Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
} MODERNSÉG ÉS IGAZI KORSZERŰSÉG A modem művészet külön- böző irányzatainak értékelése, befogadása és a közönségre tett hatása egyike a legvitatottabb kérdéseknek. Ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások létre- hozhatatlannak tartják a modern művészet és a szélesebb közönség közötti kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy társadalmunkban eleve minden feltétel adott az olvasók, nézők, hallgatók és a legigényesebb mai alkotások találkozásához. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egycsapásra, nem buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozhat és ki is bontakozik. A művészi alkotások hatásának fontos feltétele a közérthetőség, pontosabban az, hogy jelentésük és hangulatviláguk minél több ember számára érthető, élvezhető, tehát befogadható legyen. Ez a követelmény — olykor a legjobb szándékok ellenére — nehezebben megvalósítható a mi korunkban, mint korábbi századokban. Ebből sok probléma adódik, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, a művészi alkotás műhelygondjainak megértő elemzése mellett és közben is alapelv maradhat, hogy igényesség és korszerűség semmi esetre sem kizáró ellentéte a közérthetőségnek. Sőt, százezrek és milliók figyelmére, érdeklődésére elsősorban — és a jövőt tekintve remélhetőleg fokozottabban — olyan alkotások számíthatnak, amelyek közérdekű, a közvéleményt foglalkoztató kérdések körül keltik életre s ábrázolják hőseiket, a jellem és a magatartás szempontjából sokszínűségükben, árnyaltságukban is tipikus szereplőiket. Ez az igény főképpen a drámára ás az epikára vonatkoztatható. Aligha van igazuk azoknak, akik a formai érthetetlenséget, a megfejthetetlen vagy többféleképpen értelmezhető bonyolultságot a mához méltó és a jövőt ostromló művészet szinte kizárólagos zálogának tekintik. Arra 6a van elég példa, hogy az új tartalom érthetőségét semmi sem nehezíti. S amit nem értünk, elég gyakran nem igazán új, tartalmi és formai szempontból sem mély, hanem zavaros vagy ellenszenves. Az a vitára ingerlő prózaírói stílus és gyakorlat, amely az embert és világát geometriai idomok sablonjai közé szorítja, elszürkíti és a reménytelenség félhomályába löki, hiába hivatkozik ultramodern külföldi példákra, hiába takarózik a korszerűség jelszavába. Közönyösen hagyja az olvasót, aki éppen az igazi korszerűséget, a mai élet gondjaira, ellentmondásaira visszhangzó közérdekűséget hiányolja az 'lyen mértani szemléletű, idő és tér fölötti lombikvilágba menekülő elbeszélésekben. Általános érvényű igazságnak tekinthetjük, hogy korszerűség és történelmietlenség korszerűség és társadalom kívüliség, összeegyeztethetetlen fogalmak. Fűnek bizonyítására lássunk két — látszólag távoli, vágójában egymás érvényét erősítő — példát. Népszerű műfaj ma világszerte a tudomány fejlődési távlatait fantasztikus cselek mé- nyesség formában bemutató és népszerűsítő science fiction. Terjedését szívesen látjuk és azt kívánjuk, hogy a magyar könyv kiadás is minél több magas színvonalú, a mMai elitjét repseaeoPA&OS 'ROTZStA*. &oncz István: tersek táló tudományos fantasztikus elbeszélést, regényt fordíttasson, írasson, juttasson el a magyar olvasóhoz. Nem kevésbé volna kívánatos azonban, hogy a válogatásban és a toborzandó hazai szerzők orientálásában néhány világos alapelv érvényesüljön. Az is például, hogy a jövő, bármenynyire utópisztikus és tudományos, nem kerülheti meg a társadalmi fejlődés problémáit és ennek emberi, szemlélet- és ízlésbeli vetü- letét. A jövő ugyanis nem az égből pottyan, hanem — bármiféle tudományos forradalom gyorsítja is fel a változások iramát — a mából nő ki szervesen és meghatározottan. Vagyis a mai világ társadalmi-emberi problémái nem hagyhatók ki a jövőre vonatkozó semmiféle számításból. A mai olvasó a legmerészebb tudományos utópiából is saját kérdéseire, mai gondjaira vár választ. Feszültséget, szenvedélyes érdeklődést, vagy éppen azonosulást csak ilyen — a mából a jövőbe ívelő, fantasztikumában is reális művek válthatnak ki a közönség körében. A történelmi ábrázolás még inkább igényli a történelmi- séget: a múlt még kevésbé tűri a társadalmi tényezőt kiiktató, vagy jelentéktelenné zsugorító megjelenítést A művészetek fejlődése ami korunkban — az új tartalomhoz