Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

A siőagárdi pályázat

és a ktlu tövténetírÁs

Méry Éva a Népújság április

7-4 számában kritika tárgyává tette a sióagárdi helytörténeti pályázat bíráló bizottságának munkáját. Természetesen a bizottság álláspontját írásba foglalta, az az illetékesek rendelkezésére áll, részleteiben helytelen lenne a nyilvánosság elé bocsátani. A cikk egyes megállapításai és párhuzamai téves szemlélet kialakulásához vezethetnek, szükségesnek tartjuk tehát. hogy azokkal foglalkozzunk.

Á hivatkozott cikk a „Sziriat oszlopai" c. dolgozat által felölelt 700 évet és 52 oldal terjedelmét előnybe helyezi az „Aquila” 14 oldalával és „a közelmúlt egy eseménysorozatával”. Ez az eseménysorozat nem más, mint csak a község első fel- szábádult nehéz fél éve. A cikkíró „Sziriat oszlopainál” megbocsátható „lefelejtésnek” ítéli a források megjelölésének hiányát, az „Aquila” 14. oldalát levonja a dolgozat terjedelméből, mert ott a forrásmunkákat tüntették fel. Már maga a „forrásmunka”- megjelölés is terminológiailag teljesen téves. Forrásmunkának nevezzük azokat a már publikált tudományos műveket, amelyek újabb tudományos munkák forrásaiul szolgálnak, viszont az „Aquila” által felsoroltak' nem forrásmunkák, hanem eredeti, még mások által soha nem publikált tényeket megörökítő 'okmányok;. A _ megye egészségesen 'induló helytörténetírásának helyes irányba terelése érdekében szükségesnek tartjuk, hogy ezeket a meglehetősen összegubancolódott szálakat kisimítsuk.

Röviden talán arról kell beszélnünk, hogy a helytörténetírás nem mai eredetű tevékenység, hanem visszavezethető a honfoglalás ezeréves évfordulójára való felkészülés idejére, amikor a vármegyék és tehetősebb nemesi és főnemesi családok megiratták a vármegyék, mint a nemesek összességének, valamint az egyes családok történetét. Helytörténet az is, mert az országos történeten belül, egy területileg is körülhatárolható egység múltját fedi fel. Lényeges különbség a mai idők hely- történetírásával szemben az, hogy míg a régebbi idők hely- történeti munkád a főnemasség, nemesség és az egyház vezető szerepét emelték kd, addig a mai helytörténetírás a való igazság felderítésére törekszik és határozott célja, hogy az elnyomott osztályok létükért és fejlődésükért folytatott küzdelmeit á valóságnak megfelelően feltárja. Nem hallgatja el a nemesi és főnemesi osztály arra érdemes tagjainak pozitív szereplését sem, ‘erre kitűnő példa a két évvel ezelőtt lezajlott szigetvári ünnepségsorozat volt, hol a hős végvári vitézekről való megemlékezés mellett modern történet- írásunkban gróf Zrínyi Miklós is az őt megillető helyre került

Mindebből ésszerűen következik az, hogy a múlt által felderített adatokat, mint ismeret- szerzésünket megkönnyítő, sok- * szórnia már fel sem lelhető adatokat felhasználjuk. Tisztelettel emlékezünk a múlt század történészeinek hosszú sorára, akik ezeket az adatokat nekünk megmentették, de azok helyes értékelését kritika tárgyává tesszük. Éppen ezért minden történelemmel foglalkozó munka rangját és értékét az adja meg, hogy azt milyen alapanyagra építették fel. A szakember, vagy kellő kritikával rendelkező olvasó ilyen munkát kezébe vesz, a könyv cí_ me és a tartalomjegyzék után először a könyv végére lapoz, ahol a jegyzeteket szoktuk feltüntetni. Először a jegyzeteket olvassuk el, hogy meglássuk, .milyen mélyen nyúlt bele a szerző a lehetőségekbe, kikre és mire hivatkozik és ebből mindjárt következtethetünk a munka teljességére, pontos, vagy pontatlan voltára. Mondhatom azt is,

