Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-09 / 58. szám
V 1968. március S. TÓI.M A IHFr.VTT MÍPŰJS ÍC 1 Az amatőr filmesek legjobb barátja az OFOTÉRT! Tolnában, két helyen- található OFOTÉRT-üzlet: Szekszárdion: Mártírok tere 1—3. és Bonyhádon, Perczel Mór utca 2. alatt. Miért a legjobb barátja az amatőrfilmeseknek az OFO- TÉRT? Azért, mert nemcsak úgy igyekszik vásárlóinak, megrendelőinek rendelkezésére állni, hogy legjobb szakemberei, jó szakmai tanácsokkal fogadják a hozzájuk fordulókat, hanem azért is, mert intézkedéseivel is igyekszik az amatőr fotósok „életét” megkönnyíteni. Most indul a Hármat fizet, négyet kap akció, a nagy filmvásár! MÁRCIUS 11-TÖL 24-ig! Mit jelent ez? Valamennyi OFOTÉRT-boltban vásárolt három tekercs Film után egy újabb negyediket kap ajándékba, ingyen! A tavaszi fotósszezon kezdetén ezzel siet az amatőr fotósok segítségére az OFOTÉRT. A kedvezményes vásár kivétel nélkül valamennyi féle és fajta filmre kiterjed. A filmesek népes táborára is gondolt az OFOTÉRT, hiszen ők sem maradnak ki e kedvezményből, mert például a 2x8 mm-es Ferrania színes mozifilm vásárlásakor 107,— Ft-ot takaríthatnak meg. Ezek természetesen csak kiemelt példák voltuk, mert minden OFOTÉRT-boltban kapható film részt vesz a HARMAT FIZET. NÉGYET KAP! filravásárban, s ezért minden megvásárolt három tekercs film után egy negyediket kap ajándékba vásárlója. Azért is legjobb barátja az amatőr fotósoknak az OFOTÉRT, mert nemcsak a filmvásárlásnál siet segítségükre, hanem a már elkészített képek nagyításánál is. Még mindig lehet nagyíttat- ni féláron filmet, de csak március 31-ig! Minden negatívról két darab nagyítást készíttethet, vagy két negatívról egy-egy darabot 13x18- tól 30x40-es nagyságban! A két nagyításért azonban csak egy nagyítási díját fizet!!! Siessen kikeresni nagyítani való felvételeit, mert ez a kedvezmény, csak március 31-ig érvényes. Kérjen szaktanácsot az OFOTÉRT-üzletekben: Szekszárd, Mártírok tere 1—3., Konyhád, Perczel Mór u. 2. (141) MG. TSZ. KÖZÖS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÁS felvesz szekszárdi munkahelyre, továbbá Szekszárd járás területére kőműveseket, segédmunkásokat, kubikosokat, könnyügép-kezelőket. Bérezés FM-normák szerint Igényes munkákon kiemelt bér. Majd egyösszegű pótlék. Útiköltség-térítést fizetünk. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi O. 85, (119) k ~ --------- • Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDíO 8.2?: Lányok, ’asszonyok. 8.42: Köny- nyűaene. 8.54: Rimszkij-Korszakov: Két 'versenymű fúvószenekarra. 9.15: Orvosi tanácsok. Az alacsony vérnyomásról. 9.20: Népek zenéjéből. J.0.09: Aki eladta, a feleségét. Eduard. Vilde észt író regényét ismerteti: Csertői Oszkár. 10.30: A régi Metropolitan nagy énekesei. Carelli Gábor összeállítása. (ísm.) 10.56: Brahms: a-mojl kettősverseny (Ism.) 11.31: Híres művészek felvételeiből. (Ism.) 12.15: Mil- jutyin operettjeiből. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.08: Túró József népi zenekara játszik. 13,40: Hirdetőoszlop. 13.55: Olvasónaplómból. Illyés Gyula írása. 14.10: A Budapesti Szolgáltató KISZÖV Május 1. vegyeskara énekel. 14.20: Néhány Dere tudomány. 14.25: Holnap közvetítjük... A 223 éves Gewandhaus zenekar hangversenye Lipcséből. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüso- ra. 15.55: Hétvége. Közben: 16.35— 16.43; Közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 17.26: A Rádió lemez- albuma. 19.30: Csárdások. 19.38: War- renné mestersége. Színmű két rész- bem Irta: G. B. Shaw. Közvetítés a Katona József Színházból. Közben: 20.47—20.52: Hírek. Időjárás. 