Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-13 / 61. szám

1968 Március 13. tolna megyei népújság i fl család gyiiinölcsellátása házikertliöl Bizonyos tanácstalanság tapasztal­ható a házikertek: tulajdonosainak kö­rében, hogyan hasznosíthatnák leg­jobban a vásárolt telek kertnek hasz­nálható részét, vagy az elöregedett gyümölcsöst milyen fajtákkal volna legcélszerűbb felújítani. Rengeteg em­ber épít új házat a megyében, és a házzal együtt igyekeznek szép, s egy­ben hasznos gyümölcsöst vagy kis szőlőt telepíteni. Ezzel kapcsolatban Farkas Dénes, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának termelési felügyelője, kertészmérnök, tájékozta­tásként elmondta az alapvető tenfti- valókat. Véleménye szerint azt a célt kék kitűzni, hogy a család el­látása gyümölcsléi ékkel az egész nyári Időszakban biztosítva legyen. Másrészt a telepítéshez figyelembe kell venni, milyenek a területi adott­ságok. Két „listát” készített el Far­kas Dénes, egyiket a jó talajon, il­letve jó fekvésű területen telepíthető gyttmödcsfélékrőd, másikat pedig a kedvezőtlen adottságú helyen (ároyé- kossáe, északi fekvés, illetve mélyebb fekvés) telepíthető gyümölcsfélékről. Az első össseálUtás a következő. Te­hát eaek » gyümölcsféléik jobb kö- tiUményéket igényelnek: szamóca (ez a másik listán is szerepelni fog), őszibarackféléik az érési idő sorrend­jében, cseresznye, meggy, kajszi, to­vábbá körteíélék (nyári. Őszi és téli), szilva, nyári és téli alma. Róvideöto a felsorolás a kevésbé jó adottságú kertelt, kis telkek betelepítéséhez: szamóca, körteféléik, mogyoró, szólva: elmafélék, dió. A kert nagyságától és az igényeiktől függően ezek közül lehet válogatni. De ha egészen pon­tosan tudni akarják a kerttulajdono- Mok, milyen gyümölcsfa élne meg legjobban a házuk körül, talajvizsgá­latot kérhetnek: a szekszárdi Állami Gazdaság laboratóriumától, Paaáackon. Sok ember telepített vagy ezután alkar telepíteni a kertiéibe szőlőt. A fajtaajánlat ehhez a következő: ese- me*9aszS6bőa a Csabagyöngye, as Olimpia, a Szűlőakertek királynője, a Glória Hungáriáé, • Mattilász Jánoe- né (muskotály), a Rekord, ast Ezer­éves Magyarorsság emléke és a Ham­burgi muakntáijr. Ha bort ki akar MG. TSZ. KÖZÖS ÉPÍTŐ­IPARI VÁLLALKOZÁS fel- vesa szekszárdi munkahelyre, to­vábbá Szekszárd járás terü­letér» kőműveseket, segédmunkásokat, kubikosokat, köiuydgép-kezelöket. Bérezés FM-normák szerint. Igényes munkákon kiemelt bél. Napi egyösszegű pót­lék. Útiköltség-térítést fize­tünk. Jelentkezés: Szektáé rd, Rákóczi «. 85, 019) készíteni a háztájiból a gazda, illetve a kis kerttel rendelkező szőlőtulaj­donos, elsősorban Bánáti rizlinget, Muscat Ottonelt, vagy Piros szlankát telepítsen. Vörös borszőlő fajtákból házilag nehéz jó színű bort készíteni, ezért csak másodsorban jön számí­tásba a Kadarka, a Kékfrankos és az Oportó, Mind a gyümölcsteiepítéshez, mind a szőlőtelepítéshez feltétlenül elő kell készíteni a talajt: 60—80 centiméter mélyen megforgatni és trágyázni szer­ves és műtrágyával egyaránt. Az ada­golás száz ölenként szerves trágyából 15—20 mázsa, műtrágyából 50 kiló, vegyesen. A forgatást lehetőleg a te­lepítés előtti évben végezzék el. hogy a talajélet jobb, erősebb legyen. Jő az őszi és a tavaszi telepítés is, ha szakszerűen történik. Ofsdbarackot