hogy ha valaki széles alapokra támaszkodik és álláspontja mégis kritika tárgyává tehető, vele legfeljebb vitatkozni lehet, de munkáját elvetni nem. A társadalom törvényei az emberi cselekvésben nyilvánulnak meg, éppen ezért érvényesülésük komplikáltabb vizsgálatot kíván, mint az anyagi világ törvényszerűségei. Ez pedig okozhat vétlenül is téves megítélést. Az a munka viszont, mely nem hivatkozik alapjaira, érdeklődést, elfogadást akkor sem várhat el, ha vitatkozni sem kell vele. Mind jobban tisztuló és erős kritikai alapokon nyugvó magyar történet- írásunk megköveteli a történelem helyes feltárását és ennek első követelménye a felkutatott, felhasznált alapanyag megfelelő szabályok szerinti közzététele. A forrásadatokat fel nem tüntető történelmi dolgozat dilettáns munkának számít, könnyen takarhat egy mások által készített, kritika tárgyává tehető munkából innen-onnan összeollózott, értéket nem jelentő kontánmm- kát.

A mai történetírás nem Ismer arányt az átfogott időszak és a tanulmány, dolgozat, könyv terjedelme között. Ha pedig ismer, az éppen a fordított arány. Az István király alapította magyar államban a feudalizmus időszaka 848 évig tartott, a kapitalizmus egy század múlva átadta helyét a fejlettebb állami, társadalmi és gazdasági formációnak, a szocializmus építésének. Mégis a nyolc és fél évszázad fejlődése lassúbb volt, mint az utolsó századé, ekkor az ember törekvése sorsának tudatosabb alakítására mind több és több esemény megörökítését kívánja a történelem művelőitől. Ez pedig azt jelenti, hogy mind kisebb időbeli egység kíván önálló feldolgozást és elsősorban nem az évek száma, hanem az események sűrűsége és jelentősége szabják meg a feldolgozások időbeli terjedelmét. Az adott két dolgozatnál vizsgálva ezt a kérdést, megállapíthatjuk, hogy a „Sziriat oszlopai” a 4. oldaltól a 17. oldalig foglalkozik a község 700 éves törtéhetével, az „Aqulila ’ teljes terjedelmében, összesen egy fél évet tár fel,

nyilvánvalóan látszik, hogy a

község teljes történetének feltárását az utóbbi dolgozat sokkal >obban elősegíti, mint a másik,

mely innen-onnan tallózva sorol fel, kellően nem igazolt adatokat.

Ehhez a problémához közel áll az országos történet és a helytörténet kapcsolatának tisztázása is. Általában szerves

egészet egy ország állam története képez. Az adott terület feletti fő hatalom gyakorlása az egész terület fejlődését, a múltba tekintve, történetét meghatározza. Az egyes területi, nemzetiségi egységek — önkormányzatoknak is nevezhetjük némi pontatlansággal —, önálló történelemmel általában nem rendelkeznek, de akár aktívan, akár passzívan részt vesznek az egész ország történetének kialakításában. Ha helytörténetről beszélünk, az mindig az országos történet egy vetülete lehet, az a ve- tülete, ahogyan az adott egység részt vett az eseményekben. Ahhoz tehát, hogy valaki a község, megye történetével foglalkozzék, ismernie kell az adott időszak országos történetének lényeges eseményeit én azok rugóit, fel kell kutatnia a község, a megye arra az időszakra vonatkozó hiteles adatait. Az adott esetben az ..Aquila” kellett utaljon az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a helyi hatalom gyakorlására vonatkozó rendeletére, ez adta meg az országos keretet a néni államhatalom megszervezéséhez. Ennek hiteles feltalálási helye a Rendeletek Tára. Az már a község és a Nemzeti Bizottság ..polcról levehető” irataiból tűnt ki, hogv ez a rendelet miként érvényesült 1945 tavaszán Sú>

agárdon. Igen jellemző az így feltárt valóság, mert ekkor a központi kormányzat és területi szervek közötti kapcsolatot a falragaszként, küldöncpostával szét-. küldött ilyen rendeletek jelenthették csak. Éppen Sióagárdon négy formáció váltotta egymást, míg végre megalakulhatott a valóban „nemzeti” bizottság, mely a dolgozó nép szervének vallhatta magát. Ez egyformán igen értékes adat Sióagárd' történetéhez és egyformán dicséri „Aquila” jó munkáját, egyben „közelmúltból” vett anyaga ellenére további feldolgozások alapjául szolgálhat.

