag” építkezés Szekszárdon. Még a városközpont építkezéseit sem lehet kapásból felsorolni. Művelődési ház.. panelházak a Wosinszky utcában ... a Garay téren befejezés előtfe»éll az áruház átalakítása, a KSH-épület, az új Kispipa, velük szemben, az 50-es bolt mellett új lakóház falait húzzák (földszintjén üzlethelyiség lesz), az Augusz-ház mellett nemrég kezdték meg az irodaházak építését. Aszfaltozzák a Hunyadi utcát, öreg házakat bontanak az egykori Lajos király utcában .. Ügy tűnik, egy kicsit összevissza, ötletszerűen mennek ezek a bontások, építések. Mert el lehetett volna kezdeni a városközpont átépítését, mondjuk, a Séd pataknál, aztán fokozatosan haladva dél felé, befejezni a kórháznál. Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Sok mindenen múlik, hogy melyik épületet mikor lehet lebontani, mikor lehet helyébe másikat építeni, mikor van lehetőség az utak átépítésére, szélesítésére. Az építkezésekben érdekelt egy tucatnyi vállalat, intézmény, a lebontott épületek lakóit, üzleteit másutt kell elhelyezni. Hogy mikor van számukra hely, mikor van a beruházóknak pénzük az építkezés megindítására, sok mindentől függ. Az anarchia csak látszat. Ténylegesen valamennyi bontás és építés egy alapos, jól átgondolt rendezési terv megvalósításának egy- egy lépése. Amikor pár éve megkezdték az első lakóház alapozását a Tarcsay utcai lakótelepen, csak a tervezők, vagy akik látták a tervieket, tudták, hogy mi lesz itt a befejezés után. Nem nagyon látszott az ABC-áruház alapozásakor sem, hogy milyen is lesz ez a lakónegyed. Ma azonban — amikor a parkosítás folyik — kibontakozik a lakótelep harmonikus képe. Építkeznek pár hónap óta a városközpontban, a volt autójavító üzem helyén. Az emelkedő falak nem sokát mondanak, egyelőre csak sejtetik, hogy egy-két év múlva egészen megváltozik itt a kép. A rajzokból derül ki — és szemléltetően a makett mutatja — hogy eltűnik a korzói bazársor, árkádosítják az Augusz-ház déli szárnyát, biztosítva az átmenetet a történelmi városközpontról az Még talán ma is ésszerűtlennek látszik a művelődési ház elhelyezése. Persze, más lesz a kép néhány év múlva, amikor sor kerülhet a városközpont parkosítására, felépül a Gemenc-szálió és a művelődési ház mögötti sávház, kialakítják az új jármű és gyalogos közlekedési vonalakat. A városközpont első, általános rendezési terve 1959-ben készült el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a város gyors fejlődé^ előtt áll. Várost fejleszteni rendezési terv nélkül nem lehet. A különféle új épületek elhelyezéséről nem lehet egyedileg dönteni, mert előbb-utóbb kiderül, hogy egyik- nek-másiknak az elhelyezése észszerűden. Volt már arra is példa, hogy még befejezés előtt álló új családi házakra kellett1 továbbépítési tilalmat hozni, mert kiderült, hogy a lakónegyed iskolájának legjobb elhelyezése e házak helyén lenne. Ha tehát sor kerül az iskola felépítésére, a házakat le kell bontani. A rendezési terv hiánya hamarosan megbosszulja magát. 1963-ban elkészítették és jóváhagyták a városmag — a Széchenyi utca—Hiding Ádám utca— Kecskés Ferenc utca—Tárcsái Vilmos utca—Pollack Mihály utca és a Séd patak által határolt terület részletes rendezési tervét. Ami azóta épült és épül ezen a területen, pontosan beilleszkedik ebbe a részletes rendezési tervbe. Persze, a megvalósításkor mindig szükség van némi korrekcióra. Hatvanháromban még nem alakult ki a nagypaneles lakóházépítési technológia. Azóta kiderült, hogy a panelházak korszerűbbek, gyorsabban építhetők fel, célszerűbb belőlük nem három.— az eredeti tervek háromemeletes lakóházakat irányoztak elő — hanem négyemeletes épületeket emelni, más ezeknek a házaknak a mérete is.. Igv — ha alapvetően nem is változik a beépítés —, keveset módosítottak a terveken. Nagyobb az eltérés az ezután felépítendő Wesselényi utcai lakótelepen. Ide is háromemeletes téglaházakat terveztek 1963-ba" összesen 388 lakást. Az azóta e' végzett talajvizsgálatoknál m.: állapították, hogy ide mindenk ’ pen a drága cölöpalapozást ke most azonban már kialakulóban van a dunaújvárosi házgyár új terméke, a tízemeletes panelház. Mindenképpen előnyös tehát, ha • itt már tízemeletes lakóházakat építenek. Az alapozás nem sokkal drágább, mint a négyemeleteseknél, a lakásonkénti költség még némileg alacsonyabb is lesz. Ugyanis a legújabb tervek szerint nem 388, hanem 560 lakásból áll majd ez a lakótelep, távfűtéssel és központi, vezetékes gázellátással. Változás történt az eredeti tervvel szemben, némileg más beosztása lesz a területnek, azonban ugyanúgy, mint az eredeti rendezési tervben, lakóházak épülnek. Magasabbak, több lakás lesz bennük és a lakótelep zöldterülete is nagyobb lesz. Hasonlóképpen tízemeletes lakóházakat terveztek az Arany János utcai részre is, ha azonban az itteni építkezés nem kezdődik meg egy-két éven belül, A következő lépés: az Arany János utcai lakótelep rendezése. Ide is tízemeletes házakat terveznek. nek, koordinált beruházásként. Eddig hat vállalat, intézmény társult be, néhány tárgyalás most van folyamatban. ‘Már eldöntött tény — biztosítva van rá a pénzügyi fedezet is — hogy itt kap irodaházat a tsz-szövetség, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal, a megyei vám- és pénzügyőri parancsnokság, az állat- tenyésztési felügyelőség, az ügyvédi munkaközösség és a Dunántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat kirendeltsége. További a negyedik ötéves terv végéig. Egy-két lakótelep — mint a Tarcsay utcai, valamint a Mészáros Lázár—Wossinszky Mór utca közti — teljesen elkészül, a többinek is jelentős része megvalósul, öt évvel ezelőtt készült el a rendezési terv. Elég egy párperces sétát tenni a városközpontban annak megállapításához, hogy már eddig is nagyon sok megvalósult •ebből a tervből. Néhány év múlva már rá sem lehet majd ismerni a városközpontnak a Széchenyi utcától keletre eső részére. (J) új, a Széchenyi utcától keletre ki- előírni. Az már egy-két éve elalakítandó modern városmagra, dőlt, hogy panelházakat építenek. A laktanya mögötti lakónegyed n. . A háttérben a már csaknem teljesen kész Tarcsay utcai lakótelep, az előtérben a tízemeletes panelház.