illő formákat eszközöket, megjelenítési. módokat keresve — távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Erre a tényre és következményeire utalt az MSZMP kulturális elméleti munkaközösségének 1966-ban megjelent tanulmánya; (Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban.). „A közérthetőség nem azonos a köznapi, vagy a tudományos, általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával.” Ebből következően: ha vannak jelentős életművek és alkotások, amelyek — újszerűségük miatt — egy ideig a meg nem éités falába ütköznek, az idő a társadalmikulturális fejlődés folyamatában segít — segíthet — elfogadtatásukban, közmegbecsülésük kivívásában. Az ilyen alkotások egy része félreérthetetlenül szocialista, vagy elkötelezetten humanista eszmeiségü. Van azonban % ftartaimi-for- ' mai modernségnek olyan változata is, amely ellentmondásos, vitára hívó, ám megismerésre érdemes. Azokra a polgári művészekre gondolhatunk, akik társadalmunk válságtudatának, eiembertelenedésének ábrázolói és bizonyos mértékben leleplező! Proust, Joyce, Kafka (és sokan mások) elsivárosodásában érték tetten, félelmetes veszélyességében idézték meg az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét Éppen ezért helyes, hogy kiadói politikánk könnyen hozzáférhetővé tette és teszi az ilyen típusú műveket. A közönség elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, de azt is észreveszi, hogy a földig boruló ajnározás egyoldalú és elfogult. Az ilyen drámák, filmek és regények egyes kritikusai ennek ellenére mostanában is gyakran lemondanak az elemző értékelésről. Nem szólnak arról, hogy a humánus értékeket romboló modern tőkés társadalom kritikája például nem egy nagy sikerrel játszott drámában maga is ismétli a széthullást, a lefegyverzettséget, és még sok mindent abból, amit tiszta szándékkal és kétségtelen tehetséggel 'Jutasít. o n ű k u n y h ó n i ű * ifc e • kopár fák között kőgyökerével a földbe tapasztva mint porbafult veréb merev tagokkal tetőzi szürke sorsomat Embléma tündér! város örökre olyan as utcák a terek te meg én kimondatlan piros igék habkék főnevek fénnyé fogalmazzák az éjt Két német költő ULRICH VÖLKEI ^ Séta Még itt a tél, s nyoma a hónak. Sirályok húznak a városon át. Csókjaidban él a sejti tavasz: Zengi a létnek rejtett ritmusát. KURT STEINIGER: Pirkadás Ezüst vízre hinti rezge fény-haját, s innen suhan halkan a rétre tovább. Ott még kicsit idős: csendben tétováz, látom: a homályból mint tépi el magát. Fordította: Palkó István Egy marék »sasa» Megállt a nyitott szobaajtó világos keretében: észrevétlenül jött idáig, gumicsizmája hangját elnyelte a sötét folyosó. A lány nem vette észre; ott guggolt a nyitott szekrény előtt, s egy bőröndbe pakolta a holmit. — Jószerencsét.. A lány összerezzent a rádör- renő köszönéstől. Azonnal felállt Búj tor zsebredugott kézzel nekitámaszkodott a félfának, a mosolygott — Rámolunk, kicsikém, ráma* lünk? A lány nagyot nyelt. Nehezen jött meg a hangja: — Kéremszépen én... engem a gondnoknó... ő nyitotta ki a szobaajtót Én a Járni ruhájáért jöttem, Kiss József ruhájáéit, meg minden holmijáért, ugyanis. .. A férfi elnevette magát Tudta, hogy nem bizalomgerjesztő látvány; négynapos borostával, mocskos ingbai, kigombolt pu- fajkában, tarkójára tolt bőr- kobakban, ahogy tegnapelőtt az utolsó műszakot éppen abbahagyta. .. És egyáltalán: az átmulatott két éjszaka után. Elvert több ezer forintot A „Gyémánt”- ban az ő vendége volt mindenki, ismerős, ismeretlen, és aztán lehúzott redőny mögött folytatták reggelig. De nem tudott berúgni. — Na jó, az gyulladjon be, akinek nem tiszta a lelkiismerete, igazi, kislány? Odament az ágyához, csizmástól hanyattvettette magát a pokrócon. Még két vaságy állt a szobában: azokról már elvitték a matracokat is. — Hát csak pakolj — mondta fektéből. — Különben bejövét találkoztam a gondnokáéval, szólt, tudtam, hogy itt vagy... Lassan, óvatosan mozdult a lány. Félszemmel figyelte a flér- fii, mintha mindén pillanatban felugorhatna. — Honnan tudtad, hogy el kell jönni a Józsi ruháiért? — Mondta a kórházban. Amikor az a baleset történt vele, akkor itt maradt mindem. — Mikor jöhet ki? — Még tíz nap. És még otthon hat hét Mondta, hogy vigyem el, mert fölszámolják a szállót, mert a bánya is megszűnik... — Szóval fölszámolják... — A