Itt adódik a következő helytelen párhuzam: a közelmúlt és a 700 év ez utóbbi előnyére való szembeállítása.

A hivatalos magyar történet- írás középpontjában is túlnyomó- részt az utolsó évszázad eseményeinek feltárása, megindoklása áll. Nincs Magyarországon olyan történész, aki tagadná a szent- istváni államalapítás zseniális voltát, azt is elismeri mindenki, hogy hazánk ezeréves történelme sok aranybetűvel írott lappal rendelkezik, de a történelmet igazán megismerni, népét, illetve népeit igazán szeretve megírni ezt a történelmet, csak a mától visszafelé indulva lehet. A rég-' múlttal kapcsolatunkat csak a közelmúlton keresztül tudjuk közvetlen ismeretekkel kiépíteni. A több mint ezeréves magyar történelemben két nagy választó- vonalat ismerünk: az 1848—49-es polgári forradalmat és szabadságharcot. valamint hazánk 1945. évi felszabadulását. A három gazdasági és társadalmi rendet: a feudalizmust, a kapitalizmust és a most épülő szocializmust mint fokozatos fejlődésünk fázisait, csak így érthetjük meg. Semmi esetre sem érthetünk egyet a hivatkozott cikk ,,közelmúlt egy eseménysorozata” igen lekicsinylésként ható minősítésével.

Mivel írásunk célja elsősorban a megye helytörténetírásának jó szolgálata, összegezésül a következőket jegyezzük meg: Minden törekvésünk, hogy a megye történetének megírását elősegítsük és a helytörténetírás művelőinek táborát minden rendelkezésünkre álló eszközzel gyarapítsuk. Munkájukhoz a megye valamennyi tudományos és művelődésügyi intézménye a segítséget megadja. Ugyanakkor tántoríthatatlan ragaszkodunk ahhoz, hogy igazi történelem szülessen. Ennek: előfeltétele, mint mondottuk, az országos események ismerete, a helyi hiteles anyag felkutatása és az ennek feldolgozásaként elkészült munkának az országos eseményekbe pozitív, vagy negatív előjelekkel be kell illeszkednie. A már ismert, sőt közismert adatok' felesleges ismételgetése helyett mennél több új adatot, dokumentumot kell felkutatni. Az adatokat először valódiságuk, majd jelentőségük szerint kritika tárgyává kell tenni. Mennél több iratot kell a megyei levéltárban a „polcról levetetni”, hogy az azokban foglalt események beszéljenek a múltról. A nép szeretete. a haladás szolgálata, az öntevékeny és értékes szellemi munka tükröződjön az elkészült munkákban.

s.

A helyes történelemszemlélet kialakulásához és kialakításához igen _ sok helytörténeti pályázatra, igen sok helytörténeti munkára van szükség. Erre ezzel az írásunkkal ig igyekszünk minden bíztatást megadni, de. ugyanakkor szükségesnek tartottuk a fentiekben őszintén nyilvánosságra hozni azt a szándékunkat, hogy az értékes és értéktelen közötti határvonalat bátran és határozottan meghúzzuk és ahhoz minden körülmények között ragaszkodni is fogunk.