nagyon érdemes telepíteni, de kimon­dottan optimális feltételek mellett. A szamóca a megyében mindenütt megél, kis területet foglal el és az egyik legkorábban érő gyümölcs, te­hát mindenképpen kifizetődő. Az al­ma, a körte és a meggy esetében lehetőleg törpe alanyra oltott iákat ültessenek. A szőlőnél a talaj hatá­rozza meg, hogy oltványt vagy euró­pai gyökeres vesszőt keU telepíteni. Farkas Dénes tájékoztatója termé­szetesen kezdőknek, illetve kevésbé gyakorlott kertészkedóknek szók Eb­ből kiindulva: bizonyos soakkönyvek forgatásával később szakmailag is gaz­dái lehetnek a hásdkertüknefc igen sokan, és ex lenne • kívánatos. Je­lenleg ugyanis még a kertek nagyobb réssé elhanyagolt, keveset termő, a kártevőktől sínylődő Ms gyümölcsös. Felvess ónk ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁSOKAT és BETANÍTOTT MUNKASOKAT. Bonyhádi Gépjavító Állomás. (164) ÁTADUNK, esetleg felépítünk 1 db DV—Hl típusú 45 mx21 m méretű előregyártóit elemekből álló üzemcsarnokot, anyagok vaasaerksaetét, nyílászáró szerkezeteit tetőpaneljait. Simontornyai Vegyes Ktsz (200) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Balettzene operákból. 8.50: Or­vosi tanácsok. A ,»gyógyító” zenéről. 8.55: Fali operettjeiből. 9.34: A mo­dern csillagászat problémái. (Ism.) 10.10: Az MR.T szimfonikus zenekará­nak felvételeiből. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család, flsm.) 12.15: Tánczenei koktél. 13.08: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.23: Szólóművek. 13.49: Az Állami Népi Együttes mű­sorából. 14.19: Nőkről, nőknek. 19.49: Mai témák, mai dalok. 15.15: Iskola­rádió. Magyar századok. „Árpád ébre­dése’’. Irta: Hegedűs Géza. 16.00: Mis­ha Elman hegedül. Csajkovszkij: He­gedűverseny. 16.38: Az aranyember. Jókai Mór regénye folytatásokban. V. 17.05: külpolitikái figyelő. 17.20: Boros Jolán magyar nótákat énekel. 17.33: „Kossuth Lajos, gyere haza...” Dr. Rapcsányi László riportja. 17.48: Az MRT énekkarának hangversen ve a stúdióban, vezényel: S&pszon Fe­renc. Kodály-művek. 18.10: Közvetí­tés a Ferencváros—Bilbao VVK lab­darúgó-mérkőzésről. 20.00: János vi­téz. Daljáték Petőfi Sándor verses elbeszélése nyomán, 3 felvonásban. Zenéjét Heltai Jenő verseire Kacson Pongrác írta. Közvetítés az Erkel Színházból. Közben: 20.56—?UÖ: Hí­rek. 22.00—22.15: Hírek. Sport. 22.50: Fejezetek a közgazdasági gondolko­dás történetéből. Dr. Mátyás Antal előadása. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RADIO 10.00: A Szovjet Rádió felvételeiből. 10.09: Legkedvesebb verseim. Elmond­ja: Major Tamás. (Ism.) 10.27: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. Ke- menes Sarolta és Andö Mihály éne­kel. 11.15: Purcell: Arthur király. Öt­felvonás os opera. 13.02: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 13.32: Iskolarádió. 14.00: Kettőtől—hatig... A Petőfi rádió ze­nés délutánja az aktualitások jegyé­ben. 18.10: Kilátó. A Rádió kulturá­lis világhíradója. 19.10: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, az OTP Bartók Béla-kórusa énekel. 19.30: A kamara­zene remekeiből. Kb. 21.20: Beszélge­tés egy versről. Kb. 21.35: A dzsessz kedvelőinek. Ahmad Jamal triója ját­szik. Kb. 21.48: Zenekari muzsika. Kb. 22.15; Könnyűzene. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: André Merineau orgonaestje a montreali vi­lágkiállítás kanadai pavilonjában. 19.38: A dzsessz kedvelőinek. Stanley Turrentine és a Three Sounds-együt- tes játszik. 19.58: Rgahler-művek. 21.20: Zenélő nagyvilág. Az UJ Zenei Újság negyedévi melléklete. 22.10: Hovans- csina. Részletek Muszorgszkij operá­jából. 22.40: Papp Lajos: Gordonka- verseny. (Mező László.) MAGTAR TV 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: FTC—Atletico Bilbao labdarúgó-mér­kőzés közvetítése a Népstadionból. A szünetben: Esti mese. 20.05: Tv­bír adó. 20.20: Nótaszó. Dóczi József dalaiból. (Ism.) 20.50: A világ térké­pe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. 21.00: A hallgatás. A Televízió és a Balázs Béla Stúdió közös filmje. 21.30: Oslói képeslap. A Norvég Televízió zenés kis filmje. 22.00: Tv-biradó. — 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV 1&05: Egy sportesemény közvetíté­se. 17.15: Bábjáték gyermekeknek. 17.45: Hol van, micsoda? 18.20: Ki­váncsiak egyesülete. 19.05: Népszerű muzsika, 20.35: Fenntartott idő. 21.35: Schiller balladái. óhirdetések ... ... Apr Alkalmazunk közgaz­dászt belső ellenőrnek, személyes megbeszélés és fizetési feltételek mellett. Jelentkezés: Vasipari Vállalat, Szek- ezárd. Rákóczi u. IS. sz. alatt, az üzemgaz­dasági osztályon. (125) Pénzügyi, számviteli gyakorlattal rendelke­ző érettségizett férfi munkaerőt keres az Országos Takarékpénz­tár Tamási Járási fiók­ja. ___________________(188) A Sárköz-Völgység! Vízitársulat, Bonyhád, Somogyi u. 1. Tél.: 18. jogosítvánnyal és gya­korlattal rendelkező dömpervezetőket keres fellvételre. (129) Havi Ü9 Ft-os fiz*- téasel. 4 órás munka­idővel nődolgozót azon­nali belépéssel fel­veszünk. „Gépelni tu­dó” jeligére, a szek­szárdi hirdetőbe. (991) Szekszárdi Állami Gaz­daság kajmád! kerülete tehenészeti telepveze­tőt keres, felsőfokú, Il­letve technikumi vég­zettséggel. Érdeklődni: Kajmád. Tel,: Tolna, 58. (208) A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára (Textl»ü­vek) felvesz IS—W éves korig női átképzés tanulókat Térítés ellenében napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Szállásra megbízha­tó helyen albérle­tet javasolunk. (US) Hatéves tehén, napok­ban ellő, napi 25 liter tejhozammal, 10 000 Ft­ért, valamint 200 kg-os hízott sertés. 9» Ft/kg- ért eladó. Diósberény, iskola út 85. (191) Betanított patkányo- zó görények én kutyák eladók. Ar megegyezés szerint. Petőfi Tsz, Ma­gyar koszi. (195) Modern mély rózsa­színű gyermekkocsi, kitűnő állapotban el­adó. Szekszárd, Rákó­czi 44. (176) Fejes káposzta na­gyobb mennyiségben eladó. Tolna. Madách u. 25. (187) Bózsatövek nagy ked­vezményes vásárához ingyen küld árjegyzé­ket, Boros Ernő, rózsa- kertész ele, Pusztasza- bolcs. (192) Rózsák: Díszcserjék, örökzöldek, gyümölcs­cserjék, vlrághagymák óriási választéka. Kérje díjmentes fajtaismerte­tőmet, Szállítás postán. Tóth kertészet, Buda­pest, in , Márton 30. ______________________________(1«) S zemfetszedőgépek, automata tűvel kapha­tok. JótáUás, részlet­fizetés. Németh, Győr, Rákóczi u. 2. (8) Mura anya, csikójá- vai eladó. Kerülő Jó­zsef fuvaros, Szekszárd, Uaet F, cu (212) »oo-as Trabant Jó ál­lapotban, 99 090 forin­tén eladó. Sípos, frefi stemcset Fő a. Mi _____________________________(811) is éves műszaki gya­korlattal