22.25: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 10.00: A Magyar Rádió tánczenei bemutatóhangversenye a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, (ism.) 12.00: Zenekari muzsika. 13.22: Tudósítás az ENSZ-ből. 13.32: Legrand: Cherbourg! esernyők — részletek. 14.08: Pity éri harckocsizó hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjai. Soós Zoltán elbeszélő költeménye. I. 14.38: Szabó Miklós népdalokat és magyar nótákat énekel. 14.55; Victoria de Los Azonnali belépéssel felveszünk egy műszakos munkaidőben dolgozó vasszerkezeti lakatoso- kot, általános lakatosokat, betanított lakatosokat betanítoH gépmunkásokat (nőket is) fúrógépre, targoncavezetőket, hegesztőket, festőket, dukkózókat, férfi és női segédmunkásokat, kétműszakos munkaidőben dolgozó esztergályosokat, villanyszerelőt. A felsorolt szakmákra kezdő szakmunkásokat is felveszünk. Férfiak részére munkásszállás biztosítására lehetőség van. Jelentkezés: Építőgép-javító és Gépgyártó Vállalat 4. sz. Gyár Budapest, X. Gyömrői út 63. Munkaügy. (142) Angeles énekel. 15.25: Orvosi tanácsok. Az alacsony vérnyomásról. (Ism.) 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. J5.50: Fúvósindulók. 16.05: Hanglemezgyűjtők húszperce. 16.25: Robot volt-e a polgármester? Isaac Asimov fantasztikus elbeszélése. 17.00: A dzsessz kedvelőinek. Sidney Bechet szaxofonozik. 17.15: A robbanás gátat épít. Alek- szandr Romasov írása. 17.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Kiirtby Éva énekel. 18.03: Mire a mama visz- 5zajön. . . Majdnem detektívtörténet. Irta: Jan Pixa és Pável Pásek. (Ism.) 19.01: A sanghaji kaland. Részletek Tijardovics operettjéből. 19.35: Vlado Perlemuter zongoraestje. Közben; kb. 20.15—20.35: Esti Krónika. II. Kb. 21.20: Mesterek-mesterművek. Ambrus Tibor riportja. Kb. 21.35: Liszt-kórusok. 21.45: Randevú. Könnyűzene tánczene. 22.24: Mozart: A-dúr hegedűverseny. (Jan Fournier.) URH 18.05: Hanglemezparádé. 19,00: Bizet: Cárraen. Négyfelvonásos opera. Közben: 20.48—21.02: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Sinkovits Imre. (Ism.) 22.10: Lendvai Kamiiló: Négy invokáció zenekarra. (MRT szimf. zkra, vez; Lehel György.) 22.27: A dzsessz kedvelőinek. Irene Kral énekel. Maynard Ferguson együttese játszik. 22.41: Händel: h-moU szonáta. MAGYAR TV 8.58: Műsorismertetés. 9.00: A Mi- tér. Magyarul beszélő lengyel film 10.15: A születő folyó. Riportfilm. (Ism.) 10.40: Párbeszéd a tangóval. Monodráma. (Ism.) H.lO: Sheila énekel. (Ism.) 11.25—11.40: Indiai vázlatok. Kisfilm. (Ism.) 16.03: Műsorismertetés. 16.05: Vigyázz! Sugárveszély! Kis- íilm. 16.20: Kodrában. Szovjet kisfilm. 16.40: A Magyar Hirdető műsora. 16.50: Eltűnt egy fehér folt. Egy ember Vértesszöllősről. Kisfilm. 17.10: Hírek. 17.15: Körkép. Külpolitikai műsor. 18.15: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tévéfilm-sorozat. 3. A csodakalap. 18.35: A Tv jelenti. Aktuális riportmüsor. 19.20: Cicavízió. 19,35: Mindennapok művészete. A kéziszerszámok. I. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. Magyárul beszélő nyugatnémet filmsorozat. 6. Az ürcsapda. 21.20: Don Juan. Balettfilm. 22.20: Tv- hfradó. — 2. kiadás. 22i40— 23.10: Modell kerestetik. Muzsikával fűszerezett tréfa. JUGOSZLÁV TV 17.00: Disney-land. 18.20: Gyermekeknek. 19.20: Felvevőgéppel a világon keresztül. 20.34: Aludjék nyugodtan (humorisztikus adás). 21.34: Video- Xon. 21.50: Bonanza. 