Dr. PUSKÁS ATTILA , ,

Sajnovics János

YARDÖI LEVKIL

Kétszáz esztendővel ezelőtt, 1768. április hó 28-án két magyar csillagász, Hell Miksa és Saj- novics János útnak indult, hogy a dán király meghívására Norvégia legészakibb szigetén, Vardőn megfigyeljék a Vénus bolygó elvonulását a Nap korongja előtt. Ismeretes dolog, sőt iskolai tananyag, hogy Sajnovics Vardőn, Hell #Miksa ösztönzésére, behatóan foglalkozott a magyar és lapp (finn) nyelvek már régóta sejtett rokonságával, s összehasonlító és történeti módszerrel dolgozva, sikerült is bebizonyítania. Munkáját, rövid címén Demonstratiot 1770-ben adta ki; ezt követte módszerében, s eredményeit megerősítette Gyarmathi Sámuel Affinitása 1799-ben. Megállapításaikat nagy ellenkezés fogadta, a nemzeti hiúságot sértette a szegény, fókazsíron élő népekkel való rokonság, de tudományos alapon is folyt a vita, s egy évszázadba telt, míg elcsitult a harc, győzött az igazság és gazdag gyümölcsöket érlelt.

Sajnovics volt az úttörő, neon csupán egy új tudományágat teremtett: az ural-altáji és finnugor nyelvészetet, de módszerben is megelőzte a külföldet, jelesül a német indogermanista nyelv- kutatást, mely mindmáig magának igényli a prioritás dicsőségét. Kiváló nyelvészünk, Zsirai Miklós így méltatja összefoglalóan Sajnovics és Gyarmathi érdemeit: ..Munkásságuk a nyelv- tudomány történetében döntő jelentőségű, nekünk tehát hazafias és egyúttal tudományos kötelességünk. hogy minél alaposabban megismerjük, megismertessük és minél meggyőzőbb erővel értékeljük vívmányaikat. . .. .Sajnovics Demonstratioja és Gyarmathi Affinitása nemcsak a történeti-összehasonlító nyelvtudományban idézett elő egészséges fordulatot, hanem beleszólt a magyar nép józan világ- és önszemléletének formálódásába is; az előkelő önhittség misztikus fellegeiből visz- szahozott bennünket a realitások szilárd földjére. Hiába lázongtak a horvátistvánok, a vámbóry- árminok, majd a turanista mozgalom sámánjai, a gondolkodó magyar többség tudomásul vette, hogy mi sem rózsabokorban jöttünk a világra, hanem az emberi társadalomfejlődés rögös útján fölfelé emelkedve, szomszéd népekkel érintkezve, keveredve, a fejlődöttebbektől tanulva, a fejletlenebbeket tanítva alakultunk azzá. amik vagyunk. Finnugor rokonságunk ilyetén tanulsága pedig arra figyelmeztetett, figyelmeztet állandóan bennünket, hogy ne essünk az önteltség, a nyelvi vagy faji sovinizmus végzetesen hóbortos hibájába.” Ezután elismerve Bopp és Grimm nagy érdemeit, záradékul a magyar indogermanista Schmidt József szavait idézi: „Mind ezen okok összejátszása folytán az összehasonlító és történeti módszer az indogermán nyelvek terén aratta a XIX. század elején legfényesebb, ha nem is legelső diadalait: Franz Bopp több mint száz év előtt (1816) elsőnek mutatta ki az ó-ind (szanszkrit), görög, latin, perzsa és germán nyelvek rokonságát, igerendszerük részletes összehasonlítása -útján s Jakob Grimm (1819—1837) a történeti módszert alkalmazta eladdig hallatlan sikerrel. Való igaz. s nem lehet eléggé hangsúlyozni és ismételni, hogy mi magyarok mind a két módszer alkalmazása terén megelőztük a németeket: Sajnovics János (1770) és Gyarmathi Sámuel (1799) már Bopp előtt alkalmazta az összehasonlító módszert, s Révai Miklós (1803) már Grimm előtt a történeti módszert”.

