Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-11 / 35. szám
Benedek B. István ; Hóhidec estén Különösek voltak a hazugságai. Gyakran mesélt olyan történeteket, melyek néni .voltak igazak. Csakhogy, amit'tegnap hazugságként mondott el, holnap már megtette, így tulajdonképpen nem volt olyan hazug. Most ott ült a meleg szobában, s az ablakon át nézte az 'utcát. Esett a hó. Felvette kabátját és elindult. Ahogy kilépett a kapun, megcsapta a tél; cipője alatt ropogott a hó. Természetesen a Duna felé indult. Kalapját szemébe húzta, amikor a hídra ért. Hirtelen mozdulattal lépett a korláthoz. Igen, beállt a jég. A két part között valami furcsa csík húzódott, az egymásra torlódott jégtáblákon megtölt a hídlámpák fénye. Körülnézett, van-e valaki a közelben. Egészen üres volt a híd. Megnyugodva nézett vissza a folyóra: ez is csak két játékost kíván. Akár a szerelem ... Úgy ismerte meg a lányt, hogy együtt, utaztak égy villamoson, mely átment a hídon. Nem szóltak egymáshoz, a híd végén leszálltak s elindultak — ugyanabba az irányba. A jég a partnál meg se roppant. El kell indulni! „Te lány, ne kiabálj ott mögöttem! Ha félsz, maradj a biztos parton!” Megy befelé, nincs egyedül, vele van a halál- félelem. Milyen lehet a jég alatt? Reccsenést hall. Nem is reccse- nést, csak valamiféle hangot. Jó érzéssel veszi tudomásul, hogy követi őt a lány. Várni azonban nem lehet, a folyó felett jár harminc méterre a parttól, amikor visszafordul. Lassan jár eleinte, de aztán szalad, és a partot elérve őszintén bevallja magának: nein is bánja már a biztonságot. Miért csak önmagához őszinte? Hát nincs is ott semmiféle lány. . Ő sincs ott, mert fenn áll a híd közepén, s fütyürészve indul tovább, a korlátot kísérve. A hegy alján öreg néni és bácsi lépkedett előtte. Egymásba karoltak.- — És 1916-ban? — kérdezte a bácsi. A néni a kezére csapott — Ne huncutkodj! — mondta. — Pedig, — kezdte a bácsi és érződött a hangján, hogy most valami fontosat akart mondani, de a néni hátrapillantott Csend lett ismét „Az biztos, hogy kell egy társ az embernek” — morfondírozott kedvenc gondolatán. — Dehát milyen is legyen az a társ? „Társtárs. esztertárs ...” Azon vette észre magát, hogy énekel. Fontos a társnak mindig nőnek lennie? Az egyik barátjával gyakran sétált esténként ezen az úton. Egy szót sem szóltak egymáshoz. „Nagyon kellemes társ volt” — ismerte eL A másik oldalon, a régi vendégfogadó előtt hangos társasán vitatkozott. Részeges, lényegtelep szavaik elhaltak a villamos cső- i römpölésében. s,A villamos sem lenne ross- ! tánsnak. Mindig ugyanazon az útvonalon jár, könnyű megtalálni.” Együtt dolgozott egy emberrel. Villamos Bélának hívták. Rossz társnak bizonyult. Rosz- szul állt a kezében a kalapács, panaszkodott is az üllő, mikor verte a vasat. Ennek azonban vége. Villamos is mást csinál, ő is. Átgázolt egy hóbuckán. Futni kezdett egészen az Alagútig. Pár éve minden új lányt elhozott ide, és gyalog végigmentek a __„csőben”. A hangok ott felerősödnek, összekeverednek és visszhangzanak. Buda felől most egy autóbusz jön. A zúgás erősödik. már elérne hozzá, de akkor a másik irányból befut egy motoros, a lüktető pufogás és a buszmoraj a fülén át a húsába hatol. Egy kivételével minden lány unatkozott vele. Ezzel csodálatosan boldog volt, bár később kiderült, a lány ideges természetű és fél. Ezért kapaszkodott belé. Azóta nem visz nőket az Alagútba. Amikor ismét megcsapta a fény, elérkezett megint a Dunához, s végigment á hídon. Egy alakot látott maga előtt. Ahogy egyre közelebb ért hozzá, úgy érezte „ő lesz az igazi társ”. „Megvagy!” kapaszkodott belé... A felsége hangjára riadt fel: — Miéit ütögeted az új asztalt! Tönkremegy a politúr. Tegyél a tűzre, mert kihűl a szoba. Amíg a szeneslapátot kereste, az a barátja jutott eszébe, akinek olyan különösek a hazugságai. „Sebaj!” — dobta a lapát szenet a kályhába. A lángok vörös fénybe vonták az arcát. — Sebaj! — ismételte, és kinézett az ablakon. — Lesznek még ezen a télen jégtiszita, hóhideg esték. FEBRUÁRI verebek Bakó Jenő felvétele' Merre fejlődik a néptánc A néptánc-művészet váltakozó pályát futott be a felszabadulás után. Az első évek feltörekvő útkeresése (1945—49) után a viharos, országos, sőt világsiker évei következtek (1949—55), hogy azután kikerüljön az érdeklődés fókuszából, s ismét új utakat keressen a művészi továbbfejlődés útján. Az, hogy ma kevesebb reflektorfény esik néptáncegyütteseinkre, mint például 1950 körül, tulajdonképpen inkább jó, mint rossz. Igaz, az együttesek száma ma nem éri el az akkorit (amikor üzemenként, hivatalonként stb. alakítottak tánccsoportot), de a TAKÁTS GYULA) Jég és sziklatépő A nádkévék, mint az arany pávák december éles késeit bevárták. Köztük sétál s odébb egy se szállna! Kotlának e sarki ragyogásba. Nem a késit!... Türk isz testű kegyek gúláiról rügyek derengenek. Azt látják s a remény tojásait kölíve, kotlának a jégtől kristályos öbölbe. S amint a nádverők tolókaszája, mint fésű sutty an a vermek kontyába, csőrüket a lék vizébe vágva fölharsan a sok-sok dermedt páva. Vissza cseng a bazalt... A halászok karja hálót von e tiszta pávahangba. Jég és sziklatépő éles rianásba szikrázik a sok-sok kéve szárnya, s mit a remény pelyhe éles búba vigyázott, kiszalad alóla s a jégszivüt, mint tojást zörögve szétveri a sok kis páva körme! Szétfutnak, fölülnek kézre, szívre, ágra. Pávaszemes farkát a rét is kitárja. Mesterek és gazdák A műhely-udvaron óriás cseresznyefa fehér csokra alatt két legény dolgozik. Ragyog a készülő asztal fatörzshöz támasztott csiszolt lapja... Olyan, akárcsak egy óriás mikroszkóp alá készült körfűrésszel leszelt metszet, hogy íme ilyen volt az a rég halott cseresznye-törzs... És körülötte megannyi előkészített arányos darab és kimunkált rész ragyog... Már csak épp össze kell ütni az asztalt... És kilép a műhelyből a Mester... Sziromragyogás és méh- zümmögés körülötte. Csak nézi az élő törzsnek támasztott halott fát és róla némán a virágkoszorúra emeli a tekintetét. Nézem és várom, amíg összeállítja az asztalt, aztán odaül és levelet ír a költőknek az alkotás mesterségéről. n. Egész hegyeket mozdítanak el ezek az emberek, hogy szőlőt ültethessenek... Aztán a vágók végibe, a lösz meredek falába kriptányi hideg pincét raknak... Néha kinyitják az ajtaját... Eléje ülnek ... Bort töltenek és ez a hordó-szűzen ragyogó tűz kinyitja képzeletüket és ez a pár tiszta és fényes óra újra erőt ad nekik ahhoz, hogy ismét egész hegyeket mozdítsanak el a tájban és az életben. bak és alaposabbak, nem a köny- nyű siker vonzza őket, hanem vállalják a nehéz munkát is. A művészi továbblépés nem könnyű. A népművészet a maga kicsiszolt tökéletességével csak az első lépéseket könnyíti meg, megadja az elindulás lendületét. De a továbbhaladást keresve minden együttes nehéz feladat elé kerül, ha nem akar örökre a népművészet kincseinek kibányászásából megélni: Ezzel a problémával küzdöttek és küzdenek néptáncegyütteseink ma is. Sokat kísérleteztek és kísérleteznek, sokszor tévedtek zsákutcára, de ennek tapasztalatai alapján lassan kezd kialakulni egy új stílus. v Ezek a gondolatok foglalköztát- tak bennünket, amikor megnéztük a „Táncosok bemutató színpadának” előadását, amely a Táncantológia 1967 címet viseli. Ebben a műsorban az elmúlt évben tartott fesztiválok legjobb együttesei léptek fel