23.00: Fedettpályás Atlétikai Európa-kupa. Közvetítés Madridból. Köszönetét mondunk roko- I nainknak, munkatársainknak. jóbarátainknak. isme- I rőseinknek, akik felejthetet- j len jó férjem, drága fiúnk ! édes testvérünk PULAY JÓZSEF I temetésén megjelentek, részvétüket kifejezték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmas gyászunkat eny- j hiteni igyekeztek. Gyászoló család (146) KAPOSVÁRI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VÄLLALAT felvételre keres út- és hídépítéshez segéd- és szakmunkásokat Teljesítménybért, idény- és különélés! pótlékot fizetünk, 60 krrv-es távolságon beiül naponkénti hazaszállítással. Jelentkezés kaposvári, nagyatádi, marcali, balatonszemesi, tabi, tamási építésvezetőségeinken és a lakóhelyhez legközelebbi munkahelyeinken. (i3i) Horganyzott gépfonat minden mennyiségben kapható a dombóvári vasboltban. CÍM: DOMBÖVÄR, ARANY JÄNOS TÉR 9. Közületeknek Incasso benyújtására szóló nyilatkozat, valamint megrendelőiévé! ellenében szállítunk. (109) ... Apróhirdetések ... Állas Gyakorlott gépírót és 18 éven aluli fiúkat, lányokat fizikai Ifjúmunkásnak felveszünk. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagyker. Vállalat, Szekszárd, Bogyiszlói, út. (158) MÉH Vállalat szekszárdi telepe felvesz segédmunkásokat, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Szekszárd. Bogyiszlói út. (159) Tamási Építőipari Ktsz azonnali belépésre műszaki vezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint. (162) Szekszárdi Járási Tanács építési hatósági munkakörbe 2—3 éves gyakorlattal rendelkező mélyépítőipari, valamint magasépitő-ipari technikust keres. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Szekszárd, Béla tér 1. Építési csoportnál. (83) A 11. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépéssel felvesz: gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, számolási készséggel rendelkező kalauzokat, autószerelőket, rakodó- munkásokat és egy takarítónőt- Vidéki dolgozóknak autóbuszon díjmentes munkába járást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. (48) KCTASO SZAKMUNKÁST állandó vidéki munkára, azonnal felveszünk. Uj Élet Tsz, Pécs, Remény puszta. Tel.: a—»4. Feltételek: legalább kő éves szakmai gyakorta«, robbanó- és elektromotoros szivattyúk ismerete, szakmunkás-bizonyítvány, vagy mesterlevél szükséges. Jelentkezni: mindennap 8—12 óráig. Benzsai Lajosnál. (140) Ipari tanulót felveszek. Schmieder szabó, Szekszárd, Garay tér 6. (120) Alkalmazunk közgazdászt belső ellenőrnek, személyes megbeszélés és fizetési feltételek mellett. Jelentkezés: Vasipari Vállalat, Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt, az üzemgazdasági osztályon. (125) A városgazdálkodást vállalat felvesz éjjeliőrt, meghatározott időre. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. 7. (121) A Sárköz-Völgység. Vízitársulat, Bonyhád, Somogyi u. 1. Tel.: 19. jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező dömpervezetőket keres feflvételre. (129) INGATLAN Szoba-konyhás ház mellékhelyiséggel« azonnal beköltözhetően előadó« Szekszárd, Csatár 28. Érdeklődni: Csatár 29. sz. alatt. (134) Kétszoba-konyhás ház 600 n-öl szőlővel sürgősen eiadó, azonnal beköltözhető. Szekszárd, Patak ■„ B. (ÉR) Kétszoba-konyhás, fürdőszobás ház, gazdasági épületekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Szekszárd. Baka u. 18/b. (95) Palinki hegyen 1009 n-öl szőlő, cserepes tanyával eladó. Érdeklődni: Doszpod András, Mözs, Szent I. n. us. (118) Szekszárd-Csatáron, Heimann Júüa-íéle tanyás szőlő eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. március 10-én reggel 9-től. (128) 