Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

19C8. március 31. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s Beszélgetés egy asszonnyal, aki tizenegy gyermeket nevelt fel — Fel tudná sorolni mind a Szerencsére a gyerekek között — ... a János után Mária kö­tizenegy születésnapot? nagy összetartás alakult ki, a vetkezik, ő tanítónő Balatonkili­— Hogyne! Azt nem lehet el- nagyobbak segítettek nevelni a tin. Aztán Tamás. Budapesten felejteni. Mondjam? kisebbeket. Külön öröm és sze- felsőfokú gépésztechnikus. Józsi, — Elhiszem, nem szükséges, rencse, hogy zeneileg mind jók, illetve József agrármérnök, Hő­Csak az érdekelne, melyik gyér- és ez is egyik eszköze lett az gyészen főagronómus. Miklósról mekből mi lett. összetartásnak. Gyakran úgy már mondtam, hogy testnevelő — A János a legidősebb, 1929. énekeltek, miint egy kórus. Öröm tanár Egerben. A Laci autóbusz­július 25-én született, gépész- volt hallgatni. vezető Pécsett. Kitanulta a me­mémök a Bicskei Állami Gaz- A beszélgetésbe itt közbeszól ír- zőgazdasági technikumot, sőt mé- dásógban... ma néni egyik lánya, aki pe- hész szakmester, de a gépkocsi Sorolja tovább valamennyit dagógus az i regszem ősei Gyógy- érdekli legjobban. Márta tanító­— Kapott-e támogatást a gyér- pedagógiai Intézetben. Azt mond nő, Judit gyermekápoló, közben mékeitől, amióta felnőttek? ja: gyógypedagógiai főiskolát végez. — Igen. Ha jól emlékszem, — Az volt a legszebb, amikor Erzsébet adminisztrátor, Péter hárman vették a mosógépet 1951 az anyuka abbahagyta a munkát tiszti iskolán tanul. A legkisebb karácsonyára. Az első három ke_ ha csak egy percre is, bejött a Margit tizenhat éves. Negvven- re.ső. Sírvafakadtam, sőt síró- szobába a zongorához és meg- öt éves koromban szültem, ö se- görcsöt kaptam az örömtől. Ta- mutatta, hogyan kell jól eljái- gít a többieknek a családon be­lén ez volt az első mosógép a szani amit gyakoroltunk. Csodá- lül, a gyerekeket gondozni, faluban. latos volt. Ö mindig nagyon szé­pén tudott zongorázni, bármeny­nyit dolgozott is. Ide — Túlzás, hogy csodálatos ment volt, egyszerűen eljátszottam ft falu: (regszemcse — Valami hivatalos elismerést, támogatást kapott-e ezért a nagy családért? — Igen, 1951-ben anyasági ér­demrendet kaptam, kétezer fo­rinttal. Számíthat a gyerekek rend­férjhez Irma néni, Vajk Jánosné, úgy, ahogyan kell. Nem szere, a községi tanítóhoz, 1928-ban. tem, ha dicsérnek. Azt mondják, ő volta második leg- — Pedig minden elismerést .............. s zebb asszony Iregszemcsén. Az megérdemel az, aki ennyi gyér- szeres támogatására? egyik a jegyző felesége volt. meket kitűnő eredménnvel ne- Mit tud erről mondani? veit fel, megtanította őket az — Nagyon megnéztek, az életre is. — mondom, biztos. Jöttünk ki a templomból és olyan hosszú sorfal között Előjegyzési lehetőség az állami vállalatok biztosítására A 11/1968. (III. 3.) sz. kormány- tűzből, a jármű ellopásából rendelet és a végrehajtást szabá- mazó károkra, továbbá a benn- lyozó 10/1968. (III. 16.) sz. pénz- ülők balesetbiztosítására terjed ügyminiszteri rendelet érteimé- ki, kivéve az autóbuszok és a ben az állami és társadalmi szer- tehergépkocsik utasait, vek — a költségvetési szervek ki- a biztosítási díjat a fejlesz- vételével — április 1-től vagyon- tési alapot képző vállalatok — biztosítási szerződést köthetnek, kivéve az állami és erdőgazdasá- Ennek keretében biztosíthatják gokat — ennek terhére fizetik, épületeiket, felszerelésüket, gépei- az egyéb vállalatok, továbbá az két és