Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-15 / 63. szám
Megindul a nagy futball-gépezet Aki az európai országok labdarúgóbajnokságait tanulmányozza, érdekes jelenségre lehet figyelmes. Egyre több országban vidéki csapatok játsszák a főszerepet a bajnokságokban. Az angoloknál hosszú évek óta nem nyert bajnokságot londoni c-apat, Párizsnak nincs csapata a irancia első osztályban, Olaszországban már több, mint egy évtizede a milánói csapatok vezérkednelc. A németek már nevet is adtak ennek a jelenségnek és a „provinz-footbail” általános térhódításáról beszélnek. Mi még ettől messze vagyunk. Nálunk is több ugyan már évek óta a vidéki csapat az NB I-ben, mint a fővárosi, de a vezető szerepet egykét ritka kivételtől eltekintve az utóbbiak játsszák. A „PROVINZ-FOOTBALL"’ jelensége azonban nálunk is megfigyelhető különösen az alsóbb osztályokban. Jelenleg a Nemzeti Bajnokságban játszó 226 csapatból csak 53 a budapesti. A vidék szempontjából legkedvezőbb az arány az NB Ill-ban, ahol a 116 vidéki csapattal szemben csak 26 fővárosi szerepel. Az NB III. kilenc csoportja behálózza az egész országot, s a legtöbb csoportban a vidékiek „uralkodnak ’. Több NB III-as csoportunknak a központja is vidéken van. Talán ez az oka, hogy a vidéki szakemberek szívesen nevezik az NB IU-at a „vidék bajnokságának”. Erre a címre azonban sokkal jogosultabb a megyei bajnokság. Ez a bajnoki forma kizárólag a vidékieké. Minden megyében megrendezésre kerül több osztályban is a bajnokság. 1968-ban például a tizenkilenc megye első osztályú bajnokságáért 352 csapat küzd, s ez jóval több, mint ötezer játékost Jelent. A megyei bajnokság első osztályában szereplő csapatok és játékosok száma messze túlhaladja az összes NB-s osztályban szereplő csapatét és játékosét. A fenti adatok is bizonyítják, hogy A MEGYEI BAJNOKSÁGOKNAK igen fontos szerepük van a magyar labdarúgásban. Sajnos, az utóbbi évtizedben a megyei bajnokságokban rejlő lehetőségeket nem sikerült kellő mértékben kihasználni. A sok átszervezés — mert erre több megyében szinte k ét-három évenként sor került — bizonytalanságot okozott, fékezte a csapatok lendületét. A megyék egy részében a szakemberek mind a mai napig nem tudták eldönteni: a megyei bajnokságnak a tömeg, vagy pedig a minőségi jelleget kívánják-e előtérbe helyezni. Ez magyarázza, hogy a tömeg jellegre hivatkozással és gazdasági okok miatt hol felduzzasztottak a megyei bajnokságokat — két csoport, a 18 csapat stb. — hol pedig minőségi okokra hivatkozva ismét szűkítették a létszámot. Jelenleg 15 megyében egycsoportos, négy megyében kétcsoportos bajnokságra készülnek a csapatok. A hírek szerint azonban több helyen újabb változásokra készülnek. A kísérletezés azonban nem tarthat örökké. Még a kevésbé sikerült csoportbeosztás is jobb, ha állandóságot biztosít, mim a legelőnyösebb, ha bizonytalanság övezi. A. A. NB ll-es csapatunk főpróbája Móza-Szószvór—Bajai Vasas 2:1 (1:1) Szászvár, 200 néző. Vezette: Ditrói. NB Il-es csapatunk a bajnoki rajt előtti, utolsó előkészületi mérkőzésen a következő játékosokat szerepeltette: .Sztoics — Nagy I, Róth, Bakó, Bocz, Németh, Nagy II, Jónás, Herbei, Stier, Balogh. Csere: Süveges, Lahó. A hazai csapat nehezen lendült játékba, sok hibával játszott. Ezzel szemben Baja lényegesen jobban, ötletesebben, gólra- törőbben játszott, mint egy hete, a bajai találkozón. A 16. percben szép támadás után a vendégcsapat vezetéshez jutott. 