Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-29 / 50. szám
Előkészületi mérkőzések KOMLÓ I.— MÁZA-SZÁSZVÁR 5:0 (2:0) Komló, 600 néző. Vezette: Aknai. Komló: Bus, (Képíró) — Lazaridisz, Zimonyi, Csordás, Bánfalvi, Pataki, Solymosi -II, Bordács, (Garai), Ker- kai, Takács, (Korom). Pintér. Máza- Szászvár: Süveges, (Sztoics) — Róth, Nagy I, Bakó (Kővári), Botz, Lahó, Nagy II, (Jónás), Szőts, Németh, Stier, (Herbei), Balogh. Az NB I B-s komlói csapat a vasárnapi rajtra pályára lépő játékosait szerepeltette. Máza-Szászvár a játék elején nemcsak jól tartotta magát, de több szép támadást is vezetett. Ennek során Stier és Balogh került jó helyzetbe, de azokat még akkor sem tudták értékesíteni, amikor a komlói védelem már sakk-matt volt. Csak a 30. perc után jött fel a hazai csapat, de ekkor is két potyaízű góllal jutott vezetéshez. Pataki a 35. percben, majd két perc múlva Bordács talált Süveges hálójába. 2:0. A II. félidőben az NB I B-s csapat lépett fel támadólag. Állandósult fölényük és a 17 éves Korom két remek góljával a félidő közepén már 4:(hra alakult a mérkőzés eredménye. A mérkőzés végeredményét Garai állította be. 5:0. A máza- szászvári együttes időnként vezetett ugyan egy-egy támadást, de a csatárok nem tudták komoly próbára tenni a hazai védelmet, így még a szépítés sem sikerült. A mérkőzésről Palatinusz János, a máza-szászvári csapat edzője úgy nyilatkozott, hogy az alókészületi mérkőzés elérte célját. Megi i tatta azokat a hibákat, amelyeken még a hátralévő időben javítani kell. így elsősorban a védelem határozatlanságát említette, valamint azt, hogy a csatársor hiába dolgozza ki a jobbnál jobb helyzeteket, nem tudja azokat góllá értékesíteni. SZEKSZÁRDI DÓZSA— PAKSI KINIZSI 3:0 (0:0) Szelcszárd. 100 néző. Vezette: Dra- vecz. Sz. Dózsa: Lipovszky — Kálmán, Jerabek, Komáromi, Lizák, Szűcs, Rossi, Dobos, Micskó. Frep- pán, Mihály. Paksi Kinizsi: Kiss — VVoLf, Vilmányi, Németh II, Váczi, Németh I, Vábró, Osztermayer, Keresztes, Kródi, Farkasdi. Az első 30 percben zömmel a vendégek térfelén pattogott a labda, de a szoros emberfogás nem ízlett a Dózsának és a tömörülő védelem mellett csak ritkán jutottak lövéshez a csatárok, akkor is rossz irányzékkal lőttek. A 30. percben Rossi lesgólját nem adta meg a játékvezető, aztán ugyanő lőtt mellé, szép támadás után. Paks főleg a jobbszámyon vezette ellentámadásait. Komáromi hibáiból. A 37. percben Keresztes lövését szögletre tolta Lipovszky. A szünetben a Dózsában Lizák helyére Becze, Dobos helyére Kormos jött be. Paks nem változtatott. A játék képe sem változott. Paks továbbra is önfeláldozóan küzdött, a Dózsa-csa tárok pedig mindent egyénileg akartak megoldani. Az 5. perc- beh Kródi les miatt érvénytelen gólt lőtt. Viszonylag kiegyenlített 20 perc után a Dózsa rendezett tűzijátékot a paksi kapu előtt, azonban gól nélkül. A 30. percben tört meg a jég. Freppán középen betört és átadását Kormos lőtte a paksi hálóba. 1:0. Az utolsó negyedórára már elfáradtak a vendégek. A 35. percben Rossi 25 méteres lövése még a kapufán csattant, de azután a 40. percben Freppán lövésével 2:0-ra, majd Mihály beadásából Kormos által lőtt góllal 3:0-ra alakult az eredmény. A paksiak a szoros emberfogást jól játszották, a Dózsa könnyen vette a mérkőzést. Jók: Vilmányi, Váczi, Németh I, Keresztes, Kródi illőivé a Dózsából csak Jerabek játéka emelkedett az átlag fölé. A 71. perctől Paksban Osztermayer helyett Ács játszott. Dombóvári András, (Sz. Dózsa): Túl könnyen vették az ellenfelet és mindent egyénileg akartak megoldani a fiúk. Peresztegi József (Paks): Fiaim betartották a taktikai utasítást, meg is lett az eredménye. Vilmányi, a paksi középhátvéd magasra