gondnokáé is mondta, hogy a hét végire át kell adni az épületet — Elköltözött már mindenki, aki rendes ember. Egy-két ilyen jómadár lézeng itt még, mint én. Esd nem gondta a gondnokáé? — Nem, kéremszépen. _ Józsi hova megy, ha leveszik róla a gipszet? — Fölveszik a Vegyiművekbe. — Aha... hiába, jó aaesterDEBS1 TAMÁS LOVÁSZ PÁL: Koloncosok Az ember-cím koloncávai nyakunkban a jóság szimatolt fényét elérnünk nem lehet a nem-tied-törvény pecérhurokja mindenfelől kerítve fenyeget Sötét bőrünk poklos fekélye eltaszít bensőnkben jóra éhező lélek csikar Váltó vágy ver diderget ragadjon el egyenlítő halál vagy jöjjön piros vülámszárnyú vak vihar Gyűszűvirág Kék erdőárnyék mélyén nyHogat élet-hal ál-szerelein-titkokat. Emberrel egrivású sors jutott itt néki is, s mert meg nem futhatott: szerkonyhájában gyökök, képletek biztos tudójaként részt, elemet old, köt, vegvít. s szelíd talárba rejt óvó-pusztító sárga mérgeket. De eszköz mégis, küldött mintha csak, földtájra ejtett, szerető virág: kitárt szem ■■'•mén remeg a bibe, világfoganás mása, kicsinye —» áramlik rajta, csillan az idő, örökkévalóságba elvivő. sége van a te Józsidnak. Bánya5 elektro-dakatos!... tagolta kese- rű-csúfondárosan. — Nem igaza bányász, csak harmadrészben bányász. Az ilyöt nem veszi be a bánya. Jobb is neki, hogy fölszámolják a bányát; legközelebb nem a lábára, hanem a bordáira, szakadt volna rá, azt pedig nehéz összegipszelni... — A Józsi szobatársa, ugye? — kérdezte a lány. — Az voltam... Huszonkét év alatt sok mindenkinek voltam én szobatársa. Most már, látod, senkinek se vagyok... Talán beszélt rólam a Józsi? — Igen. Ugye, Búj tor Andrási bácsi? — Az... — Hm. „Bácsi”! Na, persze, negyvenhárom éves. Vajon miket mesélhetett még? „Van egy öreg szaki, a szobatársam’’, talán csak ennyit. „Lezüllött, letették a nőügyei miaitt, a feleségétől is elvált, és az íróasztal után újra meg 'kellett fognia a csákánynyelet” Lehet, hogy azjj is hozzátette: „Pedig kitűnő bányász, belevaló”. — Mást »era. mondott?... — Nem, semmit — mondta a lány. — Maga mindig szállóra, lakott? — Nem. Van nékem házam, Háromsaobás. Otthagytam aa asszonynak. Legyen vele boldog.' Nekem nem keil. Se a ház, se az asszony. — Kivillantotta fogsorát, de mosoly nélkül. — Hát te, klje vagy a Jóskánál!? Húga? — Nem. Együtt jártunk.. Arcát elfordította. S ahogy épp a felső polcig nyújtózkodást, harn, s csípője vonalaiból Bujtor egyszerre megértett mindent — Élvesz? — kérdezte rekedd ten. — Eli — vágta t& a lány. —i Már meglett volna aZ esküvő. Csak közbejött a balesete. — Aha. Ahogy látom, úgyte.j megkéstetek véle... — Ha leveszik a lábáról a gipszet, mindjárt megtartjuk. — Lakás lesz?... Gondolom, egy elektro-lakatosE mindjárt kész lakással várnak, mi? — Lakást nem adhatnak, azt megmondták. Szövetkezetit esetleg, ha ugyan volna rá pénzünk, befizetni... Mindegy. Józsi majd bejár, egy-két évig kihúzzuk va« .'ahogy anyáméknáL — Hányadik hónapban vagy? Nem válaszolt mindjárt a lány. — A negyedik elején... Búj tor belenyúlt a zsebébe, hogy gyufát keressen: egy marék százas akadt a kezébe. Kitette az éjjeliszekrényre, s elkapta a lány meghökkent tekintetét. Eszébe jutott, hogy belső zsebében ott a többi, a még érintetlen tízezres köteg, meg a másik, amiből már hiányzik. Kirakta azt is, mind. Végre rágyújtott, felfelé fújta a füstöt és lehunyta a szemét Hónapok <éfe nem volt nővéL.. .. .Kattant a bőrönd zárja, a lány már az ajtóban álüt — Viszontlátásra... — Várj csak! — kiáltott rá hirtelen Bujtor, s felült az ágyon. Mintha elfelejtette volna, mit akar, bután bámult A lány, kezében a bőrönddel, féllábbal már odakint tudta magát mintha visszanyerte volna biztonság- érzetét és nyugalmát arcáról eltűnt a riadalom. — Lá tod ezt a sok pénzt? — Látom — mondta rosszallóan, de azért mosolyogva. •— Szeretnéd? — Bolondokat beszól! — nevetett őszintén. — Tiéd lehetne!... Nektek adnám mondjuk..., kölcsön, a sző*» vetkezeti lakásra!... — Bolondokat beszél,.. Sokat ivott. — Kivettem a takarékból. Huszonegyezer volt. Most már hiányzik belőle. Elittam. — Csak to£ye el szépen ■ — mondta a lány. Keli az magának. • Cipősarka már oda kinn kopogott szaporán, visszhangzott a folyosóin. Bujtor megnézte az óráját; fél nyolc múlt. A szekrény, deszkapolcaival üresen meredt rá: a lány nyitva felejtette az ajtót.