0:1. öt perc múlva Stier pontos átadása után Balogh TELEXEN ÉRKEZETT Szerdán a késő éjszakai órákban még két érdekes labdarúgó-mérkőzésre került sor a KEK és a WK keretében. Milánóban a San Síró stadionban a Milári és a Standard Liege vissza vágóján ismét 1:1 arányú döntetlen eredmény született — hasonlóan az első mérkőzéshez- — így harmadik mérkőzés dönt majd arról, hogy melyik csapat jut a legjobb négy köze. * A Vásárvárosok Kupájáért a legjobb nyolc közé jutásért került sor Lisz- szabonban a Sporting és az FC Zürich visszavágójára. A Sporting Lisz- szabon nyert 1:0 (l:0)-ra, de 3:l-es összgólaránnyal a svájciak jutottak tovább. * A mexikói olimpiai játékok szervező bizottsága statisz tisztikai csoportjának közlése szerint 1067 érmet osztanák ki 19 sportágban, összesen 172 versenyre kerül sor a nyári játékok alatt. • Párizsban Vincennes környékén március 31-én kerül sor az Hu- manité hagyományos nemzetközi mezei futóversenyére. A több számból álló küzdelemsorozat ezúttal is érdekesnek: és izgalmasnak ígérkezik, g a jeles nemzetközi mezőnyben magyar atléták is rajthoz állnak. A magyar csapat Rózsavölgyi István edző vezetésével március 29-én utazik el Budapestről. Színeinket Mecser Lajos, Szerény! János, Kiss István, Szabó János, Jó ni István és Kiss György képviseli. * A caracasi nemzetközi teniszverseny férfi egyesének harmadik fordulójában Gulyás István vereséget szenvedett a spanyol Orantestől s ezzel kiesett a további küzdelemből. A férfipáros hyolcad-dön tőjében a Gulyás (magyar), Rodriguez (chilei) kettős 6:2, 12:10 arányban szenvedett vereséget a Sangster, Cox (angol) pártól. * Az asztalitenisz Európa Liga mérkőzéssorozat befejezés előtt áll. A hollandiai Heerlenben játszották le az MSEK—Hollandia mérkőzést, amelyen a nyugatnémetek 6:l-re győztek, így az 5. hejyet szerezték meg. Most már csak a pénteken Moszkvában sorra l<euülő Szovjetunió—Csehszlovákia rangadó van hátra. A pénteki erőpróba előtt a liga állása a következő: 1. Csehszlovákia 5 5 — 29:6 10 2. Szovjetunió 5 4 1 27:8 *8 3. Magyarország 6 4 2 19:13 b kiugrott, lövése nyomán a labda a kapufáról pattant vissza és azt Herbei góllá értékesítette. 1:1. A hazai csapat a gól után is sok hibát vétett, nem volt elég lendület játékukban és ha mégis lövéshez jutottak a csatárok, pontatlanok voltak. Ebben az időszakban Baja jobban játszott, mint a hazai együttes. A második félidőben a vendégcsapat elfáradt és fokozatosan feljöttek a máza-szászváriak, erőnlétileg, taktikailag az ellenfél fölé kerekedtek. A 11. percben Németh megsérült, szemhéja felrepedt és ettől kezdve tíz emberrel játszott a hazai csapat. A 23. percben szép összjáték után Balogh kapta a labdát és néhány csel után megszerezte csapatának a győzelmet jelentő gólt. 2:1. A főpróba nem hozta a várt játékot. A vendégcsapat, különösen az első félidőben mezőnyben szebben játszott és a hazaiak csak akkor tudtak fölénybe kerülni és viszonylag elfogadható játékot nyújtani, amikor már Baja elfáradt. NB Il-es csapatunknak sajnos már két sérültje van. mert Némethen kívül — a keddi edzésen — Szőts is megsérült. Jól kezdődik Szerdán délután — nuiu ismeretes —, a Simontornyai BTC labdarúgói Szekszárdon játszották cdzőmérkőzést. Ekkor tudták meg, hogy vasárnap bajnoki mérkőzésüket Szekszárdon nem délután, hanem délelőtt rendezi az Alpári SE. A simontornyai kézilabda- csapat vasárnap Székesfehérvárra utazik a reggeli órákban és csak ebéd után érnek vissza, így a simontornyai csapatnak nincs jármüve Szekszárdra utazni. Viszont, ha vonattal jönnek, öt óra után kell elindulni Simon- tornyáról, autóval menni Cecéig, és akkor már 7 órakor Szekszár- űon vannak. Ez megint nem kedvező a simontornyai csapatnak, hiszen a felnőtt játékosoknak 3 és fél órát kell várakozni, míg pályára léphetnek. A simontornyai szakosztály- vezető szerint örömmel vették volnaL ha szombaton rendezik a mérkőzést — és ez a szekszárdi csapatnak is