Mindez, legalább is idehaza, már eléggé közismert, s illik, hogy minden magát műveltnek számító magyar ember tudomással bírjon e tényekről. Kevésbé ismeretes. hogy Sajnovics naplót vezetett és számos levelet írt útjáról (egyébként Heli is), persze latinuk ez lévén akkor a tudományok anyanyelve, azonban e becses anyag mindmáig kiadatlan, néhány elszórt, töredékes és alig megtalálható helyen közölt idézetet kivéve. Szerény figyelmeztetésül e nagy mulasztásra, hadd idézzem Sajnovics levelét, melyben a Venus átvonulásának sikeres megfigyelését írja le boldog* újjongó örömmel. Ugyanis nyelvészeti vizsgálódásait leveleiben csak mellesleg említi, a Demonstratio számára tartva fenn anyagát. Viszont az átvonulás is régóta várt, nagyjelentőségű csillagászati esemény volt, s az ő megfigyeléseik döntőbb eredményeket hoztak, mint az ugyanakkor kiküldött angol, francia és orosz expedícióké; ezek alapján sikerült a Nap—Föld távolságot a mait megközelítő pontossággal kiszámítaniuk. ami az expedíció tulajdonképpeni célja volt. Sajnovics ki Hell Miksával együtt a jezsuita rend tagja volt, levelét lelkes örömében hálaadó fohásszal kezdi* s az isteni kegyelem csodával határos művének tulajdonítja, hogy megfigyeléseiket sikeresen elvégezhették. így ír:

„Az úr áldással kisérte vállalkozásunkat és megengedte, hogy a Vénusz bolygónak a Nap korongja előtt való átmeneteiét tisztán és tökéletesen megfigyelhettük. Megvalósult tehát a hatalmas dán. király és az egész ország kívánsága, eleget tettünk az egész tudós világ várakozásának”.

„Május 27-e óta június 3-ig

Napot nem láttunk, minthogy állandóan felhők takarták az eget; miután ma (június 3-án) a Napnak megfelelő délmagasságot megállapítottuk, újból felhők takarták az eget. Este kilenc órakor félve és remélve ott álltunk a távcső előtt; Hell, én és a nidro- siai deák (Prokreving nevű dáa kísérőjük), arra figyeltünk, vajon nem észelhetnők-e az emelkedő Napon a Venus belépését, és íme, szétszakadt a felhőzet és mint egy ablakon át láthattuk a belépő Venus mindkét érintkezését. Ti. amikor kívülről érintette a napkorong szélét, majd belülről elvált tőle). E látvány alig öt percig tartott, mire ismét felhőzet takarta ei a Napot. Öt álló óráig borult maradt az ég, és le kellett mondanunk a reményről, hogy a kilépés érintkezését láthatjuk. Búsan, szomor- kodó arccal álltak mellettünk a vendégek, mély hallgatással tanúsítva fájó részvétüket. Elgondolhatjátok. mit éreztünk. Minden bizodalmunkat Istenbe vetettük. Eközben elérkezett az időpont. midőn a Venusnak ki kellett lépnie, s ekkor a Nap sugarai lassan áttörték az őt elfedő, sűrű felhőtakarót, és végre teljesen szétoszlatták. Most tiszta fényében ragyogott a Nap, és a kilépő Venuis érintkezése a legpontosabban észlelhető volt. Határtalan örömtől elragadtatva magasztaltuk az ég kegyelmét. (...) Ameddig élek, hálás szívvel fogok visszagondolni erre a csodára. Utána tiszta maradt az ég. A beálló napfogyatkozást is pontosan észlelhettük a délkörön. Délután ismét meghatároztuk a megfelelő napmagasságot, de alighogy elkészültünk, rögtön borzasztó vihar támadt északon, a legsötétebb felhőkkel borítva az eget, a földet és a tengert egyaránt. Azóta, noha már ha- todika van, a Napot nem láttuk. A többi csillagász sorsáról semmit sem tudunk. Angolországból ugyanis áprilisban ketten érkeztek ide, az egyik az Északi Foknál akart észlelni, a másik a Spitzbergákon; az Isten kegyelme kísérje őket a dühöngő tengeren. e borzasztó égöv alatt”.

VÁRKONVI NÁNDOR