járműveiket, készleteiket állami és erdőgazdaságok a biz- — az iparvállalatok esetében — tosítási díjat eredményeik terhé- választásuk szerint — gyáregysé- re számolják el. génként és vagyoncsoportonként A gyakran milliárdos nagyság­os, vagy együttesen - tűz, vil- rendű Váilaiati vagyonok biztosí- lámcsapas es robbanás - karok- ^ felöu dönb&> a ^j-ódásek megkötése időt igényel. A kor­Betöréses lopás (rablás) biztosí­tást köthetnek a készletekre (be­rendezésekre, felszerelésekre, gé­mányrendelet viszont április 1-től megszünteti az eddig érvényben volt költségvetési kárkiegyenlítési kellett elmenni, hogy talán a H gyßfGKßK SOfSU... ~ ®k község minden lakója ott állt. ■ —-— -------------------ma­Azt sem tudtam, hová nézzek. Suk döntötték el a sorsukat. Huszonkét éves voltam akkor. M>nd keresztülvitték az akara- Mast hatvankettő vagyok és tűket. Például a legidősebb lá- egy év múlva megyek nyugdíj- hyom pedagógus 'szeretett volna [jg lertni már kicsi korában, de én — Hogyan lehet bírni fizikai- lebeszéltem erről a tervről. Si- lag "ekkora megterhelést? Arra került rávenni, hogy varrni, ta- gcndolok, hogy még mindig nem túl jón. Én magam is már asz- pihen. szonvképt tanultam meg szabni­' , , .. .. , , varrni, s ehnék nagyon nagy Sokat segített a gyere re-: hasznát vettem. Sok pénzt meg nevr!?sébéh a férjem. Megtör- tudtam takarítani ezzel az ön­teni, hogy mar aludni sem tud- munkával. Mondom, sikerült *am' .. nern ,h<?Ya, . , lebeszélni a legidősebb lányomat küdhöm. mert a kisebbek mir.d a szándékáról, de vésül mé^is- me!'ettem akartak feküdni. De rl3ak pedagógus lett. Aztán ha- az is megtörtént, hogy a varró- sofiló ecetet rílö^ ihatott el a7 gép mellett virradtam meg. pyv'k fiamról: aki serdülő koréi' IVléeá.s azt mondhatom, nem fa foqn rniipdj0- cr'ovfQit. <|q ««po-ri-őn^ nádiam el igazán. A férjem, aki púért lenni. Testnevelő taná- nagyon szerette a gyere sekel, Egerben mindig lekötötte a figyelmüket, * ’ pedig rendkívül elevenek voltak ~ Ne haragudjék meg egy valamennyien. Tanította őket furcsa kérdésért, de szeretném tornászni, dolgozni, sőt még mé- tudni, hogy olyan körülmények hészkedni is. Az udvaron fölál- közöl., amilyenben éltek, lehet-e lított különféle játszó- és tor- ürülni még a nyolcadik, vagy nászönttközőket. Nagyon nsgv éppen a tizedik gyermeknek is? szüksé'tünfs volt a munkára ne- A szülés előtt mindig féltem, velősre Is hiszen abban az idő- szorongást éreztem, hogy csak ben a ró": rendszerben sokáig sikerüljön, egészséges legyen, néni kanott a férjem havi fite- De mindig a legkisebbnek örül­ték földből kellett, "Írünk, ön- tür-A, ezt szerettük legjobban. — Feltétlenül számíthatnék, de nem akarjuk terhelni őket a férjemmel, ezért is mentem dol­gozni ötvenéves korom után Nyugdíjat fogok kapni. GEMENCZI JÓZSEF r^nz^Ä™ irtott "'fa Neh<*y a -gyonbiz­a penzszekrenvben tartott, s a hianya, akar csak atmene­penztan £s árukísérőknél levő ttl is a vállalatokat terhelje, vállalati értekékét. Állami Biztosító április 1-tól A biztosítási dijat a kockázat 30 napos biztosítási fedezetet ad mértékét figyelembe véve differen- azoknak a vállalatoknak, ame­ciáltan, a biztosított vagyontár- lyek írásban biztosítási előjegy­gyak bruttó értékére vetítve ál- zést igényelnek. Az előjegyzés lapítják meg. iránti igényeket Budapesten az Gépjármű-szavatossági biztosi- Főigazgatósághoz, vidéken a tás sál fedezhetik a vállalatok megyei igazgatósághoz kell be­azokat a szerződésen kívüli kár- küldeni. térítési kötelezettségeiket, ame- Az