gépésztechni­kus munkahelyet vál­toztatna. „Fejlesztés” jeligére, a atakszárdi hirdetőbe. (308) Eladó 1 db tea* tűzhely, 12 méter hosz- szú, szürke PVC- szőnyeg. Szekszárd, Kiss János utca 12. (210) Hosszúvölgyben, 500 n-ÍS szőlő vilanyháló- zatbán (gépkocsival Jár­ható út mellett) eladó. Szekszárd. Remete u, 62- (209) Sírkövek svéd gránit­ból, márványból, mű­kőből 1—2 héten belüli leszállítással készülnek, slitkeretek, virágvázák, hálatáblák, özv. Mut- schenbacher Jenőné sír­kő- éb oeraentaru-készitő Szekszárd, vasúti ven­déglő melletti, saját telepén.. (203) Két férfi részére ki) 1 önbe járatú szu terén szoba albérletbe kiadó. Szék saa^d, Rákóczi u. 9- (202) A Göngyölegellátó Vál- lalat hidast üzemegysé­ge gatterfürész-bérmun- kát vállal, állami vál­lalatok termelőszövet­kezetek és magánosok részére, f eveszünk gat teríürész-szakmunkáso- kat. Bérezés megegye­zés szerint, Érdeklődő, írásban, vagy személye­sen, a fend címen, 8-tól délután IS éráig. (198) Vállalatok, közüle­tik, figyelem! Par­kettá-/,áai munkákat rövid határidőre. Jó minőségben, at-, vagy fővállalkozó­ként. kivitelezésre vállalunk. 8. M. Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat szakipari építésveze­tősége, Kaposvár, Szántó Imre n, 11. Telefon: 11—384. (M) Hídépítő Vállalat szekszárdi kirendeltége keres gyakorlott. érettségizett, SZTK-bérelszámolásbaa jár­tas, gépírni tudó általános adminisztrátort. Jelentkezés: Szekszárd, Bo­gyiszlói u. 1. sz. alatt az irodavezetőnél. (213) Hirde»a*it a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN! Meghívó A SZÖVETKEZETEK TOLNA MEGYEI ÉRTÉKESÍTŐ KÖZ PONTJA 19K MÁRCIUS SL-ÉN DE. 9 OKAKOR TARTJA A TOLNA MEGYEI ÁLLA­MI ÉPÍTŐIPARI VÁLLA­LAT (elvételre keres évi rendes köz- (küldött) gyűlését Szekszárdoa a MÉK-központ nagytermében (Széchenyi u. 62, sz. alatt). NAPIREND: 1. Az igazgatóság beszámolója. 2. A felügyelő bizottság jelentése. 3. Hozzászólások. 4. Határozat: — az 1967. évi mérleg- és eredménykimutatás elfogadásáról; — az 1968. évi feladatokról. 5. Egyéb bejelentések, javaslatok és indítványok. Ezúton hívjuk fel központunk valamennyi tagszövet­kezetét, termelőszövetkezeteket és az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezeteket, hogy a küldöttgyűlés munkájában tevékenyen vegyenek részt. Kérjük, hogy a tagszövetkezeteket a vezetőség megfe­lelő szinten képviselje (elnök, főkönyvelő, főagronómus.) A mérleg- és eredményki mutatás a mai naptól a köz- (küldött) gyűlés napjáig a MÉK Széchenyi u. 62. 9B. alatti helyiségében hivatalos órák alatt megtekinthető A küldöttek útiköltségét központunk megtéríti. MÉK IGAZGATÓSÁGA (196) lakatos, ács, víz fűtésszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat, kubikosokat, és szerelőipari segéd­munkásokat. Felvétel esetén útiköltséget térítünk; Távollakóknak munkásszál­lást és különélést biztosí­tunk. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és mun­kaügyi osztályán Szekszárd, Tarcsay V. u. irodaház. (124) Gazdaságok, megbízható fi legújabb típusit , K-64 AUTÓBA RL Maximális teherbírás: Emelési magasság: Gémkinyúlás: Motor: Alépítmény: FELVILÁGOSÍTÁS Rikk Károly Telefon: 494—738 AUTÓKERESKEDELEM Budapest. XIII. Gogol u. 6,3 tonna 12 méter 9 méter Diesel, 180 \ MÁZ 500 ti;.. IS. (181)

Next

/
Oldalképek
Tartalom