felugorva fejeli el a labdát a Dózsa-csatárok elől. Torna Meghívták a szekszárdiakat az országos középiskolás-bajnokságra Bajnokságot nem nyertek a Tolna megyei csapatok, mégis lesz Tolna megyei résztvevője az országos középiskolás tornászbajnokságnak. Erről beszélgettünk Albert Antal testnevelő tanárral, a verseny főrendezőjével: — A Garay Gimnázium I. osztályú fiúcsapata is esélyes volt a területi bajnokságra. Sajnos nagyon sok tényező szólt közbe, amelynek folyományaképpen nem sikerült valóra váltani elképzeléseinket. Bankó Pál, a csapat egyik legjobb tornásza január végén távozott tőlünk, felvették az artistaképző iskolára. A csapat több tagja a versenyt megelőző héten beteg volt és mindezek tetejébe közbejött Slonszky sérülése is, amely előnyt jelentett a Pécsi Gépipari Technikum számára. Az egészséges , Slonsz- kyvai versenyben lettünk volna az első helyért és minden bizonnyal nagy küzdelem után dőlt volna el a bajnokság sorsa egyik vagy a másik csapat javára. A Magyar Tornaszövetség is ezen a nézeten volt, amikor csapatunkat meghívta az országos bajnokságra, míg Slonszkyt az egyénire. Ott sikerül majd bizonyítani, és ha teljes csapattal vehetjük fel a versenyt, nagy küzdelmet vívhatunk a pécsiekkel — remélhetőleg az országos bajnoki címért — mondotta Albert Antal. BONYHÁDI VASAS— KOMLÓ II. 2:1 (2:0) Banyhádon 200 néző előtt Pozsgal játékvezető bíráskodása mellett találkozott a két csapat. Losonczi edző a következő játékosokat szerepeltette: Mucska — Guzorán II., Szabó, r ncsi, Wágner, Péter, Szegedi, Flá- dlng, Füiekl, Pataki. Szász. Csere: Fazekas, Plesz, Kovács. Bonyhád kezdettől -fogva irányította a játékot. Egymás után vezette formás támadásait és a 10. percben Wágner góljával vezetéshez is Jutottak a hazaiak. 1:0. A gól után is Bonyhád maradt fölényben, mert Komló csak elvétve veszélyeztette Mucska kapuját. Az első félidő közepén több helyzet kihagyása, után temót Wágner vállalkozott a csatárok közül lövésre és labdája a vendégek kapujában kötött ki. Néhány eUen- támadással kísérletezett a vendégcsapat, de ezek nem jelentettek komoly veszélyt a Vasas védelmére. A II. félidőben is a bonyhádi csapat Irányította a játékot. Lényegesen többet birtokolta a labdát, a csatárok színesen, ötletesen jászottak, Jól kombináltak. csak éppen a helyzeteket nem tudták góllá értékesíteni. A II. félidő 25. percében egy gyors komlói támadás után végül sikerült Komlónak a szél álca. Sós revén. 2:1. Losonczi edző a mérkőzés után elégedetten állapította meg. hogy a sok kihagyott helyzet ellenére is biztató a csatársor játéka, de a védelem is kielégítette. A bonyhádi csapatból különösen Frlcsi, Füleld, Fláding és Pataki játéka emelkedett az átlag fölé. A feladattervet hagyta jóvá az MTS Tolna megyei Tanácsa Szerdán délelőtt tartotta az MTS Tolna megyei Tanácsa ülését. melyen megvitattak az idei feladattervet. Á tanácsülésen megjelent Pergyik József, az MTS Országos Tanácsának munkatársa, Lépő László, a megyei TS elnöke, Vida László és Herczig Gábor, a megyei TS elnökhelyettesei. Vida László megnyitója után Lépő László tartott vitaindító előadást. Ebben többek között leszögezte: megyénk testnevelési és sportmozgalmának feladatait a Magyar Szocialista Munkáspárt 1967. szeptember 26-i határozata, valamint az MTS II. kongresszusa és a megyei konferencián hozott határozatok szabják meg. Alapvető feladatok között említette a nélkülözhetetlen társadalmi összefogást. A különböző társadalmi szervekkel és tanácsokkal együttműködési tervet kell készíteni, melynek feladata elősegíteni megyénk sportmozgalmának további fejlődését. Ezek a tervek segítsék elő a falusi, üzemi spartakiádok sikerét, az éves versenynaptárak