állami és társadalmi szer- lyek a gépjárműveik által okozott veknek gépkocsijaik külföldre tá- személysérülésből, vagy anyagi vozása esetén gép jármű-szavatos- kárból eredően terhelik őket. Az sági biztosítást kell kötniök, s állami és társadalmi szervek autó- csupán a költségvetési szervek cascobiztosítást is köthetnek sze- részére állítják ki díjtalanul a mély- és tehergépkocsikra, autó- külföldre távozáshoz szükséges buszokra. Ez a baleseti törésből, biztosítási igazolást. áliA aqyrtnllrodássol. Földet k?n­Mi a véleménye azokról arpfri'.. dis-mót h,,zl"1ni és elad­ni N>mrak nehér de Prt mond­hatom sokszor megnéző is volt. tunk magunknak kellett kapálni, mai fiatal házaspárokról, akik nem akprr-k gyermeket, —vagy csak egyet? — Ez nagy önzés. Magának a gyereknek is ártanak vele. hi­szen aki testvér nélkül nő fel, egészen méis ember, mint akik nagyobb családból kerülnek az életbe. Nálunk is van a család­ban valaki, az egyik menyem, etki egészen csodálkozva látta ná­lunk mindig a testvéri szerete­tek ö magányos volt. Azt pedig egyáltalán nem tudom megérteni ha valaki egyet sem akar. A női szívben benne van a gyerek utá­ni vágy. INGYENES gépkocsivezető képzés! All. sz. Autó- közlekedési Vállalat Szekszárd, kedvező feltételek mellett gépkocsivezetői tanfolyamot szervez A tanfolyam díjmentes, a költségeket a vállalat viseli. A jelentkezőket azonnal ál­lományba vesszük ég a ki­képzési időre segédgépkocsi­vezetői bért biztosítunk ré­szükre. Részletes felvilágosítást ad a Vállalat munkaügyi osztálya. Jelentkezni lehet április 15- ig Szekszárd, Tarcsay u. 21. alatt. (436) új so- az együttes a „De szeretnék bíráló bizottság azonban nem tel- rozata aranyhallá válni, Sáprilistől Bá- jes egészében fogadta el a magya- bizonyára népszerű a hallgatók táig úszkálni.. kezdetű népdalt rázatot. Az értelmező szótárra körétjen. Kéthetenként, Vasárnap énekelte... hivatkozva mondták: a katolikus délelőtt hangzik el az adás, . r , papok tonzúráját is szokás pilis­amelynek lényege: egv-egy sor- | A bemutatkozás után a nek nevezni. így a vízből kiemel­solással kiválasztott község mu- 7----------7------------------------ zsűri kedő kopasz, tar részekről is t atkozik be szigorúan megszabott három kérdést tett fel a sárpili- származhatott a község „utóneve”, 12 percben. Ilyen alkalmakkor sieknek: arra voltak kíváncsiak, a harmadik kérdés a pilincke- maguk a községbeliek a műsor milyen mélyek a helybeliek is- játék ismertetését kérte. Ez az- rendezői. ők döntik el a rádió- meretei. Elsőnek egy, a Sárköz- tán igazán nem okozott különö- riporterek segítségével, mivel töl- ze* kapcsolatos idézetet olvastak sebb nehézséget Gergely János- tik ki a tizenkét percnyi műsor- fej. s a kérdés: ki írta, hol és nak, a sárpilisi együttes vezető­időt. mikor jelent meg az idézett s2ö- jének, aiki korábban maga is so­Eddig pontosan egyórányi az ve§- Bogár István azt mondja, hat játszotta, anyag, öt község beszélt múltjá- szerencséje volt, éppen előtte való ról, jelenéről, mutatkozott be héten foglalkozott ezzel az anyag- I A mérleg : 12 P6™. ,17 ország-világ előtt, köztük a folk- 8&L» kapásból a lehető leg- —------------------ pont. Az eler­j A—iáról nevrezetos Tolna részletesebben válaszolt. Annyira, heto maximum. 