jó lett volna —, de kérésükre, illetve levelükre még választ sem kaptak. — Nem _ való&zínű, hogy vasárnap délelőtt meg tudunk jelenni Szekszárdon, lehet, hogy csak délután jövünk, amikor a hivatalos kezdési idő van. A verseny- kiírás világosan és egyértelműen leszögezi: „abban az esetben, ha a kezdési időben változás történik, erről az ellenfelet legalább nyolc nappal előbb kell értesíteni és ehhez beleegyezését kell kérni” — mondották búcsúzáskor a simontornyaiak. így kezdődik a bajnokság. Már az első fordulóban bonyodalmak várhatók, csak azért, mert a sportkörök nem tartják be a szövetség rendelkezéseit. Kibővített elnökségi ülést tartott a labdarúgó-szövetség CSULLAGOT TENCZLIN GERT ÉS FÜLEKIT NÉGY HÉTRE ELTILTOTTAK A megyei labdarúgó-szövetség szerdán este kibővített elnökségi ülést tartott. Ezen a labdarúgói átékvezet ő- testület is képviseltette magát. Kovács Zoltán elnök megnyitója után Vigh János főtitkár ismertette az összejövetel célját, majd részletesen beszámolt a bajnokság előkészítéséről. Érintette azokat a változásokat, mely ele a tartalékcsapatok besorolásával történtek, kitért a játékvezető- küldésre, a mérkőzések ellenőrzésére. Táj dk ózta tóját élénk vita követte. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a mérkőzések ellenőrzését az eddiginél jobban kell megszervezni, majd több szövetségi tag kérte, hogy a jövőben a hivatalos órákat ne szerdán, hanem csütörtökön tartsák. Mivel a vélemények megoszlottak, úgy határoztak, hogy erről a legközelebbi szövetségi napon döntenek. Szóba került a megyei ifjúsági válogatott felkészítése is és ezzel kap csolatban Vigh János elmondotta: még mindig vannak sportkörök, melyek a szövetség rendelkezéseit semmibe veszik, játékosaikat nem küldik el a megyeválogatott edzéseire. így az elmúlt hét közös edzéséről a Dombóvári Spartacus két játékosa: Csullag és Tenczlinger, valamint a Bonyhádi Vasasból Füleki maradt távol. A két sportkör meg sem kísérelte, hogy a szövetség előtt igazolja játékosainak távolmaradását. Az elnökség a három labdarúgó ügyében meghozta határozatát: négy bajnoki mérkőzésről eltiltották mindhárom játékost azzal, hogy amennyiben ez idő alatt a szövetségnek szüksége van a három játékosra kötelesek a válogatott edzésein, vagy mérkőzésein megjelenni. . Rendezetlen ügy A Decsi Termelőszövetkezeti Sportkör labdarúgócsapatának nem tesz jót, hogy hosszú hónapok óta ellentét van a játékosok és az edző között. Az ellentét anyagi jellegű. A játékosok szerint még az elmúlt nyáron, egy balatoni kirándulásra befizették a kért összeget. A háromnapos kirándulásból csak kétnapos lett, igy a szállás nem került annyiba, mint erre a célra előzőleg beszedték. Ennek ellenére a csapat edzője több játékosnak azóta sem fizette vissza a kért összeget. A játékosok állításával ellentétben az edző szerint csak 2—3 olyan játékos „fújja fel” az ügyet, akiket ő kihagyott a csapatból. Az edző szerint az IBUSZ-nak kellett előre befizetni a szállásdíjat, és — igaz ugyan, hogy két éjszáka helyett csak egy éjszakára vették igénybe — az IBUSZ ilyen esetben nem térít vissza pénzt. Nem vonjuk kétségbe, sem az edző. sem a játékosok igazát, sokkal bonyolultabb az ügy, semhogy állást tudjunk foglalni, egy azonban biztos: a sportkör vezetői hosszú hónapok óta ismerik a vitái, a civa- kodást. mégsem vesznek annyi fáradságot, hogy az ügyet rendezzék. Pedig, ha megtennék, elsősorban a sportkör járna jól. A Televízió műsora 1968. MÁRCIUS 19-Tl>i_, MÁRCIUS 24-IG KEDD: 17.58: Hírek. 18.05: Teleimpex. Külkereskedelmi és világgazdasági híradó. 18.35: Mai vendégünk: dr. Lendvai Vilmos, az egri városi tanács vb-elnöke. 18.55; Esti mese. 19.05: Klasszikusok a tévéfilmén: Haramiák» Schiller drámájának magyarul beszélő tv- fiimváltozata. Kb. 20.25; Tv-híradó. 22.05: Tv-hiradó — 2. kiadás. SZERDA: 16.23: Sparta Praha—Real Madrid. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Prágából, felvételről. 18.00: Hírek. 18.05: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora. 18.20: Esti mese. 18.3«: Forradalmi Ifjúsági Napok. Fegyverbe! Történelmi emlékműsor közvetítése a Miskolci Nemzeti Színházból. 20.00: Ty- híradó. 20.20: Róka fogta csuka. Zenés komédia. 18 éven felülieknek! (Ism.) 21.30; Képről képre. A képzőművészeti rovat magazinja. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. CSÜTÖRTÖK: 17.58; Hírek. 18.05: Üvölt az akarat. Magyar kisfiám. 18.20: Pályaválasztási tanácsadó. 18.40: Tájak, városok, emberek. UjZéland. 19.00: Teilesport. 19.25: Esti mese. 19.35: Költészet... „Robogj föl, Láznak ifjú serege”. Megemlékezés a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Sikátor. Magyar film. 21.45; Show-hivatal. — Különkiadás. Ella 68. Riportfüxn Ella Fritzgerald magyarországi vendégszerepléséről. Kb. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. PÉNTEK: 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: Ifjúsági; kisfümek. 18.35: Az orvosi gondolkodás története. 2. Bizánci orvos- tudomány. 19.00: Argis a Nap felé halad. Szovjet kisfilm. 19.15: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. 19.25: Esti mese. 19.35: Nótaszó. 20.00: Tv-híradó. 20.20; Az állhatatos feleség. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 21.40: Költészet. Lírai riport Weöres Sándorral. 21.56: Tv-híradó — 2. kiadás. SZOMBAT: 8.58: Büdöevíz. Magyar film. (Iám.) 10.20: Nótaszó. (lan.) 19.40: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora. (Ism.) 10.55: Költészet... Lírai riport Weöres Sándorral. (Ism.) 11.10: Tájak, városok, emberek. Uj-Zéland. (Ism.) 15.03: Attila. Rövid játékfilm. A Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak vizsgafilmje. 15.25; Csepel—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Csepelről. Kb. 16.15: A mérkőzés szünetében; A Magyar Hirdető műsora. 17.20: Kuckó. 17.40: Hírek. 17.45: Fáklyavivők. Dalok, hősök, emlékek. 18.20; Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tv-filmsorozat. 5. A kis bice-bóca. 18.40: Á Tv jelenti... Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: 1 + 2. Tánczenei műsor. 20.00; Tv-híradó. 20.20: Alfonso Paso: ön is lehet gyilkos. Bűnügyi vígjáték két részben. A Pécsi Nemzeti Színház előadása, felvételről. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40: Aranyszarvas dalfesztivál. Az I. brassói tánodalfeszitlvál zárókoncertje, képfelvételről. VASÁRNAP: 9.50: Hétmérföldes kamera. Uttőrőhíradó. (Ism.) 10.05; Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tv-filmsorozat. 5. A kis bice-bóca. (Ism.) 10.25: Univerzál 007 .. . Kezdő rádióamatőrök műsora. 10.55: Gyermekláncfű . .. Zenés irodalmi összeállítás a tavaszról. 11.20: Nyaralás Minkával. Magyarul beszélő csehszlovák film. 15.38: Csak gyerekeknek! Filmösszeállítás... 1. Neumann mozdony vezető (NDK-kisfilm), 2. Francis a nagyvadak országában. 19. Egy fa törzs mélyén lesben (Francia természetfihn-sorozat), 3. Földünk útitársai (Magyar kisfilm). 16.25; A Magyar Hirdető műsora. 16.35: Nyugat-Európa magyar szemmel. 2. „Embersűrűs, gigászi vadon”. 16.50: Délutáni előadás: Bikaborjak. Magyarul beszélő olasz fűm. 18.20: Tudósklub. 3. .Civilizáció a naprendszeren kívül. 10.10: Cop- perfild Dávid. Magyarul beszélő angol kisjátéktilm-sorozat. 12. A visszanyert vagyon. 19.35: Esti mese. 19.45; Sporthírek. 20.00: Tv- híradó. 20.20: Három találkozás. Tv-noveUák — Illés Endre elbeszéléseiből. 