pontosabb összeállítását, a munkahelyi testnevelés kiszélesítését. Tovább kell növelni a helyi TS-ek, valamint a sportköri elnökségek önállóságát, felelősségét és öntevékenységét. Gondoskodni kell arról, hogy a sportszövetségi és sportegyesületi tervek, valamint tanácsaink dolgozzák fel az MTS II. kongresszusánál!; határozatait és ez legyen munkájuk alapvető meghatározója. A megyei TS elnöke a továbbiakban a módszertani feladatokat említette. Az iskolai testneveléssel kapcsolatban megállapította: tovább javítjuk az iskolai sportkörök munkáját, ennek érdekében nagyobb erkölcsi. anyagi és szakmai támogatást biztosítunk részükre. A szervezési feladatoknál célként határozta meg: tovább kell erősíteni az irányító és ellenőrző munkát. Szükséges, hogy a megyei és a területi tanácsok tagjai fokozottabban vegyenek részt a kongresszusi határozatok széles körű ismertetésében, annak végrehajtásában és ellenőrzésében. A nevelési és káderképzési feladatokról a megyei TS elnöke a következőiket mondotta: — Fokozzuk a sportvezetők, a sportoló ifjúság eszmei, politikai nevelését. A gazdasági feladatoknál, mint legfontosabbat említette: a megye sportfejlesztésének megfelelően kidolgozzuk a sportágak, illetve szakosztályok differenciált támogatási tervét, és az ebből adódó létesítmény- igényt. Lépő László előadása után több felszólalás hangzott el. Gyorsok István (Máza-Szászvár): — Az előterjesztett feladattervet Jónak találom, elfogadásra javaslom, azzal a kiegészítéssel, hogy javítsuk tovább a sportköri vezetés színvonalát, ugyanakkor biztosítsuk a gazdasági feltételeket is. Bejelentette. labdarúgópályájukon öltözőt építenek, melyhez az anyagiak 10 százaléka biztosított, a hiányzó 20 százalékot kéri támogatásként. Novak István (Bátaszék): — Helyes a feladattervben többek között az is, hogy az általános iskolai sportmunkát tovább ösztönözzük. Elismerőleg nyilatkozott a megye testnevelőiről, akik az elmúlt időszakban különösen jó munkát végeztek. Helyeselte a káderképzésnél célul tűzött feladatokat. Egyetértett azzal, hogy a jövőben az állami támogatást differenciálon adják. Kérte, hogy a versenynaptárt — melyet kitűnőnek tart —■ tartsák be. Pergyik József (MTS, Budapest): — Nem titok, hogy a sportkörök támogatása összefüggésben van anyagi helyzetünkkel. Beszélt a tanácsok és a TS-ek jó kapcsolatáról. A feladattervet jónak és részletesnek tartotta. de elismerőleg szólt általában mindarról, melyet célul tűzött a Tolna megyei TS maga elé. Kérte a TS-tagokat, hogy a megyei TS apparátusával közösen oldják meg a feladatokat. Pál László ('Szekszárdi: — Még mindig rendezetlen a sportolók kikérése. Előfordul napjainkban is, hogy válogatott versenyző csak úgy tud elmenni országos jellegű versenyre, ha rendes évi szabadságát használja fel erre a célra. Hiányzik Szekszárdon a sportkörök közötti összefogás is. Erre legjobb példa, hogy vasárnap a Szekszárdi Dózsa a Pécsi VSK-vai mérkőzését ugyanabban az időben játssza, —int a szomszédos pályán a Szék? 1 '! Vasas Bajával. A játékvezető: fejőstehénnek nézik az egyesületeket, legalábbis ezt bizonyltja, hogy vasárnap a három helybeli játékvezető a Máza elleni mérkőzés után 260 forintot vett fel. A tanácstagok közül még többen tettek észrevételt, javaslatot, majd Lépő László, a megyei TS elnöke válaszolt a felvetett problémákra. Vida László szavazásra bocsátotta a feladr.ttorvezetet, milyet a tagság egyhangúlag elfogadott. Kosárlabda Pénteken kezdődik az MNK megyei döntője A Tolna megyei Kosárlabda Szövetség rendezésében március 1-én, pénteken kezdődik az MNK megyei döntője Szekszár- dom, a közgazdasági technikum tornatermében. Az első napon mindössze egy mérkőzés lesz, a Szekszárdi