775 n-öl szőlő Mözsi- hegyen eladó, borkom- blnáthoz közel. Érdeklődni: Barna Jánosnál. Szekszárd, Munkácsy U. 37. (157) Háromszoba-konyhás ház eladó, azonnal beköltözhető. Tolna, Széchenyi u. 45. Érdeklődni: Széchenyi u. 47. se. (152) Decs Petőfi utca 18. szám alatt kétszoba- konyhás ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Hunyadi a. 78. sz. alatt. (148) Háromszoba-összkomfortos, kertes családi ház eladó, azonnal beköltözhető. Szekszárd, Ezerjó u. 1«. Te!.: 129—94. (149) Szőlő, 509 n-öl Csatár- Cinkában eladó. Érdeklődni: Újvári Istvánnénái, öcsény. vasútállomás. (135) ELADÓ Négyéves heréit murajó. lucernaszéna, góró eiadó. Tolna. Bajcsy 14. (130) 120 kéve nád eladó. Szekszárd, Perczel Mór U. 15. (133) Modern mély gyermekkocsi eiadó, amely sportkocsivá alakítható. Szekszárd. Klapka B/l. (Bóvári). (136) Úriás gyümölcsű hollandi piros, fekete, fehér ribizli tövek kaphatók, darabonként 6 forintért, Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Bo- tyánszky Pálné 27. (138) Tipizálás miau eladásra, vagy cserére felajánlunk 4 db Zetor K—25. valamint 3 db U—28 típusú, üzemképes, műszakilag vizsgáztatott erőgépeket. Cím: Dunagyöngye Mg Tsz, Bogyiszló. (81) SZÓ LÖTULAJDONOSOK, FIGYE- 1EMI Fűrészelt akác szőlőkarót és akác szőlőtámfát vásárolhat, olcsó áron. Dózsa Mtsz, Oszkó, Vas megye. (127) Rózsatövek már most megrendelhetők, tavaszi szállításra. Kérje díjtalan árjegyzékünket! G aram völgyi rózsakertészet, Gádoros, Békés megye. (9) Eladó elsőrendű bontást anyag: gerenda, szalufák, lécek és deszkák. Nagydorog. Sziget- puszta, (lói) Uj olajkályha olcsón* sürgősen eladó. Szekszárd. Munkácsy u. 31. (160) Csötönyivölg.vben 1090 n-öl szőlő feles művelésre kiadó, valamint Schweihofer páncéltökés. kereszthúros rövid zongora eladó. Érdeklődni: Földesiné, Szekszárd. Kossuth 7. (147) Költözködés miatt egy komplett kombinált szobabútor, hármasszek- rénnyel eladó. Érdeklődni: napközben, i25— 35-ös telefonszámon, este 17—18 óráig Szekszárd, Mátyás u. 8. (Kőfalviné). (144) AUTÖ-MOTOF *00-»s Trabant kifogástalan állapotban eladó, hétfőtől. Szekszárd, Marx u. 21. (Klézli). (154) Jó karban lévő 250 köbcentis Pannónia motor- kerékpár eladó. Tolna. Wosjn-szky út 1». (166) Pannónia motorkerékpár igényesnek eladó. Érdeklődni: Tolna, Deák 14. (165) Műszakilag vizsgázott 407-as Moszkvics -eladó. Tolna. Széchenyi u. 45. , (1531 VEGYES Kétszoba-összkomfortos lakásomat elcserélném panellakásért. „Szekszárdon 176 81*:’ jeligére, a hirdetőbe. (1231 Vállalatok, közműtek, figyelem! Parkettázást munkákat rövid határidőre. Jó minőségben, sä-, vagy fővállalkozóként, kivitelezésre vállalunk. É. M. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari építésvezetősége, Kaposvár, Szántó Imre u. 11. Telefon: 11—384. (81) 26 éves, 175 magas, harna fiatalember, szakmunkás megismerkedne hozzá illő, csinos lány. vagy elvált asszonnyal. 28—34 évig. házasság céljából!. „Kölcsönös megértés'' j eligé: o, szekszárdi hirdetőbe. (184) F. hó 7-én reggel Szekszárdon, az Arany János utca és a BM bölcsőde közötti útcu elvesztettem egy gázpalackot. Kérem a becsületes megtalálót! hogy jutalom ellenében adja le. Bért B. u. 80. sz. alatt____________(156) A Szekszárdi Fmsz értesíti a termelőket, hogy szőlő-, gyümölcs-, bokorrózsa-saaporitó- anyag forgalmazását megkezdte. Árusítás naponta 8—16 óráig, a Keselyűs! úti telepen, volt vágóhíddal szemben. Március 11—17-ig egyes fajtáknál 40—so százalékos árengedmény. (151) Modem pianinót keresek megvételre. „Márkás 176 028" jeligére-, a szekszárdi hirdetőbe. (ISO)