1. Látogatás, 2. Utójáték, 3. Randevú. 21.15; Helló Páris. Petula Clark műsora. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. (A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 6.15: Mit főzzünk? A lányok, asz- szonyok tanácsadója. 8.20: Verbunkosok, csárdások. 8.54: Négy fal között» Rádiójáték. Irta és rendezte: Bozó László. (Ism). 10.10: Az óvodások műsora, 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Magyar történelmi operákból. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Petőfi Sándor verseiből. 11.10: Zenekari muzsika. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.08: Vita a korszerű mezőgazdaságról. Újabb irányzatok a mezőgazdaság gépesítésében. 13.23: A Komárom megyei KISZÖV énekkara énekel. 13.33: Könnyűzene Vincze Ottó szerzeményeiből. 13.45: Március 15. Hónai Mihály András írása. 14.00: Bruschino úr. Részletek Rossini operájából. 14.30: Róka Móka bábszínháza. A Gyermekrádió műsora napköziseknek. 15.15: üZENEtek. 15.55: „Fölfámadott a tenger”. Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.15: Haydn: C-dúr szimfónia. (MRT szimf. zkra, vez.: Lehel György). 17.40: Nyitott stúdió. 18.00: Uj Zenei Újság. 18.40: Történelmünk dalaiból. 19.35: Tánczene. 19.58: Fák- iyaláng. Dráma 3 részDen. Irta: Ily- lyés Gyula. Közvetítés a Katona József Színházból. Közben, kb. 20.48— 21.03: A színház művészeivel beszélget Rapcsányi László. 22.58: Kersics Anka és Csapó Károly népdalokat énekel, Mursi Sámuel furulyázik. 23.20: Zenekari muzsika. PETŐFI RADIO 10.00: Csajkovszkij: Diótörő — szvit. (Minncapolisi szimf. zkr. vez.: Doráti Antal). 10.22: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.37: Egy budai fabódéban kezdődött. . . Zenés pillanatképek a magyar operett történekéből. (Ism). 11.50: Tavasz-ébresztő. Versek. 11.58: Romantikus kamarazene. 12.48: Vesztegetés a pokolban. Lconyid Lenes humoreszkje. 13.03: Könnyűzene. 13.20: A ’Cégi Metropolitan nagy énekesei. Carelli Gábor összeállítása. (Ism). 14.00: Kettőtől— hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Emberek, démonok, istenek Mezopotámia költészetében, III. rész. Az ég. 18.49: Sebestyén András—Szilágyi György: Kantáta a fiúról, aki mindig harmonikázott — bemutató. 19.00: Szűcs Lóránt zongorázik. 19.35: A TLsza-kutatás jelentősége. Dr. Kolos vár y Gábor előadása. 20.35: Ifj. Kovács Imre népi zenekara játszik, Bálint Sándor énekel. 21.10: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet-kritika. 21.30: Misha Elman hegedül. 22.15: „Halló, itt Puskás...” Papp János dokumentumműsora Puskás Tivadar halálának 75. évfordulójára. 22.35: Budai kaland. Részletek Vincze Ottó —Romhányi József daljátékából. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH Zenei Kalauz. 19.25: Sosztakovics: XII. szimfónia (1917) — Vlagyimir II- jics Lenin emlékére. (Leningrádl filharm. zkr. vez.: Jevgenyij Mravinszkij). 20.03: Operarészletek. 20.46: Antibes-i dzsesszfesztivál 1967. V. 21.29: Eeethoven-zongoraművek. MAGYAR TV 8.25—8.45: Iskola-tv. 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Pedagógusok fóruma. 17.45: Hírek. 17.50: Az orvosi gondolkodás története. Középkori élet. Előadó: dr. Benedek István« 18.20: Esti mese. 18.30: Tüzek. A Forradalmi Ifjúsági Napok megnyitó díszelőadásának közvetítése Pécsről. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Péntek esti tv-színház. Az írnok kálváriája. Irta: Bencsik Imre. 21.35: Emlékezés Gát József csembalóművészre. 22.05: Tv- híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15: Az On keresztrejtvénye. 18.20: Hangverseny az ifjúságnak. 19.05: Mozaik. 20.35: Hegyen-völgyön. — Magyar játékfilm. 22.05: Az ön »lágere az idényben.