19 pont. Eddig község Sárpilis hogy néhány perc után „le is Sárpiiisen kívül csak a dunapato­Aki ’ hallotta" a műsort, öröm- lőtte” a zsűri, megkapta érte a jiaknak sikerült ilyen magas mel konstatálta* a bemutatkozás maximalis három pontot,. A má- porttszamot elemi. .0 a gyón . re— jól sikerült, nagyon okosan, sodlk kérdés még nehezebbnek ménykednek abban, hogy a négy ügyesen szelektáltak a sárpilisiek, bizonyult, ezt azóta is vitatják legjobb között lesznek, s a vég- hogy a tizenkét perc színes, ér- a faluban. így szólt: mit jelent s5 sorrendet majd a hatos stúdió­dekes legyen, reprezentálja a köz- a pilis szó a Sarpilis kozsegnev- nyilvános vetélkedőn döntik séget. Szó volt ebben a község be«? Erre megiht dsak Bogár 1st- nyilvános vetélkedőn döntik Még dolgozik. Hat­______________ ven­k ét évesés mégdolgozik. Jövőre megy nyugdíjba. Mondják róla. hotgy reggelenként ő az első, aki megkezdi a gyerekek tornász ta­tását az iskolában. Egyik lánya úgy jellemzi, hihetetlen életvi- dámsúg volt benne mindig. Az utóbbi években is, amikor már hatvan félé közeledett, sokat szánkózott a gyógypedagógiai in­tézetben reá bízott gyerekekkel Valószínűleg ezzel magyarázható elsősorban, hogy ennyit tudott vállalni és bírni. Tulajdonkép­pen még most sem öreg, hatvan­két éves korában. Eleven, le'kcs Különösen persze akkor, amilco a saját gyermekeiről beszél. bemutatkoztak az országnak Tizenkét perc Sárpilisről ( A Magyar Rádió történetéről, a vízi világról, a ván válaszolt, illetve mondta el el. népszokásokról, de jutott idő a — kutatásai alapján — fe'feve- jelei! bemutatására is: a falu ve- sót. A pilis szó a kehyer pilisét zetői a község fejlődéséről, a tér- jelentheti (így nevezi a. hépnyelv melőtszövetkezet munkájáról, ered- a kenyér kiforrott részét). De van ménveirol, a kulturális helyzetről eSY másik, tudorhahyosán nem számoltak be bizonyított valószínű magyarázat: Bogár István, aki maga is szén- a ,Yízi vedéi vés kutatóin evűitőie a köz- vo^t ezen a kom>eken a pille. .é, hagyomáryalnait, »»lt a mű- J /!£ móS! í? aSlffot "ÄiirMÄS! A egyszerű feladat egyáltalán nem _______________________________ b izonyult könnyűnek, hiszen a •tájegység múltjának és jelené­nek ismerői, akár egy egész dél­utánt betöltő műsort is össze tud­tak volna állítani abból a hatal­mas anyagból, ami rendelkezé­sükre állt A tizenkét perc nehéz követelmény volt, sehogy sem akart menni. Még az adás előtti utolsó próbán is, akárhogy igye­keztek, négy perc „kilógott” az időből. A rádióriporter, Kapusi Rózsa együtt izgult a sárpilisiek- ked a sikerért, sokait segített a rendezésben, a műsor „rádiósze­rűvé” formálásában. Természetesen helyet, pontosab­ban szólva, időt kapott a híres sárpilisi együttes is a bemutat­kozás alkalmával. A prózai is­mertetést népdalokkal „támasz­tották alá”, illusztrálták. A Sár­köz vízi világának etaiandásator A Tolna megyei Tanács VB Építési-Közlekedési és Víz­ügyi Osztály, pályázatot hirdet a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat főmérnöki állásának betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Az állás betöltésére pályáz­hatnak mindazok, akik ál­talános mérnöki képzettség­gel rendelkeznek. A pályázatokat a Tolna megyei Tanács VB ÉKV osztálynak kell küldeni, 1968. április 15-ig. (419) FIGYEL .M! (d. kánya) FIGYELEM! Építkezéséhez homokot házhoz szállítva Szekszárd területén (köbméterenként) 69,—- Ft-os egységáron biztosit a TÜZÉP Vidékre hasonló kedvezmé­nyes áron szállítunk. Keres­se fel a helyi TÜZÉP-tele- peket. (435) A „Kövendi Sándor” Tolna megyei Cipész Ktsz anyagkon j velőt keres azonnali belépésre. Fizetés megállapodás szerint. Jelent­kezés : a szövetkezet köz­pontjában: Szekszárd. Köl­csey u. 4. sz. ________________________(430)

Next

/
Oldalképek
Tartalom