Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-29 / 75. szám

s TOLNA MFCTfl NEPÜJ9ÄQ 196$. mSrCfva 295 rouu mreriijp NÉPÚJSÁG A MAOyjW-íSíb'ClAWSIA: MUN8ASPAHi.IpMA MEGYEI BIZOTTSÁGA £8 A megyeTtawacs tA?IA Vizsgálat az agrárértelmiségi nők helyzetéről Benépesült a tengelici „gémország" A tavasz biztos jeleként fel­élénkült Tolna megye egyik leg­szebb rezervátumának, a felső- tengelid 74 holdas ősparknak és környező 200 holdas fegyveserdő- jének madárvilága, visszatértek a szürkegémek, a bakcsók, továbbá az örvösgalambok és a szalonkák, s a kakukk is szól már a hatalmas kalábriai fenyőket, mohos fa­törzseket kopogtatva. A tavak melletti lápos része­ken 25—35 méter magasba nyúló éger- és nyárfák tetején ismét el­foglalták fészküket a szürkegé­mek, s tanyájukat javítgatva ké­szülődnek a költéshez. Mintegy 250 kecses gázlómadárral népe­sült be a védett „gémtelep’’. Bíróság előtt az oráni rém * Algírban nagy figyelemmel kí­sérik a 31 éves Said Dahou most kezdődött bűnperét Said Dahou, mint az „oráni rém” vonult be az algériai bűnügyi krónikába. Oránban, a nagy kikötővárosban, a múlt óv eleje óta tartotta ret­tegésben a nőket. Első gyilkossá­gát 1967. január 5-én követte el, majd az óv folyamán összesen hat nővel végzett, kettőt pedig súlyosan megsebesített. Legutolsó gyilkosságát a múlt év novembe­rében követbe el, majd nem sok­kal később letartóztatták. Az oráni rém villanyszerelőnek öltözve csöngetett be a lakásokba, a gyanútlain áldozatait agyonütöt­te. ‘ MOZI Bonyhád: Vádoló. (NDK film). Dombóvár: Fiúk a térről. (Magyar film). Dunaföldvár: Nővérem, a szí­nésznő. (Szovjet film). Paks: Kalan­dorok. (Francia film). Szekszárd: Gyilkos a túlvilágról. (Csehszlovák film). Tamási: Telemark hősei. (An­gol-amerikai film). TOLNA MEGYEI NÉFÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és á Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Index-szám: 25 069 Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat eladásra felajánl 1202-es Skoda Furgon gépkocsit felújított állapotban. A gépkocsi vegyes haszná­latú, 5 személyre, 2 q teher­re vizsgáztatva. Érdeklődni: Szekszárd, Rá­kóczi út 10. Telefon: 12—485 (405) Figyelem! Közületak és ma§án- építkezftk! Homokszükségletét szerezze be az 5-ös ÉPFU- nál. Köbméterenként szek­szárdi építkezésekhez anyag­árral 65 Ft-ért szállítjuk. Telefon: 12—519 Telephelyünk: Szekszárd, Keselyűsi út 6. (395) A mezőgazdasági felsőoktatási intézmények hallgatóinak 27 szá­zaléka. nő. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlődésével párhu­zamosan egyre nagyobb az ag­rárértelmiségi nők foglalkozta­tottságának aránya a mezőgazda­ságban. különösen a kertészet­ben, a kisállat-tenyésztésben, a szakoktatásban és a kutatásban. Azonban annak ellenére, hogy a mezőgazdaságban még jelentős a szakemberhiány, a végzett női agrárértelmiség nagy hányada mégis a mezőgazdaságon kívül helyezkedik el. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy ma még erősen hat­nak a társadalmi, gazdasági, üzemszervezési és szociális té­nyezők. A valódi problémák fel­kutatására és ezek megoldásának elősegítésére, valamint a most Szemhratovics Sándor bátaszé- ki lakos a múlt év szeptember 25-én hajnalban nagyobb meny- nyiségű szeszes ital elfogyasztása után motorra ült. Az igazoltató rendőr észrevette, hogy ivott, ezért vérvételre állította elő. A vizsgálat megállapította, hogy az utast is szállító motoros közepes alkoholos befolyásoltság alatt volt Ezért a szekszárdi járás- bíróság 1000 forint pénzbüntetés­re ítélte. Horváth Jenő Döbrököz, Kos­suth utca 2. szám alatti lakos még a múlt év decemberében Figyelem! Géplcocsivezető- és rakodófelvétel az 5-ös ÉPFU-hoz. Szek­szárd, Pécs, és beremendi munkahelyekre. Felvételre jelentkezés: Pécs, Megyeri út 50. Szekszárd. Keselyűst út <k Jó állapotú gépkocsik, telje­sítménybérezés. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. (394) végző fiatal nők könnyebb elhe­lyezkedése érdekében a Magyar Nők Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága együttesen megvizsgálják a Budapesti Ker­tészeti és Szőlészeti Főiskolán, a Gödöllői Agrártudományi Egye­temen. ' valamint a Soproni Er­dészeti és Faipari Egyetemen az 1955—1956, az 1960—1961, az 1964 —1965 és végül az 1965—1966-os évfolyamon végzett nők helyze­tét. Az MNOT és a KISZ KB társadalmi aktivistái a kérdőíve­ken megkérdezettek mintegy tíz százalékát személyesen is felke­resik. A javaslatokat ez év júliusáig eljuttatják az érdekelt minisz­tériumokhoz, valamint más ál­lami és társadalmi szervezetek­hez. (MTI) részegen, engedély nélkül elvitte a dombóvári szövetkezet gépko­csiját Döbrököz felé hajtva, egy árokban állt meg. A szekszárdi járásbíróság három hónapi fel­függesztett szabadságvesztésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte. Bors Ferenc budapesti lakos tavaly decemberben személyko­csijával gondatlanul haladt a 6- os úton. Nem figyelt a jeges, csúszós útra, s egy távbeszélő­oszlopot kitörve, az árakban kö­tött ki. Közben egyik utasa ki­esett a kocsiból és kezét törte. A szekszárdi járásbíróság négy­hónapi, 15 százalékos bércsökken­téssel járó javító-nevelő munkára ítélte Bors Ferencet. Asztalos Géza Zomba, Kossuth utca 76. szám alatti lakos a múlt év december 4-én motorjával balesetet akozott. Részegen egy jelzőtáblának ütközött és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ittas vezetés miatt a szekszárdi járásbíróság 1200 fo­rint pénzbüntetésre ítélte. Kaiser Pál dunaújvárosi lakos a múlt év december 26-án Duna- szentgyörgyön alaposan beboro- zott. Ezután motorra ült, hogy Csámpa-pusztára menjen. A 115- ös kilométerkő közelében talál­tak rá — részegen aludt az árok­ban. A szekszárdi járásbíróság négyhórmi 10 százalékos bér­esükként íjs el járó javító-nevelő munkára ítélte. Üzenetek a világűrből ? Régi kérdés, amely­re már évek óta vár­ja a tudomány a vá­laszt: Földünkön kí­vül élnek-e más naprendszerekben is értelmes lények? Most az angliai Cambridge-ből érke­zett érdekes hír, ahol a Mullard rádió- obszervatórium rend­kívül finom műsze­rei 1,337 másodper­cenként szabályosán ismétlődő rádiójele­ket vesznek. A kuta­tók véleménye sze­rint a jelek forrása körülbelül 200 fény­évre lehet Földünk­től. (Egy fényév az a távolság, amit a fény egy év alatt tesz meg). Az angol kutatók a titokzatos jeleket még 0, múlt év no­vemberében fedezték fel, egész véletlenül, s azóta is veszik a jeleket. Ezzel ismét felmerült a kérdés: a rádiójeleket egy tá­voli civilizáció lakói küldik-e, akik esetleg éppúgy keresnek ér­telmes lényeket a világmindenségben, mint mi? Mint az •intézet egyik kutató­ja, dr. Sir Martin Ryle kijelentette, az a feltűnő, hogy a je­lek rendkívül szabá­lyosan érkeznek. Ugyanakkor azon­ban még három má­sik forrásból is fogtak hasonló je­leket. Egyes tudomá­nyos feltételezések szerint a jelek neut­roncsillagból szár­maznak, amelynek olyan nagy a sűrűsé­ge, hogy egy kávés­kanál körülbelül 10 millió tonnát nyomna a felszínén. Eszerint a feltevés szerint a szabályosan ismétlő­dő rádiójeleket ilyen csillog sugározza, amely oly mértékben összezsugorodott, hogy átmérője mindössze néhány kilométer. A titokzatos Cam­bridge-! jelek tehát csak újabb találgatá­sokra adtak alkalmat, azt a kérdést azon­ban nem oldották meg, hogy Földün­kön kívül van-e más bolygón is szerves élet. A válasz úgy látszik, még elég so­káig várat magára. A tárgyalóteremből ítéletek ittas vezetésért Virágzik a mandula A szekszárdi hegyvidék napsütötte oldalain kivirágoztak . 