legjobb számaikkal, budapesti és vidéki tánc- csoportok egyaránt. Alkalom nyílott tehát arra, hogy együtt lássuk a műfaj elmúlt évi legjobb produkcióit — s ezzel betekintést nyerjünk a néptánckultúra jelenlegi állásába. A legfőbb eredmények között könyvelhetjük el, hogy koreográfusaink ma már a tánc újszerű tematikai megoldásait nem a tánctól független cselekményben találják meg, hanem magából a táncból bontják ki. A koreográfiák táncbeli kidolgozottsága különösen sokat fejlődött, a koreográfusok egyre inkább nemcsak ismerői, hanem urai is a néptáncnak és hajlékonyán, finoman tudják alkalmazni saját mondanivalójuk kifejezésére. A legkiemelkedőbb produkciót a Magyarországi Központi Nemzetiségi Táncegyüttes nyújtotta, az Iphigeneia előadásával. Bátor lépés a híres görög tragédia néptánc-színpadra vitele, de az együttes koreográfusának, Kricskovics Antalnak sikerült ez. Kricskovics kitűnő érzékkel a tánc legegyszerűbb eszközeivel teremt drámai légkört. Igaz, számára különleges lehetőségeket ad az, hogy dél- szláv-görög táncművészet még mindig őrzi a régi görögök művészetével való közös eredet bélyegeit. Az együttes nagyszerűen kihasználja ezeket a lehetőségeket, de munkája mégsem csupán a nemzetiségi együttesek számára nyújt példát, hanem a magyar néptánc művészi feldolgozásában is. Kitűnően szerepeltek a Táncantológia 1967 műsorában a vidéki együttesek is. Az ő munkájuk is ugyanabban az irányban halad mint a pestieké, ebben a művészetben a fővárosi és vidéki megjelölés valóban csak földrajzi vonatkozású, nem takar irányzat, szét. BÉNYEI JÓZSEF: Másoló barát, Szegény vagyok akár az isten még szegettszélű inge sincsen s ha a világba belefárad felhőkből vet magának ágyat Ébredek mint ő friss szelekkel megkoronáz a bíbor reggel s ha ujjammal rájuk találok felágaskodnak a virágok Fejem fölött csillag parázslik árnyékok futnak tiszta számig s a megkővesült árva csöndben hallom zokog a nyár mögöttem Akár az isten oly szegényen aranylegendák köntösében s oly szeliden mint vén barátok finomművű könyvekhez állok és írom írom míg a gyertyák parányi lángjuk mind eloltják s míg éj takar alázatába könyvembe lesz a béke zárva A hét könyvei Capek: Az ellopott gyilkosság Olbracht: A legsötétebb börtön Eliot: Koktél hatkor Svévó: Zeno tudata Petőfi S.: összes prózai művei Arany J.: összes költeményei X—H, Kahána Mózes: Szabadság, szerelem Szántó Tibor: Bálnákról is beszéltünk Demény Ottó: Ki látta Erzsit? Koberdowa: Garibaldi a vörös- inges Tyitov: Minden halállal dacolva Pritt: Világjáró védőügyvéd. Mikosdi: Vadász-abc Janovszkij: Lovasok Szűcs Lajos: Növények a lakásban Prohászka: Szőlő és bor Német Demokratikus Köztársaság útikönyve Tájékoztató a felsőoktatási intézményekről Munka Törvény könyve és végrehajtási rendeleté Az új gazdasági mechanizmus jogszabályainak gyűjteménye Barta Ottó: A világrahozott csípÓ- ficam és korai konzervatív kezelése Az orvostudomány aktuális kérdései I, vagy színvonalkülönbségeket. Hadd említsük ez alkalommal a vidékiek közül példa gyanánt a pécsi Mecsek- és a Zalai tánc- együttest. Hogyan halad tovább a néptáncmozgalom? Nem kell hirtelen, gyors eredményeket várnunk, de bizalommal tekinthetünk a további fejlődés elé. Ma nem a viharos sikerek jellemzik együtteseink munkáját, mint inkább a stabilizáció, művészetük ma már egyre szervesebben tartozik művészeti életünk egészéhez. Nem cél, hogy mindenáron növeljék a csoportok számát, de lehetőség nyílik, hogy a meglévők művészileg előre lépjenek. így válhat a hagyományos néptánc puszta feldolgozásából a ma életéhez kapcsolódó és azt a többi művészeti ághoz hasonlóan kifejező életerős, modern művészet. VITÁNYI IVÁN