Vasas I- női csapata találkozik a Szekszárdi Vörös Meteor együttesével. Március 2-án, szombaton 15 órától kezdődnek a mérkőzések ebben a sorrendben: Szekszárdi Vörös Meteor—Dombóvári VSE (női) 16.00, Bátaszéki VSK—Bonyhádi Vasas (férfi) 17.00, Dombóvári VSE—Szekszárdi Vasas (férfi) 18.00, Bonyhádi Cipő—-Bátaszéki VSK (női) 19.00, Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Vasas (férfi). Vasárnap, március 3-án reggel nyolc órakor folytatódik a küzdelem a Szekszárdi Vasas II— Bátaszék női mérkőzéssel. További sorrend: Dombóvári VSE —Sz Vasas I. (női) 9.00, Bátaszéki VSK—Dombóvári VSE (férfi) 10.00, Bonyhádi Cipő—Sz, Vasas II. (női) 11.00, Dombóvári VSE— Bonyhádi Vasas (férfi) 12.00. A döntő mérkőzések 13 órától kezdődnek és 17 óráig tartanak. SPORTHÍREK Nyáron Bécsben sporttalálkozót rendeznek, melyre a szekszárdi Garay gimnázium 4x100-as váltóját is jelölték. A kiküldetésre pályázik még a zalaegerszegi Csányi, valamint az orosházi Táncsics gimnázium is. A három gimnázium váltója között verseny dönti el, melyikük képviseli Bécsben a magyar színeket. A szekszárdi Garay gimnázium csapata előreláthatólag Bártfai. Tre- bits. Nemes, Deé összeállításban veszi fel a versenyt a másik két gimnázium csapatával. • Mészáros László (Toinanémedi Kendergyár) olvasónk írja: „A ramási járási labdarúgó-bajnokságot nyert toinanémedi csapat készül a megyei másodosztály nyitányára. A játékosok január közepe óta szorgalmasan látogatják az edzéseket és már több előkészületi mérkőzést is játszottak. Szomorú viszont, hogy a tol- nanémedi csapatnak még mindig nincs meg az anyagi biztosíték, hogy végig is tudja játszani az idényt a járási bajnokságnál költségesebb megyei másodosz- íályban." * A Simontornyai BTC megyebajnokságban szereplő női kézilabdacsapata vasárnap délelőtt Nagydorog együttesét fogadta. A két csapat háromharmados edzőmérkőzést játszott, ahol Nagydorog kitűnő edzőpartnernek bizonyult, így a hazaiak csak a harmadik harmadban tudták biztosítani 10:6 arányú győzelmüket. * A Paksi Járási TS vasárnap rendezte a Falusi Dolgozok Spar- takiádjának járási döntőjét. Eredményeik: asztalitenisz férfi egyéni: 1. Vas (Gerjen), 2. Pethő (Paksi Kinizsi), 3. Plézer (Paksi Kinizsi). Női egyéni: 1. Tanner (Paksi Kinizsi), 2. Pettermann (Paksi Kinizsii). Férfiosapatban: 1. Paksi Kinizsi I. (Rosos, Garai, Schuckert), 2. Paksi Kini2isi II. (Pethő, Plézer, Pálosi), 3. Gerjeni MEDOSZ (Szabó, Takács, Klemen!). Sakk egyéni versenyben: 1. Horváth I. (Bölcske), 2. Horváth II. (Bölcsike), 3. Kovács (Bölcske). Csapatbajnokság: 1. Paksi Kinisasi. 2. Bölcske. * A városi nagygolyós teke-csapatbajnokság negyedik fordulójának eredményei: Spartacus I. —Spartacus III. 4:1, Vasas II— Alpári SE 1:4, Vasas I—Spartacus IV. 1:4, Spartacus II—Vasas III 3:2. A forduló legjobb dobói Radó 431 fa, Szabó 430, Streer 406, Földesi 402, Herr 396 fa. A bajnokság állása: 1. Spartacus IV 16 ponttal, 2. Spartacus I 15, 3. Spartacus III 11, 4. Vasas I 10. 5. Spartacus II 9, 6. Vasas III 7. 7. Alpári SE 7, 8. Vasas II. 5 ponttal. * A Gerjeni MEDOSZ Sportkör házi sakkbajnokságot rendezett serdülő korú versenyzői részére. Végeredmény: 1. Rónyai I. 9 pont, 2. Házi 7, 3. Rónyai II. 7, 4. Hegedűs 6, 5. Puskás 4. 6. Vaida 4, 7. Magó 3. 8. Balogh 3 pont. TOTÓTIPPJEINK 1. Diósgy. VTK—Bp. Honv. 1 X 2. Szeged—Pécs x 1 3. Győr—Csepel 1 1 4. Dunaújváros—MTK 1 x 5. Nagyb.—Ganz-MÁVAG x x 6. Oroszlány—BVSC 1 2 7. SZMTE—Kecskemét 1 x 8. Bp. Előre—Komló 1 1 9. Budafok—Miskolc 1 1 10. Várp.—Nyíregyháza 1 I 11. Bologna—Internaz. x x 12. Brescia—Fiorentina 2 x 13. Roma—Juventus x x Pótmérkőzések: 14. Mantova—Lanerossi 1 x 15. Eger—Szállítók 1 1 16. Pécsi Bányász—Ózd 1 1