1 a mandulafák, Névnap: Auguszta. MÁRCIUS A Nap kél 5.29 órakor. 29 nyugszik 18.09 órakor. A Hold kél 5.44 órakor, PÉNTEK nyugszik 18.51 órakor. — Négy gátőrhá­zat építtet a vízügyi főigazgatóság a Ka­pos mentén — Pin­cehelyen, Szakály- ban, Dötoröközön, Kurdon — egyenként 700 ezer forintos költséggel. A pince­helyi rövidesen el­készül. a szakályitaz idén kezdik építeni, a másik kettőt 1969 —70-ben. — A Szekszárdi Állami Gazdaság több külföldi iskolá­val és intézettel tart kapcsolatot. A Cseh­szlovákiában lévő Kravani szőlészeti szakiskola igazgatója most arról tárgyalta gazdaság - főkertészé- vel, Pataki Lászlóval Szekszárdon, hogy el­jönnének a kravanj tanulók nyári tanul­mányútra Tolna me­gyébe. — 28 felnőtt hall­gató tett sikeres ál­lamvizsgát a Palán- ki Felsőfokú Mező- gazdasági Techni­kumban március 25-én, 26-án és 27-én, Tegnap óta vala­mennyien okleveles növénytermesztési szaktechnikusok. — Átlagosan 13 na­pi keresetnek megfe­lelő nyereségrészese­dést fizettek ki teg­nap a szekszárdi mű­szergyár dolgozóinak. — A honvédelmi nevelés időszerű kér­déseiről tanácskoz­tak csütörtökön dél­előtt a megyei párt- bizottságon párt-, ál­lami, tömegszerveze­ti, gazdasági veze­tők. Harmath József­nek, a megyei párt­bizottság közigazga­tási és adminisztra­tív osztálya vezető­jének, és Lantos Ot­tó alezredesnek, a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei tit­kárának tájékoztató­ja alapján. HÍREK — Iregszemcsei, nagyszékelyi, pince­helyi, gyönki, ozorai, szakályi és tamási diákok vetélkedtek március 27-én, a Ta­másiban megrende­zésre került orosz nyelvi versenyen. A hetedik osztályosok közül egy gyönki és két tamási diák, míg a nyolcadikosok kö­zül szakályi, tamási és pincehelyi vetél­kedő nyerte a leg­több pontot. A me­gyei döntőre az első két-két diák kerül. — írja Piringer Ist­ván. — Ittasan vezette gépjárművét Tarcsay István Tamási szem­cse-pusztai lakos. A szekszárdi járásbíró­ság ezért háromhó­napi, 5 százalékos bércsökkentéssel já­ró javító-nevelő múnkára ítélte. .— Tamásiban is megnyílik az Idegen- forgalmi Hivatal fi­zetővendég-szolgála­ta. Az új iroda a ré­gi benzinkút közelé­ben lévő épületben lesz; — Ifjúsági és csa­ládi ünnepek forga­tókönyveinek elké­szítésére pályázatot hirdetett meg a KISZ KB és a Népművelé­si Intézet. A pályázat célja: az ifjúsági és családi ünnepek új szokásainak össze­gyűjtése, a legjobban bevált módszerek ter­jesztése. Beküldési határidő: szeptember 30. A kéziratokat a KISZ KB Kulturális Osztályára kell el­juttatni. A legjobb pályaművek között kiosztanak egy első (5000 forint), két má- sodik (3000 forint) és három harmadik (1500 forint) díjat. — A Művelődésügyi Minisztérium most kiadott rendelkezése értelmében a tanító- és óvónőképzőkbe pályázók alkalmas- sági vizsgáinál a múlt évhez képest több változás lép az idén érvénybe. Az alkal­massági vizsga ki­bővül. többek közt a pályázók beszédkész­ségének vizsgálatá­val. MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kevés fel­hő, száraz, az évszak­hoz képest meleg idő Gyenge, napköz­ben kissé élénkebb, változó irányú szél. Reggeli párásság, egy-két helyen köd. Várható legmaga­sabb nappa1' hőmér­séklet 20 fok körül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom